Hogyan lehet boldog a családunk?
Jehova megteremtette az első embereket, Ádámot és Évát, és egybekötötte az életüket mint férjét és feleségét. Gyönyörű földi paradicsomba, az Éden kertjébe helyezte őket, és azt mondta nekik, hogy legyenek gyermekeik. „Legyetek termékenyek, sokasodjatok, töltsétek be a földet” — szólította fel őket (1Mózes 1:26–28; 2:18, 21–24). Ez nem csupán kitalált történet vagy mítosz, hiszen Jézus igaznak mutatta be azt, amit Mózes első könyve a családi élet kezdetéről ír (Máté 19:4, 5). Bár most sokféle nehézséggel nézünk szembe, és nem olyan az életünk, amilyennek Isten akarta, nézzük meg, hogy miként lehet boldog családi légkört kialakítani.
Mindannyian hozzájárulhatunk a családunk boldogságához, ha utánozzuk Istent a szeretet kimutatásában (Efézus 5:1, 2). De hogyan utánozhatjuk Istent úgy, hogy még csak nem is látjuk őt? Megismerhetjük a cselekvésmódját, hiszen elsőszülött Fiát az égből a földre küldte (János 1:14, 18). Ez a Fiú, Jézus Krisztus, amikor a földön élt, olyan kitűnően utánozta égi Atyját, hogy akik látták és hallották őt, azok mintha csak Jehovával lettek volna együtt, és őt hallgatták volna (János 14:9). Ebből következik, hogy ha tanulunk Jézus szeretetéről, és követjük a példáját, azzal hozzájárulhatunk, hogy boldogabb legyen a családunk élete.
MINTA A FÉRJEKNEK
A Biblia azt írja, hogy a férjeknek úgy kell bánniuk a feleségükkel, ahogyan Jézus bánik a tanítványaival. Figyeld meg a következő bibliai tanácsot: „Férjek, továbbra is szeressétek feleségeteket, mint ahogy a Krisztus is szerette a gyülekezetet, és odaadta magát érte . . . A férjeknek ily módon úgy kell szeretniük feleségüket, mint a saját testüket. Aki szereti a feleségét, önmagát szereti, mert soha senki nem gyűlölte a saját testét, hanem táplálja és dédelgeti, mint ahogy a Krisztus is a gyülekezetet” (Efézus 5:23, 25–29).
Jézus tökéletes példát állított a férjek elé a tanítványokból álló gyülekezete iránti szeretetével. „Mindvégig szerette őket”, és feláldozta értük az életét, pedig korántsem voltak tökéletesek (János 13:1; 15:13). A férjek is arra kapnak buzdítást, hogy ’továbbra is szeressék feleségüket, és ne legyenek keserű haraggal irántuk’ (Kolosszé 3:19). Mi segíthet a férjnek, hogy megszívlelje ezt a tanácsot, főleg akkor, ha a felesége időnként nem viselkedik megfontoltan? Gondoljon arra, hogy ő is szokott hibázni, és hogy mit kell tennie, ha szeretné elnyerni Isten megbocsátását. Nos, mit kell tennie? Meg kell bocsátania az ellene vétkezőknek, így a feleségének is. A feleségnek természetesen ugyanez a feladata (Máté 6:12, 14, 15). Ugye nem nehéz megérteni, hogy miért szokták azt mondani, hogy a sikeres házasság két olyan személy egysége, akik készek megbocsátani?
A férjeknek arra is gondolniuk kell, hogy Jézus mindig tekintettel volt a tanítványaira. Figyelembe vette a korlátaikat és a fizikai szükségleteiket. Amikor például elfáradtak, ezt mondta nekik: „Jöjjetek el csak ti magatok egy elhagyatott helyre, és pihenjetek meg egy kicsit” (Márk 6:30–32). A feleségek is megérdemlik, hogy figyelmesen bánjanak velük. A Biblia „gyengébb edénynek” nevezi őket, és megparancsolja a férjeknek, hogy adjanak nekik „tiszteletet”. Miért fontos ez? Azért, mert a férjeknek és a feleségeknek egyaránt megadatott ’az élet ki nem érdemelt kegye’ (1Péter 3:7). A férjeknek észben kell tartaniuk, hogy Isten előtt a hűség teszi értékessé az embert, nem az, hogy férfi-e vagy nő (Zsoltárok 101:6).
