Mesélnétek nekem arról, hogy milyen egy jehova hívő élete?

Kérdező:persze,hogy megvan a sablon szöveg,egy ex-tanú el is mondta nekem,hogy megy náluk a prédikálás.Ha elfogadod a kiadványaikat,akkor azt ők feljegyzik,és majd számíthatsz hogy visszamennek,illetve megvan nekik papíron hova-kihez mentek,mit fogadtak el stb.stb.Milyen feleletre,milyen válaszokat kell adniuk stb.

Mint ahogy említed ez a "magad mondod" dolog is hasonló,mert válaszolni nem tudsz rá,hiszen értelme nincsen :) így van ez mindennel náluk.

Mondok egy példát még.

Otthon voltam,mikor csöngettek,a kaputelefonon szóltak,hogy csomagot hoztak.Mivel vártam egy rendelést,beengedtem,majd várom-várom,de csak nem jön a postás.Gondoltam kinézek,hát a szomszéd veszekszik a két Jehova tanúval,akik rám mutogattak,hogy én engedtem be őket,ami igaz is,ám ők hazudtak nekem.Hazugsággal bejöttek a zárt társasházba,és mentek ajtóról ajtóra,holott elég lett volna szerintem bedobni lent a postaládákba az Őrtorony kiadványukat (amit ha így tettek volna,még át is olvasok)Ennyit róluk,nálam itt ásták el magukat.Megjegyzem keresztény emberként beszéltem már krisnásokkal,buddhistákkal,tiszteletben tartom más vallását,akkor is ha azonosulni nem tudok vele,de hazugságokra,agymosásokra (ne hibáztasd ezt a tanút sem aki ide ír,átmosták szegény agyát) nem lehet hitet építeni.Sajnálom nagyon ezeket az embereket...remélem egyszer majd rájönnek,hogy a keresztény hitnek semmi köze az ő szektájukhoz.Őszintén remélem.

