Jézus "Isten"? Volt e olyan kijelentése ami esetleg ezt támasztja alá?
:-))
No, ezért mondom én, hogy ahány háromsághívő, majdnem annyiféle spekuláció!
(Csel 2:24) "Az Isten azonban feltámasztotta őt, feloldva a halál kínjait, mert lehetetlen volt, hogy az továbbra is fogva tartsa őt."
Ez a vers (és még jó néhány e kérdésben) EGYÉRTELMŰ. A Mindenható Isten - akit a Biblia JHVH-nak, azaz a mai legnépszerűbb kiejtésben Jehovának említ - támasztotta fel Jézust, a Fiát, nem pedig Jézus önnönmagát.
Ennek nem mond ellent a Biblia akkor sem, ha a pogány háromsággal nem próbáljátok megmagyarázni azt a látszólagos "ellentmondást".
Így fogalmaz a Csel 3:15 is:
"az élet Főközvetítőjét pedig megöltétek. Az Isten azonban feltámasztotta őt a halottak közül, és e ténynek mi tanúi vagyunk."
Vagy a Róma 4:24: "hanem értünk is, akiknek be kell hogy számítsák, mert hiszünk abban, aki feltámasztotta Jézust, a mi Urunkat a halottak közül."
De az 1Kor 6:14 is: "Az Isten pedig az Urat is feltámasztotta, és minket is feltámaszt majd a halálból a hatalma által."
A Kolossé 2:12: "mert eltemettek titeket vele az ő keresztségében, és a vele való kapcsolat által fel is támadtatok együtt az Isten munkálkodásába vetett hitetek révén, aki feltámasztotta őt a halottak közül."
Nem is beszélve a Héberek 13:20-ról: "A béke Istene pedig, aki egy örök szövetség vérével felhozta a halottak közül a juhok nagy pásztorát, Jézust, a mi Urunkat"
Tehát az ihletett Biblia EGYSÉGESEN ugyanúgy fogalmaz, így Jézus kijelentése is teljesen mást jelent, mint amit a háromságot támogatók megerősítésül bele akarnak magyarázni!
A János 2:19-21 szerint HATALMAT KAPOTT Istentől arra, hogy jelképesen "felépítse" testének templomát azzal, hogy Jehova feltámasztotta.
"Jézus így válaszolt nekik: 'Bontsátok le ezt a templomot, és én három nap alatt felállítom.' A zsidók ezért így szóltak: 'Negyvenhat évig épült ez a templom, és te három nap alatt felállítod?' Ő azonban testének templomáról beszélt."
Nem kellett azért szó szerint Jézusnak önmagát feltámasztania, hogy kijelenthesse a fentieket. Vagy az alábbiakat:
(János 10:18) "Senki sem vette el tőlem, hanem a magam kezdeményezéséből adom oda. Van hatalmam odaadni, és van hatalmam visszakapni. Az erre vonatkozó parancsolatot az Atyámtól kaptam."
"VISSZAKAPNI" - de kitől is?!! Attól a MINDENHATÓ Istentől, aki SOHASEM halhat meg, aki MINDIG IS halhatatlan volt, mert Ő örökké létezett, kezdet nélküli, aki nem "egy" Jézussal a háromságmítosz meghatározásai szerint.
Miért nem? Többek között ezért:
(János 17:3) "Az pedig az örök élet, hogy ismeretet szerezzenek rólad, az egyedüli igaz Istenről, és arról, akit elküldtél, Jézus Krisztusról."
Ha valakit valamely jellemvonásában "EGYEDÜLINEK", vagy "EGYETLENNEK" nevezel, akkor lehetsz-e vele "egyenlő"???
Hallod te unitárius, kár a gőzért. A Szentháromság nem pogány eredetű, semmi köze az ókori istencsaládokhoz, ahogy a russelisták hirdetik. Egyetlen pogány istent nem tudsz felmutatni, amelyik egyetlen isten mégis három személyű. Miért? Mert ez speciálisan keresztény TÉNY. Csak mert egyes pogány isteneket hármas-istencsaládként ábrázoltak és imádtak, még nem teszi pogány eredetűvé a Szentháromságot. Mint ahogy csak mert a Sátán képes gyógyító erőt adni guruknak, boszorkányoknak (képes rá, ez tény) még nem jelenti azt, hogy a keresztény gyógyító erők is az ördögtől vannak.
Jn 10:30. Én és az Atya egy vagyunk.
Jn 8:58. Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.
2Móz 3:14. 14. És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.
Jn 18:6. Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának és földre esének.
Jn 8:24. Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.
Filippi 2
5. Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
6. A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő,
Az Istennel EGYENLŐ.
Kol 2:9. Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg,
János 20
28. És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!
29. Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.
Róma 9:5. A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus, a ki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.
Csak EGY ALFA/OMEGA van, és az Isten.
Jelenések 1
13. És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve.
14. Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng;
15. És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása.
16. Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orczája, mint a nap a mikor fénylik az ő erejében.
17. Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó,
18. És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.
Jézus Krisztus az ALFA/OMEGA.
Zakariás 12:10. A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után.
