Jól gondolom, hogy ugyanúgy bűn, illetve Isten szemében is az, ha valaki parázna és házasságtörő volt a múltban?
#10
Senki sem állította, hogy a házasságtörés rendben van. Halálos bűn. És igen, a házasság méltósága elleni nagyon súlyos vétek.
Viszont a válás gondolata szembe megy Krisztus tanításaival; s én inkább hiszek a Fiúistennek, mint a te logikádnak.
Isten irgalmas, s Ő megbocsátja bűneinket a szentgyónásban. Minket is arra hív, hogy “hetvenszer hétszer” bocsássunk meg testvérünknek (ld.: Mt 18,22). A hét pedig a teljesség száma, s még annál is többször.
Továbbá tegyük fel, hogy a házasságtörő szívből fél megbánja, amit tett. Szerinted az a helyes hozzáállás, hogy beskatulyázod, “te még többször is el FOGSZ hagyni,” s korábbi bűnét folyton az orra alá dörgölöd? Ez jót tesz a kapcsolatnak? Jézus is ezt tenné, vagy esetleg megbocsátana?
"Viszont a válás gondolata szembe megy Krisztus tanításaival"
Házasságtörés esetén Jézus is engedélyezi a válást.
Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznaság miatt –, és mást vesz el, házasságot tör. Mt 19,9
#13; 14
Ilyet sosem állítottam, de azt minthogyha már írtam volna, hogy kérlek, arra válaszolja, amit VALÓBAN írok, s nem arra, amit a fantáziádban írok le.
Kérlek, kedves kérdező, tisztelj meg engem azzal, hogy normálisan elolvasod és értelmezed, amit írok. Előre is nagyon szépen köszönöm. 😁
Ez most mindkét kérdésnél ( https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__.. és https://www.gyakorikerdesek.hu/kultura-es-kozosseg__vallas__.. ) írt kommentedre válasz lenne.
Primo, senki nem vár el tőled semmit. Krisztus ezt tanította, s a keresztény ugye χριστιανος, azaz krisztusi, tehát elméletileg Krisztus tanítását követi. Szabad akaratod van, te döntesz.
Összeállt a kép. A megcsalás súlyos vétek, s te egyfajta igazságosságot szeretnél meglátni a rá vonatkozó keresztény tanításokban, s ha nincs ráerőltetni. Teljesen megértelek, a tizenéves korosztályban az igazság keresése prioritás. Csakhogy a kereszténység nem az igazságosság, hanem a szeretet vallása. Hadd szemléltessem ezt Krisztus példájával, mivel saját érdemeim elégtelenek.
Jézus az örök Isten. S Ő eljött közénk. Hogy lett volna ez az igazságosság szerint, mivel mi bűnösök vagyunk? Leírhatatlan felségű Istenként jelent volna meg, Akinek Jelenlététől a halandó test a porba hull, s minden lélek “arcra borulva” imádja; és minket pedig bűneink miatt elkárhoztatott volna. Az igazságszolgáltatás lett volna a mi fogalmaink szerint. De mit tett? A szavakkal leírhatatlan egyetlen szent és örökkévaló Isten a szolga alakját vette föl minden gyengeségével egyetemben (a bűnt kivéve), s a legszerényebb körülmények között jött közénk. Ez járt volna az Örökkévalónak? Nem. Bár meg nem érdemeltük, tanított minket, meggyógyított minket, holott egyiket sem érdemeltük meg. Nekünk adta Önmagát az Oltáriszentségben, s elküldte az apostolokat, hogy MI, bűnösök üdvözülhessünk. Ezt az igazságosság szerint cselekedte? Nem. A gecemáni kertben amikor el akarták fogni, nem állt ellen; pedig jogos önvédelemmel elpusztíthatta volna az összes katonát és poroszlót. Ehelyett hagyta, hogy Őt, a Mennyei Királyt hamis vádakkal elítéljék; s még a legnagyobb fájdalmak közt is könyörgött, hogy az Atya bocsásson meg a gyilkosainak. Ez nem igazságosság, hanem szeretet.
Ehelyett Jézus megbocsátásra és szeretetre tanított bennünket. “Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36)
Nem azt mondom, hogy ne légy következetes, hanem, hogy ne melengess kígyót a kebleden. Egyszer talán megérted.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!