Miért űzte ki Jézus a templomból az árusokat?

Szia!

Jézus az ószövetségi kultusz központjának, a templomnak a megtisztításával kezdi meg harcát a megrontott, megüresedett kultusz és megromlott élet ellen. Jézus megbecsülte a templomot, és emlékeztette annak népét az üzérkedés-nyerészkedés, az önzés jeleiről árulkodó lelkületükre, amelytől meg kell tisztulni, amelynek missziói lelkületté lehet és kell változnia. A templomból indul ki az, aki beteljesíti a templomi kultuszt, meghirdetve azt a jelet, melynek alapján felépíti majd az új templomot.

A páska-ünnep alkalma indította Jézust arra, hogy kapernaumi tartózkodását megszakítva Jeruzsálembe menjen, mint népének, környezetének tagjai is. A templom a tenger szintjénél kb. 700 méterrel magasabban feküdt. Ez az első ünnepi útja Jézusnak Jeruzsálembe kíséretével, tanítványaival együtt. Az utazás eseményéről és a megérkezésről egyaránt szűkszavúan szól János evangélista, a lényegre, Jézus jeruzsálemi tapasztalatára és tettére irányítja olvasói figyelmét. Jeruzsálem Izráel vallásos életének központja, Jézus itt hirdeti meg az eltorzult templomi kultusz ítéletét és az új ígéretét.

Izráel vallásos életének centrumában szól a régi kultusz végéről és az új kezdetéről. Az ünnepi alkalom megbecsülése Jézus messiási munkája alapján nyilvánvaló. Ő megbecsüli az Atyával való közösség és a népe fiaival való találkozás lehetőségének alkalmát. Jézus elé megdöbbentő kép tárult a jeruzsálemi templomban. A templom jobban emlékeztette egy heti vásár helyére, mint az istentiszteletére, az előcsarnokban, az ún. pogányok udvarában árusokat talált. A galambon kívül, amely a szegény emberek áldozati állata volt (3Móz 5:7; 12:8), ott folyt az ökrök és juhok árusítása, az idegen pénz beváltása, mivel a templomadót sem római, sem görög pénzzel nem lehetett kifizetni. Az állatok árusítása és, a pénzváltás korábban az Olajfák hegyén történt, ami ott rendjén is volt, hiszen az ünnepi zarándokok száma mintegy 125 ezer emberré tehető egy-egy nagy ünnep alkalmával. A páskalakomát legalább tíz személy közösségében kellett elfogyasztani. Az ünnepi zarándokok egy része magával hozta az áldozati állatot, másik része Jeruzsálemben szerezte be. Általában 20 személyre számítottak egy bárányt.

Az állatok árusítását Kajafás főpapsága idején vitték be a pogányok udvarába, ezt ő engedélyezte. Hannás fiainak üzelmei Palesztinában botránkoztatóak voltak, azok a vásárcsarnokok és pénzváltó helyiségek is, amelyeket Hannás azért tartott fenn, hogy a Sionon lévő templomi bankot erősítse vele. Jézus Hannás fiainak üzelmei ellen lépett fel. Az állatokat nem puszta kézzel, hanem egy korbácsfélével űzte ki. Ez azokból a kötelekből való volt, amelyekkel az állatok meg voltak kötözve. Az ott lévő kötelekből néhányat összefogva kezdett Jézus a templom megtisztításához. Az állatokkal való üzérkedés és pénzváltás folyt azon a helyen, amely a népek fiainak kijelölt helye volt.

Izráel sokkal inkább a maga kényelmére gondolt Jézus korában már, mint a népek fiai iránti kötelességére. Az áldozati állatokra és a templomadó kifizetéséhez szükséges pénz beváltására is szükség volt, azonban mindebből Jézus korára már üzérkedés lett. A templom az üzérkedés szelleméről árulkodott a missziói lelkület helyett. A templom képe Izráel lelki minőségét híven tükrözte. A népek fiai számára nem maradt hely Izráel templomában.

Izráel vallásos életének középpontjában, a jeruzsálemi templomban messiási jel által hirdette meg Jézus a jeruzsálemi templom küldetésének végét és az új templom felépítésének ígéretét. Jézus messiási jeladása azt hirdette, hogy a templom nem állhat az önzés, az üzlet szolgálatában, nem lehet az üzérkedés helye. A népek fiainak helyét nem foglalhatták el az áldozati állatok. A népek iránti felelősség helyét nem foglalhatta el semmi más. Kényelmi szempontok nem válthatták fel a missziói szempontokat.

Jézus megtisztította a templomot, eltávolítva mindazt, ami nem odavaló. Gesztusa azonban nem csupán annyit jelent, hogy Izráel istentiszteletének meg kell újulnia – ezt is. Ennél azonban többről van szó ebben a messiási jelben. Arról szól ez a prófétai jel, hogy elérkezett a vége annak az istentiszteletnek, amelyhez áldozati állatokra van szükség.

Üdv. Péter

Itt van néhány példa, hogy a tanítványai otthagyták a munkájukat Jézusért:

"És onnan tovább menve, láta más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, a mint a hajóban atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik vala; és hívá őket. Azok pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat, követék őt." Mt 4:21-22

"És mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedő helyen a kinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt." Mt 9:9

Néhány példa, hogy Jézusnak is volt pénze:

"Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek." Ján 4:8

"Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek? Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga tudta, mit akar vala cselekedni. Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset." Jn 6:5-7

"Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, a mikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek." Jn 13:29

És itt vannak Jézus anyagi támogatói:

"...és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának néki." Luk 8:3

Üdv.