Jehova Tanúinak életét az Őrtorony Társulat igen erősen meghatározza, rendezvényeivel és szolgálati utasításaival együtt. Már egy átlagos „királysághírnök" (egyszerű, megkeresztelt Jehova Tanúja) is szíves-örömest teljesít havi 40 órát gyűléseken és szolgálati alkalmakon, fizetség nélkül. Az Őrtorony Társulat 1995. évi hivatalos adatai szerint egy átlagos Jehova Tanúja heti 17,5 órát teljesít a közösségért (vö. K. D. Papé levele a szerzőhöz, 1996. február 2.). Egy kisegítő úttörő legalább havi 60, egy általános úttörő pedig átlagosan 90 órát. A különleges úttörő legalább havi 140 órát dolgozik „Jehováért" és az Őrtorony Társulatért; ezért zsebpénznek megfelelő juttatásban részesül. Vannak még ezenkívül Gileád-misszionáriusok, (akik a South Lansingben/New York található kiképzőhelyről kapták nevüket), ők szintén havi 140 órai bevetést teljesítenek, külföldi szolgálatban; körzet- és kerületfelvigyázók, akik régiók feletti látogató és koordinációs feladatokat látnak el; továbbá Bethel-munkatársak, akik az Őrtorony Társulat kiadóiban és nyomdáiban tevékenykednek, ezért szállástellátást és csekély zsebpénzt kapnak. Ilyen olcsó vagy ingyenes, sőt nyereséget termelő munkaerők segítségével (az átlagos „királyság-hírnöknek" vagy magának kell megvennie az Őrtorony-publikációkat, vagy pedig adományt adnia értük; ld. alább), az Őrtorony Társulat igen gazdaságosan állítja elő a maga milliós példányszámú kiadványait, és az alacsony eladási árak ellenére milliós nyereséget ér el. Klaus-Dieter Papé, az „Aus christlicher Verantwortung (ACV = Keresztyén felelősséggel) című folyóirat kiadója az Őrtorony Társulat brit fiókja 1983 és 1987 közötti éves mérlegének vizsgálatával arra az eredményre jutott, hogy „az irodalom nyomdai előállításának és hozamának aránya 1 : 6, vagyis 1 befektetett német márka 6 márkát hoz az Őrtorony Társulatnak". Papé azt kérdezi: „...a világon melyik kiadónak van 4 millió hűséges vevője, aki minden kiadványát azonnal - és nem csak egyszer - megveszi. Minden könyv, amelyet kerületkongresszusokon új 'igazságként' terjesztenek, sok milliós nyereséget hoz az Őrtorony Társulatnak; ugyanígy a folyóiratok is" (ACVInformation Nr 2/1994,4. o.). Az Őrtorony Társulat újabban - például a „közhasznúságra" tekintettel - egyes államokban, így Németországban is változtatott a finanszírozáson. K.-D. Papé 1996. február 15-i levelében ezt írta a szerzőnek: „Az az állítás, hogy Jehova Tanúinak először maguknak kellett megvenniük az irodalmat, sok országban 1991 óta nem érvényes. Németországban 1991 óta 'ingyenesen' adják oda az irodalmat, utalva az adomány lehetőségére, amelyre Jehova Tanúi nyomatékosan figyelmeztetnek. Tudomásom szerint Dél-Afrikában még mindig árusítják az irodalmat. Az angliai mérleg mégis fontos, mert az 1:6 arány ma is nagyjából érvényes, mivel Jehova Tanúi körülbelül ugyanazt az összeget ajándékozzák egy-egy könyvért, amennyiért korábban megvették. Az 5 millió Jehova Tanúja mégiscsak a legjobb vevő, mivel minden kiadványból személyes példánnyal kell rendelkezniük, továbbá terjesztési példányokkal, amelyeket a 'prédikáló szolgálatukról' szóló beszámolóikban fel kell jegyezniük." Hogyan zajlik egy egyszerű „királyság-hírnök" átlagos hete? A következő vázlat bemutatja kötelezettségeinek és tevékenységének sokaságát: Vasárnaponként a gyülekezetbe megy a „királyság-terembe". Ott - énekekkel és imádsággal keretezve - „bibliai előadást" hallgat. Az előadás nyilvános része után, amely körülbelül egy órát tart, következik a szintén egyórás új „ Őrtorony-tanulmányozás ". Felolvasnak egy szakaszt az Őrtoronyból, átnézik a hozzá tartozó kérdéseket, és felszólítják azokat, akik válaszolni szeretnének. Utána részletesen megbeszélik a témákat, és - például a házról házra járáshoz - begyakorolják a válaszokat. Egyébként nagy súlyt fektetnek a királyság-hírnökök iskolázására. így a vasárnapi Őrtorony-tanulmányozáson kívül a hét folyamán több összejövetelre is sor kerül, amelyek a „továbbképzést" és a „missziós" célokat szolgálják. Ezek az összejövetelek általában egy órát tartanak. A legfontosabbak: a teokratikus iskola, a prédikáló szolgálatra való összejövetel, tanulmányi programokkal és előadás-sorozatokkal, amelyeket a vének értékehiek; a szolgálati összejövetel, amelyen rövid előadásokat és vitahelyzeteket gyakorolnak és játszanak el, a gyülekezeti könyvtanulmányozás, amely határozott tanterv nélkül egy-egy magánlakásban történik. Ehhez járul még az egyéni és családos Őrtorony- és bibliatanulmányozás, például az étkezések előtt. A kívülállóknak szóló tevékenységek ezenkívül: folyóiratterjesztés utcákon és tereken (legalább hetente 2-3 óra), a házról-házra végzett prédikáló szolgálat (szintén legalább heti 2-3 óra) és az otthoni bibliatanulmányozás (hetente legalább egyszer), amikor Jehova Tanúja egy érdeklődőt lépésről-lépésre bevezet az Őrtorony-hitbe, amíg az illető meg nem keresztelkedik és maga is „királyság-hírnök" nem lesz. Mindezekről a tevékenységekről feljegyzést kell vezetni, és a helyi gyülekezetet - illetve ezen keresztül az Őrtorony-központot - értesíteni, a „házról-házra jelentési cédulák" vagy a „prédikáló szolgálati jelentés" segítségével, amelyet minden Jehova Tanújának havonta ki kell töltenie. Ezt a havi jelentést azután átvezetik egy „hírnökkártyára", amely a gyülekezeti irattárban található, és csak a vének számára hozzáférhető. Kürt Hutten (1968, lOOkk) „agymosási" eljárásról beszél „Jehova rabszolgái" esetében. Az Armageddontól való félelemmel és az örök földi paradicsommal vonzzák és tartják kordában az egyéneket. „Anynyira elárasztják iratokkal, tanulmányi feladatokkal és beszélgetésekkel, hogy nem talál nyugalmat a kritikai vizsgálódáshoz." A bibliatanulmányozásnak csak az Őrtorony-iratok alapján szabad történnie, amelyek a kezébe adják a magyarázat kulcsát. Az Őrtorony Társulat előírja a Biblia magyarázatát, és a helyi vének feladata, hogy érvényt szerezzenek ennek a magyarázatnak. A saját bibliaértelmezés -, például nem az Őrtorony-iratok és -kommentárok alapján - veszélyesnek számít, és a szervezet elnyomja, amennyire csak tudja. Raymond Franz-ot például végül azért zárták ki, mert „függetlenül" olvasta a Bibliát, és nem konform eredményekre jutott. A kizárás másik okát (együtt evett egy szakadárral) csak ürügyként hozták fel (vö. Franz 1991, 27kk, 215kk). A tilalmak, előírások és törvények sűrű szövésű hálója egyre erősebben köti az egyént a szektához, amely annak, aki hozzá tartozik és hűséges marad, a „mi" érzését nyújtja, és elrejtettséget ad. Ha viszont az egyén elhagyja a számára kijelölt területet, akkor közösségmegvonás (= kiközösítés) és Armageddonnál (ld. alább) megsemmisülés fenyegeti.

