Melyik a legkedvesebb "Istenes" versetek?

Egyikre sem mondanám, hogy a legkedvesebb, de bemásolok néhányat azok közül, amelyek tetszenek. Nem értek egyet 100 %-ban mindegyikkel, mégis mély mondanivalójúnak tartom ezeket is.

Ill. van néhány írás, ami nem is vers, de nem baj... :)

Hátha lesz közöttük számodra új... :)

Ady Endre: Az Isten-kereső lárma

Neved sem értem Istenem,

De van két árva nagy szemem

S annyi bolondot látok,

Hogy e sok bolondságból

Nagy ijedelmemben

Uram, Hozzád kiáltok.

Próbáltam sokféle mesét,

De hajh, egyik se volt elég:

Szívemben, idegeimben

Kiabáló, nagy lárma

Téged keres, Fölség,

Isten, a Tied minden.

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem,

Csöndesen és váratlanul

Átölelt az Isten.

Nem harsonával,

Hanem néma, igaz öleléssel,

Nem jött szép, tüzes nappalon,

De háborús éjjel.

És megvakultak

Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,

De Őt, a fényest, nagyszerűt

Mindörökre látom.

József Attila: Én nem tudtam

Én úgy hallgattam mindig, mint mesét,

a bűnről szóló tanítást. Utána

nevettem is – mily ostoba beszéd!

Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyűség

barlangja a szívem. Azt hittem, mamája

ringatja úgy elalvó gyermekét,

ahogy dohogva álmait kínálja.

Most már tudom. E rebbenő igazság

nagy fényében eredendő gazság

szívemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam

bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,

hogy ne maradjak egész egyedül.

Babits Mihály: Intelem vezeklésre

Mivel e földön jónak lenni oly nehéz –

erényeid elhagynak, mint az ifjúság,

de bűneid utánad jönnek, mint hű kutyák

s ha netán elfáradva az úton leülsz,

mind köribéd telepszik és arcodba néz

nyugodtan, mintha mondanák: „Nem menekülsz!” –

S ha néha egyet bottal elkergetsz és messze versz,

kicsit hátrébb húzódik, és ha nem figyelsz,

megint előjön, kezed nyalja is mintha már

lelked belső helyein és zugaiban

kotorna nyelve ragadósan, síkosan,

és érzed már hogy többé nem kergetheted

s nem verheted hacsak magadat nem vered.

Túrmezei Erzsébet: Igen, Atyám!

IGEN, ATYÁM! Most már csak arra vágyom,

Hogy amíg fekszem itt a betegágyon,

Te nagyon meg tudj növekedni bennem,

Taníts meg újra kisgyermekké lennem.

Könnyű keresztem, hogyha hordanám,

Örömmel, békén. Igen, Atyám!

Igen, Atyám! Most már csak arra kérlek,

Ne haragudjál, mivel fel nem érlek.

Oly sokszor utaid homály borítja,

És nem találom, hol a próbák nyitja.

Nem tudja rögtön mondani a szám

Örömmel, békén: Igen, Atyám!

Keresztülhúztad, amit én akartam,

Felfedted bennem, amit eltakartam,

Minden erőmet szélbe szórtad széjjel,

Kerestem – nincs már – betakart az éjjel.

Csak a hit éget fényt ragyogva rám.

Köszönöm Néked… Igen, Atyám!

Olyan jó: gyenge, erőtlennek lenni.

Olyan jó: magam egészen letenni.

Olyan jó tudni, hogy semmit sem érek,

Semmit sem bírok, gyarló földi féreg.

- Kegyelem minden! Hogyne mondanám

Hittel az Áment: Igen, Atyám!

Igen, Atyám! Gyönge, erőtlen bárány,

Pihenek mostmár jó pásztorom vállán.

S ő szelíden visz az úton előre,

Hűvös forrásokra, kies legelőkre.

S hála dalával telik meg a szám:

Köszönöm Néked: Igen, Atyám!

Áldás (Írországból)

Hogy minden szenvedés elkerüljön,

Hogy a jövőben utaidat csak rózsák szegélyezzék,

És soha keserű könnyet ne hullass, soha fájdalmat ne érezz:

Nem, én nem ezt kívánom neked.

Mert vajon megtisztulhat-e a szív könnyek nélkül,

És lehet-e érett, mely nem szenvedett?

Én inkább azt kívánom neked mindezek helyett:

Hogy életed boldog napjainak szép emlékét

Szívedben mindig hálával őrizzed meg.

