Él ma Magyarországon olyan fiatal aki vallásos keresztény?

A történelmi egyházakban is főleg az utóbbi években egyre inkább nagy figyelmet szentelnek az ifjuságnak, ld. pl. a madridi ifjusági világtalálkozót, amire már nagyon készülnek a katolikusok. Az evangélikusoknál is egyre inkább előtérbe kerül a fiatalok helyzete, mivel amúgy sem vagyunk nagy történelmi egyház (lakosság 3%-át tesszük ki); de már itt is megindult valami bíztató "mozgalom", a volt középiskolámban látom az eredményt: sokakat megérintenek a fiatalok számára is "gyakorlatias", érthető áhítatok, prédikációk, hittanórák, utóbbin 12.-ben az evangélikusok dogmatikát és etikát vesznek, az etika téma pedig különösen jó alkalmat ad arra, hogy gondolataikat, véleményeiket megoszthassák egymással is, tanáraikkal (iskolalelkésszel) is. Nagyon tetszik, hogy valóban: gyakorlatiasság jellemzi a fiatalok felé mutatott hozzáállást. A mai világban az egyház is csak úgy tudja megszólítani a fiatalokat, ha a célközönség által is ismert és elfogadott eszközökkel, módszerekkel közelít hozzájuk, nem pedig szószéki magasságokból, elvont, észosztós stílusban. Az őszinteség, a korrektség a leghelyesebb hozzáállás, hogy a fiatalok is azt érezhessék, hogy egyenrangúan kezelik őket, és valóban tudnak nekik "plusszt" is adni. Ebben a módszeres megszólításban pl. kiemelten is élen járnak szerintem a verbita szerzetesek, akik maguk is lényegében fiatalok, Magyarországon is több nyári tábort szerveznek, ahová igen sok fiatal tud eljutni.

Ismerek katolikus papot, aki a fiataloknak szánt mise után az ifjusággal együtt ül ki a templom lépcsőjére beszélgetni.

A felnőtt keresztséghez csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy természetesen a történelmi egyházak részéről nem is az önálló döntés joga miatt van kifogás. Sőt, valóban az lenne a legjobb, ha a gyerek önállóan tudna eljutni arra a döntésre, hogy ő most szeretné-e ezt az értékrendet, ezt a vallást követni, vagy nem. Így pl. a 12-13 éves korban történő bérmálkozást és konfirmációt én sem teljesen tartom jónak, mert ebben az életkorban a gyerekek még egy ilyen mélységű kérdésben nem tudnak dönteni. De a keresztség - a történelmi egyházak véleménye szerint - már egészen kicsi korban fontos, mert azt, hogy Istenhez tartozunk-e, nem mi döntjük el, hanem Isten azzal, hogy ő fogad minket gyermekévé, ergo ez az ő akarata. Ezt természetesen csak azért írtam le, hogy megemlítsem, hogy nem a döntési joggal van a történelmi egyházaknak problémája. Az pedig, hogy ebben a leírt véleményben ki hogy vélekedik, már más kérdés, és itt nem is ez volt a téma, bocsánat az offért. :)

19/l

Kedves 02:13!

Egyetértek az általad leírtakkal, de szerinted a történelmi egyházakban 10 papból hány pap foglalkozik ezekkel a dolgokkal? Esetleg 1...

A papok elvárják, hogy a fiatalok járjanak templomba, mindig hangoztatják, hogy így a fiatalok meg úgy a fiatalok, de közben ők nem tesznek semmit annak érdekében, hogy a fiatalok járjanak templomba....

Szerintem ha én elvárok valamit egy másik embertől, azért cserébe nekem is tennem kellene.

Ne várja el senki, hogy egy félig üres templomba, ahol az ottlevők nagy része öregasszony, és ahol az orgonás, népies énekeket éneklik (ami egy fiataltól a lehető legtávolabb áll), hogy egy ilyen hely és alkalom fiatalokat fog templomba hívni, hát nem...

Amíg egy pap nem törekszik arra, hogy összetartsa a fiatalokat, hogy szervezzen kirándulásokat, közös programokat, könnyűzenés miséket stb stb., addig ne várja senki, hogy a fiatalok tolongjanak.

Vannak keresztények fiatalok is,hidd csak el. Mármint valóban keresztények.

A kereszténység nem eltűnik,hanem átalakul.

Eltűnni sosem fog,és a soha,az soha :D.

Egyébként én is az vagyok,és én pap akarok lenni.

