Nem sértek meg senkit azzal ha a vizsgámra olyan láncot veszek fel amin egy pici kereszt van?
"a zsidók feszítették keresztre urunkat"
Valóban zsidók és rómaiak (Pilátus) feszítették keresztre Jézust illetve a szolgák között azért valószínűleg voltak mindenféle egyéb népek is pl. Egyiptomiak. De érdekesebb kérdés az hogy miért kellett elszenvednie Jézusnak a kereszthalált? Erre pedig a válasz az hogy az egész világ bűneiért. Tehát ha a felelőst keressük és valakit vádolni szeretnénk (ami szerintem egyébként nem helyes) akkor az ami miatt szenvednie kellett az az összes a világon élő ember. Vagyis Te meg én. Minden elkövetett gonoszságunk egy-egy ostorcsapást vagy kalapácsütést jelentett Jézusnak.
10-eshez:
A zsidó származású emberek ne tudnák, hogy az egyik legismertebb keresztény jelkép, a Szent Biblia kb. 75%-a a zsidó Tórából és az óhéber történelemből származik?
>> Abból van egy pár a suliban :S Szóbelizek, befolyásolhatja az értékelést?
Mégis, Te mit hiszel ?
ma 13:54
> Jézus is zsidó volt... Mi gondja lehet egy másik zsidó embernek ezzel?
Nem értem, hogy miért hozzátok fel ezt a marhaságot. Igaz, Jézus zsidó volt, de kereszténnyé lett - ez itt a lényeg és ezt gyűlölik a zsidó vallásúak. És a következmények: kétezer éve a zsidók száma csak 2-3-szor lett nagyobb és most se nagyon szaporodnak, a keresztények viszont már egy milliárdot tesznek ki és növekvő pályán vannak. Ezért utálják Jézust is és a keresztet is.
ma 14:17
> A zsidó származású emberek ne tudnák... Szent Biblia kb. 75%-a a zsidó Tórából... ?
Ne vakítsd saját magadat. Nagyon is tudják de nem szeretik azt, hogy a keresztények sikerrel reformálták meg a már akkor visszamaradott ősi vallást és létrehoztak egy életképes variánst.
Oké, ne húzd fel magad!
De azt, hogy Jézus kereszténnyé lett, elég erős kijelentés. Jézus követői az ő halála után hozták létre a kereszténységet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!