Miért van szüksége az emberi elmének istenképre?
Az, hogy kell egy képzeletbeli barát, nem egy kielégítő válasz.
A kisgyerekkori képzeletbeli barátnak is funkciója van a gyermek fejlődésében. Okkal jelenik meg a legtöbbeknél azonos életkorban. Az istenkép felnőttként erősebb lehet, mint gyerekként, és szerintem a funkciója is teljesen más. Azt gondolom, hogy az istenkép semmiképp sem ugyanaz, mint egy képzeletbeli barát.
De azt nem tudom megtippelni sem, hogy mire használja az agyunk? Az emberiség teljes történelmét átszövik a vallások. Talán két évszázada (javítsatok ki) létezhetnek ateisták. Én istenkép nélkül nőttem fel, de a világ összességét tekintve ma sem ez az általános.
Szia
Az, hogy az emberben van egy veleszületett vágy arra, hogy ne pusztán fizikai dolgokkal foglalkozzon, nem lepi meg a Biblia olvasóit. A Mózes első könyvének első fejezeteiből kiderül, hogy miután Isten megteremtette Ádámot és Évát, rendszeresen beszélt velük, és lehetővé tette, hogy kapcsolatot ápoljanak vele, ahogy erről pl. a 1Mózes 3:8–10 is ír. Isten nem úgy alkotta meg az embereket, hogy tőle függetlenül éljenek: igénylik, hogy kommunikáljanak az Alkotójukkal. A Biblia gyakran utal erre a szükségletre.
Jézus például ezt mondta: „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3). Szavai azt mutatják, hogy ha szeretnénk boldog és megelégedett életet élni, létfontosságú, hogy törődjünk ezzel a belénk plántált szükséglettel. Hogyan tehetjük ezt meg? Jézus választ adott erre, amikor ezt mondta: „Ne csak kenyérrel éljen az ember, hanem minden kijelentéssel, amely Jehova szájából származik” (Máté 4:4). De miért kell ismernünk Istennek a Bibliában feljegyzett kijelentéseit – azaz a gondolatait és a tanácsait –, ha szeretnénk boldog és értelmes életet élni?
Erre legalább három érvet tudok írni, de nem ez volt a kérdés.
Az embernek nem "Istenképre" van szüksége, hanem az Életadóra, akitől származunk.
Egy gyermeknek miért van szüksége a szüleire?
Szerintem valahol ott kezdődött, hogy az ember eredendően paranoid, mivel a barlangban és az erdőben millió évek szóltak a folyamatos rettegésről, hogy mikor támad valami sötétből is például, ami állandóan figyel a háttérből.
Később ebből lett az, hogy valaki figyel minket fentről. Különben is, valakinek mozgatni kellett az égitesteket is odafent, tehát így logikusnak tűnt a dolog.
Természeti jelenségeket nem tudtak másképp magyarázni, ez is sokkal egyszerűbbé vált így.
Amikor az emberek ráébredtek az élet mulandóságára, azt is jól esett palástolni a túlvilágról, istenekről szóló kitalációkkal, önbecsapás útján.
Evolúciós alapon a közösség kovácsolása előnnyel jár, mivel úgy jobban vehetők az akadályok a faj szempontjából.
A papok persze ki is használták ezt az evolúciós kényszert a saját hatalmuk építésére, mindenféle mesékkel kezdték etetni az embereket, hogy azok csendben tűrjék a sanyarúságot, cserébe milyen jó lesz a halál után a Mennyben.
De ezt kibírták röhögés nélkül, mert a tömeges agymosás így működik, addig mantráznak dolgokat, míg a Főpap maga is elhiszi.
Mindez a társadalmi rend fenntartását is szolgálta, hasonlóan a reinkarnációs bla bla is, hogy az emberek viselkedjenek jól.
Ma már ez ugyebár a törvényekre és jogrendre van bízva, meg a földi büntetésekre, mivel a Pokol már nem eléggé fegyelmező hatású, kinevetik a dörzsöltebbek.
"Az embernek nem "Istenképre" van szüksége, hanem az Életadóra, akitől származunk."
Pont ez a kérdés, hogy miért kell ilyen istenképeket kitalálni, amitől származtathatod magad.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!