Tamás

Kedves Tamás!

Én sem azt állítottam, hogy Jézus és a tanítványok pénz nélkül éltek volna. Csak annyit mondtam, hogy Jézus szavai szerint, amikre Pál is hivatkozik, nincs helye fizetség elfogadásának azért, hogy a tanítványok az evangéliumot hirdetik, gyógyítanak, segítenek az embereken. A „méltó bér”, ami említve van nem más, mint a napi szükségletek ellátása (fedél, étkezés), nem pedig olyan vagyon, amit összegyűjtögetnek az évek folyamán.

Ilyen értelemben mindegy, hogy a tanítványokat akkor és ott csak egy időre küldte el Jézus ezekkel az utasításokkal, nem gondolnám, hogy csak azért más vonatkozna valakire, mert nem x ideig, hanem x+y ideig végzi a munkát.

Az, hogy voltak, akik a 3 és fél év alatt támogatták őket, azaz a „vagyonukból szolgáltak” nekik, szintén nem azt jelenti, hogy állandó jelleggel ugyanazok az emberek hétről-hétre fizették volna minden költségüket. Pláne nem jelent olyasmit, hogy valaki eleve erre bazírozva indul neki a szolgálatnak, hogy majd mások ellátják.

A Mindenható Isten bármilyen eszközzel meg tudja tartani azokat, akiket kiválasztott, hogy beálljanak az Ő aratásába. Ha emberek közül senki nem támogatna is bennünket, a mi Atyánk akár az égből is mannát hullat majd, és soha nem lesz hiányunk semmiben. Hit által élünk, nem adományokból.

Kedves Berta Wooster!

Valóban nem úgy értettem, hogy a lévita papság mintáját kellene nekünk gyakorolni, hiszen a mi papi rendünk felette áll annak, a Melkisédek rendje szerint vagyunk mindnyájan elhívva egyetlen Főpap vezetése alatt. Arról nem vagyok meggyőződve, hogy lennének „állandó” „lelkészek/pásztorok”, ezeknek a szavaknak az Isten beszédei alapján nincs is értelmük az emberek között, ugyanis egyetlen Pásztorunk van csak, akinek a szavára hallgatunk; a lelkeinket (életünket) pedig nem egy ember, hanem a Mindenség Ura tartja kézben, Ő a Szellemek Atyja, aki a mi életünket igazgatja.

Ha tanítókra (akiket az efézusi levél pásztoroknak is mond, vagyis ez a két megnevezés egyet jelent, a pásztor nem egy külön pozíció) gondolunk – vagyis olyan emberekre, akik megkapták a tanítói szolgálatra az elhívásukat – az ő munkájuk nem egy folyamatos, éjjel-nappal csinálandó feladat, hanem az, hogyha van újonnan megtért testvér, vagy valakinek bizonytalansága, kérdése van, azt oktassa, kijavítsa, tanítsa – de csak addig, amíg az illető már megáll a saját lábán, és képes maga is kemény eledelt fogyasztani. Vagyis a tanítói szolgálat nem 24/7-ben végzendő valami.

Ugyanez igaz az evangélistákra is. Ha van egy terület, ahova elküld valakit az Isten Szelleme, hogy ott hirdesse a mennyek országának közelségét, akkor azt ott és akkor kell megtenni. De ennek nem lehet előfeltétele az, hogy mások pénzeljék az én utazásomat, tartózkodásomat, stb., mert nekem az Isten feladatot adott. Ellenkezőleg, ha hívva vagyok, megyek, akkor is, ha minden körülmény ez ellen szól, és az Örökkévaló meg fog tartani engem mindenképpen, akár úgy, hogy az útra magammal vitt szendvicsem két hétig kitart, akár úgy, hogy kedvessé tesz az emberek előtt és ők adnak nekem a szükségem szerint, akár másként.

Ami az elöljárók „kettős tisztességét” illeti, itt megint csak a héber írásokra hivatkozik Pál és Jézus is:

"”ingyen vettétek, ingyen adjátok. Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz pénzt a ti erszényetekbe /…/ mert méltó a munkás az ő TÁPLÁLÉKÁRA/ellátására""

Amiről itt szó van, az ismét a lévita papság rendje, ahol az ő fizetségük az áldozati állatok húsának elfogyasztása volt (IV.Mózes18:8-32). Azonban, míg ott a népnek törvényben lefektetett dolga volt az áldozatok felajánlása, ez a Krisztus vére által szerzett szövetségben ilyen módon nem számonkérhető. Vagyis valakik vagy adnak ételt/szállást, vagy nem. Vagy befogadják az Úr küldötteit, vagy nem. Még a megtért hívők között sem lehet ilyen előírást támasztani. Semmi kötelezettsége nincs senkinek ebben, a tanítók/elöljárók pedig csak KAPNI jogosultak, elvenni, behajtani nem, és csak a szükségük szerinti mértékben. Ahogy írja is ugyanitt Pál:

””Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit; de ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.””