Szerinted mit/kit jelképezhet az első fenevad, amiről János ír a jelenések könyvében?

Még mielőtt én, vagy bárki más a szádba adná a szavait, olvasd el a Dániel 7. fejezetét, de ezen felűl az egész Dániel könyvét. Nagyon sok mindent nem fogsz megérteni a Jelenések könyvéből, ha nem ismered Dániel könyvét.

Maga Krisztus is hivatkozott rá, sőt ama bizonyos "emberfia" kifejezés saját magára is a Dániel könyvéből való.

Jel 13,1 - Jel 13,10

Amikor megállt a tenger fövenyén, felbukkant a tengerből egy vadállat, amely leopárdra, medvére és oroszlánra hasonlított. János Dániel könyvéből kölcsönzi e képet, hogy bemutassa a vadállat kegyetlenségét. A vadállat a keresztényüldöző római birodalomnak és minden Isten-ellenes hatalomnak a megszemélyesítője. A vadállat hét feje: hét római császár és Róma hét halma, a tíz szarv: Róma előtt meghódolt barbár királyok. A káromló nevek azok a címek, amelyeket a római császárok maguknak adattak, hogy istenként tiszteljék őket. Ki fogható a vadállathoz? - ez ellentéte Mihály nevének: Ki olyan, mint az Isten? - A megsebzett fej utánzása akar lenni a Báránynak, aki olyan volt, mintha megölték volna és mégis él.

A tengeri vadállat a római birodalom, mint az antikrisztus és az összes istenellenes hatalmak jelképe. A vadállat leírása Dániel (Dán. 7,3-8) négy vadállatának jellemző vonásait foglalja össze, mert azok minden kegyetlenségét egyesíti magában. A hét fej Rómának hét halma és hét uralkodója (Jel. 17,9), tíz szarva és tíz koronája nagy hatalmát és hatalmának örököseit jelenti (Jel. 17,12.). Az istenkáromló nevek a római császárokat istenítő uralkodói címek. Minden istenellenes hatalom ereje már eleve halálos sebet kapott, amikor a gonosz lelket a mennyből letaszították, de különösen, amikor az Üdvözítő a megváltás művét befejezte. A halálos seb azonban meggyógyult, mert a gonoszlélek az utolsó ítéletig bizonyos hatalmat gyakorolhat a földön. A negyvenkét hónap az Egyház egész földi élete. A sátán csak testükben győzheti le Isten választottjait, de lelküket és örök üdvösségüket nem veheti el.

Jel 13,11 - Jel 13,18

A második vadállat a szárazföldről, Kis-Ázsiából való. Szellemi és vallási természetű hatalmat jelent. A Bárányt utánozza két szarvával, de mindenben a sárkányhoz igazodik. Végeredményben nem más, mint az antikrisztus megjelenése vallásos színezet alatt. Csodái ügyes mutatványok, amilyeneket János idejében a pogányok is ismertek. A szobor a császár szobra lehetett, amely előtt áldozatot is mutattak be. - A bálványimádók jelet hordoztak, ez a keresztség jelének az utánzása. Ezzel azt is megjövendöli János, hogy a császárkultusz minden egyéb vallási kultuszt magába fog olvasztani. A vadállat neve - hatszázhatvanhat. A görögben és a héberben minden betűnek számértéke is volt. Minden valószínűség szerint a vadállat alatt Néró császárt kell érteni, mert ennek betűi számban kifejezve 666-ot adnak. Ez fejezné ki a vadállat kegyetlenségét, tökéletlenségét, amely szemben áll Jézus nevének számával, a 888-cal, a tökéletességgel. Vannak még más megoldási kísérletek is.

A szárazföld Kisázsia. A szárazföldi vadállat a pogányság szellemi erejének, az eretnekségeknek és az áltudománynak a jelképe. A sátánnak és az első vadállatnak ez az álprófétája külsőleg hasonlít a Bárányhoz, de tanítása a gonoszléleké (Mt. 7,15.). A megjelölés jelképes értelmű és azt jelenti, hogy a sátán és a vadállat teljesen tulajdonába veszi követőit. Ez ördögi utánzása a (Jel. 7,3-8.)-nak.

A görög és a héber betűsor betűinek számértéke is van. 666 a görög betűsor szerint a római birodalmat jelenti: Lateinosz vagy Teitán; a héber betűsor szerint pedig Néró császárt: Neron Készár, a keresztényüldözők örök előképét.

