Miért van szüksége az emberi elmének istenképre?

Szia

Az, hogy az emberben van egy veleszületett vágy arra, hogy ne pusztán fizikai dolgokkal foglalkozzon, nem lepi meg a Biblia olvasóit. A Mózes első könyvének első fejezeteiből kiderül, hogy miután Isten megteremtette Ádámot és Évát, rendszeresen beszélt velük, és lehetővé tette, hogy kapcsolatot ápoljanak vele, ahogy erről pl. a 1Mózes 3:8–10 is ír. Isten nem úgy alkotta meg az embereket, hogy tőle függetlenül éljenek: igénylik, hogy kommunikáljanak az Alkotójukkal. A Biblia gyakran utal erre a szükségletre.

Jézus például ezt mondta: „Boldogok, akik tudatában vannak szellemi szükségletüknek” (Máté 5:3). Szavai azt mutatják, hogy ha szeretnénk boldog és megelégedett életet élni, létfontosságú, hogy törődjünk ezzel a belénk plántált szükséglettel. Hogyan tehetjük ezt meg? Jézus választ adott erre, amikor ezt mondta: „Ne csak kenyérrel éljen az ember, hanem minden kijelentéssel, amely Jehova szájából származik” (Máté 4:4). De miért kell ismernünk Istennek a Bibliában feljegyzett kijelentéseit – azaz a gondolatait és a tanácsait –, ha szeretnénk boldog és értelmes életet élni?

Erre legalább három érvet tudok írni, de nem ez volt a kérdés.

Az embernek nem "Istenképre" van szüksége, hanem az Életadóra, akitől származunk.

Egy gyermeknek miért van szüksége a szüleire?

Szerintem valahol ott kezdődött, hogy az ember eredendően paranoid, mivel a barlangban és az erdőben millió évek szóltak a folyamatos rettegésről, hogy mikor támad valami sötétből is például, ami állandóan figyel a háttérből.

Később ebből lett az, hogy valaki figyel minket fentről. Különben is, valakinek mozgatni kellett az égitesteket is odafent, tehát így logikusnak tűnt a dolog.

Természeti jelenségeket nem tudtak másképp magyarázni, ez is sokkal egyszerűbbé vált így.

Amikor az emberek ráébredtek az élet mulandóságára, azt is jól esett palástolni a túlvilágról, istenekről szóló kitalációkkal, önbecsapás útján.

Evolúciós alapon a közösség kovácsolása előnnyel jár, mivel úgy jobban vehetők az akadályok a faj szempontjából.

A papok persze ki is használták ezt az evolúciós kényszert a saját hatalmuk építésére, mindenféle mesékkel kezdték etetni az embereket, hogy azok csendben tűrjék a sanyarúságot, cserébe milyen jó lesz a halál után a Mennyben.

De ezt kibírták röhögés nélkül, mert a tömeges agymosás így működik, addig mantráznak dolgokat, míg a Főpap maga is elhiszi.

Mindez a társadalmi rend fenntartását is szolgálta, hasonlóan a reinkarnációs bla bla is, hogy az emberek viselkedjenek jól.

Ma már ez ugyebár a törvényekre és jogrendre van bízva, meg a földi büntetésekre, mivel a Pokol már nem eléggé fegyelmező hatású, kinevetik a dörzsöltebbek.

"Az embernek nem "Istenképre" van szüksége, hanem az Életadóra, akitől származunk."

Pont ez a kérdés, hogy miért kell ilyen istenképeket kitalálni, amitől származtathatod magad.