Hogy fér össze a karma és az, hogy elvileg "egyeztetnek" a lelkek leszületés előtt?

Ha jól értem, a kérdésed az, hogy leszületés előtt hogyan választhat valaki magának gyilkos szerepet, az áldozat meg azt, hogy valaki őt megölje (és emiatt bűnhődjön)?

Úgy, hogy nem gyilkos és áldozat, hanem LEHETSÉGES gyilkos/áldozat szerepet vesznek fel. Ez azt jelenti, hogy a gyilkos szerepű majd érzi az indulatot, amivel az áldozat felé fordul. De mindig ott a szabad döntés! Ha pl. az áldozat provokálja a gyilkost, akkor ezt bármikor abbahagyhatja, és a gyilkos is megtanulhat az indulatain uralkodni. Ha előbb történik mindez, egyszerűbb nekik változtatni és nem történik meg a tragédia.

Tehát nem előre meg van írva a sorsunk, hanem csak lehetőségek, indulatok, érzelmek, de mindig mi határozzuk meg a hozzáállásunkat, döntésünket.

A szerepkiosztásos nézetek szerint "ki mint vet, úgy arat", mindent visszakapunk, így van esélye, hogy aki egyik életben gyilkos, másik életben ugyanannak vagy hasonló indulatúnak az áldozata lehet (de a szabad döntés miatt ez túlük függ). A kapcsolatok elintézése, szeretetteljessé tétele miatt találkoztak.

Következő életében igaz, hogy Y feladata végrehajtani a dolgot, de azért pont Y-é, mert neki meg olyan a karmája előző életéből. Valakivel, esetleg éppen pont X-szel úgy alakult a kapcsolata előző életében, hogy a következőben ezt "érdemli ki".

A szálak szövevényesek, így ez is lehetséges, a zsák és a folt esete: minden zsák megtalálja a foltját, avagy: mindig pont olyan a kulcs, hogy illik a kulcslyukba. Érthető így?

(Szerintem.)

hello.

A karma nem úgy működik szerintem, hogy ha valaki megöl valakit, akkor következő életébe őt ölik meg. már ha most az első válaszoló példáját veszem. mert azzal, hogy valaki meghal, azzal csak szüneteltetve van úgymond a fejlődés. a karma az azért van, hogy a tetteknek legyenek következményei. Szóval ha X tesz valami rosszat most, akkor példaként következő életében a gyermeke lesz Y, aki gyógyíthatatlan betegségben szenved kicsinek, és fiatalon elhalálozik. ekkor tapasztalja meg X, aki embert ölt, hogy milyen is elveszteni valakit, és ebben Y segíti hozzá.

Amúgy a karma azért van, hogy képesek legyünk fejlődni, s mivel csak a tudat számít, ezért egyértelmű, hogy jellemfejlődésről van szó. szóval nem a tetteken a hangsúly, hanem az "érzeteken". :)

üdv

26/F

LastOne.Left

[link]

A lelkek nem léteznek az ember fogantatása előtt, hanem a fogantatáskor teremti meg Isten a semmiből. A lelket közvetlenül Isten teremti és halhatatlan. Amikor a halál pillanatában elszakad a testtől, nem vész el; újra egyesülni fog a testtel a végső föltámadás pillanatában. Minden egyes szellemi lelket Isten közvetlenül teremt -- nem a szülők "hozzák elő" --; azt is tanítja, hogy a lélek halhatatlan; nem vész el, amikor a halálban elválik a testtől, és a végső föltámadásban újra egyesülni fog a testtel.

Az egyes emberi lelkek eredete.

Ebben a kérdésben idő folytán több nézet merült föl.

1. A preexisztencianizmus. — Origenes Platón nyomán azt vallotta, hogy a lelkek a testükkel való egyesítés előtt már léteztek, és csak büntetésből voltak kénytelenek testet ölteni. Így Evagrius, Didymus és később a priszcillianisták is. Alapgondolatban egyez vele a lélekvándorlás tana is, melyet a theoszofisták napjainkban ismét fölelevenítettek. Rokon az evolúció és a panspermia tana, mely szerint az összes jövendő emberek lelkei Ádám lelkében eciraszerűen benne voltak (így Leibniz, Lotze).

