Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért született Jézus i.e....

Bölcsek köve kérdése:

Miért született Jézus i.e. 8.02.10-én?

Figyelt kérdés

Jézus születésének és kínhalálának időpontjára nézve az elmúlt évszázadok folyamán számtalan elmélet látott már napvilágot, viszont azt is tudjuk, hogy helyes megoldás csak egy lehet...


Jézus születésének korrekt időpontja kizárólagosan a Schemhamphoras, azaz Isten 72 szellemének ismeretében adható meg. Ez a 72-féle isteni szellemi hatás magába foglalja az ormuzdi, azaz a pozitív szellemi hatást is, aminek az égisze alatt jött a világra többek között Hom, Zoroaster, Mithrász, Szt. György, Attila, Álmos, David Reubeni, Sabbatai Cví, Jiddu Krishnamuri és természetesen a Názáreti Jézus is.


A Jakab-féle apokrif evangélium szerint amikor Mária 1 éves lett, a beavatott papok már jelezték Annának és Joákimnak, hogy a leányuknak kell majdan megszülnie Izrael fiainak a Megváltóját, Jézust.


Mária 3 éves korától 12 éves koráig a jeruzsálemi Templomban nevelkedett, Zakariás pap felügyelete alatt, aki Máriát az alábbi szavakkal fogadta: "az utolsó napokban nyilvánvalóvá teszi benned az Úristen, Izrael fiainak megváltását". Máriát a Templomban töltött évek folyamán Zakariás felkészítette a Jézussal történő közelgő terhességére.


Mária áldott állapotának kezdete, azaz Jézus testi megfogamzása egybeesik Máriának a jeruzsálemi Templomban történt látogatásával, ahova elvitte az általa elkészített függönyt, amit az ottani főpap korábbi kérésére csinált a Templom számára. Ezt követően ment vendégségbe Erzsébethez, akinek a férje volt Zakariás. Ez i.e. 9.05.20-án történt, a Schemhamphoras egyik kozmikus forrásának kialakulásakor.


Mária és József Betlehembe mentek, mivel Augustus császár utasítására i.e. 8-ban Publius Sulpicius Quirinius a nem római polgárok részére is népszámlálást tartott. Jézus születése ez idő alatt következett be i.e. 8.02.10-én. Aznap a Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek (Nap, Hold, Mars, Szaturnusz és Uránusz) együttálltak Betlehem felett.


Heródes király nem csak az újszülött fiúgyermekeket ölettette meg, hanem 2 éves korig az összest, ugyanis tudomására juthatott, hogy a Mars planéta periódusából adódóan 2 év eltéréssel kétszer valósul meg minden esetben az itt tárgyalt együttállás. Heródes tehát nem lehetett abban biztos, hogy a 2 évvel korábbi (i.e. 10.02.03.), kevésbé egzakt konjunkció égisze alatt nem jött-e a világra egy Jézushoz hasonló lelki adottságokkal felvértezett gyermek, aki esetleg szintén veszélyt jelenthetne majdan királyságára.


A Máté evangéliumában részletezett napkeleti bölcsek látogatásának története egy emberbőrbe bújtatott kozmikus misztérium exoterikus elbeszélése. A hagyományok szerint ugyanezek a bölcsek ugyanilyen ajándékokkal (arannyal, tömjéntnel és mirhával)kedveskedtek Mithrász születésekor is, aki szintén Isten fiaként bűntelenül született egy szűztől, akit Isten anyjának neveztek. A jászola mellett pásztorok és Ormuzd szent állatai (egy szamár és egy ökör) tartózkodtak. Nem véletlenül olvasható a Magyar Katolikus Lexikonban az alábbi megjegyzés: "A Háromkirályokat a legrégebbi keresztény ábrázolások Mithrász tisztelőiként állítják elénk"...


Annak ellenére, hogy Máté nem említette a bölcsek számát, az ókeresztény teológus, író és egyháztanító Órigenész azt nyilatkozta, hogy hárman voltak, amire logikus módon az ajándékok száma is utal.


A három napkeleti bölcs valójában a Mars, Szaturnusz és Uránusz planétákat szimbolizálták, testesítették meg és ezért érkeztek napkelet felől (Máté 2,1) majd távoztak más irányba (Máté 2,12), azaz napnyugati irányába az égi mechanika törvényszerűségéből adódóan.