W. J. Schnell egykori Őrtorony-hívő (1959a, 102k) Jehova sok Tanúját „szellemileg és lelkileg betegnek" tekinti. „Üldözési mániában és Armageddontól való félelemben szenvednek." Jerry Bergmann pszichológus „Jehovas Zeugen und das Problem der psychischen Gesundheit" (=Jehova Tanúi és a lelki egészség problémája) című vizsgálatában a következőkkel indokolja „a pszichikai megbetegedések magas számát" az Őrtorony-híveknél: erejük és idejük túlzott igénybevétele gyűléseken és „szolgálati feladatokon", a szabadidő és a sport, a társadalmi, kulturális kiegyensúlyozás visszaszorulása, a parancsok és tilalmak sűrű hálója, ezeket nehéz betartani, ami bűntudatot és agresszivitást kelt; a szinte naponkénti frusztráció a házrólházra járásnál és az utcán; a becsületes kritikus kérdések elnyomása az Őrtorony Társulat részéről, ami pszichoszomatikus zavarokhoz vezet. Bergman ezt írja: „Becsületes kérdéseket nem szabad hangosan kimondani, hanem el kell nyomni őket. Ezek gyakran tudat alatt gyötrik a Tanúkat, és pszichoszomatikus tüneteket: asztmát, magas vérnyomást, fekélyeket és más zavarokat idéznek elő" (Bergman 1994,33. o.). Ebből következik, hogy Jehova Tanúinak minden „misszionáriusi" elkötelezettsége -, amely első látásra csodálatra méltó -, és a magas erkölcsi mérce (például a házasságtörés, fajtalanság, házasság előtti nemi élet, homoszexualitás, abortusz, kábítószer, dohányzás stb. elvetése és a mérsékelt alkoholfogyasztás) ellenére az egészségi, társadalmi és szellemi hatások negatívak.

Dec.31. 14:57-es válaszadó!

Honnan vetted, hogy a fizud x%-át oda kellene adnod? Ez nem H.Gy. Egyáltalán nem "kell" adni, hiszen a szívből adakozót szereti az Isten. Ebben a vallásban mindenki annyit ad, amennyit akar.

Kedves kérdező!

Nem hinném, hogy van értelme vitába szállni azokkal, akik, igaz, nem hívők, mégis jobban tudják, milyen egy Jehova Tanúja élete.

Az én életem jó, sőt egyre jobb. A kislányomnak akkor adunk ajándékot, amikor akarunk, így azt fogja megtanulni, hogy mindig lehet szeretni a másikat, nem csak egy napon kötelező. Persze mások is adnak spontán is ajándékot, de mi mindig így teszünk.

A prédikálás, vagy ahogy ti nevezitek (házalás) nem teher, legalábbis aki komolyan gondolja, annak nem. Hiszen bibliai parancs. Én nem tartom magam fanatikusnak.