Hogy a preexisztencianizmus téves, majdnem hittétel.

Az 543-i konstantinápolyi zsinat visszautasította azt a gondolatot, hogy a testtel való egyesítés a lélek számára előzetes bűnért járó büntetés. S valóban: A Szentírásnak már a hallgatása is döntő volna ebben az annyira jelentős kérdésben. De kifejezetten is kizárja: a) Amit Isten teremtett, az mind igen jó volt; tehát az emberi lelkek is. b) Gen 3 és Rom 5 a bűn eredetének más magyarázatát adja, mint Origenes; a kettő egymással nem egyeztethető össze, c) Szent Pál szerint Isten Jákobot választotta ki testvérével Ézsauval szemben, «midőn még meg nem születtek, sem valami jót vagy gonoszat nem cselekedhettek». (Rom 9:11)

Az atyák is visszautasítják Origenes tanítását, még tisztelői is. Szent Ágoston közvetlenül megtérése után lehetségesnek tartotta; utóbb azonban annál határozottabban ellene fordult. Mikor Nemesius püspök a lelkek előzetes létezésének gondolatát a bukás platóni gondolata nélkül akarta keresztülvinni, Nagy szent Leo nyomban ellenezte.

A lelkek bármilyen előzetes létezésének ellene szól a lélektani tapasztalat, a) A visszaemlékezésnek leghalványabb nyomai sem árulják el egy a földit megelőző létnek valóságát. Platón visszaemlékezési elmélete szellemes gondolat, de a lelki elemzés előtt nem áll helyt, és csak annak bizonysága, hogy az első elvek képességileg veleszülettek természetünkkel. Bizonyos állítólagos visszaemlékezések (milyeneket hirdetnek nem egyszer theoszofista hiszterikák), pathologiás jellegűek, vagy az ú. n. fausse reconnaissance lélektani jelenségei közül valók, b) Lelki életünk egész tartalma maradék nélkül megmagyarázható a jelen életből merített tapasztalatok és benyomások segítségével.

Az Origenes-féle preexisztencianizmusnok (a lelkek előző életben vétettek) és a lélekvándorlás hasonló tanának még külön ellene szól az eredeti bűn ténye; továbbá a tőle szinte elválhatatlan apokatasztazis lehetetlensége (107. § 1).

2. Az emanatizmus. — Azt tanítja, hogy az egyes emberi lelkek az isteni valóságnak részei (kifolyásai vagy kisugárzásai, az isteni tűznek szikrái). így a gnósztikusok, theoszofisták és természetesen a pantheisták.

Ez a fölfogás eretnek. Elitélte IX. Leo hitvallása, az V. lateráni zsinat és elveti az Egyház Eckhart mester és Molinos Mihály tételeiben.— Az emanatizmust a kinyilatkoztatás és az ész is elutasítja, mint Isten abszolút világfölöttiségével és egyszerűségével teljesen összeférhetetlen fölfogást. A föltétlenül egyszerű valóság semmiféle alakban meg nem oszolhatik, és önmagából részeket nem közölhet.

3. A generacianizmus. — Eszerint a lélek a szülők nemző tevékenysége útján származik át az utódra. Még pedig a nyersebb forma szerint a nemző sejttel együtt a nemzett új szervezetbe átmegy egy lélek-bujtás (tradux; innen traducianizmus); így Tertullianus és Athenagoras. Afinomabb fölfogás szerint a gyermekre átmegy egy külön lelki csíra. Szent Jeromos szerint a nyugatiak általában ennek a fölfogásnak hódolnak. Ő mindenesetre túloz. Bizonyos azonban hogy sokan kedveznek ennek a fölfogásnak. Sőt Szent Ágoston, kit bölcseleti meggyőződése a kreacianizmus felé terel, sem tud egészen megválni tőle, mert mással nem tudja megmagyarázni az eredeti bűn átszármazását. A 19. században is akadtak képviselői (Klee, Mayerhofer). Rosmini szerint a lelkeket a szülei nemzik; szellemiségüket azonban Isten adja azzal, hogy beléjük ojtja a lét eszméjét; Frohschammer szerint pedig a szülők Istentől nyert (másodlagos jellegű) teremtő erővel hozzák létre gyermekük lelkét. Generacianizmusnak hódoltak az orthodox lutheristák is.