Nagy Heródes i.e. 9.11.28-án máglyára küldött néhány lázadót egy teljes holdfogyatkozás alkalmából (forrás: Josephus Flavius), majd néhány hónap múlva a Peszách ünnep előtt, i.e. 8-ban a királyságának 37. évében eltávozott az élők sorából.



2024. márc. 17. 17:02
1 2 3 4 5
 41/48 Alex Fly ***** válasza:
100%

Szóval szerinted pár szélhámos több csillagászati ismerettel rendelkezett, mint a szakcsillagászok több ezer éven keresztül? És akik naponta figyelték az eget, azoknak soha nem tűnt fel, hogy eghyel több a bolygó, mint amit addig ismertek? Mert ugye Galilei is a Szaturnuszt tartotta a legkülső bolygónak, mint azt a feljegyzéseiből tudjuk. Az, hogy adott körülmények között az Uránusz is szabadszemes (legnagyobb fényessége kb. 5,8 magnitúdó), teljesen lényegtelen: maximum egy halvány, hatodrendű csillagként kerülhetett be a katalógusokba; egyetlen forrás sem említi, hogy észlelték volna a mozgását -ergo az asztrológia szempontjából teljesen irreleváns. A Neptunusz legkorábbi észlelése Galileihet köthető, de ő is csak egy átlagos halvány csillagként írta le, holott már észlelte a mozgását...

Ugye nem akarod azt monda i,hogy ő és az összes csillagász laikus lett volna?

A Pluto belekeverése még nagyobb öngól: esetleg azt is megmondod, hol volt a Chiron, a Sedna, a Xena és a Kuiper-öv többi kisbolygója, amelyek közül a Pluto csak egy?

Ami pedig eleve hiteltelenné teszi a magyarázkodásodat az az, hogy Nostradamusra hivatkozol egy tök ismeretlen 35 éves fiatalember születési idejével kapcsolatban. Ő ugyanis soha, egyetlen négysorosában sem írt évszámotn csak annyit közölt, hogy azok be fognak teljesedni a 3599. év végéig -de direkt véletlenszerű sorrendben írta, ergo csak utólag lehet igazolni azokat.

2024. márc. 18. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/48 A kérdező kommentje:

"Az, hogy adott körülmények között az Uránusz is szabadszemes (legnagyobb fényessége kb. 5,8 magnitúdó), teljesen lényegtelen: maximum egy halvány, hatodrendű csillagként kerülhetett be a katalógusokba; egyetlen forrás sem említi, hogy észlelték volna a mozgását -ergo az asztrológia szempontjából teljesen irreleváns. A Neptunusz legkorábbi észlelése Galileihet köthető, de ő is csak egy átlagos halvány csillagként írta le, holott már észlelte a mozgását..."


Az "állócsillagoknak" nincsen olyan sziderikus keringési ideje, mint mondjuk az Uránusznak, ami 84,07 év, ergo majdnem háromszorosa a Szaturnuszénak (29,46 év)... Bárki aki beavatalan csillagászként felfedezte az Uránuszt "csillagként" annak rá kellett volna nagyon gyorsan jönnie, hogy az nem lehetett csillag... Akkoriban gyorsan a máglyán tudott landolni bármelyik csillagász, ha esetleg a hivatalos irányzattal szemben próbálkozott volna publikálni. Lásd pl. Giordano Bruno esetét.


Az Uránusz a beavatottak planétája volt, ugyanis ennek ismerete nélkül képtelenség volt az ábrahámita vallások kozmikus misztériumait feltárni.

Aki esetleg mégis erre szánta volna el magát, annak tisztában kellett lennie azzal, hogy a misztériumok védelme érdekében nem lesz hosszú életű...


