Katolikus vagyok. Át lehet térni egy protestáns hitre?

Mi nonszensz? A vallásszabadság? NORMÁLIS VAGY??????

Igen mindenkinek jogában van választani. Nem tudom ez miért probléma.

"Mi nonszensz? A vallásszabadság? NORMÁLIS VAGY??????

Igen mindenkinek jogában van választani. Nem tudom ez miért probléma."

Még nem tudtam meg, hogy miért NEM nonszensz a vallásszabadság?

Mi a vallásszabadság?

Vallásszabadságról világi és vallási értelemben beszélhetünk. Ha a vallásszabadságot vallási értelemben vizsgáljuk, beszélnünk kell jogról (jus) és lehetőségről (potentia); és e két dolog nem mindig esik egybe. Az állampolgárnak például joga van, hogy földbirtokot vásároljon, ha azonban ehhez nincs meg a kellő pénze, akkor erre nincs lehetősége, azaz nem képes rá. Ugyanakkor az egyénnek lehetősége van, hogy meglopja embertársát, vagyis képes erre, holott nincs hozzá joga.

Az ember Istennel ok okozati összefüggésben van. Isten az embert szabadon, minden külső és belső kényszertől mentesen alkotta. Isten a legfőbb abszolútum, vele szemben a porszemnyi ember semmi joggal nem bír. Isten az ember létoka és végcélja. Ha az embernek Isten akaratával szemben joga lenne bármi másra, akkor a bűn, a jó és a rossz fogalma is eltűnne.

Ugyanakkor az ember méltósága, hogy Isten képmása (imago Dei), vagyis van értelme és szabad akarata. Az ember morális lény, mert értelmével képes jó és rossz között különbséget tenni, és akaratával döntést hozni valamelyik irányába. Ez tehát az Isten előtti erkölcsi felelősségünk alapja.

Isten az idők folyamán kinyilatkoztatta törvényeit és tanítását, Jézus Krisztus pedig megalapította azt az egyetlen intézményt – a katolikus Egyházat –, amelyben egyedül van meg a kinyilatkoztatás és a kegyelmi eszközök teljessége. Az Úr egyetlen más vallást sem szándékolt, hiszen ez részéről önellentmondás lenne. A különböző vallások Isten-fogalma, illetve tanítása egymással ellenkezik, sőt némely vallás tanítását a történelem folyamán meg is változtatták.

A Szentírás a hamis kultuszok gyakorlását, sőt még a megtűrését is jogtalanságnak és szellemi paráznaságnak minősíti. Az ószövetségi próféták a Jahve kultusztól való elfordulás miatt ostorozzák a zsidókat, és Isten jogos büntetését helyezik kilátásba számukra. Mózes Istentől küldetve rombolta le az aranyborjút, mint a hamis kultusz megnyilvánulásának szimbólumát. A negyvenévi pusztai vándorlás és a babiloni fogság is a hamis vallás gyakorlása miatti büntetés volt. „Én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok” (MTörv 5,9); és „Ne legyenek más isteneid” (Mtörv 5,7), adta parancsba az Úr a választott népnek. Az ószövetségi könyvek, a Bírák, a Királyok, a Krónikák könyve, számtalan olyan történelmi eseményről számolnak be, amikor Isten megbüntette a zsidókat, ha azok átvették a szomszédos népek bálványimádatát.

Az Ószövetség után az Újszövetség is határozottan elítéli a vallásszabadságot. Krisztus mondja: „Azokat, akik megvallanak engem az emberek előtt, én is megvallom majd mennyei Atyám előtt. De aki megtagad az emberek előtt, azt én is megtagadom mennyei Atyám előtt.” (Mt 10,32-33) És máshol: „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik” (Mk 16,16), majd még konkrétabban: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, … Neked adom a mennyek országa kulcsait.” (Mt 16,18/19)

Az embernek tehát lehetősége van, hogy valamely pogány vallást gyakoroljon vagy téves keresztény közösség tagja legyen, de Isten parancsai, a józan ész, a Szentírás és az Egyház tanítóhivatala (zsinatok, pápai megnyilatkozások) szerint erre joga nincs. Hiszen ha lenne, akkor, ahogy a hitújítók (Luther, Kálvin, stb,) és az egyes szekták alapítói, mindenki más is a maga kénye-kedve szerint alakíthatna magának vallást önmaga szabta törvényekkel és tanítással. Ha ez lehetséges lenne, akkor minden relatívvá válna, és az igazság forrása már nem Isten, hanem az egyes személy szubjektív érdeke.