Ez a nézet azonban minden formájában téves. A traducianizmus anyagból akarja származtatni a szellemet; ami ellene mond az okság követelményének. Rosmini vét az emberi lélek egysége ellen. Frohschammer figyelme kívül hagyja, hogy a teremtmény nem rendelkezhetik teremtő hatalommal még eszközként sem. A szellemi generacianizmus pedig nem számol azzal, hogy a lélek mint szellemi szubstancia oszolhatatlan, és semmiféle megoszlás útján nem sokszorosítható. Minden generacianizmus végelemzésben a lélek szellem-voltának elhomályosításából fakad, vagy arra visz.

4. A kreacianizmus. — Minden egyes ember lelkét Isten teremti bel a szülőktől nemzett testbe. Ez biztos, sőt csaknem hittétel.

Az Egyház hivatalos megnyilatkozásaiban ugyanis mindig ennek a fölfogásnak hódolt. így Nagy szent Leo; II. Anastasius a gallokhoz írt levelében ez nevezi egészséges tanításnak; IX. Leo föltételezi; XII. Benedek (1342) az: örmények számára előírja; említi az V. lateráni zsinat; VII. Sándor és különösen IX. Pius a Szeplőtelen fogantatásról szóltukban ennek a fölfogásnak alapjára helyezkednek. XIII. Leo pápa elítélte Rosmini tanításait. A vatikáni zsinat számára elő volt készítve a tételt tartalmazó tervezet.

Bizonyítás. A kreacianizmust a Szentírás burkoltan tanítja, mikor az első ember teremtéséről szól. Hisz minden ember más, mint a föld és az állatok és minden ember az Isten képemása; tehát minden emberre nézve fönnál az az ok, amiért Ádámba közvetlenül Istennek kellett belelehelnie az élet leheletét. A Szentírás egyéb kijelentései is természetesebben értelmezhetők a kreacianizmus szellemében, mint bármilyen más nézet álláspontján. Talán kifejezetten is tanítja a zsoltáros: «Ő, aki egyenkint alkotta azok (az emberek} szíveit». (Zsolt 33:15)

A hagyomány, melynek egyöntetűségére némi árnyat vet Szent Ágostonnak habozása és nagy tekintélye, határozottan a kreacianizmusnak kedvez. A 4. és 5. századi nagy görögök csaknem mind kifejezetten melléje állnak. A latinok közül Tertullianuson és Rufinuson kívül senki sem utasítja el; kifejezetten vallják Gyprianus, Hieronymus, Ambrosius.

Az elme számára sem marad más megoldás: a) A többi elmélet tarthatatlan b) A lélek mint szellemi magánvaló egészen új lény, léttartalmának egész, terjedelme szerint; következéskép nem jöhet létre a másodrendű okság során, melynek hatékonysága abban merül ki, hogy meglevő anyagnak ad járulékos meghatározottságokat, de nem szubstanciás formákat. A lélek tehát, mint minden létmozzanatában új lény, csak közvetlen teremtői tevékenységtől veheti létét.1

A lélek teremtésének időpontját illetőleg az ember szubstanciás egységéről szóló hitigazságból és az előzetes létezés tévességéből következik, hogy Isten a lelket akkor teremti, mikor egyesíti a neki szánt testtel. Aristoteles szerint, akit a skolasztikusok ebben egyértelműleg követnek, ez a fogantatás után 40 napra következik be; a mai, sokkal valószínűbb fölfogás szerint mindjárt a fogantatáskor.

Nehézségek.

Ha a lelket Isten teremti, akkor a szülők nem gyermeküknek, hanem csak gyermekük testének nemzői. — Megoldás. A szülők, miként minden másodrendű ok, okozatuknak nem teljes oka, hanem az első ok részéről lényeges, teremtői jellegű kiegészülésre szorulnak, mely ebben az esetben eredményét tekintve is teremtő jellegű. A másodrendű okok azonban ebben az esetben is igazi értelemben, okai a tőlük eredő okozatnak, ha a maguk részéről az okozatba beleadják mindazt,, amit az Istentől megállapított teremtés rendjének értelmében adniok lehet és kell. Ez pedig megtörténik a nemzésben. Hisz a nemző tevékenységnek eredménye nem egyszerűen valamilyen test, hanem olyan test, mely egyetemes törvény szerint arra van rendelve, hogy Istentől lelket kapjon.