Néhány idézet ezzel kapcsolatosan:


Harry Bondegger a "Die höhere Medizin, Alchemista Redivivus oder die reelle Seite der Alchimie" című könyve 12. oldalán az alábbit írja:

"Senki ne tegye ismereteit közzé, ne add ezt az ellenség kezébe, ez az összes alkémista titoknak a titkát tartalmazza. Egy ilyen értékes gyöngyöt ne szolgáltass ki disznóknak és méltatlanoknak, ez egy nagy ajándéka Istennek! Ha ismered a titkot, megtiltjuk neked büntetés terhe mellett, hogy valakinek ugyanezt leleplezzed; mert aki ezt leleplezi, az Isten előtt átkozott. És ezért ezt a filozófusok állandóan titokban tartották és Isten segítségével a jövőben is titokban lesz tartva." (fordította Klaus L. Matefi)


August Horneffer (1875 - 1955) szabadkőműves író és filozófus által alkotott "Symbolik der Mysterienbünde" ("Misztériumszövetségek szimbolikája") című könyvének 19/23. oldalán az alábbiak olvashatók:

"A vallásos-mágikus eszköz titoktartása ősrégi."

"Az antik misztériumszövetségekben köztudottan, kötelezően, nagyon szigorúan betartották a titoktartást, az áruló súlyosan meg lett fenyegetve és nem menekült az általános megvetés elől." (fordította Klaus L. Matefi)


Charles William Heckethorn (1826 - 1902) angol történész a "Geheime Gesellschaften, Geheimbünde und Geheimlehren" ("Titkos társaságok, titkos szövetségek és titkos tanok") című terjedelmes munkájának 12. oldalán megerősíti az eddig írtakat:

"A beavatottakat "Epopten"-nek hívta az ember, tehát olyan egyének voltak, akik a dolgokat a maguk valóságában nézték. Minden misztériumnak voltak "nagyobb" és "kisebb" titkai, egy exotérikus és egy ezotérikus tan, valamint három fokozata. Az árulás mindenhol szégyenletesnek számított, és a legsúlyosabb büntetések lettek kiróva. Ezért a felvételre jelentkezőknek a legfélelmetesebb eskükkel kellett a titoktartásra felesküdniük." (fordította Klaus L. Matefi)


Az Oroszországban született okkultista, Helena Petrovna Blavatsky (Helena Petrovna von Hahn-Rottenstern; 1831 - 1891) az "Isis Entschleiert" ("Leleplezett Ízisz") című kétkötetes könyve II. kötetének 90-100. oldalán szintén utalt a misztériumok elárulóira váró halálbüntetésekre.


Leo Alan (1860 - 1917) angol teozófus és ezoterikus asztrológus az 1930-ban Lipcsében megjelent "Astrologische Werke" IV. kötetének 153-154. oldalán arról ír, hogy az Uránuszt és a Neptunuszt ismerték már a régi időkben is. Ezt Ernst Tiede az 1921-ben Lipcsében kiadott "Das entschleierte Christusgeheimnis", azaz a "A leleplezett Krisztus-titok" című könyvének 40. oldalán megerősítette azzal, hogy szerinte a legöregebb indiai írott okmány, a Purana 9 planéta ismeretéről számol be.


Persze bárki nyugodtan kételkedjen ezután is abban, hogy a szabadszemmel látható Uránuszt William Herschel (1738 - 1822) asztronómus 1781.03.13-án történt "felfedezése" előtti időkben nem ismerhették... Joga van hozzá...

2024. márc. 20. 17:32
 43/48 A kérdező kommentje:

"Ami pedig eleve hiteltelenné teszi a magyarázkodásodat az az, hogy Nostradamusra hivatkozol egy tök ismeretlen 35 éves fiatalember születési idejével kapcsolatban. Ő ugyanis soha, egyetlen négysorosában sem írt évszámotn csak annyit közölt, hogy azok be fognak teljesedni a 3599. év végéig -de direkt véletlenszerű sorrendben írta, ergo csak utólag lehet igazolni azokat."



Egyálalán nem tudtam értelmezni a fenti sorokat...

Immánuel 1999.08.11-én történt világra jövetelére már az asztrológiában, kabbalah-ban, hermetikus ismeretekben és a héber nyelvben jártas zsidó származású Nostradamus (1503 - 1566) is felhívta az utókor figyelmét:


"L` an mil neuf cens nonante neuf sept mois, Du ciel viendra un grand Roy d` effrayeur," (Centurie X., LXXII.) (Les Propheties de M. Michel Nostradamus, Dont il y en a trois cens qui n`ont encore jamais été imprimées; A Lyon, 1566; S. 164)

"Ezerkilencszázkilencvenkilenc hetedik havában az égből megérkezik a rettegés nagy királya." (Centuriák X. 72.)


