Miért vannak zömmel csak öregek a misén? (alant amit én gondolok és kiegészítését várom)
1.lehetséges válasz:régebben jobban vált ez az emberek szokásává és egyszerűen immár elöregedett ez a korosztály
2.lehetséges válasz:ezek az emberek sem voltak hűde nagy templomba járók de közeledve a hálál felé szeretnének még a hajrában "kampányolni"
Én noha minden vasárnap megyek misére de inkább nem intéznék effajta körkérdést az öregekhez.Ezért kérdezlek titeket mert a közvetlen családtagjaitokról csak csak tudjátok jár e,öreg e, korábban is járt e...
Eddigi felméréseim alapján mindkét válasz egyaránt helytálló,esete válogatja
Szerintem is helytálló.
Persze vannak kivételek, a párttitkárok már akkor sem jártak, de köztudott, hogy a II világháború előtt az egyház hatalma a kormányéval vetekedett, egyeseknek pedig jobban bejött az a korszak.
Mások számára az egyház a mai napig az erkölcsi tisztaságot jelképezi, ami valljuk be igencsak hanyatlóban van.
Benne van az is, hogy ma egyszerűen nem divat templomba járni. Aki fiatal és szombat éjjel bulizott, nem fog vasárnap 10kor még felkelni sem, nemhogy misére menni.
Aztán valóban régen jobban belenevelték ezt az emberekbe. Ma a legtöbb gyereket nem viszik el a szülei templomba, esélye sincs, hogy vallásos érzelmei kialakulhassanak.
Még egy indok lehet, hogy a mai rohanó világban sokan időpocsékolásnak tartják.
Én sem járok templomba (nem is vagyok megkeresztelve és nem is vagyok hívő). De pont nemrég voltam misén. Igaz, hogy csak azért mentem, hogy meghallgassam a barátnőm, aki énekelt, de nyilván kénytelen voltam részt venni a szertartáson.
A végére nagyon jól éreztem magam, kicsit megújultam. Nem tértem meg, de komolyan gondolkozom azon, hogy gyakrabban kéne templomba járnom, jót tenne.
Aztán hogy eljutok-e a cselekvésig, azt sajnos nem tudom..
Szerintem az egyházak hibája is, hogy csak öregek vannak a misén.
Minden kornak megvan a maga stílusa, amihez alkalmazkodni kellene. Ha egy kicsit más, de ide kapcsolódó példát említek: a történelem során a templomok mindig az adott kor stílusait hordták magukon (pl. az 1700-as években barokk templomok épültek, később klasszicizálók), tehát stílusban ALKALMAZKODTAK az adott korhoz.
Ma sajnos a történelmi egyházak megálltak az 50-60 évvel ezelőtti állapotoknál. Nem arra gondolok, hogy ami eddig bűn volt, most legyen engedélyezve, hanem a stílusra....
Egy szentmisén éneklik a Hozsanna énekeskönyv népénekeit. Ezek az énekek a régi magyar népdalok dallamai alapján íródtak. Az öregek számára ez nagyon "otthonos", hiszen ők ebben nőttek fel (falun legalábbis), fiatalkorukban népdalokat, magyar nótákat énekeltek.
Egy mai fiatal számára azonban ez a stílus teljesen idegen. Vannak azonban könnyűzenés énekek, ami sokkal közelebb áll a mai korhoz. Ha bevezetnék minden templomban, hogy legalább havonta 1 könnyűzenés mise legyen, tuti sokkal többen járnának fiatalabbak is. De sajnos a legtöbb fiatal (még a vallásosak se) életében nem hallott még arról, hogy létezik könnyűzenés istentisztelet, és ez a begyepesedett, fafejű papok hibája, akik képtelenek újítani és haladni a korral.
"Miért vannak zömmel csak öregek a misén?"
Mert a vallás kiment a divatból (mármint Európában, a világ Európán kívüli részén ugyanis nem). A fiatalok 90%-a ateista, a maradék 10% se jár templomba, mert kitalálja, hogy ő a "maga módján" lesz majd vallásos, neki az egyház "ne mondja meg", hogyan kell stb. Az öregek egyszerűen megszokták a templombajárást, az ő többségük is ateista, csak a megszokás működik még bennük.
18:22
"Vannak azonban könnyűzenés énekek, ami sokkal közelebb áll a mai korhoz. Ha bevezetnék minden templomban, hogy legalább havonta 1 könnyűzenés mise legyen, tuti sokkal többen járnának fiatalabbak is."
A mise nem rockkoncert. Ha hasonlóvá teszik egy rockkoncerthez, azzal fölöslegessé teszik. Tapasztalat, hogy minden ilyen "tegyük modernebbé" próbálkozás vége csak kiábrándulás és a hívők számának zuhanása.
Én is úgy gondolom, hogy azért, mert az ő fiatalkorukban ez mindennapos volt, és úgy is nevelkedtek, ami beléjük ivódott.
Annyit még hozzáfűznék, hogy sztem az is elősegíti ezt a helyzetet, hogy a szocializmusban nem volt szabad temploma járni, vallást gyakorolni. Ők már javában éltek akkor, mikor ez hirtelen elkezdődőtt. És ami ugye tilos, arra mégjobban vágyik az ember. Meg biztos rossz is volt nekik, hogy nem mehettek el, nem tehetett jót a lelküknek.. De szépen lassan szabad lett, és azóta járnak gőzerővel, mintha be akarnák pótolni.
Egyébként ez a néhány évtized is nagyban hozzájárulhatott, hogy kiment a divatból.
16:48
"Megoldás lehet hogy amikor a társadalom tágabb rétege mégis elmegy misére... az ott felbukkanó környékbeli fiatalokat összekovácsolni hogy mégis mint baráti társaság mennyenek ide oda együtt de többek közt jöjjenek el a misére is"
És? Ettől vallásosak biztosan nem lesznek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!