Ha kiderülne, hogy a Föld az lapos, akkor a Biblia kitaláció?
Pontosan.
De ugye egy végtelen isten, ha sugalmaz, akkor ott hibás vagy hamis információ nem fog megjelenni. Sőt, még olyan is elfordulhat, hogy korát meghaladó dolog jelenjen meg.
#11
Ezt írtam korábban:
A Biblia az ókorban keletkezett. Hiába szent könyv, lehet irodalmi szempontból is elemezni. S minden irodalmi mű egyik jellemzője, hogy a KELETKEZÉS IDEJÉNEK tulajdonságait magán viseli, tehát a KORÁNAK MEGFELELŐ természettudományos ismeretekkel rendelkezik (nem fogsz atomfizikát tanulni a Szentírásból), s az adott kor szemléletmódja szerint íródott (pl.: sehol sem ír arról, hogy lenne ateista, akkor mindenki hitt valamilyen istenségben, aki nem, az meg megtartotta magának). Ez alapjában nem baj. Az a baj, aki az ókori fejletségi szinten akar megmaradni, s ezt a SZENTÍRÁSSAL magyarázza.
DE, mielőtt még istenkáromlónak nevez valaki, arról is szót ejtenék, hogy a TELJES Szentírás ISTENTŐL SUGALMAZTATOTT. S a sugalmazás nem a tollbamondás szinonimája, csak vallásosabb érzetet kelt. A szentíró a SZENTLÉLEK által ISTEN ÜZENETÉT PONTOSAN és TÉVEDÉS NÉLKÜL írja le, s mindezt a SAJÁT SZEMLÉLETMÓDJÁN keresztül teszi (ha nem így lenne a Jelenések könyvének a stílusa megegyezne a Teremtés könyvéével, mert ugye Isten mondta volna tollba).
S Isten célja nem az volt, hogy természettudományt tanítson az embernek (akkor kicsit fejlettebbek lennénk technikailag), hanem, hogy az Ő üzenetét eljuttassa hozzánk, emberekhez, s mi azt képesek is legyünk felfogni —most komolyan, képzeld el, hogy Mózes lejön a hegyről, s olyan szavakkal dobálózna, mint mondjuk kvantummechanika vagy u-kvark, esetleg kvazár, illetve gravitáció. Nem biztos hogy akár ma is sokat értenénk a Bibliából, ha olyan szinten lennének leírva a természeti törvények, ahogy Isten, mint a mindenség Alkotója látja azokat.
Viszont, mivel Ő mindenható, megoldotta (a sugalmazással), hogy az Ő tökéletes mindentudása összeférhessen az (akkori) ember korlátozott ismereteivel. Az Ő üzenete ugyanaz marad, mert Ő nem változik (vö.: Jak 1,17). Ezért az akkori kor szemléletén keresztül, Isten Szentlelkének segítségével (a holt betűből valakinek élő Igét is kell csinálnia), a Szenthagyománnyal összhangban (látjuk, mi lett a nagy sola Scripturából, egyik ezt állítja, a másik az ellenkezőjét a Biblia alapján) kell olvasnunk, és értelmeznünk.
Hát... amit írtál, annak egy része igaz, de azért hagy maga után kívánnivalókat.
Amit a #11-ben írtam, az igaz, és emiatt vannak problémák ezzel az írásoddal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!