Helyes közeli barátságot ápolni hitetlen embertársainkkal?

Mármint ateistával?

Az embernek sokféle baratja lehet: sporttársa, egyéb hobbi-társa, stb.

Belefér, ha ateista, de tartsátok tiszteletben egymás hitét: ő azt hiszi, nincs, te hiszed, hogy van.

Ha az istenfélelmet erkölcsi,lelki magaslatnak gondolod,az istentelen egy gödörben punnyad.

Mi könnyebb,lerántani valakit a gödörbe,vagy felhúzni onnan? Tegyük fel,aki lent van biztonságban érzi magát odelent s aki fent van szabadnak érzi magát fent.

Tehát szerinted aki nem hívő az bolond, haragos, dühösködő? Akkor probléma megoldva, hiszen senki sem akar bolond, haragos, dühösködő emberekkel barátkozni, akár hívő, akár nem.

Ha meg szerinted nem azok, akkor miért írtad ide?

Ahogyan a "Útba igazítja az ő felebarátját az igaz; de az istentelenek útja eltévelyíti őket" idézetnek sincs semmi köze ahhoz, hogy kivel barátkozol.

Nem értem, miért ne lehetne helyes? Hitünk szerint ők ugyanúgy Isten képére teremtett, végtelen értékű személyek, mint mi.

Ha pedig közeli a barátság, akkor az az én értelmezésben azt jelenti, hogy szeretitek és elfogadjátok egymást a hitkülönbözőség ellenére.

Nem tilos, de óvatosságra van szükség.

Egy világi embernek más az értékrendje. Ezért Isten óva int a túlzott mély barátságokkal.

(1Korintusz 15:33) 33 Ne vezessenek félre titeket. Rossz társaságok megrontanak hasznos szokásokat.

Haversággal nincs gond, de én nem tudnék barátság szintjére lépni.

Testvérből is csak egyetlen barátom van, és fel is nézek rá, pedig sajnos már egyre ritkábban találkozunk.

"Nem azt kell nézni, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt!"

Ezt még nem hallottad?