JHVH "véletlenül" piktogramokra bontva azt jelenti Yod=Kéz Heh=Íme Waw=Szeg Heh=Íme. Azaz: "Íme a kéz, íme a szeg". Jézus neve: Yahushua=Íme a kéz mely megszabadít, azaz "Isten a szabadító".
1Kor 8:6. Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől van a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, a ki által van a mindenség, mi is ő általa.
A Szentírás egyaránt nevezi az Atyát és a Messiást Istennek (határozott névelővel), és egyaránt nevezi az Atyát és a Messiást Úrnak. Ha csak az Atya az Isten, és csak a Fiú az Úr, akkor mindkettő AZ Isten és AZ Úr.
"Egyetlen pogány istent nem tudsz felmutatni, amelyik egyetlen isten mégis három személyű."
Ahányféleképpen magyarázzák pl. a hindu triádokat, biztosan van egyezés, de az is természetes, hogy ezen mítoszok az idők alatt változnak. Mert mire számítottál? Tán arra, hogy minden marad az évezredek alatt ugyanaz? Ennyire nem ismernéd a vallástörténelmet?! Ilyen érveket nehéz komolyan venni, pedig egy a gyakran elhangzó sok hamis és félrevezető érvelés közül. :-)
Ez a változás a lélek halhatatlanságának a meséjét sem hagyta érintetlenül, hiszen az is módosult az ún. "keresztény" verzióban. És ha nem tévedek, azt is hasonlóképpen, többek között ilyen gyermeteg érveléssel próbáljátok legalizálni, azaz hogy "nem egyezik a platóni változattal". Trükkös megtévesztések ezek, de már sok magas rangú szakértő és teológus leplezte le ezt is, mint nem bibliai tant!
"Jn 10:30. Én és az Atya egy vagyunk." Azaz helyesebben: "Én és az Atya egyek vagyunk."
Miért nem nézel egyszer úgy istenigazából utána annak, hogy amiben hiszel, nem bizonyított a szentírásból, sőt, nem is bizonyítható? Ezzel a versel állandóan dobálóztok, pedig erről már Kálvin is elismerte, hogy "tévedés" volt (enyhén szólva) ezzel az "egylényegűséget" (mely NEM BIBLIAI, hanem POGÁNY fogalom) bizonygatni! A János 10:30. versről Kálvin János (aki maga is trinitárius volt) ezt mondta a Commentary on the Gospel According to John (Magyarázatok János evangéliumához) című könyvében: "A régiek tévesen használták ezt az idézetet annak bizonyítására, hogy Krisztus... egylényegű az Atyával. Krisztus ugyanis itt nem az egylényegűség mellett érvelt, hanem azt hangsúlyozta, hogy Atyjával mindenben egyetért."
Miből tudhatjuk ezt? Közvetlenül a szövegösszefüggésekből. Maga Jézus mutatta ki, mit értett az Atyjával való 'egységén'. A János 17:21, 22 versben azért imádkozott Istenhez, hogy tanítványai "mindannyian egyek legyenek, úgy ahogyan te Atyám, egységben vagy velem, és én veled, hogy ők is egységben legyenek velünk,... hogy egyek legyenek, mint ahogy mi egyek vagyunk". Vajon Jézus azért imádkozott, hogy az összes tanítványa mind egyetlen istenséggé legyenek? Nem! Jézus félreérthetetlenül azért imádkozott, hogy egységben legyenek egyazon gondolatmenetben és szándékban, mint ahogyan ő és az Atyja egyek voltak. (Lásd még 1Korinthus 1:10.)
Vagy a másik bizonyíték: az 1Korinthus 3:6, 8-ban Pál ezt mondja: "Én plántáltam, Apollós öntözött... A plántáló pedig és az öntöző egy." Pál nem arra gondolt, hogy ő és Apollós ketten egy misztikus "egységet" alkotnának, inkább arra gondolt, hogy szándékban egyek. A Pál apostol által használt "egy" (hen) szó semlegesnemű, szó szerint "egy (dolog)", ami az együttműködésben való egységüket jelzi. Jézus ugyanezt a szót használja a János 10:30-ban az Atyjával való kapcsolatának leírására. Ugyanezt a szót használta a János 17:21, 22-ben is. Így amikor az "egy" (hen) szót használta ezekben az esetekben, akkor szándékbeli és gondolatbeli egységről beszélt.
Vagy egy másik gyakori és hamis érvetek:
A Filippi 2:5, 6-os verseivel kapcsolatban miért maradnánk a ideológiailag elfogult, téves fordításoknál? Hogy "igaz" legyen a meséd? Az ÚV. fordítás mellett még egy seregnyi más fordítás is hasonlóan adja vissza azt a szövegrészt, mely arról szól, hogyan utánozhatjuk Jézust. Szerinted Jézust úgy utánozhatjuk, hogy Istennel vagy másokkal egyenlőnek állítván magunkat, "alázatosan" mondjunk le erről az "egyenlőségről"?
Nem, valójában Jézus a Biblia szerint sohasem állította magáról, hogy Ő Istennel egyenlő, de maga a Biblia sem mondja ezt róla sehol. Viszont az ellenkezőjét igen! Azt tudjuk utánozni, amit Jézus mutatott Atyjával ápolt kapcsolatában, vagyis hogy mindig elismerte a magasabb állását, hogy Jehova az EGYETLEN IGAZ ISTEN. Miért? Pl. a bibliai válasz nélkül hagyott János 17:3 miatt!!!
