Mit jelent az, hogy "üdvkérdés"?

Tehát a Róma 14-k fejezetről:

Egyetlen kereszténynek sincs megtiltva, hogy legyen saját véleménye, sőt szilárd véleménye olyan ügyekben, amelyekben személyesen kell döntenie. Nem a személyes ítélet alkotása helytelen, hanem az, ha személyes véleményünket vagy döntésünket a testvérünk megvádolására és elítélésére használjuk fel. (Vö. Róma 14:5, 22, 23.) Ha ezt tesszük, testvérünk bíráivá tesszük magunkat, fölöttük állónak tekintjük magunkat, mintha jogunk lenne felülbírálni és helyteleníteni az ilyen ügyekben hozott személyes döntésüket. (Vö. 1Kor 10:29, 30).

Pál a rómaiaknak írt levelében egy olyan helyzetet említ, amelyről különböztek a vélemények. "Az egyik hiszi, hogy mindent megehet, de aki gyenge, az zöldségféléket eszik" - írja. Mi volt ennek az oka?

Nos, a Mózesi Törvény tiltotta a disznóhús fogyasztását (Róma 14:2; 3Mózes 11:7). Csakhogy miután Jézus meghalt, a Törvény már nem volt kötelező érvényű (Efézus 2:15). Azonkívül három és fél évvel Jézus halála után egy angyal közölte Péter apostollal, hogy Isten szemében semmilyen étel sem számít beszennyezettnek (Cselekedetek 11:7–12). Ezeket a tényeket figyelembe véve némelyik zsidó származású keresztény úgy érezhette, hogy ehet disznóhúst vagy valamilyen más ételt, amelynek a fogyasztását a Törvény tiltotta.

De valószínű, hogy más zsidó származású keresztényeknek még a gondolat is visszataszító volt, hogy korábban tisztátalannak tekintett ételt fogyasszanak. Az ilyen érzékenyebb keresztények talán ösztönösen is megbotránkoztak, amikor azt látták, hogy szintén zsidó származású keresztény hittársaik ilyen ételeket esznek. Másfelől elképzelhető, hogy némelyik nem zsidó származású keresztény, akinek a korábbi vallása föltehetően soha nem tiltotta semmilyen étel fogyasztását, csodálkozott azon, hogy bárki is ügyet csinál az étel kérdéséből.

Abban persze semmi rossz sem volt, ha valaki tartózkodott bizonyos ételektől, ameddig nem bizonygatta azt, hogy erre szükség van a megmentéshez. Ámde a különböző álláspontok könnyen vitát robbanthattak volna ki a gyülekezetben. A római keresztényeknek vigyázniuk kellett, nehogy az ilyen különbözőségek megakadályozzák őket abban, hogy "egy szájjal" dicsőítsék Istent.

Pál egy másik példát is felhoz: "Ez úgy ítéli meg, hogy az egyik nap felette áll a másiknak, amaz olyannak ítéli az egyik napot, mint az összes többit" (Róma 14:5a). A Mózesi Törvény kimondta, hogy sabbatnapon semmilyen munkát sem szabad végezni, sőt, az utazás is szigorúan korlátozva volt ezen a napon (2Mózes 20:8–10; Máté 24:20; Cselekedetek 1:12). De amikor a Törvény hatálya megszűnt, ezek a tilalmak is elévültek. Egyes zsidó származású keresztények mégis nyugtalankodhattak amiatt, hogy azon a napon, amelyet korábban szentnek tekintettek, bármilyen munkát végezzenek, vagy nagyobb távolságra utazzanak. Lehetséges, hogy kereszténnyé válásuk után is kizárólag szellemi tevékenységeknek szentelték a hetedik napot, pedig Isten szerint már nem volt érvényben a sabbat. Vajon helytelenül jártak el? Nem, hacsak nem állították azt, hogy Isten megköveteli a sabbat megtartását. Pál ezért keresztény testvéreinek a lelkiismeretére való tekintettel ezt írta: "ki-ki a maga értelmében legyen teljesen meggyőződve" (Róma 14:5b).

Ez éppen azt erősíti, hogy létezik egy szilárd Isteni rendelkezés, melytől eltérni semerre sem szabad. Pál itt sem azt tanította, hogy mindenki úgy tegyen, ahogy akar, hanem a hitben gyengékről és erősekről beszélt, akik ebből kifolyólag nem voltak egy véleményen, de ettől még az IGAZSÁG egy volt!

Igaz, Pál kedvesen arra buzdította testvéreit, hogy legyenek türelmesek azokkal, akik lelkiismereti kérdésekkel küzdenek. De nyomatékosan elítélte azokat, akik megpróbálták ráerőltetni hívőtársaikra, hogy vessék alá magukat a Mózesi Törvénynek, mint ami feltétele a megmentésnek. Például i. sz. 61 körül a hébereknek írt, határozott hangvételű levelében világosan elmagyarázta a zsidókból lett keresztényeknek, hogy a Mózesi Törvény betartása értéktelen, mert a keresztények reménysége Jézus váltságáldozata alapján magasabb rendű (Galácia 5:1–12; Titusz 1:10, 11; Héberek 10:1–17).

Ahogy már láthattad, Pál úgy érvel, hogy az eltérő döntések nem feltétlenül veszélyeztetik az egységet, mindaddig, amíg nincs szó a keresztényi alapelvek egyértelmű megsértéséről. Ezért Pál ezt kérdezi azoktól a keresztényektől, akiknek gyengébb a lelkiismeretük: "miért ítéled meg a testvéredet?" Az erősebbeknek pedig - talán azoknak, akiknek megengedi a lelkiismeretük, hogy megegyenek bizonyos ételeket, melyeknek a fogyasztását a Törvény megtiltotta, vagy hogy dolgozzanak sabbaton - a következő kérdést teszi fel: "miért nézed le a testvéredet?" (Róma 14:10).

Pál szerint a gyengébb lelkiismeretű keresztényeknek nem szabad elítélniük azokat a testvéreiket, akiknek szélesebb a látókörük. Az erős keresztényeknek viszont nem szabad lenézniük azokat, akiknek a lelkiismeretük még gyenge bizonyos területeken. Mindannyian tartsák tiszteletben mások helyes indítékait, és ’ne gondoljanak többet magukról, mint amennyit szükséges gondolni’ (Róma 12:3, 18).

Pál így világítja meg a kiegyensúlyozott nézőpontot: "Aki eszik, ne nézze le azt, aki nem eszik, és aki nem eszik, ne ítélje meg azt, aki eszik, mert az Isten őt szívesen fogadta." Tehát itt nem arról van szó, hogy KONKRÉT ISTENI PARANCSOLATOKRÓL GONDOLKOZHATTAK ELTÉRŐEN - ezt a határt nem léphették át!!

Továbbá kijelenti: "Krisztus is szívesen fogadott bennünket, az Isten dicsőségére." Minthogy Isten és Krisztus mind az erőseket, mind a gyengéket elfogadja, viselkedjünk mi is hasonlóan, és 'fogadjuk szívesen egymást' (Róma 14:3; 15:7). Ki az, aki ezt jogosan felülbírálhatná?