Vallását gyakorló római katolikus vagyok, mit tegyek? Lentebb bővebben.

Nem hiszek a válásban, az egyház szerint sem elfogadott. És tudom, hogy ha elválok, akkor nem mehetek újra férjhez, mert az egyház ezt nem fogadja el. És nem áldozhatok...(aki katolikus, az tudja..)

Szóval 2 éve vagyok házas, de egyszerűen azt érzem, hogy nem működik a házasság. Úgy mentem férjhez, hogy szerettem, de nem voltam szerelmes a páromba, de ő volt az az ember, akivel el tudtam képzelni a biztos jövőt (nem anyagiakra gondolok). Család, neveltetés, gyermeknevelés, viselkedés...) Szóval az utóbbi egy évben csak vitázunk. Nem mondjuk ki mindig, de belül érezzük. Szeptember óta havonta kb 2-3x van szex, és az sem jó (nekem legalább is) Csak olyan kényszernek érzem már egy éve a szexet is, és amikor megvolt, arra gondolok, hogy na ezt is letudtuk, és pár napig nyugton hagy.

Mostanában olyannyira idegesít minden tette, hogy fel tudnék robbanni belülről. (nem kiabálok, mert nem vagyok ennek a híve) Próbálom megoldani, hogy nem lenne jobb, ha szétmennénk, és néhány napig olyan langyos víz van, és beletörődök, de utána megint jön a kétségbeesés, hogy én már sosem lehetek boldog? És megőrülök vele. Bezártnak érzem magam, mindennel el kell számoljak (időmmel, kivel találkozom, mikor hova megyek...)És úgy érzem feladtam régi önmagam miatta. Már nem táncolok, nem utazgatok, nem sportolok, kirándulok...semmi olyat nem csinálok, ami régen élettel töltött el. És nincs is kedvem, ha ő felajánlja valamelyik tevékenységet. Egyszerűen annyira bekorlátozott az elején, hogy már szinte magamba fordultam, és elment mindentől a kedvem. Pedig lelkes, aktív, tevékeny ember voltam a szabadidőt illetően, és most, itthon ülök a gép előtt, és semmit nem csinálok, csak magamban fortyogok, és azt érzem, hogy boldogtalan vagyok a nap 20 órájában.

Mit tegyek?

Légyszi ne azt írjátok, hogy miért mentél hozzá..Mert ezt már én is tudom, hogy nem kellett volna.