Olvassuk csak el a következő verset:
"A kitartást és vigasztalást nyújtó Isten pedig adja meg nektek, hogy legyen ugyanolyan a gondolkodásmódotok, mint amilyen Krisztus Jézusé volt, hogy egy akarattal, egy szájjal dicsőítsétek Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak Istenét és Atyját." (Róma 15:5, 6)
Ezt a valóban keresztényi intelmet hasonlítsuk össze a Filippieknek írott elfogult fordítások szerinti szöveggel. Enyhén szólva nagy a képzavar.
Akkor ezek szerint Kit kell dicsőíteni? Ugye nem Jézust, mint Istent, vagy Istennel "egyenlőt", hanem az Ő Atyját. Nem mindegy!!
De persze a háromságimádók gyakran emlegetett, és szintén gyakran félrefordított Róma 9:5-ös versével is össze kell hasonlítani a Róma 15:5, 6-ot, hiszen ezekből a versekből egyértelműen kitűnik, hogy a 9:5-ben, pl. a Károli szerinti fordítással nagy baj van! Nem véletlenül, hiszen az eredetiben a Róma 9:5 több "helyes" nyelvtani verziót is megenged, csak a szövegösszefüggés és a teljes Biblia világosít fel arról, hogy mi a helyes fordítás. A hamis fordítások Istennek állítják be Jézust, holott helyesen (többek között a Róma 15:5, 6-tal is összefüggésben) ez a helyes szöveg:
(Róma 9:5) "övéik az ősatyák, és tőlük származott a Krisztus a test szerint. Isten, aki felette van mindeneknek, áldott legyen örökké! Ámen."
Ezt egyébként sok teológus és elismert tudós is alátámasztja. Az igaz, hogy nagy vita tárgya a Róma 9:5, mert egyesek az ideológiai alapon fordított szövegekhez az igazságnál is jobban ragaszkodnak, és ez nagy hiba!
A háromságot egyébként sokszor az ilyen kétértelmű helyekkel próbálják megtámogatni, melyet az ideológiai előítélettel dolgozó - egyébként jó szándékú fordítóknak is köszönhetünk.
A másik álbizonyítékok ez ügyben az ismert betoldások, mint a hírhedt "jánosi betoldás".
Ugye ezen egyértelmű igazságok megállapítására te még nem jutottál el? Akkor elmondhatjuk, hogy a háromsággal kapcsolatos érveidet csak ilyen felületesen dobálod mások elé? Elmondhatjuk, hogy NEM GYŐZŐDTÉL MEG a mítoszod igazságtartalmáról, mégis másokat akarsz etetni vele? Te mond, nem felelőtlen és Írásellenes viselkedés ez?! Nem az ilyent nevezik vakbuzgóságnak?
"A Szentírás egyaránt nevezi az Atyát és a Messiást Istennek (határozott névelővel), és egyaránt nevezi az Atyát és a Messiást Úrnak."
Kedves 154-es! Ez egy hibás érv, mert ugyanez vonatkozik másokra is, akiket "Istennek" neveznek a Mindenhatón kívül a Szentírásban. Márpedig vannak egy páran.
Érthetőbben az ÚV. szerint:
(1Korintusz 8:6) "számunkra valójában e g y Isten van, az Atya, akiből van minden, és mi őérte; és e g y Úr van, Jézus Krisztus, aki által van minden, és mi őáltala."
"Ha csak az Atya az Isten, és csak a Fiú az Úr, akkor mindkettő AZ Isten és AZ Úr."
Ez a vers TÖKÉLETES összhangban van pl. a János 17:3-al az értelmezésében és egyértelműségében, valamint a szellemiségében. Ennek az összhangnak és magyarázatnak pedig köze sincs a háromság nem bibliai mítoszához! Miért mondom? Mert egy kis logika, melynek a háromságimádók rendszerint híján vannak, ha érvelni kell a hitük mellet:
Az ugye egyértelmű, hogy Pál az "egy Isten" kifejezést nem általánosító értelemben (egy isten a sok közül) használta, vagyis világos, hogy a EGYETLEN MINDENHATÓ Istenre gondolt, mint "EGY Istenre", igaz? Ha ez igaz, akkor akit elválasztott tőle a gondolatmenetében, az a személy NEM LEHET SZINTÉN "Mindenható Isten", mert NEM LEHET egyszerre két 'mindenható', hiszen a szó elvesztené az értelmét és a jelentését!! Ilyenformán Jézus NEM LEHET a háromság második személye, Aki állítólag "egyenlő" hatalomban is az Atyjával.
És lám-lám, milyen csodálatosan illik ehhez a János 17:3, hiszen ott maga Jézus választja külön magát Jehovától, de nem ám csupán személyükben (amit a háromsággal körbe szoktak magyarázgatni), hanem rangban és hatalomban is, pont mint ahogy Pál is tette! :-)
Ugye nem baj, hogy én inkább Jézusnak hiszek?!
Az Újvilág fordítás nem hiteles, a fordítói nem is tudtak koiné görögül.