Ha a lelket Isten teremti, mikép magyarázható a lelki átöröklés tagadhatatlan ténye? — Megoldás. A lelki átöröklésnek kielégíthetően megmagyarázhatók abból a tényből, hogy az emberben a test és lélek nem valamilyen laza kapcsolásban vannak egymás mellé fogva, hanem szubstanciás egységet alkotnak- Ez azonban egyebek közt azt is jelenti, hogy a léleknek nem merőben szellemi,, hanem test-szellemi megnyilvánulásai (amilyen lelki életünk tartalmának túlnyomó része) a testi szervezet alkata szerint színeződik. A test a léleknek anyagszállítója és eszköze; és ebben a kölcsönös tevékenységben a legfinomabban össze van hangolva test és lélek. Következéskép bizonyos testi dispozíciók átöröklésével együtt jár egy meghatározott lelki jelleg, tehát bizonyos lelki átöröklés.. Ámde a test a szülőktől ered, nemcsak ősanyagában, hanem a lélek fölvételére alkalmas végső fölkészültségében is; s Isten, ki a lelket lényegesen szubstanciás formának szánta, olyan lelket teremt minden egyes esetben, mely egészen hozzásimul a neki szánt testhez. — Ebből látni való az is, hogy az egyes lelkek teremtése nem föltétlen, mint volt az első emberé, hanem föltételes (a szülők nemző tevékenységétől függ), és együttműködés jellegű. S ép ezért nem is mond ellen Isten nagy sabbatjának, ép úgy nem, mint Isten együttműködő és fönntartó tevékenysége általában.

Ha Isten teremti a lelket, akkor együtt működik a bűnös nemző tevékenységgel. — Megoldás. Ha Isten szentségének minden sérelme nélkül együtt működhetik a bűnös cselekedetekkel általában, amennyiben azoknak fizikai és nem erkölcsi mozzanatával működik együtt, akkor nincs külön elvi nehézség ebben az együttműködésben sem. Az erkölcstelen nemzés bűnét természetesen csak annál súlyosabbá teszi az a tény, hogy mindannyiszor Isten teremtő tevékenységére szolgáltat alkalmat.

kérdező.

Mondhattuk úgy is igen, hogy addig visszatér a dolog, amíg rá nem jövünk a nyitjára, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy mindaddig negatívan éled meg a történő dolgot, amíg be nem látod a konkrét vétkedet és a hozzáállásodban a hibát. Szóval igen van olyan hogy egy helyben toporogsz, vagyis inkább tyúklépésben haladsz, mert fejlődni így is fejlődsz, csak ugye nem tudatosan, így lassabban. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

Utóbbi kérdésedre úgy fogalmaznék:

Az egy dolog, hogy mit neveznek karmának.

A feladatok addig térnek vissza, míg megoldjuk őket. Ha tologatjuk, nem veszünk róla tudomást, újra visszajönnek. Visszafelé nem haladhatunk - lehetséges, hogy amit ennek nevezel, ösztönzés-érzés, hogy tegyél valamit, hogy túljuss a problémán?

Még annyit jegyeznék meg, hogy lényegében ugyanazt írtam, mint LastOne.Left: "nem előre meg van írva a sorsunk, hanem csak lehetőségek, indulatok, érzelmek, de mindig mi határozzuk meg a hozzáállásunkat, döntésünket." Érzelmi szinten megy a dolog, a példát csak leegyszerűsítve írtam, hogy racionális aggyal érthetőbb legyen. Hogy pontosan mi a válasz pl. a gyilkolásra, azt nem tudhatjuk. Szerintem ez a mi döntésünk, bennünk zajlik, hogy milyen választ kapunk, a másikban (és mindenki másban) is zajlik valami, ami így "összehangolódik".

(első ismét)