13,1-10 A tengerből jövő vadállat. A sárkány hatalma két vadállatban rejlik - egyik a tengerből, a másik a szárazföldről jön. A vadállatok a zsidó apokalipszisekben a végső idők antikrisztusát és a hamis tanítókat jelképezik; ugyanakkor ők az Isten uralmának ellenálló császári hatalom utolsó megtestesítői, Dániel látomásainak végső vadállatai. Láttuk, hogy 4Ezdrás Rómát a tengerből kiemelkedő óriási sasként ábrázolja (11,1). A tenger azt mutatja, hogy a szóban forgó vadállat az ókori közel-keleti mitológia vízkáoszának szörnyét testesíti meg, mint minden rossz elsőrendű okozóját. A szerző azonosítja a vadállatot a hallgatóság számára, és emlékezteti őket arra az ezoterikus számmisztikára, amelyet az akkori keresztények nyilván jól ismertek: a vadállatok száma 666 (13,18). Ez a szám nem a jövőre vonatkoztatott jóslat. A Jelenéseknek bármily olyan értelmezését, amely a számot valamiféle mai számhoz csatolná, el kell utasítani. Ez a kód egyike azoknak, amelyet a szerző és hallgatósága ismert. A vadállat azonosságát illető legjobb megoldás a "Néró Caesar" marad, mert e titulus héber betűi 666-ot tesznek ki.

A Jelenések sok más jellegzetessége is ráillik a Néró-legendára, és hozzájárul ahhoz a meggyőződésünkhöz, hogy Néró az a személy, akire a szerző utal. A Birodalom keleti részének népei között az a legenda szállt, hogy Néró nem halt meg. Visszatér majd, és felkelést fog vezetni Róma ellen. Emlékeznek még az első lovasok pártusaira? A legenda szerint Néró a pártusokhoz menekült. A Kr. u. 69 és Kr. u. 88 közötti időszakot egy sor felkelés jellemzi, amelyeknek vezetői Nero redivivus-nak - új életre kelt Nérónak - tartották magukat. Tulajdonunkban van egy ebből a korszakból származó zsidó próféciagyűjtemény, amelyet "zsidó szibilla jóslatok" néven ismerünk. A jeruzsálemi templom rómaiak általi megsemmisítése utáni időszak korábbi jóslatai Nérót úgy említik, mint aki az ázsiai hadak élén nagy győzelmet aratott Róma felett.

Más szavakkal kifejezve, a zsidók számára ez a legenda akkoriban azt jelentette, mint a többi legyőzött keleti nemzet számára: a Róma elleni érzés szimbólumát és a reményt, hogy szabadságot és jólétet hoz Ázsiának. Az ötödik könyv későbbi jóslatai továbbra is azt érzékeltetik, hogy Néró valahol keleten él, de a Jelenésekhez képest más vágányra terelik a róla alkotott nézetüket. Nérót Isten mitologikus, utolsó napokbeli ellenfelével azonosítják. Kinevetik, amiért isteni születésűnek tartja magát. Az a véleményük róla, hogy még mindig él, és szörnyű háborút vív az Isten által küldött királlyal. Más szövegek, mint a Zsidó Szibillák és az első századi zsidó apokalipszisek keresztény átdolgozásai, valamint Izajás mennybemenetele, Nérót világosan a sátánnal azonosítják. Úgy emlegetik, mint aki kozmikus jeleket valósít meg, magát Istennek nevezi, a városokban kitéteti saját képeit, és a föld népeitől megköveteli, hogy imádják. Mivel a Jelenések a Zsidó Jóslatok negyedik könyvének jóslatai kivételével minden más jövendölésnél korábbinak tűnik, sátáni Néró-ábrázolása valószínűleg az első példa arra a felfogásra, hogy Néró nem a keleti népek megmentőjeként fog megjelenni, hanem a Gonosz utolsó kitörését testesíti meg Isten és az ő népe ellen.

Jusson eszünkbe, hogy az embereknek hiába mondták, hogy Néró meghalt, ők váltig abban hittek, hogy még mindig él. Nem csoda, hogy olyan könnyű volt így gondolni rá, hiszen halála idején mindössze harmincegy éves volt. A harmadik vers leírja, milyen halálos seb van a vadállat fején, ennek ellenére még életben van. Az a történet, amely elbeszéli, hogy Néró Keletről, a pártus seregek élén fog bevonulni, visszaköszön a 17,8-10-re, amelyben szerzőnk leírja az emberek ámulatát, amikor megpillantják az egykor élt vadállatot, amely jelenleg nem él, de újra életre fog kelni. Már láttuk, hogy a 12. fejezet napba öltözött asszonya annak a császári propagandának az antitézise, amely Nérót az Apolló-legenda szerint ábrázolja. Végül a Jelenések megírása idején uralkodó császár megpróbálja visszaállítani a Néró-kép pozitív oldalát. A "Néró Caesar" elnevezést hivatalos titulusként használja.