Mondtam, hogy kár a gőzért. Mondtam, hogy nem tudsz egyetlen három személyű (nem személyiségű) pogány istent sem mutatni. Kálvint (meg Luthert) inkább hagyjuk, oké? Kálvin annyira hiteles teológus volt, hogy kitalálta a kettős-predesztinációt, ami a lehető legeretnekebb tanítások egyike. Ma már a magyar reformátusok többsége nem is hiszi el.
Az érveid bénák, főleg hogy egy hiteltelen "bibliából" idézgetsz, hozzá tehetnéd, hogy egyetlen normális teológus sem ismeri el az ÚV-t hiteles Biblia-fordításnak.
Isten neve nem Jehova, hanem legalább Jehovah, de inkább JAHVEH, JHVH. Jah.
Hiszel Jézusnak? Tudod, ezt is Ő mondta:
János 10
17. Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
18. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.
Az Alfa/Omega igeversekre persze nem tudtál mit szólni, hehehe. Se a Zakariási igére, se a JHVH jelentésére.
Ajánlom neked olvasd el Justinus mártír (3. századi hitvédő) érvelését Jézus istenségéről [link] őskeresztény volt, nyilván jobban értette ezeket, mint bármely mai teológus. Szerinte az "Angyal", melyet Isten elbocsátott Izráel előtt, és belé helyezte a nevét, Józsué volt (Mózes adta neki a Józsué nevet), Jézusnak pedig pont ez a neve, tehát Isten neve Justinus szerint Jahsua (Jézus).
Azt pedig, hogy a halhatatlan emberi szellem görög filozófiai találmány és nem bibliai, a Máté 10:28 kapásból megcáfolja. Ugyebár ezt is Jézus mondta:
"És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, a ki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában."
És hiába nézed a ÚV-ben, ott is így van. Ami kapásból rávilágít az ÚV hibáira, hogy ellentmond az Őrtorony tanításainak.
Hitetlen Tamás szavaira se tudtok semmit reagálni, Úrnak és Istennek nevezte Jézust. Ha Jézus nem Isten lenne, el kellett volna utasítania az imádatot, ahogy az angyal tette Sámson apjával vagy a Jelenésekben Jánossal. De Jézus azt mondta: "Mivelhogy láttál engem, hittél?"
Az már csak hab a tortán, hogy 3 verssel korábban Tamás Jézus kezein lévő szegek helyeiről beszél, miközben az ÚV hátuljában IS egy szeggel átverve mutatják Jézust egy manipulatív illusztrációval. Mert ugye nem mondják, hogy a könyv szerzője szerint Jézust kínoszlopra szegezték, de ezt akarják érzékeltetni, holott a szerző a könyvében a latin keresztet rajta Krisztussal is ismerteti.
Kedves 157-es! Nem csalódtam, az első bekezdéseid már tele vannak a személyeskedő, fölényes és tekintélyelvű mondataiddal.
Nem tudom honnan vetted pl. hogy én Kálvint, mint a tévedhetetlenség mintapéldányát állítottam eléd. Nem, erről szó sincs. De az is igaz, hogy mindenben azért nem tévedett, még ha te itt minden tudományos tekintélyétől meg is szeretnéd fosztani. :-)
Többszörösen írod, hogy a te általad elismert tekintélyesek nem ismerik el az ÚV. fordítást, ami miatt "hiteltelen". Nem baj! Fő, hogy Isten elismeri és meg is áldja ezt a munkát.
"Isten neve nem Jehova, hanem legalább Jehovah, de inkább JAHVEH, JHVH. Jah."
Milyen gyermeteg érv ez is. Nem semmi. Nem tudtad, hogy a nemzetek nyelvén számtalanféle változata létezik Isten nevének - bármelyik kiejtési formát is nézzük? Sőt, bármilyen nevet is nézzük?! :-)
Nem, nem, félreértesz! Nem az általad elismert és favorizált fordítóknak hiszek, hanem Jézusnak. Az idézett verset pedig így írjuk helyesen, tudod a szövegösszefüggés, és a teljes Írással egyezően:
(János 10:17) "Azért szeret engem az Atya, mert én odaadom a lelkemet, hogy vissza is kapjam."
Tény, hogy a Bibliaírók minden esetben elismerik, hogy Isten támasztotta fel Jézust, erre sok verset idéztem. Tehát amikor Jézus ezt mondta, nem állította Ő sem, hogy önmaga fogja feltámasztani magát. Ha NEM ragadnál ki a szövegkörnyezetéből semmit, akkor látnád, hogy az Atyjára hivatkozik, hogy Ő van a háttérben. Ez az alap tényállás. Na mármost ez az igazság, vagyis a Mindenható Isten támasztotta fel a NEM MINDENHATÓ Jézust!
Alfa és Omega: Kit illet meg valójában ez a cím?
1. A Jelenések 1:8 szerint a Mindenható Istent. A Kár.-ban viszont a 11. vers ezt a címet arra a személyre alkalmazza, aki a további leírás folyamán Jézus Krisztusnak bizonyul. A bibliatudósok azonban elismerik, hogy a 11. versben az Alfára és Omegára történő utalás nem hiteles, és ezért a Kat., ÚRB, B.—D., KNB és Káldi nem tartalmazza. (Puff neki, kapásból egy ideológiailag "elfogult" fordítás betoldása, azaz hamisítása)
2. A Jelenések könyvét héberre lefordítók közül sokan elfogadják, hogy a 8. versben Jehováról van szó, ezért itt feltüntetik Isten nevét. Lásd: Jegyzetes Biblia (angol).
