Jogsan aggódik az ateista testvérem, hogy keresztényként ne térítsek senkit sem, hanem tartsam meg a hitet magamnak? (nem kitaláció! )

Szeretetből el kell mondanod nekik a jóhírt, de ne várj semmit, és ne siettess semmit. A békességet kövesd. Inkább magadra figyelj oda nagyon, hogy ha már megtértél akkor mintakép legyél és ne egy olyan keresztény aki miatt mások azt momdják, hogy "ez a kereszténység, ebből inkább nem kérek".

A nem evangelizációs hanem személyes bizonyságtétel az, amikor az életmódodból veszik le azt, hogy te már Krisztushoz tartozol, és ha ezt jól fogod csinálni az életben akkor ez vonzó lesz az emberek számára szavak nélkül is.

Hogy jön ide az aggódás?

Neked valamiért bejön ez az életforma, miközben racionálisan semmi nem szól mellette. Ezért rohadtul idegesítő tud lenni az ilyen.

(ja, ne küldj privátot, már le vagy tiltva)

Hát, pedig más érv nem nagyon van, csak racionális.

Ezen kívül csak annyi lehet, hogy "nekem ez tetszik".

A vallás lényegénél fogva irracionális, és ezzel nincs semmi baj. Az életben rengeteg értékes dolog nem valami egzakt egyszer egy, és mégis fontos. Szerelem, művészet stb.

Ezeket viszont nem kell erőltetni. Ha valaki nem keldveli a klasszikus zenét, akkor tök fölösleges az arcába gyúrni, csak ellenszenvet szül.

Nyilván elmondhatod a családodnak az élményeidet, ez telejsen belefér. De ne akard őket meggyőzni.

Az örömhírt nagyon köszönjük.

Csak tudod: nem mindenki fanatikus. Elmondod az örömhírt, és utána hagyd békén őket.