Mivel Néróval kapcsolatban figyelembe kellett venni a széles néptömegek pozitív elvárásait, mindenképpen szimbolikus és óvatos megközelítésre volt szükség. Veszélyes lett volna a római uralom kritizálásával kezdeni. A Jelenések hozzáteszi ehhez a kritikához Néró bemutatását, olyan fordított szimbólumot, amely igencsak szemben áll ezzel a hatalommal, és amely Nérót Róma démoni uralmának rövid kivonatává teszi. Ugyanakkor ebben az időben a Néróra és a politikai ügyekre való szimbolikus utalások és szavak e régió általános kifejezéseivé váltak. Zsidók és keresztények egyaránt megértették a Jelenések próféciájában megtestesülő írásmódot. A szerző meg sem próbálja titkolni gondolatait azok elől, akik hozzászoktak az efféle beszédmódhoz.

A tengeri és a szárazföldi vadállatok megfelelői megvannak Behemótban és Leviatánban Jób 40,15-27-ben. A Dán 7,3-ban szereplő utolsó birodalom vadállatát is jelentik. Dániel a világtörténelmet négy birodalomra osztja, mindegyiket egy-egy vadállat képviseli, és mindegyik Isten ellensége. A Jelenések a megkezdett taktikát folytatja, amikor a négy vadállatot egybesűrítve jeleníti meg, s groteszk mivoltát csak fokozza azzal, hogy további fejekkel látja el. A hallgatóság igen könnyen rájön arra, hogy a vadállat az általuk megtapasztalt Római Birodalmat jelképezi. Nagyon is jól megértik, hogy a bestia képi ábrázolása a Római Birodalom ama kihívása, hogy isteni előnyöket élvez, és a sátán az "isteni" császárt testesíti meg. A zsidó és keresztény apokalipszisekhez még hozzáteszi az "apokaliptikus" gondolkodás olyan evidenciáit, amelyek Egyiptom és Babilónia legyőzött népei között élnek. Noha a "sátán" és az igaz Isten közötti halálos konfliktus nem szükségszerű része a pogány apokalipsziseknek, ezek a nemzeti felszabadítás óhaját tükrözik, és a hagyományhoz és az előző dicsőséghez való visszatérés vágya nagyon hasonlít zsidó kortársaik vágyaihoz. Nagy Sándor hódításai után a keleti népek között elterjedt eszkatológikus elvárások általános fejlődését néhány politikai filozófus úgy értelmezte, mint a császári hódítás "fonákának" bizonyítékát. A császárok öndicsőítő, sőt önistenítő feliratai és kijelentései a Birodalmat jótékonynak mutatták be. Az irodalom is így tesz, amelyet olyanok írtak, akik hasznot húztak a császári terjeszkedés áldásaiból. Láttuk, hogy azok a helyi, polgári hatalmak, amelyek a Birodalomban előnyöket kerestek, csatlakoztak a Birodalom jótékonyságát hirdető kijelentésekhez, és részt vettek a császár tiszteletére rendezett kultikus tevékenységekben. Nyilvánvaló, hogy az adókivetéssel a helyi polgárság általában nem értett egyet.

A Jelenések a világot valóban úgy ábrázolja, mint amely retteg a vadállattól. Senki nem tudta elképzelni, hogy hatalma megbuktatható. Ahogyan a vadállat a császár és a hamis messiás, az antikrisztus paródiája, a vadállat követése sem csupán a Birodalom iránti hűség jele. Ez az igaz keresztényi tanítványság paródiája is. A behegedő seb nem csupán a Néróval kapcsolatos legendákra vonatkozik. A valódi halandóság gyógyítását is parodizálja a feltámadásban, Krisztusban, aki meghalt és most él. A 11. fejezet két mennybe emelt tanúja egy másik császári szimbólum, a császár apoteózisa ellentípusaként is értelmezhető. A művészi alkotások úgy ábrázolják az elhunyt császárt, hogy a mennybe vitetik, ahol együtt lesz az istenekkel. Néhányan egész komolyan állították, hogy látták az elhunyt császárok lelkeit, amint a halotti máglyáról a mennybe emelkednek. A császár istenségéről tett efféle hamis kijelentések persze erősen hozzájárultak a császár tiszteletéhez. A Jelenések már megmutatta hallgatóságának, hogy a valódi felemeltetés Krisztus trónra emelése, ahonnan most uralkodik. A tetszésnyilvánítások, amelyeket a népek a vadállatnak énekelnek, a mennyben énekelt, valódi Bárányt dicsőítő énekek paródiái. A negyedik vers még a Kiv 15,11-beli, Istennek ellenségei feletti győzelmét is kifigurázza. A közönség már tudja a korábbi mennyei harcokból, hogy Mihály, az ég angyalai, sőt Isten hívő emberei is győzhetnek a vadállat fölött, amely rettegésben tartja a világot. A hallgatóság már tudja a választ azokra a retorikai kérdésekre, hogy "ki mérhető a vadállathoz? Ki tudja fölvenni a küzdelmet vele?"

