Vajon melyik lenne a vezető világvallás, ha a kereszténység megmaradt volna ki szektaként, és előrébb tartanánk e a fejlődésben?

A muszlimok hatása a keresztény Európa tudományos életére

A muszlimok közel nyolc évszázadon keresztül uralkodtak Andalúziában, ahol nem csupán a saját civilizációjukat építették fel. Hatást gyakoroltak Keletre és Nyugatra egyaránt, hiszen a muszlim Andalúzia hatása Európára és a szomszédos területekre tagadhatatlan. Műveltté tették a barbárokat erkölcsi, morális hatásukkal, és hozzájárultak az európaiak felemelkedéséhez azáltal, hogy az utóbbiak a muszlimokon keresztül megismerhették az addig számukra ismeretlen tudományos, irodalmi és filozófiai ismereteket. A móroknak nevezett muszlimok évszázadokon keresztül vezették Európát a civilizáció útján.

Több mint hat évszázadon keresztül szolgáltak a muszlimok által fordított könyvek és saját műveik az oktatás forrásaként Európa olyan híres egyetemein, mint például Toledo, Salerno, Nápoly, Narbonne, Párizs és Bologna. A világi és alkalmazott tudományok terén kiemelt helyet kapott az iszlám égisze alatt.

A muszlimok hatása egyes tudományokban, mint például a matematika és az orvoslás, a mai napig érezhető. Avicenna (Ibn Szína) könyveit még a 19. század végén is magyarázták a francia Montpellierben. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy a muszlimok befolyása leginkább ott éreztette magát, ahol huzamos ideig uralkodtak, mint például Spanyolországban.

Az andalúziai egyetemek nyitva álltak az európai diákok előtt, akik elhagyták országaikat, hogy tudásra tegyenek szert, sőt Európa királyai és hercegei a muszlim országokba utaztak, hogy meggyógyuljanak.

A muszlimok nem tettek különbséget a vallástudományok vagy a világi tudományok között; a vallástudományok által lehet fenntartani az iszlám vallást, de a világi tudományok is hasznosak, hiszen a világi tudományok az ember számára szükséges, hasznos tudományokat jelentik, amelyek által javítható a hívők élete, benépesíthető a Föld, és felfedezhető a világegyetem és az emberi környezet.

A Koránt azt tanítja: „Allah fokozatokkal emeli fel azokat, akik tudnak”, Mohamed próféta egy hagyomány szerint azt mondta: „a Keressétek a tudást, még ha Kínában is”.

Az iszlám uralommal az arab nyelv vált a műveltség és tudományosság nyelvévé. Bár az iszlám uralom alatt a keresztények megőrizték latin liturgiájukat, oly mértékben átvették az arab kultúrát, hogy a mozarab nevet kapták, ami az arab muszta’rib szónak megfelelően „elarabosodottat” jelent. Olyan zsidó filozófusok és teológusok, mint Ibn Gabiról, Ibn Pakúda és Maimonidész – akikkel később részletesebben is megismerkedünk – legfontosabb műveiket arabul írták.

Andalúzia városaiban a 13. század végéig páratlan tudományos munka folyt, amelyben a muszlimok egy kiemelkedő civilizációt hoztak létre, amely nagyságrendekkel meghaladta a kor szinte összes civilizációját, és tagadhatatlan hatást gyakoroltak a reneszánsz világ tudományos fejlődésére.

Andalúzia egyetemei közül kiemelkedett a toledói egyetem, ahova nagy számban tódultak a diákok egész Európából, még Angliából és Skóciából is. Ha például egy angol vagy skót diák Arisztotelész munkáiból kívánt tanulni és többet szeretett volna megismerni, mint ami az elérhető latin fordításokban szerepelt, Toledóba kellett utaznia.

Toledóban a zsidók és a keresztények nagy szerepet játszottak az arab szövegek lefordításában a romantika nyelveire, valamint a görög és héber szövegek arabra való lefordításában. A város megtartotta pozícióját 1085-as elestét követően is, amikor visszakerült spanyol kézre. Egy hatalmas könyvtárra találtak az egyik mecsetben.