Hogy bátran helytállj megpróbáltatásaidban,

Amikor a kereszt keményen nyomja válladat,

Amikor a csúcs, melyet magad elé tűztél,

Számodra elérhetetlennek tűnő ködbe vész.

Hogy minden adomány, mellyel Isten megajándékozott,

Az évek során benned egyre növekedjék, és

Segítsen, hogy akiket szeretsz, azoknak a szívét örvendezővé tedd.

Hogy mindig legyen egy jó barátod, aki érdemes barátságodra,

Aki bízik benned akkor is, ha erőd és tisztánlátásod cserben hagy.

Hogy a viharokban megálld a helyed, és mindig Istened közelében lehess!

Hogyan élsz?

Tavasz volt, de én azt szerettem volna, hogy nyár legyen: hosszú, meleg napokkal, kint élni a szabadban.

Nyár volt, de én azt szerettem volna, hogy ősz legyen: tarka levelekkel, és hűvös, tiszta levegővel.

Ősz volt, de én azt szerettem volna, hogy tél legyen: szép hó, és a vidám karácsonyi időszak.

Tél volt, de én azt szerettem volna, hogy tavasz legyen melegségével és a kiviruló természettel.

Gyermek voltam, felnőtt szerettem volna lenni: élvezni a szabadságot és a tekintélyt.

Húszéves voltam, de harminc szerettem volna lenni: érett és tapasztalt.

Negyvenéves voltam, de szívesebben lettem volna húsz: fiatal és gondtalan.

Nyugdíjas lettem, de szerettem volna negyvenéves lenni: éber értelemmel, időskori panaszok nélkül.

Odalett az életem anélkül, hogy valaha is azt kaptam volna, amit kívántam.

Küldetés

Mester! Meghallottam, amikor Te sírtál.

Álltál a dombon kis falum felett,

Nézted a holdfényben fürdő házacskákat,

Te azt is láttad, amit a négy fal előttem fedett.

Pusztuló hagyományt, fogyó, romló népet,

A lelkek ínségét, a szívek nyomorát,

Liliom tiprását, élet kioltását,

És vérkönnyes lett hófehér ruhád.

Uram! Hogy nézzem könnyes arcodat?

Jézus! Mesterem, mit adjak Neked?

A csendbe belezendült hangod,

A falunkra mutatott sebhelyes kezed.

Menj! Siess közéjük! Állj meg minden háznál,

Zörgesd az ablakot, rázd meg a kaput,

Hangos kiáltással ébreszd a lelkeket,

Krisztus sír! Siratja a magyar falut!

Azóta megteszem, amit tőlem kívánsz:

Töröm az ugart és hintem a magot,

Szántóvető vagyok a lelkek parlagján,

De Tőled várok esőt és napot!

És ha utam végén Szent Szíved kitárod,

S számonkéred munkás életemet,

Örömmel átadhassam Neked

Mind a rám bízott drága lelkeket!

Táskám, botom nem volt, szegényesen jártam,

Rang, kincs, vagyon, hírnév nem maradt utánam.

Sohase arattam, mindig csak vetettem,

Tövises utamon virágot nem szedtem.

Amit Tőled kaptam, a lelkekre adtam,

Sötét éjszakában fénylő gyertya voltam.

Uram! Add, hogy elmondhassam:

Egész életemben a Te fényed voltam.

Mindig csak adni

Az öreg kút csendesen adja vizét,

Így telik minden napja…

Áldott élet ez! – fontolgatom:

Csak adni minden napon!

Ilyen kúttá kellene lennem!

Csak adni… teljes életemben!

Csak adni… terhet is jelenthet…

Jó kút, mondd, nem érzed te ezt?!

Belenézek – tükre rám ragyog:

„Hiszen a forrás nem én vagyok!

Árad belém… Csak továbbadom,

Frissen, vidáman, szabadon.”

Hadd éljek ilyen kút-életet!

Osszak áldást, szeretetet.

Nem az enyém, Krisztustól kapom,

Egyszerűen csak továbbadom!

Milyen legyen a pap? (Középkori latin kódex ismeretlen költője nyomán)

Legyen a pap egészen nagy, de legyen kicsiny is, mint a gyermek.

Előkelő, mint királyi vér, és egyszerű, mint kérges tenyér.

Legyen hős, aki önmagát legyűrte, ember, ki harcát Istennel küzdte.

