Miért van az, hogy az emberek megtérésük előtt még rosszabbul vannak, mint bármikor?
Kedves Kérdező!
Egyáltalán miért akarsz te bárkit is megtérésre buzdítani? Ez nem megy parancsszóra, csak Isten szavára - és igen, én is "megszenvedtem", amikor szembesülnöm kellett azzal, hogy az egész korábbi életem, életfelfogásom megváltozik. Nagyon sok mindent el kellett fogadnom, meg kellett tanulnom, de Isten segítségével sikerült. Elsősorban a szabad akaratról való "lemondás" okozott problémát számomra, ami persze nem teljesen így van, hiszen a szabad akaratom továbbra is fennáll, de szembesülnöm kellett azzal, hogy ha Istenre bízom magam, akkor el kell fogadnom az útmutatásait is, sokszor a saját szándékaimmal és jellememmel ellentétes módon. Ez bizony nehéz, és amíg nem születtem újjá, addig nehéz volt belátni, hogy ez nem lemondás, hanem valóban ad hozzá Isten új lelket és szívet, és cseppet sem élem majd meg lemondásként! Szóval valóban nehéz, de én azt gondolom, hogy nem a Te dolgod, ezen mindenkinek egyedül kell átesnie - és saját tapasztalatom, hogy a "jószándékú", külső "segítség" csak hátráltatja ezt a folyamatot. Bízd Istenre a dolgot!
Én már megtértem régen, és a mai napig szoktam rosszul lenni amikor imádkozom, bár hála Istennek egyre ritkábban.
Ezek azért vannak, mert a sátán ezt nem szereti, azt akarja hogy ne tegyem, ahogy megtéréskor is lehet ilyen érzése az embernek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!