Érdekesség, hogy a városban a rekonkviszta után még 200 évvel is az arab nyelv volt a kereskedelem és a törvénykezés hivatalos nyelve, s az ott élő keresztények többsége kétnyelvű volt, és magát a latin nyelvet arab betűkkel írták, a spanyol királyok pénzeikre arab betűket verettek, és úgy a keresztények, mint a zsidók mindennapi életére és egyházi szertartásaira nagy hatást gyakorolt a muszlim kultúra.

A muszlim kultúra első keresztény közvetítői közül kiemelkedett Gerbertus d’Aurillac (945-1003) a későbbi, István királyunknak koronát küldő II. Szilveszter pápa, akit Vicbe küldtek tanulni, s aki ott megismerkedett az arab csillagászattal és matematikával.

A 12. századi Toledóban a két leghíresebb fordító Gerhardus Cremonensis (1117-1187) és Sevillai Joannitius voltak. Előbbi egymaga több mint 70 különböző témájú arab nyelvű könyvet fordított latinra. Itáliában született, és azzal a céllal ment Toledóba, hogy megtanuljon arabul és fordításokat készítsen. Fordításai közül kiemelkednek al-Zahráví, al-Razí, Ibn Színá, al-Bírúní, al-Farábí és mások művei. Az ő munkásságának is köszönhető, hogy a muszlim csillagászat legjobb munkái latin nyelven bekerülhettek az európai tudományosság vérkeringésébe.

Sevillai Joannitius (Sevillai János) számos könyvet fordított le arabról latinra, például al-Kvárezmí műveit. Sevillai János ezáltal hozzájárult az indiai-arab számjegyek európai elterjedéséhez.

Al-Kvárezmí számtani műveletei Európában az Alguarismo (algoritmus) nevet kapták, arabul al-Kvárezmijját (al-Kvárezmi műveletei). Neki köszönhető emellett az algebra (arabul: al-dzsibr) megalapítása, ami a matematika fontos ágát képezi napjainkig. Al- Kvárezmi műve – a Kitáb hiszáb aldzsibr va-l-mukábala (az algebra könyve) – a tizenhatodik században már ismertté vált Európa szerte, az ugyancsak toledói Chester-i Robertus fordítása jóvoltából.

Példák a muszlim tudósok eredményeiből

Abú al-Abbász ibn Kászim Khalaf al-Zahrávi, latin nevén Abulcasis, andalúziai orvos, sebész, kémikus, kozmológus. Ő tekinthető a modern sebészet atyjának, és az iszlám legnagyobb középkori sebészének. Leghíresebb könyve a Kitáb at-taszríf (Az eligazítás könyve). Ez az orvosi lexikon 30 kötetet tett ki mennyisége, amely olyan részeket tartalmaz, mint a sebészet, a gyógyászat, az ortopédia, a szemészet, a gyógyszertan, és a táplálkozás. Al-Zahrávi a középkor valamint a reneszánsz legjelentősebb sebészévé vált, munkáit alapvető forrásnak tekintették egészen a tizenhetedik századig.

Pietro Argallata (megh. 1453) a következőt írta Al-Zahrávi-ról: „Kétségtelenül az összes sebész mestere”. Egy korai munkájában elsőként írta le a méhen kívüli terhességet, 963-ban, amikor is halálos veszedelmet jelentett. Elsőként írta le a húgyúti kövek szétzúzását célzó műtéti beavatkozást, továbbá vizsgálatokat végzett az ízületi gyulladás, a tüdőbaj, a tuberkulózis és egyéb betegségek terén. Al-Zahráví leírta, hogyan lehet összekapcsolni az egészséges fogakat az elvesztett (kiesett) fogakkal arany vagy ezüst drót által.

A Kitáb al-taszríf című művének sebészeti részét Cremonai Gerard fordította le latinra és különböző kiadások formájában jelent meg Velencében 1497-ben, Bázelben 1541, Oxfordban 1778-ban, és évszázadokig a sebészet kézikönyvének számított az összes korai orvosi egyetemen, mint például Salernoban és Montpellierben, míg saját műtéti eszközeinek illusztrációi jelentették Európának a sebészet alapjait.

