Mit szóltok, hogy az iskolákban a biológiaórán az intelligens tervezésről (azaz Istenről) is beszélni kell az evolúció mellett, mint lehetséges ok?
Meddő vita, létezik-e Isten, vagy nem, tervszerű-e az univerzum és a földi élet, vagy nem. Az ateistáknak sosincs elég bizonyíték, a hívőknek sosincs elég cáfolat, és az a büdös nagy igazság, hogy máig egyik oldal sem állt elő megdönthetetlen bizonyítékokkal.
Az iskolában természetes, hogy beszélni kell róla, mivel az alapműveltség része, hogy mintkét elméletet ismerjük.
Sziasztok!
Valami hasonlót akartam írni, mint amit Freya is írt. A megoldás az lenne, ha egyszerűen kiszednék az élet keletkezésére vonatkozó "tudományos tényeket" az oktatásból annak jeleként, hogy elméletekről beszélünk.
Én már annak is örülnék, ha az elmélet fogalom megjelenne az élet keletkezésének és kialakulásának tanításában, és tényleg csak arra helyeznék a hangsúlyt, ami tény. Ha pedig beteszik az egyik elméletet, akkor tegyék be a másikat is és hagyják meg a szabad választás lehetőségét. Ez így lenne korrekt.
Üdv. Péter
Az igazság az, hogy szóba hozva van csak a sulikban, de nem kifejtve, és itt vannak az igazi problémák...emiatt egyetértek abban Freyával, hogy felületes magyarázatnak nincs értelme...Szóval csak példák vannak, mert méréssel egyik lehetőséget sem lehet bizonyítani...viszont szavakkal igen...főleg a természettudományos tényekkel a hátunkon...no így lehetne, csak kérdés, hogy ki mennyire nyitott egy olyan dologra, amire nem is gondol első ízben az ember, és most a kulcsszót használtam. ;)
üdv
25/F
LastOne.Left
nem azért, de kedves Freya, borzasztó, hogy te akkor majd a gyerekeidnek az "unott ateistákról" milyen képet fogsz lefesteni .... gratulálok!
de hát így van ez ... ha valaki a tudományban nem jut sokra, akkor jönnek a hitbéli ilyen-olyan elkötelezettségek, és a tudomány becsmérlése, szal ismerős a jelenség
"hogy máig egyik oldal sem állt elő megdönthetetlen bizonyítékokkal"
Mit fogadnál/fogadnátok el "megdönthetetlen bizonyítéknak"?
Az evolúció az elfogadott elmélet. Pont. Lehet hogy nem is igaz, de akkor is jelenleg EZ a tudományosan elfogadott.
Az oktatás pedig köztudottan lassan változik. Hogy mást ne mondjak Einstein 1905-ben alkotta meg a speciális relativitáselméletet, mégis a mai napig Newton "idejétmúlt" gravitációelméletét tanítják, hiszen működik, ráadásul sokkal egyszerűbb. Árulja el nekem valaki miért kéne egy enyhén szólva is kérdéses elméletet belevenni a tananyagba, amikor ezt jól megalapozott, többszörösen is bizonyított elméletekkel sem feltétlenül teszik meg ha nem muszáj.
Péter téged meg egyáltalán nem is értelek. Én végigjártam a magyar közoktatás minden szintjét de soha még véletlenül sem hallottam az evolúcióelméletet másként emlegetni mint elmélet. (vagy éppen a gravitációt, vagy a relativitást, ha már ezeket emlegettem)
Tudjátok a tudósoknak van egy olyan tulajdonsága amit ti hívők talán nehezen értetek meg, mégpedig hogy hihetetlenül nehezen mondják ki valamiről hogy tény. Sokkal nehezebben, mint azt eme rovatot rendszeresen látogató ateista trollok alapján hinnétek. Ráadásul ha az egyik mégis kijelenti valamiről, hogy az bizony tény, az összes többi azonnal megpróbálja megcáfolni. Egy jó cáfolat ugyanis majdnem akkora dicsőség a tudományos világban mint egy új elmélet, vagy annak bizonyítása. Csak éppen sokkal egyszerűbb. (cáfolni egyszer is elég, bizonyítani ezerszer is kevés valamit)
Az intelligens tervezés oktatására abszolúte semmi ok nincs azon kívül, hogy a vallásosok könnyebben barátkoznak meg vele mint az evolúcióval. EZ nem racionális indok. Tudom tudom, nektek olyan nem is kell, de vagyunk egy páran akik azért azt is igényelnék.
És valóban. Amúgy meg senkinek sem tilos a hittan.
"nem azért, de kedves Freya, borzasztó, hogy te akkor majd a gyerekeidnek az "unott ateistákról" milyen képet fogsz lefesteni .... gratulálok!"
Hóhahó, kedves érzékeny lelkű ateista barátom, miért kell kiforgatni a szavaimat? Én egyetlen szóval sem állítottam, hogy milyen "unott" minden ateista. A legtöbb barátom ateista ugyanis,és köszönik szépen, nagyon is jó fejek.
Én azt mondtam, nem szeretném, ha a gyerekemet EGY unott ateista tanítaná az intelligens tervezésre. Az unott jelző pedig a TÉMÁHOZ VALÓ ESETLEGES HOZZÁÁLLÁST jelképezi. Én sem volnék boldog, ha marxizmust kéne tanítanom az iskolában.
Azon kívül semmiféle képet nem fogok festeni a gyermekemnek az ateistákról, mert ateizmus/ hit alapján nem lehet megítélni egy ember jellemét, ebben egyetértünk, ugye?
"de hát így van ez ... ha valaki a tudományban nem jut sokra, akkor jönnek a hitbéli ilyen-olyan elkötelezettségek, és a tudomány becsmérlése, szal ismerős a jelenség"
Mi az hogy "aki nem jut sokra a tudományban"? Miért kellene mindenkinek sokra jutnia a tudományban? Azért mert valaki nem mikrobiológus már kezébe se veheti a National Geographicot, nehogy félre tájékoztassák? És ha nem ért egyet Dawkinssal, akkor bizonyára "nem érti"? És mi van azokkal a kiemelkedő tudósokkal, akik szintén nem értenek egyet?
Utolsó kérdés: hol becsméreltem én itt a tudományt? Lehet, hogy nem vagyok természettudományos szakember, mert humán tárgyak világ életemben jobban érdekeltek, de egyetlen szóval sem mondtam és a keresztények többsége sem állította, hogy a tudomány hülyeség.
Szóval mielőtt támadó üzemmódba kapcsolnál,talán értelmezd először, ki mit ír.
Tisztelettel
Freya
"Én azt mondtam, nem szeretném, ha a gyerekemet EGY unott ateista tanítaná az intelligens tervezésre. Az unott jelző pedig a TÉMÁHOZ VALÓ ESETLEGES HOZZÁÁLLÁST jelképezi."
Értem, ha arról beszélgetünk, hogy miből jobb rántott húst csinálni, combjából-e, vagy felsálból, beindul a vita, akkor én beírom, hogy "azért nem szeretném, ha egy mogorva hentes szolgálna ki", az így értelmes egy dolog. Csak hogy értelmezzük, ki mit ír.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!