Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az olyan, itthon kisebbnek...

Az olyan, itthon kisebbnek számító vallási közösségek, mint például a pünkösdiek, adventisták, metodisták, nazarénusok stb. tagjai és elöljárói mennyire aktívak közéleti szempontból?

Figyelt kérdés

Ugyebár a nagyobb egyházak szoros kapcsolatot tartanak fent jellemzően a kormányzattal, az elöljáróik sokszor kifejezetten aktívak politikailag és amellett, hogy megnyilvánulnak egyes aktuálpolitikai kérdéeksben (ez néha persze elkerülhetetlen talán), nem ritkán a híveiket is buzdítják a politikai részvételre stb.


Tudom hogy az általam említett egyházak nagyon különbözőek, de aki mélyebben ismeri valamelyiket: ezekben ez mennyire jellemző? Ezekben egyáltalán szoktak járni pl. szavazni a hívek, vagy a világi állampolgárságuk és az azzal járó jogok kevésbé fontosak számukra, mint a nagyobb egyházak híveinek? Ha nem tabu számukra a politika, akkor az egyházi elöljáróik mennyire befolyásolják ilyen téren ezekben a felekezetekben a híveket?


Azt tudom, hogy Jehova tanúi nem politizálnak, őket nem is kérdezem ezért.


Azt is tudom, hogy a baptisták jellemzően nem fordulnak el a közélettől, ideológiailag én liberálisnak ismertem meg őket. Egyikük nagyon büszke is volt úgymond erre, hogy a baptisták milyen toleránsak úgy általánosságban.


Azzal is tisztában vagyok, hogy a Hit Gyülekezete már a kilencvenes évek óta erős politikai kötődésekkel rendelkezik, ami gondolom valamilyen szinten a tagok politikai preferenciáit is meghatározza.


Így inkább a fönt felsorolt gyülekezetek érdekelnek.



jan. 2. 08:14
1 2
 11/19 A kérdező kommentje:
Értem, köszönöm. Persze, hogy hivatalosak, csak az ő nevükben nem szerepel a metodista szó, persze a MET rövidítés nyilván utalás.
jan. 2. 18:52
 12/19 anonim ***** válasza:
Ismersz is valakit Szentantalfán? Ha tényleg szeretnél elmenni, írj privát üzenetet, segítek.
jan. 3. 17:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/19 A kérdező kommentje:

12-es. Nem, még a megyében sem jártam nagyon. Csak olvastam róluk egy cikket valamikor, meg magukról a nazarénusokról. Nem hinném, hogy a közeljövőben lesz lehetőségem eljutni, de egyszer tényleg megnézném egy istentiszteletüket pl. szóval mindenképpen megjegyezlek🙂, mert tök érdekes lehet egy olyan falu, ahol ilyen külön világot alkotnak.

Budapesten nincs esetleg nazarénus gyülekezet? Budán, vagy belpesten elsősorban?

jan. 3. 17:56
 14/19 anonim ***** válasza:
De van. Budapest, Pattantyús u. 5. Pesti oldal, nem messze a Dunától, Margit sziget vonalában keletre. 13. kerület.
tegnapelőtt 07:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/19 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a segítséget! Ha egyszer valamikor ellátogatok oda, akkor mennyire lennének közvetlenek? Illetve mennyire lennének elfogadóak, ha elmondanám, hogy elsősorban csak érdeklődöm a hitük, életmódjuk iránt, de nem szeretném fölvenni a vallásukat? (Már van egy felekezetem.) Ilyenkor hogyan kell megjelenni? (Fiatal egyetemista fiú vagyok amúgy)
tegnapelőtt 08:01
 16/19 anonim ***** válasza:
Teljesen közvetlenek, és semmit nem erőltetnek, csak elmondják, hogy van náluk. Bárki szabadon beülhet istentiszteletre, éneklésre. Örülnek az érdeklődésnek, viszont ez a vallás az egyéni elhatározáson alapul, ezért nem erőltetik. Hozzá vannak szokva, hogy valaki csak egyszer megy el. Ők öltönyt használnak, vagy zakó+hozzávaló nadrág inggel, ez az általános. Ha nem kedvenced a kiöltözés, az átlagos utcai ruha is jó, nem szólnak meg érte.
tegnapelőtt 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/19 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen!
tegnapelőtt 12:37
 18/19 Clyde7 ***** válasza:

A hetednapi adventisták egy vezetőjének doktori disszertációjából idézném az alábbit: „A Hetednapi Adventista Magyarországi Unió mindig az adott kormánnyal próbál hivatali kapcsolatot ápolni és nem foglal állást a szembenálló pártok között, a világszéles egyház állásfoglalásaival összhangban.” Bár hozzáteszem, szerintem túlzottan is baráti viszonyt ápolnak a kormánnyal, annak ellenére, hogy tisztában kellene legyenek ennek a következményeivel. (Az adventizmuson belül vannak kisebb adventista irányzatok is, azok jobban képviselik állam és egyház szétválasztásának szükségességét.)


Ezzel kapcsolatban még ide hoznék egy aktuális cikket, címe:

A magyarok mindössze 7 százaléka szerint elég pedofilügyekben az egyházi eljárás, háromnegyedük ki nem állhatja a szószékről politizáló papokat


[link]

tegnap 14:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/19 A kérdező kommentje:

Clyde7 köszönöm a választ. Még nem olvastam ezt a felmérést, de valahol nem lepnek meg ezek az adatok.


A túlzottan is baráti viszony alatt mit értesz?

tegnap 15:00
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!