Valami félre értés történt a szentlélek és az íro között mikor azt sugalmazta Isten, hogy hét nap alatt teremtette a földet 7 24 órás nap alatt? Azt hiszitek, hogy ez csak kitaláció?
Szerintem az egész történet minimum érdekes. Például előbb van nappal és éjszaka, mint hogy Nap létezne. Sőt, növények is előbb voltak, mint Nap, ami azért (is) gáz, mert a Nap miatt van meleg is, és azért az abszolút nulla közelében a legtöbb növény simán szétfagy egy nap alatt.
Persze a Nap melege nélkül a "ég alatt való vizek" sem bírnak létezni, hacsak nem tekintjük a jégtömböt víznek.
Emellett a teremtéstörténet "mennyezetről" beszél, ami nem létezik, és szerinte a csillagok a "mennyezeten" vannak, holott nyilván nem. Persze lehet ezt kerülgetni, hogy Isten a csillagokat teremtette meg, és a Biblia azért mondja, hogy azok a mennyezeten vannak, mert csak úgy látszik, de akkor meg az a kérdés, hogy a csillagok hogyan látszottak egyáltalán, amikor a fényüknek több ezer, ha nem millió éve kell, hogy elérjen ide.
Így hirtelen ennyi jut eszembe, szóval ja, én úgy gondolom, hogy ez csak kitaláció.
Elmondom, mit hallottam a brit Egyesult Reformatus Egyhaztol (United Reformed Churches).
Amikor a zsidokat (i.e. kb. 1600 evvel) az egyiptomiak fogsagba hurcoltak, akkor szuletett a 7 napos teremtestortenet. A egyiptomiaknak volt egy 10 napos teremtestortenetuk, hasonloan, pl. egyik nap a sotetseg es a vilagossag, egy masikon az allatok stb. A zsidok, akik a kulturajukba es a vallasukba kapaszkodtak, hogy megorizhessek az identitasukat a fogsagban, titokban gyakoroltak a vallast, es titokban megirtak egy sajat 7 napos valtozatot maguknak. Ezert van a Bibliaban tobb napba ket dolog is besuvasztva, hogy 7 napba beleferjen. Pl. eg es fold, ES novenyek.
Ez alapjan tehat a teremtestortenet inkabb hasonlit egy underground politikai ellenallasi dokumentumhoz, mint olyan teremtes tortenetnek, amelyet szo szerint kell venni. Eredetileg legalabbis.
Ehhez tudni kell, hogy ez az egyhaz eleg progressziv, sokkal progresszivabb, mint a magyar reformatusok, mindenki azt gondol rola, amit akar.
En magam reszerol elfogadom az evoluciot, es altalaban, amit a tudomanyok elfogadottnak tartanak, nem tartom ellentetesnek a hittel, es nem veszem a Bibliat szo szerint igaznak.
A teremtés, nem 24 órás napokat jelent. Sokkal inkább teremtési korszakokról szóló beszámoló, aminek sorrendje. Van egy alap, amit létre kell hozni, és folyamatosan arra az alapra jöhetnek a többi elemek.
az élethez szükséges feltételeket meg kell teremteni, azután lehet majd tovább alkotni.
Földhözkötött korlátolt gondolkozásúak!
Aki a Napot teremtette,képtelen önmagában biztosítani Nap nélkül az élet feltételeit?...Kapj mát a fejedhez!
A "És lőn este és lőn reggel, harmadik nap." kijelentés nem egy 24
órás napot jelent?....
Az én Istenem -a Biblia Istene- egy szempillantás alatt is megalkothatta volna a világegyetemet, de az emberhez- alkotásához- igazítva 7x24 órába húzta szét azt, mert nekünk szükséges ez a 7-es periódus.
Bár ateista vagyok, de nem gondolom azt, hogy félreértésre, tévedésre kellene gondolni.
A teremtéstörténet szerkezete nagyfokú szerkesztettségre utal. Ez egy irodalmi mű, és nem hiteles történelmi beszámoló. Maga a történet a rossz létezését, eredetét, a világ hierarchiáját, az ember szerepét, feladatát és hasonlókat akar elmesélni az akkori – és másodsorban a mai –emberek számára megérthető, átélhető formában.