3. A Jelenések 21:6, 7 rámutat, hogy a szellemi győzelmet arató keresztények az Alfa és az Omega néven ismert személy ’fiai’. Így soha nem utalnak a szellemmel felkent keresztények és Jézus Krisztus kapcsolatára. Jézus a ’testvéreinek’ nevezte őket (Héb 2:11; Máté 12:50; 25:40). Jézusnak ezeket a ’testvéreit’ azonban az ’Isten fiainak’ nevezik (Gal 3:26; 4:6). (Látod, még ebben is következetes a Biblia)
4. A KNB a Jelenések 22:12-höz fűzött lábjegyzetében azt írja, hogy "ezek Jézus Krisztus szavai", ezáltal azt a benyomást keltve, mintha a 13. versben említett Alfa és Omega őrá vonatkozna. A görög szövegben azonban itt nem szerepel Jézus neve, és más fordítások sem teszik be.
5. A Jelenések 22:13 azt mondja, hogy az Alfa és az Omega egyben "az első és az utolsó", mely megjelölést a Jelenések 1:17, 18 Jézus Krisztusra alkalmazza. Ehhez hasonlóan az ’apostol’ megjelölést egyaránt alkalmazzák Jézus Krisztusra és egyes követőire. De vajon ez bizonyíték arra, hogy egyazon személyről vagy egyenrangú személyekről lenne szó? (Héb 3:1). A tényekből tehát arra következtethetünk, hogy az "Alfa és Omega" cím a mindenható Istenre, az Atyára vonatkozik, és nem a Fiúra.
-------
(Zakariás 12:10) "Kitöltöm majd Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira a kegyelem és az esdeklés szellemét; néznek majd Arra, akit átszúrtak, és jajveszékelnek majd felette, mint ahogyan az egyetlen fiú felett jajveszékelnek, és keservesen siratják, mint ahogyan keservesen siratják az elsőszülött fiút."
Ja, hogy a te bibliádban nem ez van? Akkor nézd meg egy pontosabb fordításban ezt a verset, meg fogsz lepődni!
"Ajánlom neked olvasd el Justinus mártír (3. századi hitvédő) érvelését Jézus istenségéről"
Óh, de rendes vagy, de én maradnák Jézus és Biblia szavainál, ugye még mindig nem baj?
Jusztin pogány volt és i. sz. 110 körül született. Ez neked a 3-ik század? Jusztin írói stílusa talán nélkülözi azt a csillogást és tapintatot, ami korának más tanult embereit jellemzi, de az igazság és az igazságosság iránti buzgalma nyilván őszinte volt. Nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, milyen mértékben élt összhangban az Írásokkal és Jézus tanításával.
De kétségtelen, hogy Jusztin kereste az igazságot és elutasította a görög filozófiát. Mint hitvédő, védelmébe vette a hithű keresztények tanításait és gyakorlatait. És mivel maga is kereszténynek vallotta magát, ezért mártírhalált szenvedett.
"Ne azoktól ijedjetek meg, akik megölik a testet, de a lelket nem ölhetik meg, hanem inkább azt féljétek, aki mind a lelket, mind a testet el tudja pusztítani a Gyehennában!" (Máté 10:28).
Amikor ezt a szövegrészt magyarázza Immortality of the Soul or Resurrection of the Dead? (A lélek halhatatlansága vagy a feltámadás?) című francia nyelven megjelent könyvében, Oscar Cullmann professzor ezt írja: "a psy‧khé′ (lélek) szó itt nem a lélek görög felfogását jelenti, hanem helyesebben ’élet’-nek kellene fordítani ... W. G. Kümmel is joggal írja: a Máté 10:28 ’nem a lélek halhatatlanságát igyekszik kihangsúlyozni, hanem azt a tényt akarja kiemelni, hogy egyedül Isten képes elpusztítani nemcsak a földi életet, de a mennyei életet is’." A Gyehenna a végleges pusztulást jelenti, amiből semmiféle feltámadás nem lehetséges.
A 'lélek' fogalma a Szentírásban vagy az embert/állatot magát jelöli, mint egy személynévmás, vagy az ezek által birtokolt 'életet'. Erre jó példa Jézus másik mondata:
(Máté 20:28) "Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és hogy lelkét váltságul adja cserébe sokakért."
Jézus a "halhatatlan" lelkét adta váltságul? Ez milyen lenne már? Nem, valójában itt is 'életet' jelent a lélek szó. Jézus az életét adta sokakért!
Ha ugyanebben az értelemben behelyettesítjük a Máté 10:28-as versébe is, akkor egész más lesz az igazság előtted.
"Ne azoktól ijedjetek meg, akik megölik a testet, de a lelket (az örök életed reménységét) nem ölhetik meg, hanem inkább attól féljetek, aki mind a lelket (az örök élet reménységét), mind a testet el tudja pusztítani a Gyehennában!"