Ezek után felmerül a kérdés, mit kell tartanunk a hamis vallásokról. A téves vallások is rendelkezhetnek értékekkel, de ezek leginkább természetes emberi értékek, mint például szeretetszolgálat, közösségi összetartás stb. A keresztény felekezetek és a pogányság között ebben az értelemben is nagy különbség van, mert a keresztény egyházi jellegű közösségek természetfeletti (transzcendens) értékekkel is bírnak. De nem önmagukban, mert ezeket a katolikus Egyháztól vették át. A szakadár ortodoxok valóságos papsággal és szentségekkel is rendelkeznek, a protestánsok viszont csak egy szentséggel: a keresztséggel, mert a többit (például az Eucharisztiát) csak imitálják. Ami a keresztény felekezetekben tiszteletreméltó, az mind katolikus elem, a katolicizmus maradványa. A pogány vallások (például a törzsi vallások, az iszlám) azonban több természetellenes és démoni elemet is tartalmaznak, melyek az emberi méltóságot is súlyosan sértik.

A hamis kultusz objektíve súlyos bűn, de ahhoz, hogy egy személy e miatt vétkezzen, részéről szükséges, hogy tudva és akarva kövesse el a bűnt. Ezért tehát a téves vallások követői, ha jóhiszeműek és lelkiismeretük szavát követik, üdvözülhetnek, de nem saját vallásuk által, hanem annak ellenére: a katolikus Egyház és saját, az igaz Isten utáni vágyakozásuk által. Isten a görbe vonalakon is tud egyenesen írni, de ettől még azok nem válnak egyenesekké.

Ha tehát valaki az értelem fényénél felismeri a katolikus Egyházban Isten igazi egyházát, köteles azt követni. Ha e felismerés után is téves vallási közösségében marad, súlyosan vétkezik Isten, az igazság ellen.

A vallásszabadság mint Istennel szembeni jog tehát lehetetlenség, fából vaskarika. Az Egyház küldetése az, hogy elszakadt keresztény testvéreinket a féligazságokból a teljes igazságra vezesse, vagyis önmagába integrálja; a pogányok számára pedig elvigye Krisztus világosságát.

"...De térjünk rá a bajok egy további nagyon gazdag forrásához, mely alatt sajnos az Egyház ma oly súlyosan szenved. A közömbösségre gondolunk, az indifferencizmusra, arra a ferde vélekedésre, mely elvetemült emberek gonoszsága folytán mindenütt elterjedt: s mely szerint az örök üdvösség bármely tetszőleges vallással elérhető, hacsak az ember erkölcsi életét a becsületesség és tisztesség szabályai szerint igazítja. De Ti ezt a különösen kártékony tévedést egy ilyen világos és egyértelmű dologban könnyűszerrel távol tudjátok tartani a népektől, melyek rátok vannak bízva.

Hiszen Szent Pál apostol tanítja, hogy csak egy Isten létezik, egy hit, egy keresztség. Ezért vissza kell hőkölniük azoknak, akik azt állítják, hogy minden vallás egyformán megnyitja a kaput az üdvösség előtt. Mert a Megváltó tanúbizonysága szerint gondoljanak arra, hogy Krisztus ellen van az, aki nincs Krisztussal, és hogy aki nem vele gyűjt, az szétszór (Luk 11,23), vagyis hogy kétségen kívül örökre elveszik az, aki nem ragaszkodik a katolikus valláshoz, és azt nem csorbítatlanul és sértetlenül őrzi meg.

