Hiszekegy 12 pontjából az utolsó kettőt valaki megmagyarázná?

A probléma alighanem abban áll, hogy félreérted a "mennyország" szó jelentését. Ez nem egy külön "hely" vagy dimenzió, amelynek az a célja, hogy örökké testetlen szellemként létezzenek ott az üdvözültek. A Biblia szerint a végső időkben a menny és a "föld" (értsd: anyagvilág) egybeforr, így lényegében fedni fogják egymást, így feltámadt test és a menny nem egymást kizáró tényezők. A testnek azért kell feltámadni, mert a test és a lélek alapvetően összetartozik, és csak ideiglenesen szakad el, de a teljes üdvösségnek az is része, hogy egyesül. Olvasd el: [link]

Idézem Barsi Balázs atyát:

"Hiszem a test feltámadását és az örök életet" - A Hitvallás ez utolsó kijelentése az elôzôek következménye. Ha hiszem, hogy az Isten mindenható és teremtô, akkor nem tételezhetem fel, hogy tehetetlenül áll biológiai összeomlásommal szemben. Ha hiszem, hogy Isten Fia emberré lett és meghalt értem, nem tételezhetem fel, hogy feltámadásának dicsôségében ne akarna osztozni velem. Ezt ígérte: ,,Aki nekem szolgál, engem kövessen, s ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám.'' (Jn 12,26)

A Fô már az Atya dicsôségében trónol, fel kell hát támadnia a Testnek is, az Egyháznak és mindannyiunk testének a romolhatatlan örökkévalóságra. A szentek és boldogok fehér ruhás seregének látomása elénk tárja ezt az örök jövôt.

A holtak feltámadása ugyancsak a Lélekben megy végbe, aki elevenítô, teremtô Lélek. Ô már itt, a földi életben is újra meg újra életet ad nekünk, például a bűnbocsánat szentségében. Ugyan mire való volna a bűnbocsánat, ha nem volna örök élet? Hiszen ha csak ez a földi élet van, felesleges Isten bocsánata. Nem éppen a feltámadásba és az örök életbe vetett hit meggyöngülése, a gyakorlati ateizmus rejlik a gyónás válsága mögött is?

A Hiszekegy végig az örök életrôl, az üdvösségrôl szól: elôbb a forrásról beszél, majd az útjáról, végül dicsôséges céljára tér rá. Az idôk kezdete elôttôl a boldog beteljesedésig az egész üdvtörténetet átíveli. Összefoglalja az okot, az eszközt és a célt, amely az értelmét adja minden ember életének.

Ha valaki meghal,-tegyük fel-jó esetben a lelke mennybe kerül-de a végső cél a test üdvössége is,nemcsak a léleké -így szükség van arra, hogy a test is feltámadjon,majd elváltozik a test romolhatatlanná.

Egyébként testben kell megállnia minden embernek Isten ítélőszéke előtt...feltámadás nélkül ez bajos lenne..

Szia!

A 20. században általánosan elismertté vált a keresztény teológiában, hogy a lélek természetes halhatatlanságának tana - mely szerint az alacsonyabb rendű, halandó test porrá lesz a halálban, a magasabb rendű, halhatatlan lélek pedig különválik és tovább él Istennél az üdvösségben vagy a kárhozatban – nem biblikus tanítás. Rámutattak arra, hogy az ókori görög filozófia közvetítésével, a platonizmus, illetve még inkább az újplatonizmus révén hatolt be a lélek természetes halhatatlanságának eszméje a kereszténységbe.

Az ókori pogány vallások szinte mind vallották a lélek természetes halhatatlanságát. Izráel egyedül állt azzal az álláspontjával, hogy elutasított mindennemű halottkultuszt, a halált a bűn büntetésének tekintette, amelyből csak Isten kegyelme által, csak a halált okozó bűntől való elszakadás nyomán lehetséges a szabadulás, feltámadás által az idők végén.

Az őskeresztények még ugyanígy gondolkodtak a halálról. Az úgynevezett konstantinuszi fordulat nyomán azonban a kereszténység gyakorlatilag szövetségre lépett a pogány vallási és filozófiai eszmékkel. A lélek halhatatlanságának tana ettől fogva lett uralkodóvá a kereszténységben. Feledésbe merült a halál mibenlétéről és a haláltól való szabadulásról szóló eredeti bibliai tanítás. Közrejátszott ebben az is, hogy a kereszténység mindinkább "felhígult", miután i.sz. 380-tól állami törvény kötelezte a római birodalom valamennyi polgárát a kereszténység felvételére. A pogányságból jött, megtéretlen tömegek számára pedig hihetőbb volt a lélek halhatatlanságának emberi elképzelése. Könnyebb volt ezt elfogadni, semmint elismerni azt, hogy a halál a bűn zsoldja, és hogy annak hatalmából csak Isten kegyelme által, csak a bűnnel való szembefordulás útján szabadulhat meg az ember.

A középkorban véges-végig megkérdőjelezhetetlen volt a lélek halhatatlanságába vetett hit. A 16. századi reformáció idején is csak Luther és Tyndale1 látta tisztán az eredeti bibliai tanítástól való eltérést.

A 20. század első felében valóságos forradalmat idézett elő a keresztény teológusok körében Karl Barth és Oscar Cullmann tanítása, akik azt vallották, hogy "platoniatlanítani" kell a halálról szóló kereszténytanítást, és helyreállítani az eredeti evangéliumi reménységet, a feltámadásba vetett hitet.

