Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Ha muszlimok szerint Magyarors...

Ha muszlimok szerint Magyarország és Észak-Korea teljesen egyforma, akkor miért nem oda mennek inkább?

Figyelt kérdés
Egy muszlim hozzászóló ecsetelte egyik kérdés alatt, hogy ő itt él és mennyire sanyarú az itteni muszlimok sorsa, számos sorstársát folyamatos atrocitások érik és szerinte Magyarország nem jobb, mint Észak-Korea. Akkor az éghajlat lehet döntő nekik, vagy valami más, hogy mégis egyetlen egy se megy Észak-Koreába de ezrek jönnek ide évente?

okt. 27. 17:00
1 2 3 4
 31/37 A kérdező kommentje:

#30

Te úgy vagy keresztény, mint az antiszemita és keresztényfób 1 pipás muzulmán.


Furcsa nácizást hallani egy olyantól, aki éppen egy megtervezett zsidó pogromot próbál védeni.


"Az „iszlám hordák” ugyanazt keresték ott, amit a „zsidó hordák”, azzal a különbséggel, hogy ők otthon voltak, utóbbiak pedig egy másik városban szították a gyűlöletet."

Nézd már meg kérlek, hogy milyen meccs volt. De segítek, egy zsidó csapat játszott egy holland csapat ellen. Milyen ostoba kérdés, hogy mit kerestek ott a zsidók? Nyilván saját csapatuknak szurkoltak. De mit keresett ott az a sok ezer muzulmán? Mert nem a meccsen voltak, hanem előre megtervezett és szervezett módon mentek a zsidó szurkolók ellen.


"Ha a támadásokban részt vevő muszlimokat kiutasítják az Európai Unióból, akkor az izraeli támadókat is ki kell utasítani."

Jelenleg ott tartunk, hogy több ezer muzulmán megpróbált megölni, súlyosan bántalmazni néhány száz zsidót. Közben pedig támadták a hivatalos szerveket, a holland rendvédelmet is.

Akik pedig ennyire képtelenek normális keretek között élni a társadalomban, azonnal ki kell Európából utasítani.

Jelenleg ott tartunk, hogy több országban a zsidók félve mehetnek utcára, mert bármikor muzulmán támadások áldozatai lehetnek. Nem sokkal jobb a helyzet, mind a nácizmus idején. A különbség csak annyi, hogy legalább az országok vezetése próbálja védeni őket. Csak láthatóan nem túl hatékonyan.


A franciák sok ezer rendőrrel készülnek a náluk rendezett alkalomra. Itt is megpróbálod azt kamuzni, hogy a zsidók provokálták a rendkívül békés muzulmánokat? Akkor miért jelentették meg a francia hatóságok, hogy több merényletet is terveznek a zsidók ellen ezek a békés muzulmánok? Ők is veled együtt látnak a jövőbe?

nov. 14. 23:49
 32/37 anonim ***** válasza:
0%

– Jó, hogy helyettem tudod, keresztény vagyok-e. Az ilyen nagypofájú, szélsőséges nagyokosokkal nem sok értelmét látom a vitának, mert gondolkodni nem hajlandók, csak óbégatnak.


– Nem ismétlem magam, mert láthatóan tudomást sem veszel az érvekről. Elengeded a füled mellett azt, hogy bizony az izraeli szurkolók ugyanannyira agresszorok voltak. Egy szóval nem ítéled el őket. Akiket meg itt a fórumon gyalázol, azok mind a két csőcseléket elítélik, semmilyen bűnt nem mentegetnek.


– Annyit azért még hozzáteszek, hogy ha az izraeli „szurkolók” nem randalíroztak volna, nem énekeltek volna nemzetiszocialista szellemiségű, a népirtást éltető dalokat, nem gyaláztak volna zászlót, nem támadtak volna meg embereket, valószínűleg nem fajul idáig a történet. Könnyen lehet, hogy egy csoport csőcselék így is, úgy is megtámadta volna őket, de valószínűleg kevésbé súlyos összecsapások lettek volna.

nov. 15. 00:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/37 anonim ***** válasza:
31%
32-es a kérdezővel az a probléma hogy teljes mértékben támogatja Izrael népirtását a palesztinok ellen. Egy ilyennek hiába mondod hogy a zsidó szurkolók agresszív viselkedése váltotta ki az eseményeket.
nov. 15. 08:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/37 anonim ***** válasza:
0%
És mit fáj nektek a palesztinok halála? Cigány háborúzik cigánnyal, ezeken csak egy atom segítene.
nov. 15. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/37 A kérdező kommentje:

#32

Írod ezeket úgy, hogy próbálsz egy zsidók ellen irányuló pogromot mentegetni éppen. Szégyen, hogy valaki ma Európában ilyet mer. Nem a 30-as évek végén vagyunk, ébresztő.


Arra az egyre válaszolj, hogy mit keresett ott több ezer mohamedán az Ajax- Tel Aviv meccs után. Mert egyik se a meccsre ment. Itt nem egy fradi újpest szurkolói balhé volt. Vagy éppen arra piknikeztek?

nov. 15. 15:09
 36/37 anonim ***** válasza:
31%

Akkor nem fogtad fel mi történt. A zsidó szurkolók muszlimokra támadtak, közben a gázai népirtást éltették. A helyi arabok pedig erre válaszoltak hasonló eszközökkel. És nem tudom milyen pogromról beszélsz mikor egy zsidó sem halt meg de komoly sérült sem volt. Mondjuk sokat elmond hogy ezen vagy kiakadva de az nem érdekel téged hogy a zsidók népirtást követnek el a palesztinok ellen és már 60 ezer a halottak száma amiből 16 ezer gyerek.


Egyébként meg egy ilyen tett után nem tudom mit csodálkoznak a zsidók. Népirtást követnek el a palesztinok ellen akkor mit várnak. Ugye a nácikat is megdobálta a tömeg, leköpködte stb.

nov. 15. 15:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/37 A kérdező kommentje:

#36

Mond már el, hogy mit keresett ott több ezer muzulmán. Az eset után hány zsidó került korházba és hány muzulmán?

nov. 15. 15:39
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!