A Biblia kijelenti, hogy az a férj, amelyik „szereti a feleségét, önmagát szereti”. Ez azért van így, mert a férj és a feleség „már nem kettő, hanem e g y test”, ahogyan Jézus fogalmazott (Máté 19:6). Ennek fényében csakis egymás iránt fejezhetik ki szexuális érdeklődésüket (Példabeszédek 5:15–21; Héberek 13:4). Ezt úgy tehetik meg, hogy önzetlenül törődnek egymás szükségleteivel (1Korintusz 7:3–5). Érdemes elgondolkodni azon a megjegyzésen, hogy „soha senki nem gyűlölte a saját testét, hanem táplálja és dédelgeti”. A férjeknek úgy kell szeretniük a feleségüket, mint önmagukat, és nem szabad elfelejteniük, hogy számadással tartoznak Jézus Krisztusnak, aki fölöttük áll (Efézus 5:29; 1Korintusz 11:3).
Pál apostol beszélt a ’gyöngéd vonzalomról, amilyen Krisztus Jézusé’ (Filippi 1:8). Jézus gyöngédsége felüdítő volt, és az asszonyok, akik a tanítványai lettek, vonzónak érezték ezt a tulajdonságot (János 20:1, 11–13, 16). A feleségek is vágynak a férjük gyöngéd vonzalmára.
KÖVETENDŐ PÉLDA A FELESÉGEKNEK
A család olyan szervezet, amelynek az olajozott működéséhez elengedhetetlen, hogy legyen egy családfő. Még Jézus fölött is van valaki, akinek alá kell rendelnie magát. „A Krisztus feje . . . az Isten”, éppen úgy, ahogy „az asszony feje . . . a férfi” (1Korintusz 11:3). Jézus kiváló példát mutat azzal, hogy alárendeli magát Isten főségének, hiszen mindannyiunk fölött van valaki, akinek alá kell rendelnünk magunkat.
A tökéletlen férfiak követnek el hibákat, és gyakran nem viselkednek mintaszerű családfőkként. Mit tegyen hát a feleség? Ne kicsinyelje le a férje erőfeszítéseit, és ne próbálja átvenni tőle a főséget. Tartsa észben, hogy Isten szemében nagy értéke van a csendes és szelíd szellemnek (1Péter 3:4). Ilyen szellemet tanúsítva könnyebb lesz Istennek tetszően alárendelnie magát a férjének, még nehéz körülmények között is. A Biblia továbbá ezt mondja: „a feleség mélységes megbecsüléssel legyen a férje iránt” (Efézus 5:33). De mi a helyzet akkor, ha a férj nem fogadja el Krisztus főségét? A Biblia így ösztönzi a feleségeket: „rendeljétek alá magatokat a férjeteknek, hogy ha vannak olyanok, akik nem engedelmeskednek a szónak, ők a feleségük viselkedése által szó nélkül is megnyeressenek, miután szemtanúi voltak mélységes megbecsüléssel párosult tiszta viselkedéseteknek” (1Péter 3:1, 2).
A feleség részéről nem tiszteletlenség, ha tapintatosan hangot ad a férjétől eltérő véleményének, akár egy hiten van vele a férje, akár nem. Lehetséges, hogy a feleség helyesen látja a dolgokat, és az egész családnak jót tesz, ha a férj hallgat rá. Ábrahám nem értett egyet Sárával, amikor az gyakorlatias javaslatot tett egy családi nehézség megoldására, de Isten felszólította őt: „Hallgass a szavára” (1Mózes 21:9–12). Ha a férj végül olyan döntést hoz, amely nincs ellentétben Isten törvényével, a felesége természetesen alárendeli magát neki, azáltal hogy támogatja a döntést (Cselekedetek 5:29; Efézus 5:24).
