Jehova Tanúi miért tagadják a túlvilág létezését?
Kedves Veteránmacska.
Isten úgy alkotta meg az embert, hogy ne tőle függetlenül tudjanak élni.
Nézd meg mi lett a következménye, hogy most megengedi a teljes függetlenséget.
Az emberek soha nem lesznek olyan tapasztaltak, és mindent tudók, mint az Örökkévaló.
Ugyanakkor egy alázatos személy elismeri a korlátait és tudja, hogy az Életadótól való függőség védelem, és nem korlát.
Ő a hatalmán senkivel nem osztozkodik, ahogy az ellensége Sátán teszi.
Nem véletlen, hiszen így szerez támogatókat magának.
Egyáltalán semmi baj nincs a teremtéssel. A probléma az emberek fejében, gondolkodásában kezdődik, amikor nagyobbnak gondolják magukat, mint amilyenek valójában.
Ádámék, és napjainkban sokan mások úgy gondolják, hogy képesek olyan feladatokat ellátni, amire nem kaptak képesítést, sem hatalmat.
Így belebuktak, és belebuknak abba a teherbe, amit a nyakukba akasztottak.
De felelősséget már nem akarnak vállalni.
Némelyik ember annyira büszke, gőgös, hogy inkább a halált választaná, mint a Teremtőjétől való függőséget.
Ez itt a probléma.
Istennek van egyedül joga meghatározni mindent, ami az életet illeti.
Képzeld el, hogy valamit létrehozol, hogy a céljaidat elérd azokkal.
De ezek fellázadnak ellened, és úgy gondolják, hogy ne a te céljaid valósuljanak meg, hanem a saját egyéni akaratuk elhatározásuk.
"Elveszik" tőled a hatalmadat, jogaidat, és ellened fordulnak.
Te nem pusztítod el azonnal őket, pedig simán megtehetnéd, a hatalmadnál fogva. Hagyod, hogy bizonyítsák be mit kezdenek nélküled.
Nézz körbe, az ember függetlensége mit eredményezett.
“Isten úgy alkotta meg az embert, hogy ne tőle függetlenül tudjanak élni.”
Isten megtiltotta az első emberpárnak az édenben hogy ne nyuljanak az állatokhoz, mert meg halnak.. csak a bibliába direkt nem így lett írta.. te hát tudták mit csinálnak! Pedig tudnak nélküle elleni, a kitalált vallásokban, egy maguknak kreál kettős istent imádnak, és a világ jó el van isten nélkül, csak az állatokat hagynák már békén, akkor az úrnak is békét hagynának.
“ Nézd meg mi lett a következménye, hogy most megengedi a teljes függetlenséget.”
Soha nem engedte meg.. a törvény most él: “ szeresd felebarátod mint magadat és tégy jótvele” a kezdeteknél ez volt a rossz tudás fája lényege.. az állatokra is ugyanúgy vonatkozott ez a törvény.. az ember levágta és meg ette.. isteb pedig elkülönítette magát és elzárta magát az emberiségtől. Bizonyíték a földöd látható érethető igazságtalanság! Ahogy az ember igazságtalan az állatokkal, isten se érdekli mi lesz velúnk. Amijen fogadj isten olyan az adjon isten.. mózes könyve nagyon le írja hogy meg bűntetett.. kegyelem nincs, ezt farizeusok találták ki, mert meg ölték jézus mivel elhozta a pecséteket a mennyből, küldött volt istentől, és azt mondta a farizeusoknak, hogy az állatok a tiltott gyümölcs, persze a farizeusok kiröhögték megvetteték megverték, meg ölték (ahogy most ti engem megvettek) a leveleit amit írt átferdítették, megsemmisítették. Meg feszítették ezért jézust.. mikor isten feltámasztotta, akkor hittek már benne és azt hitték hogy ő az isten. És kitaláltak kegyelmet maguknak, bűntudatukba, és fel emelték jézust istenné.. pedig egy küldött volt.. szent evangélium amit jézus hozott majd az jön el, a 7 pecsét titkaiban van el rejtve..
“Az emberek soha nem lesznek olyan tapasztaltak, és mindent tudók, mint az Örökkévaló.”
Nem fogadták el isten parancsát, jézust se követték.. szereték a húst, és kereskedtek vele.. nem hitték el hogy szentlélek volt az atyától.. és elrejtették az tiltott “gyümölcs” igazságát ami a hús evés és a velejáró kínzás, rablás pusztítás!
Isten nem tesz különbséget egy csirke és ember között! Egy csirke ugyanúgy érző, élni akaró lény ami sírni is tud.. istennek fáj, hogy húsdaráró lett a bolygóból egy paradicsomból pokol, amit fáradtságosan meg alkotott.. egy poklot csináltunk az állatok kizsákmányolásával, isten évezredek óta látja, és hallja az állatok kínját, de nem tud segíteni rajtuk, mert ahhoz elkéne pusztítania az embert az állatokkal együtt.. ez a kegyelelme valójában hogy életben hagy, és tűr.. jézus pedig miattatok szenved, mert őt imádjátok!! Ne várjátok meg az elragattatást, mert senki nem menekül a bárány haragja elől!
Stimm?
Kedves Veteránmacska
Köszönöm, hogy megosztottad a gondolataidat.
Abban egyetértek veled, hogy Isten kezdetben nem gondolta, hogy az emberek megegyék az állatokat, mindenkinek növényi táplálékokat engedélyezett.
