Az ateisták pánikolnak? A James Webb űrteleszkóp a Bibliát igazolja?
Pánikolni nem pánikolok. De egyáltalán nem nyugtat meg az, hogy milyen tudatlan és hiszékeny, naiv emberek járnak a világ. Így jó dolguk van a csalóknak, ezoterikusoknak, szektáknak, stb.
Van bőven egyszerű préda.
Ilyen embereknek azt is belehet adni, hogy jó lesz neki ha felrobbantja magát és sok más embert.
"Tehát a tudosok vakargatják a fejüket, de jobb ötletük nincs, mint megmaradni a nyilvánvalóan hibás ősrobbanás elméletnél."
A "jobb ötlet" a statikus világegyetem model lenne, amely lényegében a vallás végét is jelenthetné, hiszen egy statikus világegyetem semmilyen Teremtőt nem igényel.
A Nagy Bumm azonban egy olyan világegyetem modell, amely hagy egy hézagot, ahová be lehet illeszteni Istent.
Nem is értem tehát azokat a vallásos embereket, akik a Nagy Bumm ellen hadakoznak: lényegébem Isten létezését próbálják cáfolni...
Egyébként, kérdező... láttál te már ateistát élőben?
Nem igazán értem, miért pánikolnának, ha megjelenne egy isten? Attól csak a hívők pánikolhatnának, mármint a hívők nagy része azért, mert ő éppen nem az istene. Kis része meg azért, mert akkor már biztos lenne, hogy számonkérik az életét, méghozzá hamarosan - és ő ezt nem gondolta volna. Fogadjunk, hogy te sem?
Az ateisták ezzel szemben elsőnek mennének oda hozzá, és egy csomó kérdést feltennének neki. Miért teremtette a világot, mi a célja vele, miért pont ilyenre, és hogyan lehetne javítani rajta... stb. stb.
Az ateisták viselkednének értelmesen.
“ Ha a Bibliát (tévesen) szó szerint értelmezem, amint a neoprotestánsok teszik, akkor innen vissszaszámítva kb. 6000 évet kapok.”
Igen. A 6,000 év reális a Biblia alapján. Jelenleg a James Webb űrteleszkóp azt mutatja, hogy a Nagy Bumm után közvetlen sincsenek rendezetlen állapotban levő galaxisok. Ami elég komoly cáfolata az ősrobbanás elméletnek és támasztja alá a teremtés elméletét.
Ugyanakkor még a jelenlegi fizikai modellünk sem támasztja alá az ősrobbanást hiszen az ellentmond a termodinamika első törvényének.
Ez alapján nem lehet arra következtetni, hogy 13.8 milliárd éves az Univerzumunk.
Egy kérdésem van.
Te ezeket komolyan gondolod vagy csak szórakozol?
"a termodinamika első törvényének"
NEM mond ellent. Nem értesz hozzá.
"a Nagy Bumm után közvetlen sincsenek rendezetlen állapotban levő galaxisok."
Valóban, több 100000 év kellett hozzá, hogy egyáltalán galaxisok legyenek.
"Ami elég komoly cáfolata az ősrobbanás elméletnek és támasztja alá a teremtés elméletét."
Tessék?
Pontosan miért is?
“ "a termodinamika első törvényének"
NEM mond ellent. Nem értesz hozzá.”
Na magyarázd meg akkor okoska.
“ Valóban, több 100000 év kellett hozzá, hogy egyáltalán galaxisok legyenek.”
Te honnan tudod, hogy pontosan hány év kellett a galaxisokhoz. A James Webb teleszkóp teljesen kifejlett galaxisokat “talált” nem sokkal a Nagy Bumm után amelyeknek “nem szabadna” ott lenniük. Tehát cáfolja az egész elméletet. De ha ennyire okos vagy, hogy még amit a fizikusok is beismernek azzal is szembemész vad fanatizmusodban, akkor tessék fejtsd ki, hogy miért volt szerinted még mindig ősrobbanás ha a James Webb űrteleszkóp semmi arra utaló jelet nem talát?
"mit a fizikusok is beismernek"
Küldjél a témáról egy tudományos forrást. Ne egy fanatikusok által üzemeltetett hazugság gyárnak videóját vagy cikkét hanem tudományos forrást.
"A termodinamika értelmében nem lehet anyagot vagy energiát elpusztítani vagy létrehozni. Akkor mégis a Nagy Bummnak hogy sikerült volna?"
Az ősrobbanás elmélet nem tér ki arra, hogy mi volt a robbanás előtt. A kérdésed pedig ahhoz kapcsolódik ami előtte volt amiről nincs információ. Tehát a termodinamika nem cáfolja az ősrobbanást pusztán arról van szó, hogy fogalmad sincs miről beszélsz (mint úgy álltalábban az evolúció tagadók).
“ Az ősrobbanás elmélet nem tér ki arra, hogy mi volt a robbanás előtt. ”
Akkor meg mi értelme van? Akár teremtés is lehetett akkor?
“ Küldjél a témáról egy tudományos forrást.”
Megfelel?
Nem számítottak arra, hogy ennyire rendezett volt az Univerzum 10 milliárd éve, arra számítottak, hogy kezdetleges és rendezetlen állapotban fogják találni. Viszont a James Webb teleszkóp épp hogy rendezett állapotot talált. Ezt úgy próbálják a modellbe erőszakolni, hogy egyszerűen azt mondják, hogy az elején a galaxisok egyszerűen sokkal gyorsabban alakultak ki mint most. Nevetséges
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!