Az 5-8. versek felerősítik a konfliktus képét. A jelképes negyvenkét hónapig tartó időszak a bármely ellenséges erőnek adott uralkodási időt jelenti. A kutatók egy része azt állítja, hogy a 6. versben található istenkáromlás Domitianus címeire vonatkozik. őt nevezték ugyanis "dominus et deus"-nak, úrnak és istennek. Ezek a versek tisztázzák, hogy a világ maga két részre oszlik - a vadállat és a Bárány követőire. Csak a Bárányhoz tartozók fognak ellenállni a vadállat uralmának.

Az első vadállat története profetikus jóslattal ér véget. A szokásos, meghallásra való felhívás azt érzékelteti, hogy ez a Bárány követőinek szól, és nem jaj-jóslat a vadállat követői ellen. Az első rész Jer 15,2-t tükrözi. A jóslat Mt 26,5-tel is kapcsolatba hozható. A jóslat világosan felhívja a hívők figyelmét, hogy szenvedési időszak következik. Talán azt is meg akarja nekik magyarázni, hogy az istenkáromlást semmiféle emberi lázadás nem fogja megállítani. Az értelmezők egy része a húsz évvel későbbi, Trajánusz idejében történt zsidó felkelést hozza fel annak bizonyítékául, hogy szükség volt ilyen figyelmeztetésekre. A Jelenések egy korábbi keresztény jóslatra is utalhat a Kr. u. 66-70-i zsidó lázadás idejéből.

13,11-18 A földből jövő vadállat. Az első vadállat hatalma átkerül a másodikba, de nyilvánvaló, hogy mindkettő a Birodalmat jelképezi. A 12. vers azt érzékelteti, hogy a második vadállat a helyi hatóságok által gyakorolt császári hatalmat képviseli. Azt már láttuk, hogy keleten a császár-kultusz elterjedése a helyi kormányoknak és az egyéni kezdeményezéseknek volt köszönhető. Általában abban reménykedtek, hogy mindez császári kedvezményt vagy elismerést vív ki városuknak. A 12. vers is ilyen folyamatot ír le, és újból arra céloz, hogy a vadállat nem más, mint Néró. Láttuk, hogy a jelek és a csodák Néró legendájához tartozhattak, de az utolsó idők hamis prófétáira is jellemzőek (vö.: Mt 24,24). A tűz mennyből történő lehívását az isteni erő különösen megható jelének tekintették (1Kir 18,21-23-nak megf., és a tanítványok kérése Jézushoz Lk 9,51-56-ban). A városok és a templomok szintén kérhettek jeleket és csodákat a helyi szentélyek támogatására. A kultikus ábrázolás a 14. versben folytatódik, amikor az embereket egy kultikus szobor felállítására utasítják. Az imádat megtagadása halálbüntetéssel járt (hasonlítsa össze Dán 3,2-3). Nincs bizonyítékunk arra, hogy a Birodalomban ilyen hódolatra kényszerítettek volna valakit. Plinius és Trajánusz két évtizeddel későbbi levelezéséből megtudjuk, hogy a rómaiak semmiféle különleges büntetésük sem szabtak ki a feljelentett keresztények számára. Plinius és Trajánusz fel akarják menteni a kereszténységgel vádoltakat, ha elismerik a császári hatalmat, és tömjént égetnek a császár valamelyik szobra előtt. A névtelen vádakat is visszautasítják. Ha a vádlott teljesíti a császári határozatot, akkor annak kell büntetést fizetnie, aki vádat emelt ellene. Ha a vádlott ellenállt, akkor az állam potenciális veszélyeztetőjeként kivégezték. Nem tudjuk, hogy Kis-Ázsiában, a Jelenések írásának idején hogyan kezelték az efféle eseteket. Az is lehet, hogy az ilyen problémák még épp csak akkoriban vették kezdetüket, és János arra figyelmezteti a keresztényeket, hogy a vadállat netán növelni fogja követelményeit.

Arra sincsen közvetlen bizonyítékunk, hogy az embereket megjelölték volna a homlokukon, amint ezt a 16. versben írja. Lehet, hogy ezt a képet János a keresztények megkeresztelésének ellentéteként használja. Az a "jel" amit egy-egy személy visel, a vadállat vagy a Bárány követőjeként azonosítja. Átmenet nem létezik. A 17. vers hamarosan visszavisz a komor valósághoz, a császárhódolat parancsának visszautasításához. A keresztényeket vagy kizárják vagy hátrányban részesítik a kereskedelemben, amely igen fontos tevékenység volt olyan városokban, mint Laodícea. A városhoz címzett levél arra utal, hogy a keresztények ugyanúgy érdekeltek voltak a kereskedelmi fejlődésben, mint a többiek. Néhány feltételezés szerint hátrányuk abból származott, hogy visszautasították a pénzérmék használatát, amelynek egyik oldalára a császár "isteni" arcképét vésték. Ám még ha használták is az ilyen érméket, egyéb problémákkal is szembesülniük kellett. Megtagadhatták a tranzakciókat kísérő eskütételeket, amennyiben az esküformula a császár istenségét emlegette. Így azután a keresztényeknek elég nehéz lehetett kereskedelmi tranzakciókba lépni a nem keresztényekkel, anélkül, hogy elfogadják a vadállat isteni mivoltát és hatalmát említő hagyományokat.