A feleség sok mindent tehet azért, hogy szerepét betöltve gondoskodjon a családjáról. A Biblia például arra buzdítja a férjes asszonyokat, „hogy szeressék férjüket, szeressék gyermekeiket, legyenek józan elméjűek, tiszták, háziasak, jók, alárendelve magukat a férjüknek” (Titusz 2:4, 5). Az olyan feleség és anya, aki így tesz, számíthat a családja tartós szeretetére és megbecsülésére (Példabeszédek 31:10, 28). Mivel azonban a házasság két tökéletlen ember között köttetik, adódhatnak olyan rendkívüli körülmények, amelyek különéléshez vagy váláshoz vezetnek. A Biblia megengedi a különélést bizonyos körülmények között. De nem szabad könnyelműen dönteni ebben a kérdésben, mivel a Biblia ezt tanácsolja: „a feleség ne menjen el a férjétől . . . ; és a férj ne hagyja el a feleségét” (1Korintusz 7:10, 11). A válásra pedig egyedül az ad Írás szerinti alapot, ha az egyik fél paráznaságot követ el (Máté 19:9).
TÖKÉLETES PÉLDA A SZÜLŐKNEK
Jézus tökéletes példát mutatott a szülőknek azzal, ahogyan a gyermekekkel bánt. Amikor mások meg akarták akadályozni, hogy a kicsik Jézus közelébe kerüljenek, ő ezt mondta: „Hagyjátok hozzám jönni a kisgyermekeket; ne próbáljátok gátolni őket.” A Biblia beszámol róla, hogy ezután a „karjába vette a gyermekeket, s kezét rájuk téve megáldotta őket” (Márk 10:13–16). Ha Jézus időt szentelt a gyermekeknek, akkor vajon neked, aki szülő vagy, nem kellene időt töltened a fiaiddal és a lányaiddal? A gyermekeknek nem elég, ha csak hébe-hóba foglalkozol velük; arra van igényük, hogy sok időt szánj rájuk. Szakíts időt az oktatásukra, hiszen Jehova erre utasítja a szülőket (5Mózes 6:4–9).
Mivel a világ egyre gonoszabbá válik, a gyermekeknek szükségük van rá, hogy a szüleik megvédjék őket az olyan emberektől, akik bántani akarják őket, például a gyermekmolesztálóktól. Figyeld meg, hogyan óvta meg Jézus a tanítványait, akiket kedvesen ’kicsiny gyermekeknek’ szólított. Amikor röviddel a kivégzése előtt letartóztatták, elrendezte, hogy a tanítványai szabadon elmehessenek (János 13:33; 18:7–9). Ha szülő vagy, résen kell lenned, mert az Ördög ártani akar a gyermekeidnek. Előre figyelmeztesd őket (1Péter 5:8). Még soha nem fenyegette ennyi veszély a fizikai, szellemi és erkölcsi biztonságukat, mint most.
Jézus tanítványai a halála előtti éjszakán arról vitatkoztak, hogy ki a nagyobb közöttük. Jézus nem lett ingerült, hanem mindig szeretettel próbált hatni rájuk a szavaival és a példájával (Lukács 22:24–27; János 13:3–8). Te mint szülő látod-e, hogyan követhetnéd Jézus példáját a gyermeked helyreigazításában? Igaz, a gyermekeknek szükségük van fegyelmezésre, de „megfelelő mértékben”, és soha nem szabad haragból fegyelmezni. Nem lenne jó, ha meggondolatlanul olyanokat mondanál, „mint amilyen a tőrszúrás” (Jeremiás 30:11; Példabeszédek 12:18). Úgy kell fegyelmezni, hogy a gyermek később megértse, hogy mennyire helyénvaló volt az a fegyelmezés (Efézus 6:4; Héberek 12:9–11).
