Az Iszlám vallás a judaizmus és a kereszténység megreformálásáért jött létre?
#14
Egész pontosan egy zsinaton, a Római zsinaton Kr.u. 392-ben (ha jól emlékszem) meghatározták a Biblia 72 könyvét. Ezt még 2 zsinaton megerősítették, egyik szintén a 4. század végén volt Karthágóban, másik pedig a Trentói (vagy Trienti) zsinat volt jóval később.
Szóval vagy rosszul tanuljátok, vagy te nem tudsz egyszerű történelmi eseményeket pontosan megtanulni és értelmezni.
Hiába véded, ez még akkor sem változtat a lényegen hogy összeültek megbeszélni mi kerülhet bele a bibliába, és milyen formában. 100 fajta fordítás, különböző értelmezések stb. Nem egységes. Például Jehova tanúi nem értették egyáltalán mi az a Számok fejezet A bibliában, meg a Judit könyve a másik fordítású nem tudom melyik felekezeti bibliában.
Ezzel szemben, a Szent Koránban, egyetlen betű sem változott azóta mióta ki lett nyilatkoztatva. Vannak sunni és shiya muszlimok, magyarok és angolok, indonézok és arabok, de ugyanazt a Koránt olvassuk. Egyetlen egy eltérés sincs még a fordításokban sem, ami más értelmet adhatna neki.
Nyilván meg kellett beszélni, hogy mi kerül bele, mert volt sok apokrif írás. Ahhoz pedig elég megborult elme kell, hogy bármi kapcsolatot láss e között és 1600 évvel későbbi fordítások között.
"Ezzel szemben, a Szent Koránban, egyetlen betű sem változott azóta mióta ki lett nyilatkoztatva."
Ez nettó hazugság, a Koránból is volt több változat, még ma is fellelhető egy-egy olyan régi, amit nem sikerült az egységesítéskor elpusztítani. Olyan pedig egy sincs, amit közvetlenül Mohamed írt volna, vagy élete idején keletkezett.
"Egyetlen egy eltérés sincs még a fordításokban sem, ami más értelmet adhatna neki."
Nyilván van eltérés, annyira, hogy a fordított verziókat nem is tartják igazi Koránnak, hanem csak az eredeti arabot. Én egyszer egy magyar fordításból próbáltam érvelni, amit erősen megkritizált a muzulmán, hogy mennyire téves.
Most akkor találjátok már ki, hogy egyeznek ezek vagy sem. Ha eldöntöttétek, szóljatok :)
#15!
Én úgy tudom,hogy az általad felsorolt zsinatokon 66 könyvet fogadtak el bizonyítottan Istentől ihletettnek,s nem 72-t. Különben korrekt a hozzászólásod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!