Mert ugyanis miről szól a zsidóknak és a keresztényeknek a reménysége a test halála után? A "halhatatlan égi élet"? Nem! A feltámadás, ahogy Jézus pl. Lázáron is megmutatta. Tehát a testi halállal nem tudják elvenni az örök élet reménységét tőlünk - magát a 'lelkünket' -, feltéve ha hűségben halunk meg. Ha meg mégsem, akkor van a második verzió, vagyis amikor Isten képes a 'lelkünket', tehát az örök élet reményét a testünkkel együtt a végső pusztulásba küldeni. Ezért írja a 10:28-as vers, hogy "... azt féljétek..." Igen, ez Isten büntetéséről szól.
Az első esetben (a legrosszabb esetben is) csak a gonoszok árthatnak nekünk, és megölhetik a 'testet'. De egy hűséges kereszténynek ez nem jelent örök megsemmisülést, hiszen igaz reménységben hal meg az örök életre vonatkozóan. De a második lehetőség az végső, isteni ítélet, mely a gyehennába juttat, ami a végső megsemmisülés állapota, a nemlété.
Ha Tamás „Istennek” kívánta nevezni Jézust, ebben nincs semmi kivetnivaló. Ez összhangban lenne azzal, amit Jézus maga is idézett a Zsoltárok könyvéből, amely a tekintélyes embereket, bírákat ’isteneknek’ nevezi (Ján 10:34, 35, Kár.; Zsolt 82:1–6). Az csak természetes, hogy Krisztusnak sokkal magasabb állása van, mint azoknak az embereknek. A Jehovához viszonyított páratlan helyzete miatt a János 1:18 (ÚV) ezért úgy utal Jézusra, hogy „az egyszülött isten”. Az Ézsaiás 9:5 (Kat. [9:6]) is ’Erős Istennek’ — de nem a mindenható Istennek — nevezi prófétailag Jézust. Mindez összhangban van azzal, hogy Jézust a János 1:1 ’istennek’ nevezi (ÚV, Kecsk., 1931).
A szövegösszefüggés segít helyesen következtetni ebből. Röviddel Jézus halála előtt Tamás hallotta Jézus imáját, amelyben Atyját az ’egyedül igaz Istennek’ nevezte (Ján 17:3, Kár.). Jézus a feltámadása után üzenetet küldött az apostolainak, Tamást is beleértve, ezt mondva: „Felmegyek . . . az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez” (Ján 20:17, Kár.). Miután János apostol beszámol arról, hogy mit mondott Tamás, amikor a feltámadt Krisztust valóban meglátta és megérintette, hozzáfűzte: „Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy ezt hívén, életetek legyen az ő nevében” (Ján 20:31, Kár.). Ha tehát valaki ennek ellenére arra a következtetésre jut Tamás felkiáltása alapján, hogy Jézus az ’egyedül igaz Isten’, vagy hogy Jézus egy háromság „Fiúistene”, akkor el kell olvasnia még egyszer, mit mondott maga Jézus (17. vers), és milyen egyértelmű következtetést vont le abból János apostol (31. vers).
Tamás nem mondott ellent Jézusnak, aki ezt az üzenetet küldte a tanítványainak: „Felmegyek Atyámhoz és a ti Atyátokhoz” (János 20:17, 30, 31). Tamás nem gondolta azt, hogy Jézus Mindenható Isten volt. Tamás abban az értelemben szólíthatta Jézust „én Istenem”-nek, hogy Krisztus „isten” volt, noha nem „az egyedüli igaz Isten” (János 1:1; 17:1–3). Vagy azáltal, hogy „Istenem”-nek szólította őt, Tamás Isten Szócsöveként és Képviselőjeként ismerte el Jézust, éppen úgy, ahogyan mások az angyali hírvivőt szólították, mintha az Jehova lett volna. (Vö. 1Mózes 18:1–5, 22–33; 31:11–13; 32:24–30; Bírák 2:1–5; 6:11–15; 13:20–22.)
"Kedves 157-es! Nem csalódtam, az első bekezdéseid már tele vannak a személyeskedő, fölényes és tekintélyelvű mondataiddal."
Szerintem meg nem veszed észre a gerendát a szemedben.
"Nem tudom honnan vetted pl. hogy én Kálvint, mint a tévedhetetlenség mintapéldányát állítottam eléd"
Nem akarom megfosztani, de mivel a szó szoros értelmében bődületes ökörséget tanított, ami az evangelizáció ellen volt és ami úgy egyáltalán értelmetlenné tette a János 3:16-ot (ami az Evangélium summája) és a megtérést magát, így hagy ne vegyem már készpénznek a szavait, főleg, ha az unitárius tanításhoz is használják a munkásságát.
Többszörösen írod, hogy a te általad elismert tekintélyesek nem ismerik el az ÚV. fordítást, ami miatt "hiteltelen". Nem baj! Fő, hogy Isten elismeri és meg is áldja ezt a munkát"
Egyik történelmi Egyház és az evangéliumi kereszténység sem ismeri el, úgy hogy ezt bebuktad. Kb. annyi hitele van, mint a Mormon könyvének.