Valaki írta, hogy feljegyzéseket készítünk másokról. Igen. Felírjuk, ha valaki érdeklődött, vagy visszavár, vagy szeretné megkapni a következő példányt is a folyóiratokból, esetleg bibliatanulmányozást szeretne, de!!! Azt is felírjuk, ha azt mondod, ide soha többet ne jöjjünk. Erre van egy jó válaszotok. Mégis visszamegyünk. Igen, lehet, hogy eltelik egy kis idő, 1-2 év, és visszamegyünk. Felnőhetnek fiatalok, akik addig nem hallottak arról, amiért elmegyünk, esetleg tulajdonost cserél az ingatlan, stb.

Természetesen vannak hibáink, nem is értek egyet a "csomagot hoztam" módszerrel, stb, de tökéletlen emberek vagyunk.

A szektakérdés a társadalomban elsősorban szociológiai problémaként jelentkezik. 1990 után Magyarországon a nem „hagyományos" vallásokhoz való csatlakozás több szociológiai kutatás tárgyát képezte, valamint törvényi korlátozás is született a destruktív szekták terjeszkedésének visszaszorítására (amit a következő kormány a rossz módszere miatt el is törölt). 1994-ben az ilyen felekezetek tagsága közé 221 ezer személy tartozott (Oktatáskutató Intézet felmérése szerint), vagyis az egész lakosság számát tekintve 2%. Érthető tehát az aggodalom, hogy vajon közeli barátunk, családtagunk nem-e szektába került? És minket, volt Jehova Tanúit is érdekel, hogy nem vallásos megközelítés szerint vajon szekta-e Jehova Tanúinak szervezete?

Szociológiai szempontból általában azokat a csoportokat tekintették a múltban szektának, amelyek a boldogulási vágyat a jelenlegi földi életből máshova helyezték át. Csakhogy az idő múlásával a szekták és a tanításaik modernizálódtak. Megjelentek a pénzes vallások-vallásutánzatok, melyek a tagokat befolyás szerzésére, vagy az anyagi jólétre és így a szektaszervezet és elöljáróinak eltartására késztették. Ahogy szükségessé vált tehát a szektakérdést új alapokra helyezni, úgy kristályosodott ki, hogy a szektás embereknek van egy jellemző viselkedésük a szektákban működő elmekontroll miatt. Mivel Jehova Tanúi (a tagok és a szervezet is) tagadják, hogy belül a kulisszák mögött magas szintű elmekontroll működik, ezért tartjuk szükségesnek ezeknek a közös viselkedési jellemzőknek az ismertetését és a Tanúkkal való szembesítését.

A szekták tanítása szerint a szervezetük Istentől ered, az oda tartozó személyek pedig Isten kiválasztott emberei. Ez a tanítás minden szekta alapja. Így teremtik meg a vezetőik, a szervezet számára a legitimációt, erre hivatkozva követelnek engedelmességet és teljes ellenőrzést a magánélet felett is. Ebből eredő szektás viselkedési mód, hogy kérdezni, kritizálni, kétségbe vonni nem lehet. Különös értelmes sincs ennek - szól a szektás érvelés - mivel ez Isten szervezete.

A szekták önmagukat és hitrendszerüket az igazságként azonosítják. Ezzel tagjaikat különleges státuszba helyezik, miszerint csak ők válaszoltak az egész világon egyedül Istennek a hívására. Ezt a társadalom fölé emelést természetesen szorgalmas munkával és odaadással hálálja meg a szekta tagja a személytelen szervezetnek. Ez természetesen egy önbecsapás és önszuggesszió. A szekta tagjában kialakul az elitizmus érzése (én más vagyok, jobb vagyok, mint a többi bűnös ember). A kívülállókat a beszervezés elején arra bíztatják, hogy kritikusan vizsgálja meg jelenlegi hitét és egyházát. A tagjelölt azt a látszatot kapja, hogy a szektában (amit a tagok nem annak neveznek) működik a vallási tolerancia, de nemcsak a tagok személyenként gyakorolják, hanem ezt a szervezetük szorgalmazza is. A beszervezés után ennek a kritikus gondolkodásnak és toleranciának nyoma vész. A szektaszervezet óvja a tagjait a független gondolkodástól. A kritikai gondolkodás a szervezet szóhasználatában keveredik a kritizáló szellemmel (magyarázatként: a kritikai gondolkodás mérlegeli az állításokat alátámasztó bizonyítékokat; a kritizáló pedig állandó jelleggel a hibát keresi). Azt mondják, hogy a bírálatokat maga az Ördög sugallja. A független gondolkodás, a kritikai gondolkodás egyenlő a büszkeséggel, ami az Ördög fő bűne volt. Ez létszükséglete a szektának, hogy a hatalmát ne kelljen féltenie a saját tagjaitól.