A tengeri vadállat (13,1-10). Ez és a következő látomás szárazföldi vadállata egyaránt rendelkezik mind mitikus, mind történelmi jelentéssel. A tengeri és a szárazföldi szörny párba állítása Leviatán (a tengeri szörny) és Behemót (a szárazföldi szörny) alakjára emlékeztet; ld. Jób 40-41. 1. a tengerből egy vadállat bukkant fel: A LXX-ban a thalassa, „tenger” szó gyakran a héb. yām fordítása. A kánaánita mítoszokban Yam, a „Tenger” olyan istenség, aki szemben áll Baállal, a vihar és termékenység istenével. Hasonló módon az ÓSz-ben a tenger Isten ellensége (pl. Zsolt 74,13). A Jel 13,1-ben szereplő szörny összekapcsolása a tengerrel a káosz és lázadás mitikus szimbólumát hordozza. A tenger mitikus szimbólumként azonos az „abisszummal” (mélységgel, ld. 11,7), ami az ÓSz-ben az ősi vizeket, vagy az özönvizet jelenti, és mitikus mellékértelme van. A 13,1-10-ben szereplő vadállat a 11,7-ben szereplőt idézi fel, és egyenértékű vele; kétszeres kapcsolatban van Dán 7-tel is. Bizonyos részletek a Dán 7-ben szereplő négy vadállat egybevonására utalnak: a „tíz szarv” a negyedik vadállathoz köti (Dán 7,7-8); párduchoz hasonlít, mint a harmadik vadállat (Dán 7,6); medvééhez hasonló lába a második vadállatra emlékeztet (Dán 7,5); oroszlánéhoz hasonló szája pedig az első vadállattal hozza kapcsolatba (Dán 7,4). Míg Dán 7 négy egymást követő királlyal és birodalmával foglalkozik (Dán 7,17.23), addig a Jel 13 egyetlen nagy királyságra összpontosít, melyben az azt megelőzők összes szörnyűsége összeadódott. A Jel 13-ban szereplőnek Dán 7 negyedik vadállata az elsődleges mintája. János valószínűleg Dán negyedik vadállatát inkább saját korának (Rómának) a birodalmára vonatkozó jövendölésként értelmezte, mint a szöveg eredeti jelentésének megfelelően a macedón királyságra vonatkozónak. A „tíz szarvon” kívül más motívumok is összekapcsolják a Jel 13-at Dán 7-tel: a nagy dolgokat beszélő száj (5. v.; vö. Dán 7.8.11), mely a Jel-ben káromlást jelent (vö. az 5. és 6. v.-et Dán 7,7.8.25-tel); ez a száj elnyomja a szenteket három és fél ideig (évig), ami 42 hónap (vö. 5.7. v.-et Dán 7,25; 8,14-gyel; ld. még Jel 11,2.3). hét fej: Ez a motívum – a tengerhez hasonlóan – azt jelzi, hogy a vadállat mitikus szimbólum; vö. 12,3. 3. az egyik feje mintha halálra lett volna sebezve: Amint Dán 7-ben a szarvak bizonyos királyokat jelentenek, úgy itt a fejek képviselnek egyes „királyokat” vagy császárokat. A 7. versben szereplő megjegyzés, miszerint a vadállat hatalmat kapott minden törzs, nép, nyelv és nemzet fölött, világosan jelzi, hogy az értelmezés történelmi szintjén a tengeri vadállat a Római Birodalmat jelenti. A fej (= császár) halálos sebe meggyógyulásának látnoki motívumát valószínűleg az a legenda ihlette, miszerint Néró, aki öngyilkosságot követett el, vissza fog térni, hogy visszanyerje Róma fölötti hatalmát. Ennek az utalásnak a formája szándékosan olyan kifejezésekkel írja le az eszkatologikus ellenséget, amelyek hasonlóak a Bárány leírására használtakhoz (5,6). Bár a kifejezést nem használja, de az eszkatologikus ellenséget antikrisztusként mutatja be.