Abú Ibráhím ibn Jahjá az-Zarkáli csillagász, latinul Azarquiel, a XI. században végzett fontos asztronómiai megfigyeléseket Toledóban, amelyeket még Kopernikusz is használt a heliocentrikus rendszer melletti érvelésében. „Toledói táblák” című munkáját Kolumbusz Kristóf idejéig használta az egész kontinens, és csak latin másolatokban maradt fenn Tabulae Toletanae címmel, melyek a ptolemaioszi tábláknál sokkal pontosabbak voltak. Az-Zarkáli feltalált továbbá egy asztonómiai eszközt, az asz-szafíhát (asaphea), ami Bölcs Alfonz toledói fordítóinak köszönhetően vált híressé Európában.

Érdekességként említeném Abú Bakr Muhammad ibn Tufail-t (kb. 1105-1185) latinul Abubacer-t. Andalúziai-arab muszlim polihisztor volt: író, regényíró, filozófus, teológus, orvos, vezír, és bírósági tisztviselő volt. Ibn Bádzsah (Avempace) tanítványa volt. Filozófusként és íróként leginkább az első filozófiai regény a Hajj ibn Jakdhán (Élő éber fia) megírásáról vált híressé, amely Philosophus Autodidactus néven is ismert a nyugati világban.

Ez a mű válaszként íródott a híres Algazel (al-Ghazálí) Taháfut al-falászifa (A filozófusok következetlensége) című munkájára. A munka azáltal vált híressé, hogy a 13. században, Ibn al-Nafísz megírta az Al-riszálah al-kámilijjah fi al-szíra al-nabavijjah (Teljes értekezés a prófétai életrajzról) európai nevén a Theologus Autodidactus című munkáját, válaszul Ibn Tufail Philosophus Autodidactus-ára. Ez a mű jelentős hatást gyakorolt az arab és az európai irodalomra, és bestsellerré vált egész Nyugat-Európában a 17. és 18. században. A munka mélyreható befolyást gyakorolt a klasszikus iszlám filozófiára, a modern nyugati filozófiára, az európai tudományos forradalomra és az európai felvilágosodásra.

Thomas Hobbes, John Locke, Isaac Newton, és Immanuel Kant műveiben különböző mértékben jelennek meg a műben kifejezett gondolatok. A Philosophus Autodidactus latin fordítása először 1671-ben jelent meg, ifj. Edward Pococke szerkesztésében. Az első angol fordítást Simon Ockley tette közzé 1708-ban. Ezek a fordítások ihlették később Daniel Defoet a Robinson Crusoe megírására.

Ezek után azt gondolom senkinek sem maradhat kétsége afelől, hogy a felvilágosodás, és a humanizmus legnagyobb gondolkodóira, és tudósaira nem a katolikus egyház tanításai, hanem sokkal inkább a középkori muszlim tudósok munkái hatottak.

A jelent nem lehet megismerni és megérteni a múlt elemzése nélkül. Engedjetek meg egyetlen reflektív gondolatot az előző hozzászóló véleményéhez. Az a véleményem, hogy a muszlim kultúra nem ismer olyan büntetőtételt, ami a tanulást kézlevágással "jutalmazná". A tény ezzel szemben az, hogy a muszlim közéletben a nők tanulhatnak. A statisztikák kimutatták, hogy Egyiptomban, Szíriában és Jordániában már több nő tanul egyetemen mint férfi.

És most folytatom a középkor kiemelkedő tudósainak történeti bemutatását:

- Abú Bakr Muhammad ibn Jahjá al-Száigh, ismertebb nevén Ibn Bádzsah, latinul Avempace, andalúziai muszlim polihisztor volt: orvos, csillagász, logikatanár, zenész, filozófus, fizikus, pszichológus, költő és tudós. Filozófiai eszméi egyértelmű hatással voltak Ibn Rusdra és Albertus Magnusra. Írásainak és könyveinek java befejezetlen korai halála miatt. Hatalmas tudással rendelkezett az orvostudomány, a matematika és a csillagászat terén. Elméleteit a csillagászat és a fizika terén Maimonidész és Averröes őrizte meg, illetve, amelyek később nagy befolyást gyakoroltak a csillagászokra és fizikusokra az iszlám civilizációban és a reneszánsz Európában, beleértve a Galileo Galileit. Fezben, Marokkóban halt meg 1138-ban.

