Van olyan vallás, ami nem a kisember kizsákmányolásának eszköze?
Az egyházak mindíg is a hatalom eszközei voltak, a nép elnyomásban tartásához. Minden vallás másként magyarázta Isten mibenlétét, Istennel pedig azt magyarázták, amire nem tudtak racionális választ adni. Csupán egy dolog közös bennük, hogy a kisember tűrjön, mert ha itt teljesíti az elvárásokat és hagyja, hogy mások élvezzék a munkája gyümölcsét, akkor majd a halála után egy másik világban ezért kárpótolják. Ezt a mesét pedig valamiért bevették az emberek milliárdjai, mert hinni akartak valamiben, ami majd kárpótolja őket az itteni rossz sorsukért észre sem véve, hogy a haszonélvezők mennyire semmibe vették azokat a tanokat, amiket a vallásuk hirdetett. Gondolkodás nélkül vigasztalta őket az a tudat, hogy akiknek itt a földön jó, azok majd pokolra jutnak, de ők a menyországba. Igaz hogy még sose jött vissza senki, hogy elmondja milyen jó a menyországban és milyen rossz a pokolban, de valamiért az emberek mégis bevették a történeteket és az Isteninek nevezett parancsolatokat, amelyek egy része értelmetlen és csak szenvedést okoz.
De van egyáltlán olyan vallás, aminek nem ez a célja?
Van olyan vallás, amely nem azt a célt szolgálja, hogy tűrj el itt mindent, mert akkor lesz jó a túlvilágban?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
11
A szexuális élettől a házastársak nincsenek megfosztva,
Akkor és annyit élnek, amennyit szeretnének.
Nyilván akik nincsenek összeházasodva, azok nem élnek mivel az paráznaság, Isten a szexualitást, a házasságban élőknek engedélyezi.
Ez tudod egy erkölcsi alapelv, nem fekszik le egy keresztény fűvel fával....
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#10
Másnál is így megy, most mi a problémád? Szerinted máshol nincs víz, villany és gázszámla?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nézd, aki a szexért akar megházasodni az biztosan meg fogja csalni a párját.
Épp itt a baj. Ha a szeretet nagyobb mint a szex, annál kitartóbb kapcsolat nincs a világon.
De sokan azonositják a szeretetet, a szerelmet a szexxel. Hát nem. Nem ugyanaz. Nem szexért házasodunk.sőt tedd a partnereket próba alá!
Tudod miért nem? Mert eljön az idő amikor nem kell a szex, lecsökken a kedv. Akkor mi marad? A nagy semmi, Csak a megcsalás marad, hogy a másik fenn tartsa a szexuális éhséget. Azaz te.
A házasság életre szól, az öreg korra is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
13
Vártam, mikor fogja valaki ezt a butaságot felhozni...
Ez nem keresztény gondolkodás, hanem a világi emberek terjesztik, akik váltogatják a partnerüket.
Ha valaki, akkor Isten az aki a legjobban tudja, hogy mi jó az embernek.
Az ilyen gondolkodás kizárja azt, hogy a két ember őszintén szereti egymást.
A szexualitás hozzátartozik az élethez, de nem minden.
A szeretetben nincs csalódás, hanem építkezés van. A szerelmesek akik nem a szexbe, hanem a társuk személyébe szeret bele, ott minden megoldható.
Ahogy más problémák is a felszínre kerülnek és megoldják együtt, ott ezt is megkell beszélni, és megoldásokat keresni.
A szeretet nem vall kudarcot.
Ha egy kapcsolat kudarcba fullad, ott nem is szerették egymást, és nem alkalmazták Isten tanácsait.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
14
Az lehet, de Én nem erről beszélek.
Soha nem hallottam, hogy egyházaknál kitűzik, vagy bejelentik az adományok összegét, és a kiadások részletes listáját.
Valamikor régen Én is jártam templomba.
A Tanúknál minden hónapban felolvassák a beérkezett adományokat, és az esetleges kiadásokat, és azt, hogy mennyi maradt.
Ha kiadások vannak, ami nem reszire vonatkozik, hanem pl, segélyezésekre, megnevezik a kiadások okát, szavazásra is bocsájtják, hogy ki ért vele egyet, ki nem.
Erről jegyzőkönyv is készül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kedves Kérdező!
Nyilvánvalóan sosem voltál aktív tagja semmilyen vallási közösségnek,mégis szilárd véleményed van a felekezeti korrupcióról,kizsákmányolásról,lehúzásokról.
Mi lenne,ha egy cukrászverseny bírája egyetlen süteményt sem kóstolna meg és úgy bíráskodna?
Te pont ilyen bírálgatója vagy a vallásoknak!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
#17
Nálunk rendszeresen elszámolnak vele, minden egyes gyűjtéssel, a felújításokkal, van éves elszámolás is. Miért hazudsz?
Ha valóban jártál volna templomba, akkor tudnád, hogy jellemzően dec 31-én szoktak ezekkel minden templomban a prédikáció alatt. Dehogy jártál te... :)
Az egyházi hozzájárulásokat is vezetik, láthatóan azt se fizetted sose, mert mindig kap róla egy számlát az illető. De amikor a mise szándékokat íratják fel, akkor is kap róla ilyet. Lényegében a perselyadományokon kívül mindenről.
Látod, a hazugságod mindig lelepleződik.
A kérdés nem erről szólt! Hanem arról, hogy a vallások mind azt hirdetik, hogy itt a földön tűrd el a sok rosszat, a sok szenvedést, mert akkor lesz csak jó a túlvilágon, ha itt jó szolga vagy. Ez pedig csak az uralkodó osztály érdeke, nincs benne semmi olyan, amit valóban Isten akarna, csak a vallások tették bele, mert az egyházak mindíg is kiszolgálták a felsőbb hatalmat vagy ők maguk voltak azok. Tudom, hogy ezt nehéz elfogadni főként a keresztényeknek, mert itt a legjellemzőbb ez a hozzáállás és ehhez a biblia által megfelelő, de alaptalan történeteket is gyártottak, amit csak a vak hit tart fenn, de józan ésszel gondolkodva irracionális, viszont a hit jó pótlék, hogy ne kelljen gondolkodni. Pont ezért nem is a kersztény bigottságra vagyok kíváncsi, nem hitvitát akarok nyitni, mert az úgyis felesleges, hanem értelmes hozzászólásra, ami a kérdésre a válasz.
A kérdés arról szól, hogy van-e olyan egyház, ami nem ezt hirdeti, nem attól teszi függővé a mostani életünk utáni létet, hogy szenvedtél-e eleget, az elvártak szerint viselkedtél-e, hanem ettől független.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!