A szárazföldi vadállat (13,11-18). 11. két szarva volt, mint a Báránynak, de úgy ordított, mint a sárkány: A két szarv motívumát Dán 8,3 ihlethette, ahol a látnok egy „kost” (krios) lát, mely a Közép-Perzsa Birodalmat képviseli. Az arnion, „bárány” kifejezés használata arra utal, hogy ez a vadállat a tengeri vadállathoz hasonlóan a Jel 5-ben szereplő Bárány képének az ellentéte. A 16,13; 19,20 és 20,10 a szárazföldi vadállatot hamis prófétaként mutatja be. A 13,11-ben szereplő jellemzése hasonló a hamis próféta jellemzéséhez (Mt 7,15). Míg Mt 7,15 a hamis keresztény prófétákra vonatkozik (vö. Did. 11,2.5-6.8-10), addig a Jel hamis prófétája se nem zsidó, se nem keresztény. 12. az első vadállatnak minden hatalmát gyakorolta, … a földet és lakóit rávette, hogy boruljanak le az első vadállat előtt: Ez a jellemzés azt sugallja, hogy a szárazföldi vadállat – az értelmezés történelmi szintjén – a Római Birodalom követét vagy képviselőjét jelenti, aki fontos szerepet játszik a császár kultuszában. Mivel a Jel valószínűleg a Ázsia római provinciában vagy annak közelében íródott, az a legvalószínűbb, hogy ez az utalás a provincia előkelőségeire, nemesi családok helyi vezetőire és a tehetősebbekre vonatkozik, akik ekkorra megszerezték a római polgárságot, és a római tartományi kormányzó ellenőrzése alatt politikai hatalmat gyakoroltak. A császár kultuszára való utalás eszünkbe juttatja azon ázsiai városok szövetségét, melyeknek az volt a céljuk, hogy előmozdítsák a császár és Róma istennő kultuszát. Ez a szövetség minden évben számos vezetőt választott, olyan hivatalnokokat, akiknek az volt az elsődleges kötelességük, hogy megvédelmezzék és előmozdítsák a császár kultuszát. Ők a legnemesebb, leggazdagabb és leghatalmasabb családokból származtak. 13. nagy csodajeleket vitt végbe: A 14. versben ezeknek a csodajeleknek az a hatása, hogy a föld lakói eltévelyednek. A szinoptikus hagyományban a hamis krisztusok és hamis próféták művelnek ugyanilyen hatású csodákat (Mk 13,22; Mt 24,24). A 2Tessz 2,9 szerint a gonosz eljövetelét kísérik majd hamis jelek és csodák, melyek becsapják az embereket, és a hitetleneket vétkezésre késztetik. A Jel-ben talán ez a hagyomány jelenik meg pontosan meghatározva, a császári misztérium-kultuszra való utalással. 15. megölje azokat, akik nem borulnak le a vadállat szobra előtt: Traianus császár uralkodása alatt (Kr.u. 98-117) azokat, akik keresztények voltak, de ezt tagadták, arra kérték, hogy hívják segítségül az isteneket, imádják Traianus képét és átkozzák meg Krisztust. Ezeket a parancsokat abból a célból találták ki, hogy kipróbálják, vajon az illető valóban keresztény volt-e vagy sem (Plinius: Ep., 10,96). Ezeket a próbákat valószínűleg már valamivel korábban is alkalmazták. 15. Ez a vers egy ilyen helyzetet ír le felfokozott formában, és megmutatja, milyen ellenszenves volt János számára a császár-kultusz. 17. a vadállat jele: A „jel” valószínűleg a pénzérmére utal, melyen ott volt a császár képe, neve és jelvénye. 18. hatszázhatvanhat: Ez a rejtvény azon a tényen alapul, hogy a görög és héber szavaknak számértéket lehet adni, mivel minden betű számként is használatos. Az összeg itt valószínűleg Néróra utal.

Na, látod barátom, az ilyen füledbe, szádba adott hipotézisektől akartalak megkímélni. Ekkora maszlagot ritka lehetőség végigolvasni. Ez sajnos nem az Istentől ihletett, vagy netalán a kedves válaszoló saját kútfejéből kihámozott magyarázat, hanem a katolikus egyház egyik(!) félresikerűlt magyarázata.

Sok sikert az olvasáshoz!

Babilon szajhája

Az antikatolikusok egy másik szép, keresztényi állítása az, miszerint a Katolikus Egyház, avagy a Vatikán a Jelenések könyve 17-18. fejezeteiben szereplő babiloni parázna szajha. Nézzük sorjában mire szokták ezt alapozni:

A hét hegy

A Jel 17,9 szerint a kéjnő hét hegyen ül, ami a katolikus ellenes barátaink szerint a Vatikánt jelenti, hiszen az ősi Róma 7 dombra épült.

Először is az itt szereplő görög szó, a „horosz” nem dombot jelent, hanem hegyet. Miként azt az összes magyar fordítás így is adja vissza (természetesen nemzetközi fordításokban is így van - kivétel egy-két amúgy is katolikusellenes fordítás). A domb szó a „bounosz”. A hegy a Bibliában közismert szimbolikus kifejezése a királyságoknak (vö. Zsolt 68,15; Dán 2,35; ám 4,1, 6,1; Abd 8–21). Hogy itt is erről van szó, azt János apostol egyértelműen tisztázza, hiszen hozzá teszi: „De jelenti a hét királyt is.”. Tehát a hét hegy hét királyságot vagy országot jelent, de mivel a hetes szám a teljességet, a hiánytalanságot jelenti, így végső soron a hét királyság a Föld összes királyságát jelöli.