Nostradamus kizárólagosan CSAK egyetlen dátumot adott meg a Julianus naptár szerint a négysorosaiban, éspedig az 1999. év 7. havát, amivel egyértelműen az 1999.08.11.én létrejött, teljes napfogyatkozással hatásfokozott kozmikus keresztre ( [link] ) célzott.

2024. márc. 20. 17:48
 44/48 Alex Fly ***** válasza:
Már megint azt akarod bemesélni, hogy néhány "beavatott misztikus" ismerte az Uránuszt, miközben több tízezer csillagásznak fogalma sem volt arról, hogy egy épphogy látható halvány csillag tulajdonképpen bolygó. És persze ez a néhány zsidó akkora hatalommal rendelkezett, hogy halálos fenyegetést jelentett erre a több tízezer babilóni, görög, koreai, arab, kínai és európai csillagászra -természetesen Hershelt és az utána következőket kivéve...
2024. márc. 20. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/48 A kérdező kommentje:

"Már megint azt akarod bemesélni, hogy néhány "beavatott misztikus" ismerte az Uránuszt, miközben több tízezer csillagásznak fogalma sem volt arról, hogy egy épphogy látható halvány csillag tulajdonképpen bolygó."


Az Uránusz a beavatottak planétája volt, ami nélkül a kozmikus misztériumokat képtelenség volt feltárni... Egy laikussal megértetni persze nem könnyű feladat, de nem is az a feltétlen célom, hogy mindenképpen elfogadtassam ezt veled...


Vajon miért katalogizálta csillagként "34 Tauri" néven 1690.12.13-án az angol király első udvari asztronómusa, John Flamsteed (1646 - 1719), majd 1756.09.25-én Tobias Mayer (1723 - 1762) asztronómus, matematikus és fizikus 964-es számú csillagként egy szabadszemmel is látható bolygót, aminek a sziderikus keringési ideje mint tudjuk 84,07 év, ergo kevesebb mint háromszorosa a Szaturnuszénak (29,46 év)?


Itt megjegyezném, hogy William Herschel (1738 - 1822) asztronómus egy Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek által alkotott kozmikus kereszt létrejötte (1781.03.10.) után 3 nappal rukkolt elő azzal, hogy "felfedezte" az Uránusz bolygót... Ilyen kozmikus kereszt következőleg 1875.11.13-án jött létre, amikorra annak az Edward Alexander Crowley-nak a születése tehető, aki a Sátán inkarnációjának tartotta magát.


Hogyan védhetőek meg a kozmikus misztériumok a beavatatlanok elől?


Szerintem erre több lépcsőben lehet kísérletet tenni:


1. Hangsúlyozni kell, hogy szó nincs itt semmiféle kozmikus misztériumról.

2. El kell titkolni a kozmikus misztérium alapját képező égitestek valamelyikének korábbi ismeretét.

3. Be kell vezetni egy hibásan megalkotott időszámítást, amire aztán értelemszerűen egy hasonló kronológia épülhet majd fel.

4. Istennel szemben elkövetett bűnnek kell beállítani a feltárásukra irányuló igyekezeteket.

5. Be kell tiltani a misztériumok kutatására irányuló törekvéseket és súlyos büntetéseket kell kilátásba helyezni a nevelhetetlen, renitens elkövetőkkel szemben.

6. Amikor a fentiek már valamilyen okból nem érvényesülhetnek, akkor nincs más hátra, egyszerűen ignorálni kell illetve, tudománytalannak kell megbélyegezni az eredményeiket.

2024. márc. 21. 17:32
 46/48 anonim ***** válasza:

#45

A fizikát már ilyen szinten kellően jól ismerjük. Elmesélnéd, hogy a bolygóid, csillagjaid hogy hatnak bármire is azzal kapcsolatban, amiket írsz?

2024. márc. 21. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/48 Alex Fly ***** válasza:

@45: és ismét leírod, hogy mekkora hülyeségeket terjesztesz...


