Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Isten miért teremtette a...

Isten miért teremtette a Földet meg az embereket meg mindent? És Ő hogy lett? Ír erről valamit a biblia?

Figyelt kérdés
2011. júl. 7. 00:30
1 2
 11/13 anonim ***** válasza:

Figyeljétek Isten eredeti szándékát.

Megteremti a földet csodálatosnak, és az édenkert közepébe helyezte Ádámot és Évát, MINDEZ AZT BIZONYÍTJA HOGY MINDEN ÉRTÜNK EMBEREKÉRT VOLT ALKOTVA, HISZ EGYEDÜL AZ EMBER KÉPES MEGCSODÁLNI ISTEN TEREMTÉS MŰVEIT.

Mindezek után Isten azt mondja hogy szaporodjanak és sokasodjanak és töltsék be a földet.

Tehát Isten eredeti szándékában az állt hogy egy tökéletes emberel teljen be a föld, ahol tökéletes állapotok uralkodnak,( figyelted Isten nem az eget szánta az embernek hisz akkor oda teremtette volna, hanem a földet)Csakhogy az Ördög kétségbe vonta Isten uralkodási jogát, azt állítván hogy Isten hazudott Ádámnak és Évának, és nem halnak meg ha esznek a fáról azaz a magáénak kívánta azt a hatalmat ami Istené volt ő szeretett volna uralkodni az ember fölött.

Adám engedett a csábításnak , és evett arról a fáról amiről Isten azt mondta ne tedd.

Ezzel kimutatta hogy lényegébe a sátánt utasításit követte nem az Istenét. Ezért meglett rajta amit Isten mondott hogy mely napon eszel meghalsz. jóllehet nem halt meg rögtön de onnantól beállt az öregedés folyamata.

Isten időt kellett adjon sátánnak hogy beigazolja meg tudja e tenni amit állított, azaz hogy minden ember el fog téríteni istentől.

Most épp ezt az időt éljük a sátán világát ennek a mai világnak most sátán az uralkodója, (azért ez a sok bünőzés, törvénytelenség, gonoszság és szenvedés) mindaddig amíg Isten véget vet ennek a gonosz emberiségnek mindazoknak akik nem hajlandók figyelni rá, és megvalósítja eredeti szándékát, miután elpusztítja a gonoszokat, mindazon szelíd emberek akik túlélik armaggedont visszakapják azt a paradicsomi földet azokkal az állapotokkal ami Isten eredeti szándékába benne volt.

Mintegy 24 éve tanulmányozom a bibliát, és elmondhatom hogy Isten semmi felől nem hagyott tudatlanságba minket, kivéve attól hogy mikor lesz a világ vége ,,azt a napot és azt az órát senki sem tudja csak az atya egyedül,,

Ha vannak kérdéseid melyekre még soha nem kaptál válasz , és elfogadod azt hogy a biblia Isten szava, és persze úgy gondolod hogy ez a 24 év feljogosít ara hogy informáljalak ezáltal szívesen segítek neked megtalálni a válaszokat a saját bibliádból.

2012. jún. 12. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/13 A kérdező kommentje:
De Isten minek rakta oda azt a fát? Miért volt tilos enni róla? Ha nem lett volna, bűn se lett volna. Erről mit ír a Biblia?
2012. jún. 12. 22:41
 13/13 anonim ***** válasza:

Szia

Gondolom már rég megkaptad a választ kérdésedre.

2019. febr. 26. 09:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!