Forrása szentelt életerőknek, nincs helye többé benne a bűnnek.

Vágyának ura, gyöngék szolgája,

Nem hajol meg a nagyok előtt, de lehajol a legkisebbhez.

Tanítvány, s hallgat, ha szól a Mester,

Vezér, és harcol, ha szól a fegyver.

Kér, mint a koldus, kitárt kezekkel,

Kincset oszt mégis a Király nevében.

A harcban férfi, a betegnél nővér,

Lát, mint a bölcsek, álmodik, mint gyermek,

Kicsire vigyáz, de magasra törtet.

Nagy örömökre van kiszemelve, ó, de nagyon fájhat a lelke.

Ha gondol, tiszta szava világos, máséra ő még sohasem vágyott.

Legjobb barátja a békességnek, egy, amit üldöz: a tétlenséget.

Mind, aki pap lesz, ilyen legyen! Könyörülj rajtam, ó, Istenem!

Barsy Irma: Mit tennél?

Mit tennél, ha tudnád: már csak egy évig élsz?

Hosszú idő egy év. Tervezgetsz még? Remélsz?

És ha csak egy hónap?… Nem több, egy hét csupán?

Kezed remegve nyúlna a tűnő perc után.

Talán nincs több: egy nap. Egy rövid óra még.

Jég töri le a termést, lehull a veréb.

Egy perc. Már itt se vagy, és oly sötét az éj.

Lélek, légy készen mindig, és ne félj, ne félj!

Ha becsülettel éltél, ha hajnal felragyog,

Te mosolyogva mondod: Uram, Tiéd vagyok.

Mert az Istent lehet üldözőbe venni, de nem lehet utolérni.

Lehet az Isten ellen harcolni, de nem lehet Őt legyőzni.

Lehet Őt gyűlölni, megvetni, elhallgatni, de nem lehet megölni.

Lehet fenségét gyalázni, és csúfságosnak mutatni,

De nem lehet szépségét csorbítani.

Lehet hatalmát semmibe venni, és gúnyolni, de nem lehet Őt gyengíteni.

Lehet létezését tagadni, vagy kérdőjellel takarni,

De nem lehet Őt megsemmisíteni.

Lehet sírba helyezni, sírjára követ hengeríteni,

De Krisztus feltámadását nem lehet megakadályozni.

Lehet Istenre bármit mondani, de nem lehet Őt legyőzöttnek tekinteni. (x)

Xavéri Ferenc imája

Isten, szeretlek Tégedet, nemcsak, hogy add meg üdvömet,

Vagy mert ki Téged nem szeret, örökös tűzzel bünteted.

Én Jézusom, kereszteden magadhoz ölelted lelkemet,

Szeget, lándzsát, gyalázatot, mindent eltűrtél értem ott.

Verejtéket, fájdalmakat, halált és aggodalmakat,

Mindezeket vajon kiért? Miérettünk, bűnösökért.

Hogyne szeretne hát szívem? Jézus, jóságos Istenem.

Nem hogy Mennyekben üdvözíts, vagy kárhozatra ne taszíts,

Nem mert jutalmad áhítom, de mint Te engem, Jézusom,

Szeretlek most, s mindenkoron.

Csak mert Királyom vagy nekem, csak mert Te vagy én Istenem. Ámen.

Szent Patrik kódex áldása a 4. századból

Az Úr legyen előtted, hogy jó utat mutasson neked.

Az Úr legyen melletted, hogy karjaiba zárjon, és megvédjen a veszedelmektől.

Az Úr legyen mögötted, hogy oltalmazzon a gonosz cselekvéstől.

Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha elesel.

Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.

Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha rád rontanak.

Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon.

Így áldjon meg téged a jóságos Isten ma, holnap és mindörökké. Ámen.

Reggeli himnusz (Sík Sándor fordítása)

Már kél a fénynek csillaga: esengve kérjük az Urat,

Járjon ma mindenütt velünk, ne rontsa ártás életünk.

Nyelvünket fogja fékre ma: ne szóljon rút perek szava.

Szemünket védőn óvja meg: a hívságot ne lássa meg.

Lakjon szívünkben tisztaság, távozzon minden dőreség.

A testnek dölyfét törje meg étel- s italban hősi fék.

Hogy majd a nap ha távozott, s az óra új éjt hozott,

Lemondásunk szent éneke legyen az Úr dicsérete.