17F

Kedves Kérdező, jól látod a helyzetet. De pont ezért írtam pozitív példákat. Sok helyen, sőt, egyre több helyen tartanak gitáros alkalmakat (miséket és istentiszteleteket), amikre a fiatalok is szívesebben mennek. A 10 papból 1 is sajnos reprezentatívnak tűnik, bár itt is azt tudom csak mondani, hogy ki mit tapasztal, aszerint tud véleményt alkotni. Az én környezetemben sok a pozitív példa, természetesen negatívokról is tudok, és inkább az utóbbi gyakoribb, bár ezt a negatívot is inkább "semlegességnek" nevezném. A katolikus egyházban sajnos tényleg némi problémát jelent, hogy nagyon sok a nyugdíjhoz közeli, vagy épp már nyugdíjas atya, akik közül csak kevesen "értenek a fiatalok nyelvén". Evangélikus létemre merem ezt írni, mert a rk. egyházra is van rálátásom.

Valóban: az idős nénikkel félig-tele lévő templomok, az "ósdi" tradicionális orgonás zene stb. tényleg nem igen vonzák az ifjuságot. Ugyanakkor aki komolyan veszi a hitét, az nem az ilyen dolgokra figyel. :) Igazából úgy is kérdezhetném, hogy ha mi így állunk hozzá, hogy ilyen helyekre ilyen környezetbe nem megyünk, akkor nem pont hogy mi is hozzájárulunk ehhez a "csökkenő tendenciához"? Szóval pl. én is olyan gyülekezetben mozgok, ahol sok az idős ember, de durvábbat mondok: sok a hitét csak megszokásból gyakorló ember, ugyanúgy, mint azok a fiatalabbak, akiket a szüleik, az iskola stb. "kényszerít" a vallásgyakorlásra. Szomorú dolgok ezek... mikor kötelezővé teszik. Gondoltam már rá, hogy itt hagyom őket, nekem nem kell ilyen passzív gyülekezet, de mit érnék el vele? Én komolyan szeretném gyakorolni a hitemet, és azzal, hogy ott hagyom őket, pont hogy nem segítettem. :)

Természetesen akkor tényleg problémás, ha az ember mégcsak barátkozik a hitének gyakorlásával, mert olyankor kell, hogy valami ösztönözze. De ha tényleg komolyan veszed, akkor mégis valamilyen szinten "vele járója" a gyakorlásnak, hogy istentiszteleteken, közösségben is részt vegyél, igehirdetést hallj, stb., mert ennek úgyis érzed a "szükségességét", ha nem érzed, akkor sem baj, mindenki azon a szinten gyakorolja a hitét, ahogy neki megfelelő. :) Pl. attól, hogy a lelkész/pap nem túl közösségi ember, attól még a prédikációja által ugyanúgy Isten igéjét hirdeti nekünk, és az ember nem azért megy templomba, hogy a papot/híveket méregesse, vagy véleményezze, hanem azért, hogy Isten igéjét hallgassa. Ez csak egy kis példa volt.

De értem a problémát; ismerek lelkészt, aki nem túl szimpatikus ezért és azért, de az igehirdetéseit azért meghallgatom. Természetesen sokat segítene a hitelesség is... mert ebből van ma kevés: hiteles, őszinte példamutatókból.

Csak azt tudom javasolni, hogy tapasztalj minél többet. A média és a közvélemény is sajnos hajlamos a negatív példákat kiemelni, de szerintem az a leghitelesebb, ha te magad győződsz meg arról, hogy milyen is a helyzet. Lehet, te is találkozol bosszantó, begyökösödött fráterekkel, vagy épp hiteles életet élő, áldott jó, tenni akaró lelkipásztorokkal. Szerintem tájékozódj minél szélesebb körben a környezetedben, biztos van valahol gitáros alkalom, vagy ifjusági óra. Aki keres, talál, és ez nagyon igaz. :) Próbáld ki: keress fel evangélikus és református istentiszteletet is, érdeklődj, tapasztalj, hogy ők miben mások, és így fogsz kapni egy saját képet (nem könyvek, net, vagy egyéb leírások alapján, hanem személyes beszélgetések alapján).

Azt azomban gyorsan szeretném tisztázni, hogy ha áttérésről gondolkozol, abba is gondolj bele, hogy magának az egyháznak, mint szervezetnek máshol sincsenek sokkal jobb bizonyítványai. :) Ha pl. az evangélikusokhoz térnél át, lehet, egy idő után a hasonló tapasztalatok miatt megint nem lennél megelégedve. Ugyanúgy megvan a maga gyengesége és problémája pl. az evangélikusoknak, reformátusoknak és egyéb felekezeteknek. Ez ellen sajnos mi nem sokat tudunk tenni, max. annyit, hogy elfogadjuk, és a magunk módján próbálunk bekapcsolódni az "építő" munkába. :)

Hiszen az egyház nem minden értelemben egyenlő a hívek közösségével. Ezt nem szerencsés összekeverni, mert általában ilyenkor fordul elő, hogy valaki kiábrándul az egyházból. Pedig általában az egyházi szervezet az, ami miatt az ember kiábrándul... és ez a veszély szinte mindenhol ott áll, pont azért, mert emberekből áll. De a lelki egyház mi vagyunk, és mi pont azért vagyunk, hogy ha lehet, építsük és alkossuk azt, ami építésre, alkotásra szorul a szervezeten belül. :) Bocs, ez most olyan szétesett gondolatra sikerült...

