Az baj, hogyha nekem Lucifer szimpatikusabb és rokonszenvesebb, mint Isten?















Nem baj.
Nem vagy egyedül.
Én Inari Ókami-val vagyok így. Van itthon kamidana-m és minden nap imádkozom
valamint teszek ki áldozati ételt. Nem is ért nagyobb baj azóta.





Hát szia!
Ez egy fontos kérdés, és úgy gondolom, azt kell tennünk, ami a lelkiismeretünk szerint jó. Ha az a meggyőződésed, hogy a szabadság és az önazonosság jó, de sátáni találmányok, akkor ilyen szempontból a Sátánt kell követned. Más kérdés, hogy ezek szerint felcseréled a neveket, hiszen valójában ezek isteni találmányok.
Aki gyilkos galócát eszik, az nem büntetésből fog mérgezést kapni, hanem mert a gyomor nem erre lett kitalálva. A gonosz tettek szenvedést okoznak a léleknek, mert a lélek Isten lehelete.
Az ember nem születik gombásznak, így nem mindig tudja, milyen gombától fog mérgezést kapni. Én azért tartom meg az Egyház parancsait, mert bízom abban, és úgy tapasztalom, hogy jót akar. Aki úgy tapasztalja, hogy az Egyház rosszat akar, az nem fog bízni benne, és a parancsokat sem fogja megtartani.
Isten a pokolban is nagyon szereti az embert, sőt még a Sátánt is, hiszen Isten nem tud sem gyűlölni, sem büntetni, sem elutasítani, sem semmiféle rossz dolgot tenni.
Íme a jóság szabálya:
"Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták." (Mt 7,12)





#5
Mióta szól Sátánról ez (Mt 7,12) a vers? Itt nem emberek tegyenek jót MÁSIK EMBERNEK?
Te embernek tekinted Sátánt?





Nem baj, élj vele boldogan, áldásom rád. A tűz lángjában gyötrődve orgiák? Ez valami új ötlet, erről még nem hallottam. Ez kb. olyan, mintha maszturbáló végstádimú rákosokról szólnának a hírek a tévében. Rosszul tudom, hogy aki kegyetlenül szenved testileg, az közben nem tud egyben élvezkedni? A kettő kizárja egymást.
Lehet, hogy szívesen átírnád a Bibliát, de abban nem az van, hogy "Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesznek majd nagy orgiák", hanem így szól: "Az Emberfia elküldi majd angyalait, és összegyűjtenek országából minden botránkozást okozót és gonosztevőt, és a tüzes kemencébe vetik őket: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás." (Mt 13:41-42)










Mt 25:41-
"Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre! Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg. Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked? Akkor így felel nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg. És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!