Másodszor a Vatikán nem épült 7 dombra, hanem csak egyre: a Vatikán dombra. De ez nem is tartozik a római 7 domb közé, amelyre az ősi Róma épült. Azok a Tiberis folyó keleti partján vannak, a Vatikán domb pedig a nyugati parton.

Babilon, a nagy város

A Jelenések könyve szerint Babilon azonos „a nagy város”-sal (vö. Jel 16,19; 17,18; 18,10.16.18.19.21). Az antikatolikusok ezt Vatikán városára értik.

Azonban a Jelenések könyve világossá teszi, hogy melyik is az „a nagy város”, ugyanis a Jel 11,8-ban ez áll: „A holttestük annak a nagy városnak az utcáján fog heverni, amelyet szellemi értelemben Szodomának és Egyiptomnak hívnak, és ahol Urukat is megfeszítették.” Tehát a város nem Róma, se nem a Vatikán, hanem Jeruzsálem, hiszen Jézust ott feszítették meg.

Természetesen ezen az aposztata Jeruzsálemet kell érteni.

bíborba és skarlátba öltözve

A Vatikánra való belemagyarázás következő állítása szerint a Jel 17,4-ben a bíbor és a skarlát szín a katolikus papság színe.

Itt először is az írásmagyarázat egyik súlyos hibájával találkozhatunk. Ugyanis míg a közvetlen szövegkörnyezetben szimbolikusan értelmezik ők is a szöveget, azaz pl. Babilont szimbolikusan Rómára vagy a Vatikánra értik, a paráználkodást, amit az asszony a királyokkal folytat szintén egyértelműen szimbolikus kifejezés, addig itt a két színt szó szerint veszik. Pedig egy bibliaolvasónak nyilvánvaló, hogy a bíbor szín a királyi méltóságra és hatalomra (vö. pl. Én 7,6; Dán 5,29; Mt 27,28), a skarlát szín pedig a kiontott vérre (Iz 63,2k; Náh 2,4; Jel 6,4), itt a keresztény vértanúk vérére, illetve a bűnre utal (Iz 1,18), de ugyanezt a szöveg is megerősíti (vö. 6. vers).

Aztán az is téves állítás, hogy a katolikus papság színe a bíbor és a skarlát lenne, ugyanis az a fehér. Az összes pap, püspök, bíboros és még a pápa alapruhája is a fehér alba. Ezenkívül számos más színű ünnepi ruhájuk van: pl. lila, zöld, fekete, arany, de a fehér ruha mindig rajtuk van.

Ha megfigyeljük a Jelenések könyvét, akkor észrevesszük, hogy a babiloni kéjnő bíbor és skarlátszínű ruhája kontrasztban áll az új Jeruzsálem, azaz Krisztus mennyasszonyának fehér ruhájával (vö. Jel 19,8). Ebből három dolog következhet:

1. ha a ruhák színét szó szerint vesszük, akkor az új Jeruzsálem fehér ruháját a katolikus papság fehér ruhájával lehet azonosítani.

2. mivel a Menyasszony ruhájának színéhez egy szimbolikus magyarázat van hozzáfűzve („A patyolat a szentek igaz tetteit jelenti.” 19,8), ebből kifolyólag a kéjnő ruhájának is szimbolikus jelentést kell adni.

3. a Menyasszonynak az a meghatározása, miszerint ő az új Jeruzsálem, arra enged következtetni, hogy a kéjnő pedig a régi (aposztata) Jeruzsálem (Ilyen kontrasztokat nagyon gyakran használnak a Szentírásban, pl. Gal 4,25-26).

Ezenkívül a papok azért hordanak bíborlila és skarlátvörös ruhákat, hogy ezzel a bűnbánatot, illetve Krisztus vérét szimbolizálják.

Arról nem is beszélve, hogy a bíbor az igaz vallás liturgikus színe (vö. Lev 14,4.6.49-52; Szám 19,6), illetve azt, hogy a papok ruhája bíbor és skarlát színű legyen, maga az Isten parancsolta meg (Kiv 28,4–8.15.33; 39,1–8.24.29)!

(továbbiakat ugyanerről majd egy külön írásban szeretnék közzé tenni)

A 666 sátáni száma

A Pápa koronáján, sisakján (tiaráján) ez áll: VICARIVS FILII DEI, azaz Isten Fiának helytartója, és ennek a száma 666! Hallhatjuk ezt a rosszindulatú (és hamis) állítást elég gyakran.

Először is nézzük meg, hogy hogyan megy ez a számolás. Az ókori nyelvekben, így a héberben és a görögben is a betűknek számértékük is volt, illetve a latin betűket számoknak is használták, közismerten: I = 1; V = 5; X = 10; L = 50; C = 100; D = 500 és M = 1000. Ha a fenti példát nézzük, és összeadjuk a szóban lévő római betűket (az U betűt V betűnek véve), akkor kijön a 666.

