Hogyan reagáljunk ha a fiatal gyerekünk közli velünk hívőkkel, hogy ateista vagyok, nem kérek a vallásokból?

5

Kedves Kérdező

Milyen sokk? valami megrázkodtatás érte?

A kérdés nyilván trollkodás, mert egy fiatal gyerek aligha fogja fel, mit jelent az ateizmus, pláne nem vallja. Valószínűleg nem is gondolkodik ezen.

De azért adok értelmes választ is. Szent Ágoston édesanyja éveken keresztül imádkozott fia megtéréséért, ami Istennél meghallgatásra talált és Ágoston megtért kicsapongó, tévelygő életéből. Tehát a válasz az, hogy erőszakos noszogatás helyett inkább imádkozni kell érte és jó példával előtte járni.

Serdülő korban szerintem ez normális vagy inkább úgy mondom elég gyakori. Keresi önmagát, keresi azt, ami nem a szülei. Az én esetemben például igazából meg se kérdőjeleződött Isten léte, mégis csak azért is úgy viselkedtem, úgy beszéltem, mint aki nem hisz, pusztán csak azért, hogy nehogymá olyan legyek, mint ők.

Tehát egy serdülőnek rá kell jönnie, hogy nem azért hívő, mert a szülei is azok, hanem mert önmaga is gondolja, s mire ideig eljut az időbe kerülhet. Persze olyan is lehet, hogy valaki végleg vagy hosszú időre szakít a hittel. Az öcsém például ez utóbbi volt, de aztán annál nagyobb hívő lett.

Egyrészről a melegektől való undorodás, melegek bántása, elítélése nem Jézust, Istent követő emberhez méltó. Lehet előszőr a saját hitedet kéne rendbe tenned.

Ezenfelül pedig a hitet nem lehet erőltetni. Tartsad tiszteletben a hitét és inkább arra koncentrálj, hogy jó ember legyél, jó szülője és jó emberré neveld. Jobb az ha ateistaként lesz jó ember mintha hívőként lesz rossz.

Hány éves?

Katolikus plébánosunk mondta, aki magasan képzett és kiváló pap, hogy kamaszkorban az ateizmus is teljesen normális dolog. Ekkor életkori sajátosság minden ellen lázadni: szabályok, egyház, szülők és akár Isten ellen is.

Nem ezzel van a baj, hanem azzal, hogyha válaszok, támogatás, biztos pontok helyett kirekesztést, megvetést kap családon belül (meg az undorra való nevelés, ami a ti esetetekben szépen visszaköszön). Ez a szülőség csődje, nem az, hogyha kamaszként megkérdőjelez dolgokat.

Sok, őszinte beszélgetéssel, meg legfőképp személyes példamutatással kéne elöljárni.