"Vajon miért katalogizálta csillagként "34 Tauri" néven 1690.12.13-án az angol király első udvari asztronómusa, John Flamsteed (1646 - 1719), majd 1756.09.25-én Tobias Mayer (1723 - 1762) asztronómus, matematikus és fizikus 964-es számú csillagként egy szabadszemmel is látható bolygót, aminek a sziderikus keringési ideje mint tudjuk 84,07 év, ergo kevesebb mint háromszorosa a Szaturnuszénak (29,46 év)?" -pont azért, mert ugyan adott esetben szabadszemes, de attól, hogy időnként észlelték, nem ismerték fel bolygóként így csak egy volt a leghalványabb csillagok közül (és éppen a Bikában tartózkodott, a neve alapján)


"Itt megjegyezném, hogy William Herschel (1738 - 1822) asztronómus egy Schemhamphoras kozmikus forrásait felépítő égitestek által alkotott kozmikus kereszt létrejötte (1781.03.10.) után 3 nappal rukkolt elő azzal, hogy "felfedezte" az Uránusz bolygót..." -aminke az égvilágon semmi köze hozzá. Hershel nem valami szélhámos astrológus vilt, hanem alapvetően megfihyelő csillagász, aki az akkori korszak legnagyobb távcsöveti építette és azokkal végzett észleléseket; ezeket dokumentálta és nem igazán érdeklődött az elm~leti csillagászat iránt. Nem kell többet beleképzelni abba,ami történt: az általa használt műszer nem csillagszrű képet adott a bolygóról, hanem tisztán látszott a bolygókorong, ezért sorozatos pozícióméréseket végzett, amelyből már lehetett pályaszámítást végezni. Ehhez pedig az akkoriban szokásos égimechanikai egyenleteket használta, nem pedig az általad emlegetett hipotetikus, misztikus iratokat, amelyeknek a létezésével sem foglalkozott...


"1. Hangsúlyozni kell, hogy szó nincs itt semmiféle kozmikus misztériumról." -nincs is. Egy égitwst léte nem holmi misztériumoktól függ, hanem az ismert természeti törvények határozzák meg. Aki ezeket nem ismeri, az beleképzelhet mindenféle misztikát, amivel csak a tudatlanságát jellemzi.


"2. El kell titkolni a kozmikus misztérium alapját képező égitestek valamelyikének korábbi ismeretét." -nincs mit eltitkolni; az égitesteket nem valami misztikával katalogizálják, hanem megfigyelések alapján. Ilyenek pedig nem voltak az Uránusz esetében sem.


"3. Be kell vezetni egy hibásan megalkotott időszámítást, amire aztán értelemszerűen egy hasonló kronológia épülhet majd fel." -megpróbálhatod; de a jelenleg elfogadott kronológia több, egymástól független forráson alapul és ezek koherens rendszert alkotnak. Bármelyik elemét negligálhatod és helyette bevezethetsz valami áltudományos maszlagot, az ellentmindásba fog kerülni az összes többivel.


"4. Istennel szemben elkövetett bűnnek kell beállítani a feltárásukra irányuló igyekezeteket." -egyes szekták és titkos, misztikus társaságok próbálkoznak ilyesmivel; de a természettudományt és az azzal foglalkozókat ez nem igazán érdekli...


"5. Be kell tiltani a misztériumok kutatására irányuló törekvéseket és súlyos büntetéseket kell kilátásba helyezni a nevelhetetlen, renitens elkövetőkkel szemben." -amivel eléred, hogy a tiltásod miatt mindenki megismeri ezek létezését, melyet annyira titkolni akarsz...


"6. Amikor a fentiek már valamilyen okból nem érvényesülhetnek, akkor nincs más hátra, egyszerűen ignorálni kell illetve, tudománytalannak kell megbélyegezni az eredményeiket." -minek? Ha megfelel a valóságnak, akkor önmagában egy ellentmondás lenne, ha a természettudományos módszereket tudománytalannak titulálnád. Ha meg nem, akkor semmi szükség megbélyegzésre, a tények eleve megcáfolják a téveszméket...

2024. márc. 22. 09:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/48 anonim ***** válasza:

22-es:"angyali üdvözlet ünnepe"

Az nem március 24-e...?

2024. ápr. 20. 04:53
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!