Isten nagyon jól tudjuk, hogy tudta, hogy a sátán felfog lázadni ellene. mégis megteremtette. Isten szent tervet talált ki nekunk? Ádám bukását is tudta, Mi lehet Isten szent terve?
Isten előre látta, hogy mi lesz A sátánból...akkor ez valami tervének a része lehet
Először is, meg kell értenünk, hogy a tudta, hogy Sátán fel fog lázadni nem jelenti azt, hogy ő késztette Sátánt lázadásra. Lucifer angyalnak szabad akarata volt, és maga hozott döntéseket. Isten Lucifert nem ördögnek teremtette, hanem jónak (1Mózes 1:31).
Amikor azt kérdezzük, miért teremtette meg Isten a Sátánt, ha tudta, hogy fel fog lázadni, a következő tényeket is figyelembe kell vennünk:
1) Lucifernek a bukása előtt jó és tökéletes célja volt. Lucifer lázadása nem változtatja meg Isten eredeti szándékát valami jóról valami rosszra.
2) Isten szuverenitása a Sátánra is kiterjed, még a bukott állapotában is. Isten képes felhasználni Sátán gonosz cselekedeteit, hogy végső soron megvalósítsa a szent tervét (ld. 1Timóteus 1:20 és 1Korinthus 5:5).
A Teremtő a szabad akaratot a Teremtés szövetébe ágyazta, hogy ezen keresztül érvényesülhessen mindennek az igaz természete.
A negativitás, a "gonosz", önmagát szülte meg, ennek a koncepciója a korai teremtésekben még nem létezett, azonban életre hívta magát a döntések és lehetőségek szabadságán keresztül.
Ezután már "tudatosan" figyelembe kellett venni, hiszen egy valós aspektussá változott.
A Teremtő jóságos, szeretetteljes, azonban a szabad akarat mindenre és mindenkire vonatkozik, ezért engedi a Teremtő a negatív lények létét és jelenlétét az "alsóbb szinteken".
A negativitás a fejlődési utak szempontjából magasabb szinteken nem hatékony, ezért az emberi szint felett nem sokkal a negatív fejlődési út véget is ér, ilyenkor ezek az entitások önvizsgálatot tartanak, átértékelik önmagukat, és a karmikus adósság megfizetése után a pozitív ösvényen folytatják tovább az utat a Teremtőhöz.
Először is, meg kell értenünk, hogy a tudta, hogy Sátán fel fog lázadni nem jelenti azt, hogy ő késztette Sátánt lázadásra. -> Az, hogy tudta előre nem is. De ha tudta előre ezt is és ő határozta meg minden kezdeti paraméterét (teremtette) akkor már azt jelenti.
Mindemellett ez így egy hatalmas hazugság, igazságtalanság lett volna Isten részéről.
Végül pedig csak mert van aki még nem tudja. Ádám és Éva történetét nem szó szerint kell érteni így a kérdésed alapjaiban hibás.
Szia
Sajnos a probléma az, hogy Isten "mindenhatóságát", félremagyarázzák.
Mivel nincs eleve elrendelés, ezért sem lehet, hogy Isten akarata legyen valakinek a lázadása, hogy jól megbüntesse a vétkezőt.
Úgy hozta létre az életet, hogy bizalmat szavazott a teremtésének, legalább is ami a gondolkodással rendelkező embereket, és angyalokat illeti.
Ezért a "mindenhatósága" nem valaki szándékának az előre tudását jelenti, hanem a teremtéséhez szükséges anyagok, és elemek létrehozása, és szerkeztése. Ezért nem tudta előre, és nem is szervezte meg, mivel teljesen másvolt a terve ezt illetően.
Amikor azt olvassuk a Bibliában, hogy "Isten előre látta"... az azt jelenti, hogy figyelte az emberek tetteit, dolgait, gondolkodását, és ezekből leszűrte, milyen következményei lesznek azoknak.
Volt amit megakadályozott, volt amit nem.
Ennek az oka pedig az, hogy első sorban a saját elhatározását részesítse előnyben az élettel, és az emberekkel, a földdel kapcsolatban.
Miközben Sátán hazug vádjai ellen is bizonyítékokat kell gyűjtenie, mint ahogy Sátán is bizonyítja, hogy neki van-e igaza vagy sem.
Bizonyítékok hiányában, az emberi törvények sem ítélnek el senkit.
9
Most a kérdezőnek írtad ezt vagy valamelyik válaszolónak?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!