E kártékony közömbösség forrásából ered az az ostoba és téves vélekedés – vagy még inkább: őrület –, hogy a lelkiismeret szabadságát mindenki számára meg kell hirdetni és meg kell szerezni. Az utat e járványszerű tévedés számára az a mértéktelen úgynevezett vélemény-szabadság készítette elő, mely az egyházi és állami élet kárára egyre szélesebb területen terjed.

E téren, még olyanok is vannak, akik a legnagyobb szemérmetlenséggel azt állítják, hogy ebből a vallás számára még előny is származhat. Holott, ahogy Szent Ágoston mondta: Melyik halál rosszabb a lélek számára, mint a tévedés szabadsága? Ha ugyanis eltörölnek minden gyeplőt, mellyel az embereket az igazság útján biztosan vezetni lehet, akkor ez az egyébként is rosszra hajló természet fejjel lefelé a szakadékba zuhan, és akkor valóban nyitva látjuk a pokol mocsarát, melyből János apostol a füstöt felszállni látta, mely a napot eltakarta, és melyből a sáskák előjöttek és az egész földön annak pusztulására elszaporodtak (Jel 9,3).

Mert ebből a tévedésből származnak a gondolkodás, szemléletmód változásai, belőle az ifjúság egyre nagyobb romlása, belőle a népeknek a szentélyek és a legszentebb dolgok, törvények iránti fokozódó megvetése. Eme tévedésből folyik egyszóval az a járvány, mely a közéletre halálthozóbb, mint bármely más eddigi betegség. Mert a tapasztalat bizonyítja, és ősidőktől fogva tudott: államok, melyek gazdagságban, hatalomban és dicsőségben virágzottak, ezen egy baj által omlottak össze siralmasan: nevezetesen a zabolátlan vallás- és szólásszabadság és újítási láz miatt."

(XVI. Gergely pápa )

A vallásszabadság nem jelent mást, mint az államok és a társadalom laicizálását. E szerint a közéletben, tehát az alkotmányokban, a parlamentekben, a bíróságokon, az iskolákban, kórházakban, irodákban és gyárakban minden vallás azonos jogokat élvez; egyiket sem szabad korlátozni, pláne betiltani, mindaddig, míg a közjóra veszélyesnek nem mutatkozik. Ez ugyanis az emberi személy méltóságára alapított természeti jog. Ráadásul – állítják –, az állam illetéktelen vallási kérdésekben; magától egyáltalán nem is tudhatja, melyik a helyes vallás. Egyházi oldalról tehát kifejezetten az állami agnoszticizmust tanítják. Íme a II. Vatikáni Zsinat szövege: „Ez a vatikáni zsinat kijelenti, hogy az emberi személynek joga van a vallásszabadsághoz. Ez a szabadság abban áll, hogy minden embernek mentesnek kell lennie a kényszertől akár egyesek, akár csoportok vagy bárminemű emberi hatalom részéről, mégpedig úgy, hogy a vallás tekintetében senki se legyen kénytelen lelkiismerete ellen cselekedni, se ne akadályozzák abban, hogy – jogos határok közt – lelkiismerete szerint cselekedjék akár magánéletében, akár a nyilvánosság előtt, akár egymagában, akár másokkal társulva. Kijelenti továbbá a zsinat, hogy a vallásszabadsághoz való jog az emberi személy méltóságán alapszik, amint ez a méltóság mind az Isten kinyilatkoztatott szavából, mind pedig magából az észből megismerhető.”

Hogy az embert nem lehet és nem szabad arra kényszeríteni, hogy egy bizonyos vallást felvegyen, teljesen világos, és az Egyház ezt mindig tanította is (vö. Can. 1351, CIC 1917). Más dolog azonban a közéletben az embereket abban akadályozni, hogy téves vallási meggyőződéseiket nyilvános rendezvények, hamis kultuszaik számára emelt épületek segítségével terjesszék. Mert Jézus Krisztus az egyetlen Isten, keresztje az üdvösség egyetlen forrása, így a kizárólagos képviselet ezen igényét a társadalomban is, amennyire csak lehetséges és az állami vezetők józan mérlegelése megszabta keretek közt, érvényre kell juttatni. A vallásszabadság elvetése hatékony védelem a lelkek számára, amelyek különben szüntelenül, többé vagy kevésbé védtelenül, ki vannak téve a szekták propagandájának és a nem-keresztény vallások hódító hadjáratainak.

