Lehet valaki hithű keresztény, miközben Plejádi Fényküldött is?

Gyermekkoromban keresztényi katolikus neveltetésben részesültem.

A nagyszüleim, számos módszert alkalmaztak, hogy megtanítsanak engem a vallásos életre. Mindig is úgy éreztem, kegyetlenek velem, a szabadságom korlátozása és a bűntudat állandó vendég volt ifjúságom alatt.

Az állami középiskolában töltött éveim alatt ezek a neveltetési módszerek különösen élesen ütköztek az ottani szekuláris nézetekkel.

A fiatal felnőttkoromra érve rádöbbentem, hogy a nagyszüleim szigorúsága és rosszindulata mögött mélyebb okok húzódtak meg. Egy barátnőmhöz akartam költözni az egyetem ideje alatt, amit nagyszüleim hevesen elleneztek, szerintük az erkölcsileg romlott barátnőm engem is bele akart vonni valami sátáni szeánszba.

A kezdeti jóindulatúnak nevezhető vitából hamar dühödt üvöltözés lett, majd kibukott belőlük: bűnben fogant "zabigyerek" vagyok, és a nagyszüleim szégyene. Kitagadtak, én meg lelkileg összetörve költöztem el.

Barátnőm karjaiban találtam meg a vigaszt azon a hétvégén. Valahogy igazuk volt a nagyszüleimnek, mégis "bűnbe" vitt.

De én nem így fogtam fel.

Az egyetemen új lehetőségek nyíltak meg előttem, amit maradéktalanul kihasználtam, közben barátnőm bevezetett az eddig ismeretlen világba - az ezotériába. Barátnőm régóta foglalkozik ezzel, tőle tudtam meg azt is, hogy valójában Plejádi Fényküldött vagyok. (valószínűleg a nagyszüleim is tudtak róla, ezért igyekeztek eltitkolni a származásomat, soha nem meséltek apámról és ezért részesítettek ennyire bigott katolikus nevelésben, hogy soha ne ismerhessem meg a valódi célomat a Földön)

Ez a felfedezés alapjaiban ingatta meg a hitemet, és arra késztetett, hogy újraértékeljem a világról és önmagamról alkotott képemet.

Ez vezetett ide.

Más is van így? Milyen megoldást találhatnék?