MINTA A GYERMEKEKNEK
Vajon a gyermekek is tanulhatnak valamit Jézustól? De még mennyire! Jézus a saját példájával mutatta be, hogy a gyermekeknek szót kell fogadniuk a szüleiknek. „Ahogy az Atya tanított, úgy mondom ezeket” — jelentette ki. Majd hozzátette: „mindig azt teszem, ami kedvére van” (János 8:28, 29). Jézus engedelmeskedett égi Atyjának, és a Biblia felszólítja a gyermekeket, hogy engedelmeskedjenek a szüleiknek (Efézus 6:1–3). Noha Jézus tökéletes gyermek volt, szót fogadott a szüleinek, Józsefnek és Máriának, akik tökéletlenek voltak. Ezzel kétségtelenül örömet szerzett a családja valamennyi tagjának! (Lukács 2:4, 5, 51, 52).
Tudnának-e a gyermekek bizonyos területeken jobban hasonlítani Jézushoz, és így örömet szerezni a szüleiknek? Igaz, olykor úgy érezhetik, hogy nem könnyű hallgatni a szüleikre, de Isten ezt várja el tőlük (Példabeszédek 1:8; 6:20). Jézus mindig engedelmeskedett égi Atyjának, még nehéz körülmények között is. Egyszer, amikor Isten valami különösen nehezet kért Jézustól, ő ezt mondta: „távolítsd el tőlem ezt a poharat [az adott kérést]!” Aztán mégis megtette, amire Isten kérte, mert felismerte, hogy az Atyja tudja, hogyan lesz a legjobb (Lukács 22:42). Ha a gyermekek megtanulnak engedelmeskedni, azzal nagyon boldoggá teszik a szüleiket és az égi Atyjukat (Példabeszédek 23:22–25).
Az Ördög megkísértette Jézust, és biztosra vehetjük, hogy a fiatalokat is rosszra akarja csábítani (Máté 4:1–10). Sátán, az Ördög a társaktól jövő nyomást használja fel, amelynek sokszor nehéz ellenállni. Mennyire fontos ezért, hogy a gyermekek ne barátkozzanak olyanokkal, akik helytelen dolgokat tesznek! (1Korintusz 15:33). Jákob lánya, Dína olyanokkal járt össze, akik nem imádták Jehovát, és ebből nagy baj lett (1Mózes 34:1, 2). Gondold át, milyen fájdalmas lenne a családodnak az, ha az egyik családtag nemi erkölcstelenségbe keveredne! (Példabeszédek 17:21, 25).
A CSALÁDI BOLDOGSÁG TITKA
A családban felmerülő gondokat könnyebb megoldani, ha alkalmazzuk a Biblia tanácsait. Voltaképpen ez a családi boldogság titka. Férjek, szeressétek hát feleségeteket, és bánjatok vele úgy, ahogy Jézus a gyülekezettel. Feleségek, rendeljétek alá magatokat a férjetek főségének, és kövessétek a derék feleség példáját, akiről a Példabeszédek 31:10–31 ír. Szülők, neveljétek gyermekeiteket (Példabeszédek 22:6). Apák, ’igazgassátok jól a háznépeteket’ (1Timóteusz 3:4, 5; 5:8). Ti pedig, gyermekek, engedelmeskedjetek a szüleiteknek (Kolosszé 3:20). A családban senki sem tökéletes, mindenki hibázik olykor. Ezért legyetek alázatosak, és kérjetek bocsánatot egymástól.
A Biblia valóban rengeteg értékes tanácsot és utasítást tartalmaz a családi élettel kapcsolatban. Isten új világáról is tanít bennünket, és arról, hogy a földi Paradicsomban csupa Jehovát imádó, boldog ember fog élni (Jelenések 21:3, 4). Milyen ragyogó reménység! De már most is boldog lehet a családunk, ha megtartjuk Isten utasításait, melyek az ő Szavában, a Bibliában vannak feljegyezve.
Hello!
Vagyis mégis csak Igét hirdetni jöttél...Feltettél egy kérdést, amire látszólag várod a választ, aztán bemásoltad a felekezeted tanítását, hogy olvassák el az emberek.
Ne érsd félre, én is hívő ember vagyok, csak tudod azok akik nem hívők, ezeket a trükkös dolgokat nem hiszem hogy jó néven veszik...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!