Határozottan látni kell tehát a különbséget a lélek halhatatlanságának eszméje és a feltámadáshit között. Az előbbiben Sátán kezdeti hazugsága visszhangzik, az utóbbi Krisztus megváltásának a következménye, örömhíre.

"Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet. A feltámadás bibliai fogalma össze nem hasonlítható a halhatatlanság görög eszméjével, mely szerint az ember lelke természeténél fogva romolhatatlan, és amikor a halál megszabadítja testi bilincseitől, belép az isteni halhatatlanságba. A Biblia szerint az emberi személy – jelenlegi, bukott állapotában – teljességgel a halál hatalmába kerül." (Nyíri Tamás (katolikus szerző): Remény vagy halál? Vigilia, 1978. november, 723. és 725–726. l.)

"A lélek halhatatlanságába vetett hit sok más idegen hatással együtt átkerült a kereszténységbe és elfoglalta a biblikus reménység helyét, megüresítve a feltámadás értelmét. A halál – mint a 'bűn zsoldja' – a teljes embert éri." (Dr. Nagy Gyula (protestáns szerző): Dogmatika, Theológiai akadémiai jegyzet, 1964/65, 262–263. l.)

"De mondhatná valaki: Mimódon támadnak fel a halottak? És minémű testtel jönnek ki? Balgatag, amit te vetsz, nem elevenedik meg, hanem ha megrothad. És abban, amit elvetsz, nem ezt a testet veted el, amely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét. Isten pedig testet ad annak, amint akarta, éspedig mindenféle magnak az ő saját testét" (I. Korinthus 15:35–38). Ha a természetben mindenütt ott látjuk azt a csodát, hogy egy parányi mag őrzi egy növény teljes növekedési, virágzási és termő "programját", akkor miért is tartjuk azt olyan hihetetlennek, hogy Isten meg tudja őrizni egy ember személyiségének a jellemzőit is a maga "technikájával", és ezáltal újra tudja teremteni?! Bizonyára igaza van Blaise Pascalnak az alábbi megállapításával:

"Milyen meggondolásból állítják, hogy nem támadhatunk fel? Mi nehezebb: megszületni, vagy feltámadni; az, hogy ami sohasem volt, az legyen, vagy hogy továbbra is legyen, ami egyszer már volt? Nehezebb-e vajon életre születni, mint az életbe visszatérni? A megszokás miatt az egyiket könnyűnek, a megszokás hiánya miatt a másikat lehetetlennek tartjuk." (Gondolatok, 222. sz. töredék)

Az ember úgy éli át a halál és a feltámadás közötti állapotot és időt, mint egy alvást. Mind az Ó-, mind az Újszövetség egyaránt ezt a hasonlatot alkalmazza: "(A halottak) az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek fel az ő álmukból" (Jób 14:12). Pál apostol írja: "Nem akarom, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, akik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, akiknek nincs reménységük. Mert hisszük, hogy Isten előhozza azokat, akik elaludtak" (I. Thesszalonika 4:13–14).

"Sokan vannak, akik szívesen megkérdezték volna Lázárt, mit csinált, mit gondolt, érzett és látott, amikor négy napig a sírban volt (János 11. fejezetében). Én azonban egyedül az Íráshoz tartom magamat. Ez pedig azt mondja: alusznak. Úgy vélem, hogy az aluvás annyira hatalmában tartja őket, hogy nem éreznek és nem látnak semmit, még sokkal kevésbé, mint amennyit az ember a természetes alvásban érez. Ha pedig feltámadnak, akkor ez úgy megy végbe rajtuk, hogy nem is tudják, hol voltak." (Luther Márton: Jónás könyvéhez írt magyarázatok, 1526. Összes művek, Erl. kiadás, 41. és 373. l.)

A Bibliában nem találunk részletes leírásokat az új földről és az örök életről, inkább csak nagyon rövid, tömör kijelentések találhatóak. Ezek azt érzékeltetik, hogy az emberi fogalmak és kifejezések elégtelenek ahhoz, hogy Isten többet nyilatkoztasson ki ezekről. Ugyanakkor azonban mégis, rövidségük mellett is eloszlatják e kijelentések mindazokat a félelmeket és aggodalmakat, amelyek az ember fejében megfordulhatnak: Ilyenek pl. a munka, feladat nélküli, az ember számára idegen, örömtelen, talán pusztán csak valamiféle szent énekek énekléséből álló örök élet elképzelése.

Annyit biztosan tudhatunk Jelenések könyve alapján, hogy feltámadásunk után a mennybe kerülünk, és csak az elveszettek feltámadása és az utolsó ítélet után teremti újjá Isten a Földet, ahová visszakerülünk, immár az Istennel közösségben.

Még egy utolsó gondolat a mennyről. A menny teljesen valós hely - emberi módon szólva - a világmindenség központja, Isten lakóhelye, világkormányzásának székhelye. A mennyei templom mintájára készítette Mózes a szent sátort, a próféták részletes leírást adnak róla, ezt látta István a halálakor, és Isten nyilvánvalóvá tette Jelenések könyvében, hogy az újjáteremtett Földre fogja helyezni a világmindenség központját.

Üdv. Péter