Az, hogy a Russelisták mennyire eredményesek nem Isten áldását bizonyítja. Ha ezen múlna a dolog, a Mormonoknak inkább lenne igazuk, mert ők sokkal eredményesebbek. Mellesleg, Isten irgalmas a gonoszokhoz is, a Prédikátor 9:4 szerint egyforma szerencséje van igaznak és gonosznak.
"Milyen gyermeteg érv ez is. Nem semmi. Nem tudtad, hogy a nemzetek nyelvén számtalanféle változata létezik Isten nevének - bármelyik kiejtési formát is nézzük? Sőt, bármilyen nevet is nézzük?! :-)"
Én vagyok személyeskedő mi? A YHWH Isten személyes neve és jelentősége van. Pont azért is, mert piktogrammokra bontva azt jelenti, hogy "Íme a kéz, íme a szeg", egyértelműen Krisztus átszegezésére utal, és hogy Ő Isten.
Nem, nem, félreértesz! "Nem az általad elismert és favorizált fordítóknak hiszek, hanem Jézusnak."
HA HA HA. Ne tréfálkozzál már velem! Az ÚV nem Jézus fordítása, Ő a Septuagintát olvasta egyébként is. Az ÚV az Őrtorony Társulat fordítása, és igen gyatra, több helyen átírva (pl. "és Isten tevékeny ereje lebegett a vizek felett").
"Az idézett verset pedig így írjuk helyesen"
A Russelisták írják így, nem a kereszténység általában, ne nevettesd már ki magad.
Tudod mit? Álljon itt Csia Lajos fordítása, Ő szó szerint fordított a görög szövegből:
"Azért szeret engem az Agya, mert lelkemet adom oda, hogy újra felvegyem."
Bocs de inkább Csiának hiszek, mint az Őrtorony szabadkőműves luciferiánusoknak, akik angyalokkal társalogva veszik a kinyilatkoztatást, és számtalanszor megjósolták Jézus eljövetelét, aztán persze nagyot koppantak, csak úgy mint az adventista elődeik. Szánalmas.
"a NEM MINDENHATÓ Jézust!"
És ebből mire következtetsz:
Kolossé 1
15. A ki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;
16. Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;
17. És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.
Csia Lajos ugyanígy fogalmaz, csak más szavakkal. A Fiú előbb volt mindennél, minden Ő általa teremtetett, minden Őbenne áll fenn.
Pál Apostol mit mondott az Athénieknek?
ApCsel 17:28. Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk.
Zsid 1:3. A ki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, a ki hatalma szavával fentartja a mindenséget, a ki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban,
"az Alfa és az Omega egyben "az első és az utolsó", mely megjelölést a Jelenések 1:17, 18 Jézus Krisztusra alkalmazza. Ehhez hasonlóan az ’apostol’ megjelölést egyaránt alkalmazzák Jézus Krisztusra és egyes követőire. De vajon ez bizonyíték arra, hogy egyazon személyről vagy egyenrangú személyekről lenne szó"
Csak egyvalaki lehet Alfa és Omega, Kezdet és Vég, Első és Utolsó. Ez nem cím, hanem tulajdonság, ami csak Istenre lehet igaz.
Ésa 44:6. Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten.
Ésa 48:12. Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első és én az utolsó.
YHWH az Első és Utolsó, az Egy Igaz Élő Isten. Krisztus azt állította, hogy Ő az Első és Utolsó, tehát Ő EGY az Atyával, és nem csupán "egyet értő" értelemben.
"Ja, hogy a te bibliádban nem ez van? Akkor nézd meg egy pontosabb fordításban ezt a verset, meg fogsz lepődni!"
Én annak a fordításnak hiszek, mert Isten nevében eleve benne van a Kéz és a Szeg, mint az Átszegezett.
"Óh, de rendes vagy, de én maradnák Jézus és Biblia szavainál, ugye még mindig nem baj?"
Akarod mondani, az Őrtorony szabadkőműves sátánisták szavainál.
"Jusztin pogány volt és i. sz. 110 körül született. Ez neked a 3-ik század?"
Nem volt kedvem utána nézni, csak emlékezetből írtam, mert tanultam, hogy a 2. és 3. században éltek az apologéták, összekevertem, na kövezzél meg!
"És mivel maga is kereszténynek vallotta magát, ezért mártírhalált szenvedett."
Szép mellébeszélés, de jelentsd ki, hogy tévedett-e vagy sem? Mert Ő hitt a Szentháromságban, ez TÉNY.
"Oscar Cullmann professzor ezt írja: "a psy‧khé′ (lélek) szó itt nem a lélek görög felfogását jelenti, hanem helyesebben ’élet’-nek kellene fordítani"
Oscar Cullmann tehát tagadta a lélek halhatatlanságát, ezért is idézted őt. De ezt nagyon buktátok, mert ezt a verset nem lehet másképpen értelmezni.
Az emberek megölik a testet, de a lelket nem ölhetik meg. Ezt nem lehet se vérnek, se embernek, se élőlénynek, se életnek fordítani, mert akkor nincs értelme a mondatnak. Most bezzeg tojsz a szövegösszefüggésre igaz?