Egyébként egyik felekezetet sem minősíteni akartam. Sőt, továbbra is ragaszkodom hozzá: egyre jobbak a tapasztalataim. :)

(És összességében megint túl hosszúra sikerült...)

19/l (aki még mindig lelkész szeretne lenni :))

Bocs, ez lemaradt: igen, a protestáns egyházakban nő is lehet lelkész. Sőt, még püspök is (ld. Németország, de ez még nagyon új; elméletben nincs akadálya.) A prot. lelkészeknek lehet családjuk is.

19/l (egyben a 05:23-as, a 2:13-as és a mostani 23:52-es hsz szerzője)

10:29 :Akkor lehet hogy a különféle keresztény gyülekezetek jobban magukhoz tudják vonzani a mai fiatalokat mint a történelmi egyházak templomai? De mivel tudják jobban megragadni őket?

Nem a történelmin van a hangsúly, hanem az élőn. Egy kultúrához illeszkedő, mégis élő istentisztelet jobban megragadja a fiatalokat (és az idősebbeket is). A történelmi egyházak javarészt a meglévő tagokból igyekszenek építkezni, mi meg kifelé is fókuszálunk, mivel tisztában vagyunk azzal, hogy senki sem válik kereszténnyé attól, hogy a szülei templomba vitték. Ahogy attól sem leszel autó attól, hogy garázsban születsz, ugye?:)

A dicsőítés is általában jól hangszerelt (írd be a youtube-ba, h dicsőítés, praise, worship music), profi, mai stílusú zene, és nem ötszáz éves ének, érthetetlen szöveggel. Az alap értékek mellett minket semmiféle dogma nem köt, ezért nem vagyunk kénytelenek úgy csinálni mindent, mint az elmúlt 1000 évben mindig is tettük.

10:59 : Lehet igazad van hogy azért nem látok vallásos fiatalokat mert nem járok ilyen helyekre.

Engem személy szerint római katolikusnak kereszteltek meg.De soha nem gyakoroltam a vallásom,bár a magam módján hiszek Istenben.

Az évek során olvastam pár könyvet a Vatikán és a különböző pápák szemétségeiről amik sokkal inkább meggyűlöltették velem a "saját" egyházamat.Így szinte kizárt hogy én valaha is bemennyek egy katolikus templomba istentiszteletre.

DE szívesebben lennék református vagy evangélikus helyette. Lehet ilyet csinálni?Katolikusból átmenni másik egyházhoz vagy gyülekezethez?

Lehet. Akármilyen felekezetből átmehetsz, max kiátkoz a pápa:) Bocs az ironikus beszólásért... Ha mi keresztények Isten Királyságát építjük, akkor nem zavar, ha valaki egy másik gyülekezet tagjaként harcol a mi oldalunkon, igaz? Volt, aki gyülekezetet keresett, a sajátom helyett ajánlottam neki több helyet, nézze meg. Végül nem is hozzánk jött, mégsem sértődtem meg. Ha ott jobban épül, akkor legyen ott. A lényeg elvégre az emberek megerősödése, nem pedig a saját kis várunk építgetése.

Nyugodtan menj el több helyre, és ha nem tetszik, nem muszáj maradni, de legalább nem más véleményére építesz, és esélyt adsz magadnak, és Istennek is.

Még annyit, hogy az evangélikus és református ugyanolyan történelmi egyháznak számít. Nézz meg pár evangéliumi közösséget, új, friss gyülekezetet. Baptisták (Kőszikla, Forrás, Rákoskeresztúri, rózsakerti pl.), Golgota, Hit gyülekezet, de ezernyi másikat is találsz. Tudom, hogy mindenféle mesék és előítéletek keringenek ezekről, de ha te magad mégy oda, csak nem leszel annyira hülye, hogy üres porhintéssel bepalizzanak, nem?

Minden itt felsorolt helyről vannak nagyon jó barátaim, és persze mindenhol megtalálhatóak a képmutatók is.

A szlogenek viszont ne tartsanak fogva, gyakorlatiasan gondolkozz inkább. Isten nagy emberei is mind gyakorlatiasak voltak, nem?

