Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Evangélikusoknál nincs eredend...

Evangélikusoknál nincs eredendő bűn?

Figyelt kérdés
Ezt nemrég hallottam egy magát evangélikusnak vallótól, és legalábbis meglepődtem rajta. Úgy tudtam, csak a muszlimok vallják azt, hogy Ádám és Éva bűne csak az ő saját bűnük volt, de az utódaikra már nem szállt tovább. Kereszténytől most hallom ezt először. Evangélikusok, valóban így van ez a ti hitetek szerint is?
2011. máj. 12. 15:41
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:

Sajnos nem egy magát kereszténynek valló szájából hallottam, hogy nem fogadja el az eredendő bűnt. Valami módon másképp értelmezik. Nem csak evangélikusok, mások is. A rossz hír az ilyen emberek számára, hogy az eredendő bűn nem hit kérdése, hanem minden emberre valóságosan hat a Szentírás alapján, hiszen erről beszél több levélben is Pál apostol, de más bibliai szerzők is utalnak rá. Olyan ez, mint a fizikai törvényszerűségek, például a gravitáció: hittől függetlenül minden ember életére érvényesek.

Az olyan magukat kereszténynek valló emberek, akik az eredendő bűnt tagadják, saját magukat kárhoztatják a bűn rabságába, és alapjaiban megkérdőjelezhető a keresztényi mivoltuk, hiszen az eredendő bűn a legalapvetőbb tanítás a Szentírásban.

Ha nincs eredendő bűn, akkor az azt jelenti, hogy nincs szükség megváltásra, megváltóra, bűnbocsánatra, és a názáreti Jézus Krisztuson kívül mások is születtek, sőt, rendszeresen születnek teljesen ártatlan, igaz, bűn nélküli emberek. Ez pedig teljes mértékben eretnekség.


Kedves evangélikus ismerősödnek ezen el kellene gondolkodni, meg sokaknak, akik "keresztényként" tagadják az eredendő bűnt.

2011. máj. 12. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:
Ha lenne, akkor Jézus is bűnös lenne, sőt Noé se lehetett volna igaz ember.
2011. máj. 12. 19:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 Ozmium42 ***** válasza:

"Ha lenne, akkor Jézus is bűnös lenne, sőt Noé se lehetett volna igaz ember."


Jézus megkeresztelkedett. Egyébként enélkül is valóban bűntelen volt. Mert nem embertől, hanem Istenből fogant. Homousion.


Noé pedig lehetett igaz, mert akkor még Újszövetségi kötelességek nem voltak.

2011. máj. 12. 20:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

Muszlim vagyok.


Nincs eredendő bűn, mert az Isten mindenkit az általa elkövetett tettekért számoltatja el, és nem többért!

Az eredendő bűnt senki nem érzi, és nem is érezhető.

Azóta hogy állítólagosan Jézus meghalt a bűneinkért, semmi nem változott. A megtértek ugyan úgy bűnöznek, a bűnre való hajlam sem múlt el, és vannak akik elhagyják a felekezeteket, és ateisták, vagy mások lesznek, azok után hogy megkeresztelkedtek!


Ha az eredendő bűn miatt meg kell halnunk, és itt kell élnünk a földön, akkor most, hogy Jézus meghalt, miért nincs vége a földi létnek?

2011. máj. 12. 20:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:

+ Az eredendő bűnt, eddig még senki nem tudta becsületesen definiálni.


(Senkit nem akarok megsérteni hitében)

2011. máj. 12. 21:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:

Nem csak az evangélikusoknál nincs eredendő bűn, hanem a protestánsok nagy részénél sincs.

Az eredendő bűn teljesen Biblia ellenes, a Szentírás sehol sem tanítja az eredendő bűnt. A Biblia szerint az ember csak a bűnre hajló természetet örökli (ami a sarx). Egy csecsemő nem bűnös, csak a bűnre hajló emberi természetet öröklik. Vannak egyházak, ahol éppen az eredendő bűn miatt keresztelnek gyerekeket. De ha kézbe vesszük a Szentírást és csak a Szentírást, akkkor láthatjuk, hogy az csak a tudatos felnőttkori keresztséget és az ember bűnre hajló természetét tanítja és nem az eredendő bűnt...