Egyértelműen a halálfélelem ellen bátorította Jézus az apostolokat, mondván, ha a testetek meg is hal, szellemetek túléli a test halálát. Erről van szó, és ezt nem lehet máshogy értelmezni. Mi az, hogy "ne attól féljetek akik megölik a testet, de az életnek nem árthatnak?" Ez mi??? Ne toldj hozzá olyat, ami nincs a szövegben. Hol van benne az, hogy "örökélet reménységét"? Sehol. Belemagyarázzátok. Így született a gyermekkeresztség tana is.
"W. G. Kümmel is joggal írja: a Máté 10:28 ’nem a lélek halhatatlanságát igyekszik kihangsúlyozni"
Nem azt hangsúlyozza, de benne van.
"A Gyehenna a végleges pusztulást jelenti, amiből semmiféle feltámadás nem lehetséges."
A Gyehennát sehol nem mondta Jézus végleges pusztulásnak, hanem folyamatosnak:
Mk 9:43. "a gyehennára, a megolthatatlan tűzre"
Mk 9:44. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
Mk 9:46. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
Mk 9:48. A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
Jelenések 14
10. Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;
11. És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.
"A 'lélek' fogalma a Szentírásban vagy az embert/állatot magát jelöli, mint egy személynévmás, vagy az ezek által birtokolt 'életet'."
A lélek nem feltétlenül életerő/személy (a növények élőlények, még sincs lelkük, ellenben az állatoknak van élő lelke, mégsem emberek)
1Mózes 1:30; Máté 26:41, 27:50
Vért is jelent, az Ószövetségben egyenlő a vérrel is. Sok jelentése van szövegkörnyezettől függően, ezzel ugyan nem tudod kizárni a "halhatatlan szellem" jelentést.
"Jézus a "halhatatlan" lelkét adta váltságul? Ez milyen lenne már? Nem, valójában itt is 'életet' jelent a lélek szó. Jézus az életét adta sokakért!"
Igen, ITT életet jelent. Úgy csináltok ti Russelisták, mintha az aki hiszi a lélek halhatatlanságát a lelket mindenhol halhatatlan szellemnek akarná fordítani. Kérdezhetném visszakézből azt is, hogy Jézus a vérét adta váltságul? Kifolyt a vére, nem? Ergo azt áldozta fel. Nem? Nem.
"Ne azoktól ijedjetek meg, akik megölik a testet, de a lelket (az örök életed reménységét) nem ölhetik meg, hanem inkább attól féljetek, aki mind a lelket (az örök élet reménységét), mind a testet el tudja pusztítani a Gyehennában!"
Ez ott sántít, hogy
1. Egyértelműen az ember alkotórészeiről beszél Isten, a testi rész halandó, a szellemi rész nem. Egy reménységet nem lehet megölni, Jézus nem átvitt értelemben beszélt.
2. Eleve a Gyehenna nem a megsemmisülés helye, az az örök pusztulás helye, nem az elpusztításé. Akik nem térnek meg, azoknak is örök létezése van, de az nem nevezhető életnek, ezért nevezte Jézus örök pusztulásnak/veszedelemnek.
Mert ugyanis miről szól a zsidóknak és a keresztényeknek a reménysége a test halála után? A "halhatatlan égi élet"? Nem!"
Őőő, de. Részben. Erre bizonyíték az először is, hogy a feltámadás nem újrateremtést jelent. Csak a test lesz újra alkotva mennyei természetre (a test megváltása Róma 8:23), az ember személyisége szellemként túléli a fizikai halált, ahogy Jézus a Máté 10:28-ban megmondta.
Erre bizonyíték Mózes megjelenése a megdicsőülés hegyén.
Bizonyíték az, amit Jézus a latornak mondott: "Még ma velem leszel a Paradicsomban." Mi a Paradicsom? Pál Apostol megmondja:
2Korinthus 12
2. Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.
3. És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja),
4. Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie.
A Paradicsom a Menny.
Aztán:
Mennyországban az üdvözültek sokasága a feltámadás előtt
Máté 25:34
Jelenések 7:9--->Isten Királyi Széke a Menny--->Jelenések 19:1
Kronológiai SORREND van, a feltámadás később történik: Jel. 11:15-19, 14:14-20, 19:7-8
A Jézusban hívő Krisztussal együtt meghalt a testnek, és feltámadt a (szellemi) halálból, és felfog menni a Mennybe, amint Ő is felment...
Efézus 2
5.Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)
6. És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:
János 11
25. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;
26. És a ki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?
Aki él és hisz Jézusban, soha nem hal meg (szellemben). Hogyan mondhatjátok akkor ti, hogy a halállal megsemmisül az ember???
1Thess 5:10. A ki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele.
Maga a Biblia cáfolja a halálalvást, mert azt mondja: Akár élünk, akár meghaltunk, Istennel élünk.
"A feltámadás, ahogy Jézus pl. Lázáron is megmutatta"
Jó hogy mondod, ismered a gazdag és szegény Lázár történetét? Hol volt a gazdag a halála után? Az Alvilágban égett a tűzben. Hol volt Lázár? "Ábrahám kebelén", a Paradicsomban.
És ez nem példázat, mert 1. Nem olvasod sehol, hogy példázatnak van nevezve, 2. Példázatokban Jézus nem nevezte meg a szereplőket, 3. A zsidóknak mondta és a zsidók ebben hittek, ezt bizonyítékok támasztják alá.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!