Amikor nemrégen Dél-Amerikában jártam, volt alkalmam megállapítani, milyen gombaszerű gyorsasággal nőnek ki a földből a Jehova tanúinak, adventistáknak, mormonoknak és más szektáknak telepei.

Az Egyházon belüli szabadgondolkodók állításával, miszerint az államnak semlegesnek kell lennie, mert az állam vallási ügyekben illetéktelen, Szent Pál két kijelentését állítjuk szembe: „Omnia in ipso constant” (Kol 1,17) – minden, a kormányzatok és a közrend is, Őbenne áll fenn. És a másik: „Oportet illum regnare” (1 Kor 15,25) – uralkodnia kell! Mert a kormányzatok már nem Őbenne állnak fenn, elbuknak; mert egy istentelen horda így kiált: „Nem akarjuk, hogy ez rajtunk uralkodjék.” (Lk 19,14) Mivel már nem ismerik el, hogy „nincs más névben üdvösség” (ApCsel 4,12), zuhanunk egyik válságból a másikba a politikában, a gazdaságban, a nevelésügyben, szociális téren, morális síkon, művészi alkotásban, a tekintély tiszteletében. Jézus Krisztus már nem uralkodik. Mellérendelt módon éppenséggel még joga van a létezésre Buddha, Mohamed és bármiféle szektavezér mellett, de már nem királya a gondolkodásnak és nem királya a szíveknek.

A pápák XII. Piusig határozottan visszautasították Urunk ilyetén meggyalázását. IX. Pius pápa „Quanta cura” enciklikájában a vallásszabadságot igaztalan véleménynek és tanításnak nevezi, amelyet apostoli kötelességénél és a legszentebb hit, az igazi tanítás, a lelkek üdvössége iránt érzett aggodalmánál fogva apostoli teljhatalma révén visszautasít és betilt, és akarja, hogy a katolikus Egyház fiai is teljesen visszautasítottnak, betiltottnak és elátkozottnak tekintsék. A Syllabus a vallásszabadsággal kapcsolatban a következő két téves állítás elítélését tartalmazza (elítéli ezeket az állításokat!): „Korunkban már nem való a katolikus vallásnak egy államszervezet egyetlen vallásaként való elismerése az Isten imádása minden egyéb fajtájának kizárása mellett.” „Ezért dicséretreméltó, ha bizonyos katolikus országokban törvény írja elő, hogy a bevándorlók vallásukat, bármilyen fajta legyen is az, nyilvánosan gyakorolhatják A vallásszabadsággal kéz a kézben jár a határtalan lelkiismereti- és korlátlan véleményszabadság hirdetése, hivatkozva a keresztények úgynevezett nagykorúságára, amely még szüntelen követelések alapjául is szolgál. Csoda-e, ha a hívek szubjektív lelkiismeretükre hivatkozva tiltakoznak nem egy enciklika kihirdetése vagy bizonyos püspöki kinevezések alkalmával! Aki szelet vet, vihart arat. Aki időzített bombákat telepít, tudja, hogy azok egy nap robbanni fognak.

Az abortusz körüli vitában a Német Szövetségi Köztársaságban például így érveltek: a 218-as paragrafus megváltoztatása senkit sem kényszerít abortuszra; egyedül és csupán a büntetlenség lenne biztosítva bizonyos előfeltételek mellett. De mi, katolikusok pontosan ezt ítéljük el! Azt követeljük, hogy a pornográfiát, az abortuszt, sőt minden nyilvános bűnt tiltson a törvény, és a törvény áthágását megfelelően üldözzék. Az eredendő bűnnel megjelölt ember ugyanis rászorul a korlátokra és a büntetőtörvényekre; csak így nyer hatásos védelmet és támogatást az erény. Nem nevezte már XVI. Gergely pápa „téves vélemény, sőt őrültség”-nek azt, hogy „a lelkiismeret szabadságát mindenki számára hirdetni és kivívni kell”? („Mirari vos” apostoli körlevél, 1832. augusztus 15-éről)