Dicsérjük az örök Atyát, dicsérjük egyszülött Fiát,

S a Lelket, a Vigasztalót, most és örök időkön át. Ámen.

Esti fohász (Nagy Sz. Gergely nyomán)

Immár a Nap leáldozott, Teremtőnk, hívunk Tégedet:

Légy kegyes, és maradj velünk, őrizzed, óvjad népedet!

Álmodjon Rólad a szívünk, álmunkban is Te légy velünk!

Téged dicsérjen énekünk, midőn új napra ébredünk!

Adj nékünk üdvös életet, szítsd fel a szív fáradt tüzét;

A ránk törő rút éjhomályt világosságod rontsa szét!

Kérünk, mindenható Atyánk, Úr Jézus Krisztus érdemén,

Ki Szent Lélekkel és Veled uralkodik, s örökké él. Ámen.

Assisi Ferenc: Fohász

Ó, isteni Mester, add meg nekem, hogy ne azt várjam,

Hogy engem vígasztaljanak, hanem hogy én vígasztaljak;

Ne azt, hogy megértsenek, hanem hogy én értsek meg másokat;

Ne azt, hogy engem szeressenek.

Mert azt kapjuk vissza, amit adunk,

Csak ha megbocsátunk, akkor kapunk bocsánatot;

S csak elhalva születünk örök életre.

Utoljára hagytam egyet külön; ez egyáltalán nem "Istenes vers", és egyáltalán nem is tartom igaznak, pusztán érdekesnek. :)

Mese a halál eljöveteléről

Egyszer a halál az öreghez eljövén,

megáll előtte, és mondá: „Gyere, vén!”

„Ki vagy te?” – kérdé. „Én a halál vagyok.”

S köpönyege alól a kasza kivillogott.

Megszeppen erre, és vitát kezd az ősz:

„Nem szép tőled, hogy így egyszerre jössz.

Nem érkezett tőled sem kártya, sem levél,

jöttödre még csak nem is figyelmeztettél.”

„Micsoda? Nem figyelmeztettelek?

Ez már hazugság tőled, te vén gyerek!

Ha jól emlékszem, úgy hiszem,

többször is bejelentém vizitem.

Élted, mikor harmincon túlhaladt,

arcodra kezdtem rakni a ráncokat.

Majd később, hogy ismerkedjünk egy kicsit,

újra jelentém, hogy lesz vizit.

Ettél fácánt, s ittál rá Tokajit,

lassan megkocogtattam fogaid.

Mitől azok elkezdtek hullani,

- ez is jöttömet jelenti, atyafi!

Még durvábban is jelentém, hogy jövök,

megtépáztam néhányszor üstököd.

Úgy, hogy egész kopasz lettél bele,

de te nem sokat törődtél vele.

Sőt tréfából még azt is megtevém,

hogy láthatatlanul nyakadba ültem én.

Majd magad is megmondtad, hogy valami nyom,

s görbülni kezdett egész alakod,

- most ismerj rám, öreg, én voltam lovasod!

De mostmár vitának nincs ideje,

Készülj fel öreg gyorsan, és gyere!”

Pajor Tamás

Akkora örömöt érzel

Mi ez a forgatag a Moszkva téren?

Hirtelen túl vagy időn és téren

Mert a prédikátoron át

Most először hallod az Úr hívását

Ez a niagarai égi tengerek szava

És nem a Garay téri lengyelek zaja

Ami belülről tör föl, felemel a földről

Ezen a világon nincsen olyan, amitől:

Akkora örömöt érzel, hogy nem bírsz magaddal

Kiugrasz a tolószékből, és minden rendben van

Ez nem lehet más, csak Jézus, kezdj új életet

Érezd, hogy szeret téged, táncolj, énekelj

Ne szedj hormont, hogy nőjön a muszklid

Ne légy mormon, és ne légy muszlim

Ne légy hideg, és ne légy meleg

Légy inkább tüzes, hogy a világ ne játsszon veled

Hidd el, te vagy a templom, és nem az a kápolna

Ha bemennél, a doki két hétig ápolna

Nyisd meg a szívedet, itt az örömhír neked

Ha behatol mélyen, akkor egyszer csak hirtelen

Akkora örömöt érzel, hogy nem bírsz magaddal

Kiugrasz a tolószékből, és minden rendben van

Ez nem lehet más, csak Jézus, kezdj új életet

Érezd, hogy szeret téged, táncolj, énekelj