2011. máj. 12. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 anonim ***** válasza:

Az eredendő bűn tulajdonképpen épp a bűnös természetet jelenti. Valaki mondta azt egyszer, hogy nem attól bűnös a természeted, mert bűnt követtél el, hanem azért követsz el bűnt, mert bűnös természettel jöttél a világra.

Természetesen hiszek Isten tökéletes igazságosságában és jogszerűségében, ezért egy döntésképtelen, felelősségtől mentes gyereket biztos, hogy nem ítél el Isten, és nem vet örök kárhozatra. Viszont bűnös természettel születik, ami azt jelenti, hogy ahogy növekszik a gyermek, egyre több és több bűnt, törvénytelenséget fog elkövetni, és ha meg nem tér, el nem fogadja a názáreti Jézust személyes megváltójának, engesztelő áldozatának, akkor a végén elkárhozik.

Isten egyébként - a zsidó őskultúrából kiindulva - körülbelül 12-13 éves kortól lát úgy egy gyereket, hogy saját felelősséggel kezd rendelkezni, és a tetteiért önmaga felel. Ezelőtt - de személyes véleményem szerint még röviddel ezután a kor után is - Isten alanyi jogon ad kegyelmet minden gyermeknek, akik idő előtt fejezik be a földi pályafutásukat.


Valaki itt utalt rá, hogy azért nincs eredendő bűn, mert akkor a názáreti Jézus is bűnös lett volna. Ez azért nem igaz, mert a bűnös természet mindig apai ágon öröklődik, a Biblia mindenütt Ádámnak, nem pedig Évának tulajdonítja a bűnt, noha Éva volt az, aki előbb bűnbe esett. Mégis Ádámnak tulajdonítja a bűnt, és azt hangsúlyozza Pál apostol a Római levél 5. részében, hogy Ádámon keresztül hatott el minden emberre a bűn és a halál. A názáreti Jézusnak azért kellett szűz asszonytól születni, hogy az eredendő bűn, a bűnös természet ne hasson el a názáreti Jézus Krisztusra, vagyis egy tökéletes, bűn nélküli, bűnre nem hajlamos természetű, abszolút ártatlan, igaz ember szülessen meg a személyében.


Noéról, akiről a Szentírás azt állítja, hogy igaz volt Isten előtt, vagy például Jób, akiről szintén azt állítja a Biblia, hogy igaz, istenfélő ember volt, ugyanazt nem lehet elmondani, mint a názáreti Jézusról. Noé, Jób, és a többi Isten embere nem azért voltak igazak Isten előtt, mert nem bűnös természettel születtek meg, hanem azért, mert a hit emberei voltak, akárcsak Ábrahám, aki hitből igazult meg, illetve szerintem mindegyikük Istennek kedves áldozatot, engesztelő áldozatot mutatott be, ezért lehettek igaz emberek.


Üdv, első voltam

2011. máj. 13. 00:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 anonim ***** válasza:

"Az eredendő bűn tulajdonképpen épp a bűnös természetet jelenti."


Ez a megtérés után is megmarad!

2011. máj. 13. 00:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 anonim ***** válasza:
Valóban, így igaz, megtérés után, sőt újjászületés után is megmarad a bűnös természet, azaz az óember az ember természetében. Viszont megtérés után Isten minden bűnt megbocsát az embernek, megigazítja az embert, újjászületéskor, azaz vízkeresztségkor (felnőttkeresztségkor) pedig ez az ótermészet halálra adatik, és kap helyette az ember egy új, krisztusi természetet. Pál apostol pontosan arról beszél, hogy az ótermészetet, amit megfeszítettünk, halálra adtunk, mikor Krisztus halálával azonosultunk a vízkeresztségkor, folyamatosan halálban kell tartani és a holt cselekedeteket meg kell öldökölni a Szellem cselekedeteivel.
2011. máj. 13. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/11 anonim ***** válasza:

"Viszont megtérés után Isten minden bűnt megbocsát az embernek"


Azt is ha ellene fordulok, és Sátán katonájává leszek, és ezt mind tudatosan?


Ha minden bűnt megbocsájt, akkor minek betartani a szabályokat?

2011. máj. 13. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!