De egy olyan fiatalnak, aki csak esküvőkor vagy rokon elsőáldozásakor lát templomot belülről, annak nem kezdhetjük el magyarázni a nagy hitigazságokat, hogy Jézus a Megváltónk meg stb. Először azt kell elérni (szerintem), hogy a vallás valahogy az ő saját földi életébe belecsöppenjen.

Úgy értem, hogy egy igazi keresztény úgy szemléli az életét, hogy Isten tervének, és világának alárendelve, ahol az elsődleges cél az üdvösség. Egy hitetlen ember, akinek csak annyi a célja hogy a földön jól érezze magát, nem kezdhetünk el beszélni Isten rendeléséről, meg üdvösségről, hanem először arra kell hogy rájöjjön, hogy a vallásban pszichológiailag ki tud elégülni, tehát ha van valami gondja, akkor elmehet templomba megnyugodni, vagy ha akar valamit, kérje Istent. És az ember hite úgyis feljődik.

10-15 évvel ezelőtt én is úgy tekintettem Istenre mint egy télapóra, akinek elmondtam a kívánságaimat, és vártam hogy teljesítse. Azóta persze rengeteget fejlődött a hitem, és már tisztába vagyok a helyes katolikus vallásossággal. :)

20:34-nél ott a pont! :) Pontosan, nem a dogmatika és a különböző katekézisek bemagolása tesz valakit kereszténnyé (elsődlegesen nem); hanem a személyes Isten-kapcsolat _és_ ember-kapcsolat. Isten is közösségre teremtette az embert, ezt érdemes "kihasználni". :) Ezért tartom nagyon lényegesnek a személyes utána érdeklődést, a beszélgetéseket minél több emberrel. Én ugyan kicsit tradicionálisabb beállítottságú vagyok, amellett, hogy én magam is zenei szolgálatot vezetek pl. gitáros misén, vagy különböző lelkiségek közösségeiben, és igyekszem nyitott maradni a mai korban megjelenő vallásos közösségek, kis egyházak stb. felé, így látatlanban nem ítélkezem, mert előbb jobb saját bőrünkön is megtapasztalni a dolgokat. :)

A nyitottságnak is megvannak a maga veszélyei: könnyen "összezavarodhat" az ember, ha nem vigyáz. Nincs is olyan hely, amire azt tudod mondani, hogy itt, vagy ott van igazán jelen Isten, és ez, vagy az az a közösség, ami a "legkeresztényibb", ilyen nincs. De valahová jó tartoznii, egy konkrét véleményt jó megalkotni. :)

Egy az utolsó válaszoló által is említett kereső embert is sokkal inkább az fog megfogni, hogy pl. valakinek milyen plusszt adott az életébe az istenhit, milyen nehézségeken, örömökön vezette, és hogy tudja a vallás pozitívan megváltoztatni az ember életét. Hiszen ezek a tapasztalatok sokkal inkább vonzóbbak, mint az, hogy én most eldöntöm, hogy templomba járó leszek, elmegyek egy misére/istentiszteletre, és kiderül, hogy egy szót sem értek abból, ami ott elhangzik. Igen, a gitáros dicsőítés is sokkal jobban megragadja az ember fülét, mint pl. egy több száz éves, "ósdi" korál, a fentebb említett "státusznak" köszönhetően mondhatni sok keresztény ifjusági, dicsőítős éneket ismerek, és ezen a területen sajnos a magyar repertoár bármennyire is szélesnek tűnik a skála, minőségben még nem jár az élen, de ez a gitáros dalok "közkedveltségén" mit sem változtat. :) A valahová tartozás menetét a külsőségek is nagyban befolyásolják, ez természetes. De arra is figyelni kell, hogy az ember végül ne azért csatlakozzon ehhez, vagy ahhoz a közösséghez, mert itt jófejek a társak, gitáros dalokat énekelnek, vagy akármi. Ismerek olyat, akit egy általa választott közösségben inkább ezek a dolgok vonzanak. Ha az ember idővel eljut arra a pontra, mikor saját Isten-élményei, személyes hite, értékrendje stb. lesz az elsődleges, vagyis a "belső" értékek, akkor már eleve háttérbe szorulnak az eleinte még annyira fontos külsőségek, amiket lehet, egy református, vagy evangélikus közösségben nem igazán érez kezdetben; ezért is van igaza annak, aki azt mondja, hogy fontos az, hogy meg tudjuk szólítani a "még" távol lévő kereső embereket. A történelmi egyházak márcsak helyzetük miatt sem alapból képesek rá - hangsúlyozom, a kisebb közösségek missziójához képest - de már-már ők is elindultak... :)

Látva a hsz-ek sokaságát és tartalmát, örülök, hogy végre ilyen korrektül is tudunk vallás témában beszélgetni! :)

(ismételten) 19/l