A kereszténység gyakorolható egy magányos magának való embernek is?Például ilyen a keresztény kontempláció?

Teljesen nem, mivel a kereszténység teljesen csak közösségben élhető meg. Közösségben, de nem csak Istennel, hanem az emberekkel is.

Amúgy ez a buddhizmusban se járható út, nézd meg, hogy még a buddhista remeték is alkottak közösséget.

Igen. Viszont a kereszténység egyik alapeleme a közösség. Tehát valamilyen szinten részt kéne venned benne. A magányos imádság is egy jó dolog, de mindkettő kell.

S ha vannak különböző félelmeid, fóbiáid; az segít rajtuk, ha beskatulyázod magad, hogy “én ilyen vagyok és NINCS ESÉLYEM változni”? Mert a félelmeken felül lehet kerekedni, főleg Krisztus erejével.

S ha az igazságot keresed, miért gondolod, hogy a kereszténység és a buddhizmus IS az igazságra vezet. Mert a szemléletmódunk alapjaiba eltér a buddhizmustól. Ezért én a kérdést vagy trollkodásnak, vagy pedig hatalmas tudatlanságnak tudom be. Az utóbbin könnyen lehet segíteni.

Lehet. Még a korai keresztény időkben sok szerzetes a világtól teljesen elszigetelve élt, azzal hogy ő nem az egyháztól, hanem magától Krisztustól kapta a presbitériumát. Aztán az egyházban többféle szerzetesrend alakult ki, így a szerzetesség kevésbé lett magányos. De például a monostor is az ógörög monosz=egy szóból származik, mert az egyedüllét, magányos elmélkedés a szerzetesi élet része.

A Krisztus Követése c. könyvet ajánlom részletes tanulmányozásra, ez részletesen kitér az egyedüllét és a hit kapcsolatára.

De itt mindenképpen leírom, hogy a szerzetesek rendkívül képzett emberek, és egyedül is tudnak a helyes úton járni. Azonban a hívek többségének ez nem járható út, lelki vezetésre van szüksége.