Isten mindig igazságosan ítél, vagy "visszaél" a hatalmával a bűnössel szemben?
Első: a Jelenések könyvének írásakor a többi apostolt már megölték, János is élete utolsó éveit taposta száműzetésben, úgyhogy az általad említett szóbeszéd már nem forgott közszájon. Nem beszélve arról, hogy János is beszél erről az evangéliuma végén, hogy Jézus nem mondta sehol, hogy ő (János) életben lesz, mikor Jézus visszajön.
A kérdésre válaszolva: nem olyannak ismertem meg a Biblia Istenét, aki a büntetést valami csapongó hangulat szerint szabja meg. Az igazságosság állandó, nem személyválogató. Büntetni egyébként nem akar, mert Jézust büntette a bűnökért. Így aki ítélet alá kerül, az Jézus elutasításáért lesz ítélve, ami hitem szerint a Szent Lélek káromlásának felel meg, hiszen a Lélek hív megtérésre Jézushoz.
Isten szeret Téged, hát szeresd magadat és másokat Te is, mert ő akkor a legboldogabb! A része vagy és ő is a részed. Tükröt mutat, olyan ő is amilyen te vagy. Azt kapod, amit kértél és amit adtál.
Ideje lenne már átértelmezni a felhőn ücsörgő, ősz szakállas, bosszúálló erkölcscsősz képét, aki mindenféle őskori szabályokat diktál kőtáblákra, hogy aztán azokat akik nem tartják be, megbüntethesse. Miért nem hajlandó a mai emberek egy része tudomásul venni, hogy a Biblia a több ezer éve élő embereknek íródott. Akkoriban nem működött más, mint ez a fajta megfélemlítés. Működő állam, oktatás, jogszabályi háttér, hatékony nyilvántartások és igazságszolgáltatás hiányában ezzel lehetett lebeszélni az embereket mindenféle barbár cselekedetről.
És ne nézz mindenféle horrorfilmet, rosszat fogsz álmodni.
:-)
"...Jézus nem mondta sehol, hogy ő (János) életben lesz, mikor Jézus visszajön."
Nem-e?
„Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek” (Mát 24,34.);
„Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, a míg meg nem lesznek mindezek” (Márk 13,30.);
„Bizony mondom néktek, hogy e nemzetség el nem múlik, mígnem mind ezek meglesznek” (Luk 21,32.)
Ha most ellenpéldát írsz azzal csak azt bizonyítod, hogy a Biblia egy mese.
"Ha most ellenpéldát írsz azzal csak azt bizonyítod, hogy a Biblia egy mese."
Nem írok ellenpéldát, mert te nem értettél meg valamit. Jézus ezekben a részekben a végidők jeleiről beszél. Amikor ezek kezdenek megtörténni, az a nemzedék nem múlik el, míg végbe nem megy az egész. Nem is beszélve a Bibliai szimbólumokról. Izrael nemzete több helyen fához van hasonlítva. 1948-ban Izrael megint országgá lett. És az általad idézett versek előtt Jézus mit mond?
Mát. 24,32
A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár:
Szóval ha ismered a Bibliát rendesen, akkor megtudod, hogy arról beszélt Jézus, hogy nem fognak mind kihalni a fa zöldülésekor, azaz Izrael újra egybegyűjtésekor, azaz az 1948-ban élő emberek, mire Jézus visszajön. Ennek 63 éve. Az a nemzetség fogyatkozik szépen. De mielőtt meghalna az utolsó, Jézus addigra már visszajött. Közel van.
Szia!
Isten szereti az embert, még akkor is ha bűnös. Isten csak a bűnt győlöli. Azonban, ha az ember azonosul a bűnnel, akkor Isten már nem tudja megmenteni. A bűn következménye ugyanis a halál. Csak annak lehet örök élete, aki elfogadja az élet feltételeit, aki ezeket nem fogadja el alklamatlan az életre.
Isten senkit sem fog megkínozni. Egyszerűen visszaveszi az életet attól, aki a bűnt választja, de mindent megtesz azért, hogy az ember az életet válassza. A döntés a miénk.
Üdv. Péter
14:29
Az Isten haragja az szerintem sem csapongó hangulat. Mondok egy példát. Isten nagyon szereti X.Y-t, aki "kiválasztott", tehát biztosan a gyermekének tekinti, akit nagyon megbánt egy másik személy, aki viszont nem "kiválasztott", úgyhogy szépen meg is hal bűnösen (ami egyébként összefügghet a dologgal, mert Isten megmondta, hogy azon könyörül, akin akar). Elképzelhető, hogy olyan bosszút áll majd ezen a személyen, hogy mi azt fel sem tudjuk fogni. Gondolj bele, hogy mit tehet egy védekezésképtelen emberrel, aki Mindenható, és végtelen az ereje, ha felbőszítik. Az is lehet, hogy szétfűrészelteti annak a koponyáját és még számtalan módon megkínoztatja azt, aki megbántott valakit, akit Ő szeret.
Egyébként Isten mindenkit megment, akit szeret, ezt csak zárójelben. Olyan nincs, hogy Ő szeret valakit, és hagyja meghalni az illetőt egy hibás döntés miatt, vagy mert elcsábította a szomszédja, és parázna volt stb. Akit szeret, annak 1000 esélyt is ad a megtérésre életében.
A káromlás, az értelmező szótár szerint szidalmazást jelent, vagyis szavakkal szidni becsmérelni, sértegetni egy másik személyt. Ha valaki nem tér meg, attól még nem biztos, hogy egyben szavakkal szidja és sértegeti Istent, vagy a Szent Lelket. Miből gondolod, hogy a nem-megtérés, vagy a hittől való elszakadás a Szent Lélek káromlása, ha az illető ezzel egy időben egyáltalán nem szidalmazza szavakkal Istent és a Szent Lelket, és nincs is ilyen szándéka?
Bocs még annyit, hogy az is benne van a Bibliában, hogy "Félelmetes dolog az élő Isten kezébe esni." Zsid.10,31
Ez szerintem egyértelmű...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!