Ezért a mentális szakemberek, szociológiai kutatók figyelmeztetnek mindenkit: ha nem vizsgálhatod felül vallásod tanításait, történelmét, nem tehetsz fel kényelmetlen kérdéseket, akkor jó úton haladsz afelé, hogy áldozattá válj és kihasználjanak. A szektás csoportok ellenségként kezelik azokat akik kiállnak a tagjaik közül, főképpen akkor, ha azoknak elvi problémájuk volt vallásukkal. Így még a legapróbb csoportok vezetői is (a szektás szervezetben) teljes hatalmat kapnak a környezetükben. A szektás közösségből való kizárás a családi életbe is beleszól, mert a családon belül is és a hitvesi ágyban is hatalma van a szektának. Erre az eljárásra az érv a gyülekezet tisztántartása és a fegyelmezés szükségessége (a szekta nem bízik Istenben, hogy képes cselekedni, ő maga intézkedik az Istene helyett).Másik szektás viselkedési mód amit ezek a kutatók kimutattak, az, hogy a szervezet egybeolvad a megmentéssel. Nem minden esetben jelentik ezt ilyen konkrétan ki, de valahogy mégis le lehet vezetni a tanításokból, hogy a szervezet határai egybeesnek a megmentés határaival. A tagok állandó figyelmeztetésben és feddésben részesülnek a saját jólétükre hivatkozva, hogy igyekezzenek megmaradni a szervezetben. Ez azzal együtt jár, hogy állandóan utalni kell arra, hogy ki(k) a valóban legitim vezetők aki(k)nek szavára figyelni kell és aki(k)nek a tagok engedelmességgel tartoznak. Minden a hatalmat gyakorlót erősíti.

A legtöbb szekta azzal rejti el ártalmas mentális befolyását, hogy a tagjaik becsületes civil életével takarózik. Azonban a becsületes, tisztességes és példamutató civil élet nemcsak az adott szektás szervezet tagjaira jellemző. A társadalom egy jelentős része rendelkezik hasonlóan magas erkölcsi színvonallal. Sokszor elismerik a szektás kiadványok is, hogy mások is erkölcsösen élnek, nemcsak a tagjaik (pl.: Fiatalok kérdései könyv és az Ébredjetek folyóirat rendszeresen utal arra, hogy az amerikai tizenévesek fele nem él házasság előtt nemi életet). Ha azonban a szektás szervezethez tartozó személyek valóban nagyobb arányban élnek is erkölcsösen, becsületesebben, mint a társadalom átlaga, akkor sem menti ez fel a szervezetet a hibái alól. Egyes tagok élete nagyban jobb irányba fordul azzal, amikor káros szenvedélyeiket elhagyják, viselkedésük emberibb lesz, de ezek az emberek tulajdonképpen az egyik nem normális életvitelből egy másik abnormális életvitelbe esnek át. A környezetüknek kétségkívül elviselhetőbb, de magára a személyiségre majdnem ugyanannyira káros. A káros szenvedélyek, az asszociális viselkedések elhagyásának vannak olyan módszerei is, melyek nem foglalnak magukban manipulációt, és ezek sokkal tartósabb hatást tudnak elérni az érintett személyben. Az a szektás felfogás, hogy „az eltávolodottak visszakerülnek saját bűneikbe" pontosan azt igazolja, hogy a szekta kijózanító, életminőség-javító hatása nem volt elég mélyreható, változatlanul hagyta a lelki mechanizmusokat, nem volt képes igazi megoldást nyújtani.

Jehova Tanúit jól, esetleg belülről ismerő embereknek a fenti sorok elegendőek annak megállapítására, hogy a lélektani és szociológiai megközelítést alkalmazva szektának tekinthető-e Jehova Tanúi szervezete. A fenti sorokat nem Jehova Tanúiról írták, hanem általában a szektás viselkedés jellemzőiről.