- Abú Marván Abd al-Malik ibn Zahr al-Andaluszí (megh. 1162), híres orvos volt, aki elsőként vetette fel, hogy az orvosnak nem kellene gyógyszerek készítésével foglalatoskodnia, vagyis, hogy el kell különíteni a belgyógyászatot és a sebészetet a gyógyszerészettől.

Al-tajszír fí al-mudává va-l-tadbír (A gyógyászat és kezelés megkönnyítése) című munkája a muszlimok gyakorlati orvoslás terén írt legjobb művei közé tartozik. Az elmélet helyett a közvetlen megfigyelés eredményeit vette alapul, leírta benne a pericarditis gyulladást, a középfülgyulladást, a garatbénulást, sőt a vesekövek műtéti eltávolítását, valamint a gégemetszést.

- Az egyik legismertebb muszlim tudós, Ibn Rusd (Averröes) 1126–1198 között élt, középkori arab orvos, filozófus és jogtudós. A málikita jogi iskola jogtudósa volt. Andalúziában élt a Cordobai Kalifátus idején. Akárcsak Ibn Tufajl, Ibn Rusd is Ibn Bádzsah tanítványa volt. Mindamellett, hogy mentorainak, Ibn Tufajlnak és Ibn Bádzsah-nak a gondolkodása misztikus volt, Ibn Rusd gondolkodása tisztán racionalista volt. A három embert együttesen a legnagyobb andalúziai filozófusoknak tekintik. 1160-ban Ibn Rusd Sevilla bírója lett, és számos bírósági kinevezést kapott Sevillában, Cordobában, és Marokkóban is pályafutása során. A 12. század végén, az almohádok hódításai után politikai pályafutása véget ért. Ibn Rusd szigorúan racionalista álláspontja ütközött az ortodoxabb nézetű Abú Júszuf Jákúb al-Manszúr, aki száműzte ibn Rusdot.

Legfontosabb munkái az iszlám filozófia, az orvostudomány és a fikh (jogtudomány) terén születtek. Kommentárokat írt Arisztotelész legtöbb művéhez és egy kommentárt Platón „Köztársaság” című munkájához, amelyben amellett érvelt, hogy az abban leírt ideális állam olyan, mint az eredeti arab-iszlám kalifátus, valamint Ibn Túmart almohád állama. Arisztotelész műveihez írt kommentárjai nagyban segítették az európai filozófusokat az antik filozófia megismerésében.

A Korán tökéletesebb megértésére törekedett, az arisztotelészi filozófiai eszmék segítségével. Taháfut al-taháfut (Destructio destructionis) című művében szembeszáll korának általános filozófiaellenes hangulatával és bizonygatja, hogy ellenfeleinek (pl. Ghazali) nézetei hibásak, és még csak nem is filozófiai igényességgel kigondolt tételek. Al-Gazálí keleten amellett érvelt, hogy az arisztotelészi filozófia, különösen Avicenna írásaiban, önellentmondásos és sérti az iszlám tanításait. Ibn Rusd ezzel szemben azt állította, hogy al-Gazálí érvei hibásak, és hogy Avicenna rendszere is torzította a valódi arisztotelészi filozófiát.

Az orvostudomány területén Averroes orvosi enciklopédiát írt Kullijját (Általánosságok, azaz általános orvostudomány) címmel, amelyet Nyugaton Colliget néven ismertek. Készített egy összeállítást Galineusz (129-200) műveiből, és írt egy kommentárt Avicenna (Ibn Szína) (980-1037) Kánún fi-t-tibb (Az orvostudomány Kánonja) című művéhez.