Az erős szerkesztettség okot ad arra, hogy a teremtéstörténetet irodalmi szemlélettel érdemes megközelíteni. Minél inkább szerkesztett, formába öntött egy mű, annál inkább csorbul a tartalma a forma érdekében.
Pl. Isten csak a negyedik napon teremtette meg az égitesteket. Akkor hogy volt előtte este és reggel? A napot, mint időtartamot még érteném, de reggel és este? Vagy Isten előbb teremtette a növényeket, mint az égitesteket (a Napot), ami megint csak sajátos lenne.
Ha megnézed, az első három napon szétválasztások történnek, a második három napon teremtés. Az első három napon „ingatlant” teremt Isten, a második három napon mozgó dolgokat. Az első három nap a teremtés a „legyen” igével kezdődik, a második három nap mindenféle más igét használ eléggé változatosan.
Amennyire tudom, a különböző szófordulatok számában is vannak szabályszerűségek.
Aztán van itt némi antropomorfizálás. Isten a hetedik napon megpihent. Elfáradt volna?
Nem lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy az ember egyheti munkáján, mint metaforán keresztül akarta az író bemutatni a világ keletkezésének történetét, amit megtehetett, hiszen a lényege, a célja nem a események kronológiailag hiteles bemutatása volt, hanem valami egészen más, ilyenformán nem hazugságról, tévedésről vagy „kitalációról” van szó, hanem egy tanítás átadása költői eszközökkel.
Nota bene már az korai évszázadokban is többen felvetették azt, hogy a teremtéstörtének nem szó szerint értelmezendő, hogy a napok nem földi, emberi napot, 24 órát, nem 1440 percet, nem 86 400 másodpercet jelentenek itt, hanem szakaszokat, kvázi isteni mércével mért napokat. Pl. Szent Ágoston – aki az 4–5. században élt – is értekezik hosszabban a teremtéstörténetről, amit nem olvastam, de tudtommal ő is boncolgat ilyen kérdéseket. Tehát a szimbolikus vagy inkább úgy fogalmaznék irodalmi értelmezés már akkor felvetődött, mikor sem evolúció elmélet, sem geológiai ismeretek, de modern tudomány sem volt sehol, nem volt alternatív elképzelés a teremtéstörténettel szemben.
Szia
Valóban a félreértés nálad van, vagyis többet kell olvasni a Bibliát ahhoz, hogy megértsük Isten gondolkodását - valamennyire. Mert a tudásunk összehasonlíthatatlanul kevés Istenhez viszonyítva.
De az idővel kapcsolatosan nem találkoztál még ezzel?:
"Ám az ne kerülje el a figyelmeteket, szeretteim, hogy Jehovánál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap." 2Péter 3:8"
Az 1Mózes 2:4 is jelzi, hogy egy „nap” lehet 24 óránál hosszabb, mivel ez a vers az összes teremtési időszakot egyetlen ’napnak’ nevezi. Erre utal Péter apostol is.
De ha tovább kutatunk a Bibliában, akkor azt látjuk, a Biblia nem határolja be egy-egy teremtési időszak hosszát. De mind a hatnak volt vége, hiszen a Szentírás ezt mondja a hatodik napról (miként az előző ötről is): „Így lett este és reggel: hatodik nap” (1Mózes 1:31). A hetedik napnál viszont – melyen Isten megnyugodott a teremtői munkájától – nem olvasható ez a kijelentés, ami arra utal, hogy az a nap folytatódott (1Mózes 2:1–3). Sőt, több mint 4000 évvel a hetedik napnak, azaz Isten nyugalmi napjának a kezdete után Pál azt sugallta, hogy még akkor is tartott. A Héberek 4:1–11-ben visszautalt Dávid korábbi szavaira (Zsoltárok 95:7, 8, 11) és az 1Mózes 2:2-re, majd ezt a buzdítást adta: „Tegyünk meg hát minden tőlünk telhetőt, hogy bemenjünk abba a nyugalomba”. Az apostol idejében a hetedik nap már évezredek óta tartott, és még nem ért véget.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!