Szerintetek, hogy helyes? Mondom neked, ma velem leszel a Paradicsomban? Mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban?
Én már egyszer leírtam hogy a menny és a pokol az az állapot, amiben a lelked van, amikor meghalsz. A menny és a pokol nem hely, ergó, sem Jézus sem a lator nem "odakerült" hanem abba az állapotba került. A szétválasztás modern dolog. Az ókori zsidóknál a halottak lelke a túlvilágon volt (seol) az arra érdemeseké az Ábrahám kebelén. Azaz: minden lélek a "túlvilágra" kerül, de aszerint, amilyen állapotban van. A lator azzal, hogy Jézusban bízott, a lelkét felemelte ebbe az állapotba.
Jézus a pokolban lévő lelkeknek prédikált, de őbenne a mennyek országa végig ott volt, ahogyan itt a földön is. Akinek van füle a hallásra, hallja.
De most komolyan ennek se füle se farka. Te ezt így elhiszed? Az igazság az logikus.
Valamint ez a gonosztevő bizonyára zsidó volt, ezért nem kellett neki megmagyarázni, hogy mi az a Paradicsom. Ismerte azt a reménységet, hogy az eljövendő világban az emberek majd örökké élnek a földön.
Wilhelm Michaelis professzor ezt a verset így fordítja: „Valóban már ma biztosítékát adom neked: (egy nap) együtt leszel velem a paradicsomban.”
"De most komolyan ennek se füle se farka. Te ezt így elhiszed? Az igazság az logikus."
Van neki füle is meg farka is, csak te nem tudsz bele kapaszkodni. Ez is logikus, csak más nézőpontból közelít meg dolgokat. Ami a te logikádat illeti, az nem is logika, hanem szellemi materializmus.
"Valamint ez a gonosztevő bizonyára zsidó volt, ezért nem kellett neki megmagyarázni, hogy mi az a Paradicsom. Ismerte azt a reménységet, hogy az eljövendő világban az emberek majd örökké élnek a földön. "
Úgy látom, nem igazán ismered a korabeli zsidóságot. A túlvilágról már akkor is többféle elképzelés uralkodott a különböző "szekták" között, másként gondolkodtak róla a farizeusok és a szadduceusok például, tehát nincs új a nap alatt.
Az igazság az igazság, nem több és nem kevesebb. Azt feltételezni hogy a világegyetem minden titka nem lehet bonyolultabb annál, ami egy Jehova tanúja agyába belefér szerintem eléggé gyermeki nézőpont. Én nem érteném meg tizedét sem annak, ami Einstein agyában végbement, az idő relativitását, stb. És Einstein sem értette tizedét sem az emberiség által megismerhető titkoknak.
Ne húzzuk már le Istent a mi szintünkre, engedjük már meg neki hogy mindenható legyen, jó?
Bizony, bizony mondom néktek: Egyszer valaki megszámolhatná már, hogy hányszor lettek lefutva ezek a körök a JT szervezet tanításaival kapcsolatban.
Hogy a számolgatásnak milyen haszna lenne? Kb. annyi, mint a vitáknak, azaz semmi: ha valaki nem _akarja_ megérteni, az nem is fogja... Mintha Pál is azt mondta volna, hogy kerüljük a hasztalan vitatkozásokat...
Ja, és mikor is mondom én ezt? Szerintem elég világos, hogy MA, ezért ezt nem kell külön kihangsúlyoznom. Sőt, mindenki mindig egy adott jelenidejű pillanatban mond bármit is; nem kell ebbe semmit belemagyarázni. Ha Jézus azt mondta, hogy a lator még aznap vele lesz, akkor az úgy is történt; akár tudunk erre ésszerű magyarázatot, akár nem. Tudomásom szerint a Biblia sehol nem ír az ész mindenhatóságáról, sem arról, hogy mindig mindent ésszel kellene megértenünk.
Röviden ennyi, sem időm, sem kedvem nincs most bővebben kifejteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!