Azonban Ádámék nem az állatok miatt lettek megbüntetve, hanem mert olyasmihez nyúltak, ami nem illeti meg őket.
Az tény, hogy a tökéletlenség következményeként egy idő után az emberek elkezdték megenni az állatokat, Isten engedélyével.
Nem az állattokról van szó, hanem Isten személyéről és jogairól, és azokról a törvényekről amit az első ember, és utána még sokan semmibe se vettek.
A Biblia pedig nem lett meghamisítva.
Isten új rendjében pedig mindent helyreállít, és ott senki nem fogja már az állatokat sem megenni.
“Az tény, hogy a tökéletlenség következményeként egy idő után az emberek elkezdték megenni az állatokat, Isten engedélyével.”
Kihazudja ezt neked a farizeusok írástudók? Akik összerakták abban időben a tekercseket. Hmm miért mondja Isten hogy jajj nekektek írástudok farizeusok, be zárjátok a mennyek országát, és aki be akarna menni azokat se engeditek be?? Ba ugyan miért mondta? Mert eltikoltál az hogy az tiltott dolog állat volt!
Hogy engedte meg volna?? Nem az ördög vette rá öket hogy öljém meg és kóstolják nem halnak meg?? Nem az ördög vette rá öket hogy ami isten szeretett tulajdona, meg egyék és be hozza a hagyományt az egész bolygóra?? És utánna se engedte meg azért külte a szentlelket Jézus testében hogy ezt kinyilatkoztassa a világnak, de mivel ették a farizeusok a húst, és az előtt ádám egész leszármazottai, kereskedtek velük az írástudók és nem hittek Jézusnak.. egyedül Noé és családja nem evett állatot, csakis öket kímélte meg!! Noé miatt vagyunk még életben, mert Noét nem pusztította el, a leszármazottai vagyunk Noénak, mivel Noé leszármazottaiból is ették levágták rabszolga tartásban tartották az állatokat, azért külte Jézust hogy győzze meg a vilagot hogy ő istebből jött és a tiltott dolog az állatok- teremtmények, Jézus szentlélek volt és tudta mit kell írni a tekercsre. Mivel a farizeusok és írás tudók abban időben kormányoztak és náluk volt minden hatalom, könyvnxomtatvány és minden, Jézus azt akarta írják át a Mózes törvényét ezért feszítették meg, arra hivatkozva hogy istenkáromló! Utánna feltámadt és erővel Istenné tették, és úg írták bele a írásokba hogy Isten, de a titkot akkor is is elrejtették, mert a tevékből, disznókból és mindenféle állatokkal kereskedtek és gazdagodtak.. fontosabb volt neki a hús és a pénz mint a teremtő törvénye.. aztán Isten nem küldött több küldöttet ami tőle volt.. az majd az ítélet órájával jön el.. és nem Jézus lesz az, és pecsétekben az hírdetésében az fog álni: hatagszik az a ti istenetek mert kínoztatjátok, szorongásban tartsátok a fogfatartottakat, a némákat, a szelídeket: az állatokat.. és aki eszi tovább itt hagyatik, aki elfogadja a szentörvényt fevitetik.
“A Biblia pedig nem lett meghamisítva.”
Majd mikor Úr előtt állsz, kitárja előtett több ezer év állatkínzásokat, vágóhidakat, kivetíti ő neken a ricsajt, a hangokat, a kiáltást amit ő évzezredek óta hall szüntelen.. csak öt berc lessz és ráfogsz döbbenni mi voltál, kit szolgáltál.. és akkor azt kérdezed az Úrtól: de uram engen figyelmeztetett senki, én nem így tudtam, sőt nem öltem állatot! Akkor iste ezt az írást kivetíti neked.. és te köpni nyelni nem tudsz.. és aki hallotta a az evangélumtitkát és nem úgy cseleketedd nem mehet be a mennyek országába! Aki Isten elé kerül itt már nem lesz kegyelem, ítélet és igazság.. nem fog kegyelmezni annak aki ezt írást olvassa, és továbbra eszi, sőt elsem gondolkodik isten szenvedésén.. hogy tönkre tette az emberiség a kinzással rablással mészárlással több ezer évig szüntelen.. te Isten nem sajnálod, mert az anti krisztus nem akarja hogy ezeket a mennyei titkokat tudd, és az akarja neki szolgálj egyed a húst, aki ott volt a kezdeteknél, és ő neki hódolj és imádkozz..
ha eljön az Úr haragja kő kövön nem marad
Kedves Veteránmacska.
Megértem az érzéseidet. Sajnálom, hogy csak félig értek veled egyet.
Hidd el, Istennek van akkora hatalma, hogy ne engedje a szavát teljesen meghamisítani, vagy megváltoztatni.
A Bibliát pedig nem a Farizeusok írták, hanem azok akiket Isten felhasznált erre. Köztük voltak próféták, és királyok, de egyszerű fügeszurkálók is.
Ha Isten hagyná, hogy meghamisítsák a szavát, akkor nem lenne jogos olyasmit számon kérni, amiről emberek nem tudtak.
Sok sok ezer tekercs, és fordítás áll rendelkezésre, amit összehasonlítva elmondhatjuk, hogy Isten szava napjainkban lényegében ugyan azt tartalmazza, amit eleve leíratott.
Sokkal nagyobb bűn az, amit Isten engedélye nélkül az emberek megtesznek, és még a megváltót sem fogadják el.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!