VICARIVS FILII DEI = 5+1+100+1+5+1+50+1+1+500+1 = 666

Azonban van egy nagy gond ezzel az érvvel. Egyrészről ez a felirat egyik pápai tiarán sincs rajta. Néhány hetednapi adventista jött elő ezzel az állítással még a 19. század végén, és azt bizonygatták, hogy két állítólagos (névtelen, vö. a fenti 2. és 5. pontot) tanú látta ezt a feliratot XVI. Gergelynél (1831-1846), amint az ezzel a felirattal ellátott tiarát hordja az egyik pápai Szentmisén, illetve egy fotó is létezik erről. A nevetséges ebben az, hogy a pápák sohasem hordtak tiarát Szentmisén, illetve mint kiderült a fotó egy hamisítvány (de még így sem lehet igazán kivenni belőle semmit). A másik meg az, hogy az 1800-as évektől hordott összes tiara közszemlére van téve a Vatikáni Múzeumban. Összesen két tiarán van felirat, de az sem "Vicarius Filii Dei", hanem "CHRISTI VICARIO – IN TERRA – REGUM". De ennek a betűértéke 214.

Aztán a Vicarius Filii Dei (Isten Fiának helytartója) sohasem volt a pápák titulusa, soha nem nevezték így a pápákat. Róma püspökének helyes címe – mint a fentiekben láttuk – Christi Vicario (Krisztus helytartója). További címei lehetnek Servus Servorum Dei (Isten szolgáinak szolgája), Pontifex Maximus (a legfőbb főpap), Successor Petri (Péter utódja), de ezek közül egyiknél sem jön ki sehogy sem 666-ra.

Egyébként, ha így gematrikusan (a betűk számértékét olvasva) értelmezzük a 666-ot, akkor számtalan variációt lehetne alkotni. Pl. az előbbi eljárással Ellen Gould White, a hetednapi adventisták alapítóját is sátáni személlyé tehetjük:

ELLEN GOVLD VVHITE = 50 + 50 + 5 + 50 + 500 + 5 + 5 + 1 = 666

De Lutherre is kijön a számítás, ha nevének latin megfelelőjét vesszük (Lutera), és a görög betűk számértékét nézzük:

MARTIN LUTERA = 30 + 1 + 80 + 100 + 9 + 40 + 20 + 200 + 100 + 5 + 80 + 1 = 666

De ugyanígy ki lehet 666-ra hozni többek között a következőket is:

Néró császár (véleményem szerint ez a legvalószínűbb megfejtés, már ha a gematrikus megoldás a jó)

Caligula

Nerva

Traianus

Domitianus

Domitianus császár halálának évszáma

"Kaisar Theos" (isteni császár)

"Kaisar Romith" (római császár)

Julianus aposztata

Geuserich

Attila

Mohamed

VIII. Bonifác

XIV. Lajos

Napoleon

Hitler

stb.

De pl. ha a "w" betű héber számértékét nézzük, az 6. Így a 666 = www

;-)

Vagy egy másik megoldás, ami a 666 latin nevében rejlik:

sexcenti sexaginta sex

és még számtalan "megoldás" van.

Az már csak hab a tortán, hogy egy kéziratban a 666 helyett 616 van. (Néró neve így is kijön, ha nem görögösen (Neron Qaesar), hanem latinosan írjuk le a nevét: Nero Qaesar, mert így kiesik egy "N" betű, és ez mínusz 50-et jelent.)

Be kell azonban látni, hogy a megfejtő kulcs hiányában ez így megfejthetetlen, zűrzavaros és kusza, s mivel még az apostoli korban sem tudták ezt a kulcsot (pl. Ireneusz is csak találgatott) nem ezen az úton kell elindulni.

A szimbolikus értelmezés itt is sokkal valószínűbb. Egyrészről, mert ez a szám egy apokaliptikus műben van megemlítve, aminek a lényege éppen a szimbolikus beszéd, miként az összes többi benne szereplő számnál.

Másrészről sokkal kézenfekvőbb ez az értelmezés, mint egy bonyolult számítgatás.

Ebben az esetben a 666 nem egy számjegy, hanem három 6-os sorozata, egymásutánja. A zsidó szimbolikus nyelvben a 6-os a 7-es hiánya. A 7-es a tökéletesség, a jó, a megáldott, a béke, a megérkezés, beteljesedés szimbóluma. (Isten pl. 7 nap alatt teremtette a világot) A 6-os ennek a tökéletességnek a meg-nem-érkezettsége, be-nem-teljesültsége, azaz a kaotikus, a zavaros, a rossz szimbóluma. A háromszorossága pedig ennek a rossznak a felturbózása. A titáni, a sátáni rossz.