Jehova Tanúi miért nem tartják a karácsonyt?
#27
Ezért nevezlek eretneknek benneteket. Mert kereszténynek valljátok magatokat (keresztény = elfogadja az apostoli hitvallást s a Szentháromság nevére keresztel [az Egyházak Világtanácsa szerint]), és a teljes (= katolikus) hittel ellentétes nézeteket hirdettek (és nem vagytok protestánsok).
Kedves 28-as!
Elnézést kérek, hogy nem fogalmaztam elég pontosan. Magam is láttam mit műveltek az ember lelkével (olyanon, ki 20 éve a szekta tagja), és hogy romboljátok földig a gyermeketek szociális életét, majd a pszichéjét. És ez az, mi haragot vált ki bennem. Ha Szent Mihály arkangyal sem mondott ítéletet a Sátán felett (ld.: Júd 1,9), én sem ítélkezem.
#32
Azért az vicces hogy a Szentháromság nélkül a 4.századik jól el voltak nélküle is.
+ Maga a biblia sehol sem írja hogy ezek egyek lennének.
#33
A 4. sz-ban foglalták össze a Szentháromsággal kapcsolatos tanításokat. Előtte is hittek benne. Ékes példája, hogy a legszentebb Eucharisztiával kapcsolatos hittételeinket is a Tridenti Zsinaton foglaltuk össze, de ELŐTTE IS HITTÜNK BENNE.
Ez akkor mi?
"S én és az Atya egy vagyunk." (Jn 10,30)
"Péter azonban így szólt hozzá: "Ananiás, hogy csábíthatta el szívedet a sátán, hogy be akard csapni a Szentlelket, és a föld árának egy részét félretedd? Hát nem a tied maradhatott volna, ha meg akartad tartani? Vagy ha eladtad, nem rendelkezhettél szabadon az árával? Miért vetemedtél ilyesmire? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek!" (ApCsel 5,4)
*ironikus hangnem* Szerintem is lehet erőknek hazudni. Véletlenül sem tesz a Szentírás egyenlőségjelet a Szentlélek és Isten közé... s a Fiú és az Atya közé.
#30
Mely más vallásban ünnepelték még Jézus születését? Amúgy ha így tettek, akkor jó dolog, hogy ezt tették.
#16
"... a napkeleti bölcsek megünnepelték a megváltó születését, még ajándékokat is vittek számára." - csakhogy ez nem születésekor történt. Amikor a az asztrológusok meglátogatták, Mária és a családja már nem a jászolban volt (Máté 2:11), és Heródes nem a csecsemőket ölette meg abban a reményben, hogy Jézus is közöttük lesz, inkább a gyermekeket 2 éves korig. Máté 2:16
Pál apostol azt írta, legyetek az én követőim, mint én a Krisztusé.1Kor 11:1
Mikor ünnepelt Pál vagy más apostol karácsonyt, Jézus születését? Soha sehol senki.
Te meg kardoskodsz a karácsony keresztényi ünnepe mellett?
Ha Pált és az apostolokat nem követed, Jézust sem követed, tehát keresztény nem lehetsz, bármit is szövegelsz itt.
A kereszténység zsúfoltig van álkeresztény filozófus teológusokkal, akik a keresztény hitet a saját torz képükre lefordítva élik meg a tömegeket becsapva és félrevezetve.
#36
Senki se írta, hogy megszületése napján mentek oda, de akkor is születését ünnepelték. A keresztények se pont születése napján tartják a karácsonyt, de Krisztus születését ünneplik, mint a napkeleti bölcsek.
Amúgy a pásztorokat kifelejtetted, ők pont születésekor köszöntötték. Persze jehovás mértékkel biztos hatalmas bűnt követtek el.
#37Pál apostol mikor osztotta az észt interneten? Ha az apostolokat nem követed, Jézust sem követheted, tehát keresztény nem lehetsz, bármit is szövegelsz itt.
#39
De álságos! Egyik pillanatban "csak Krisztus", másik pillanatban már egyedül az apostolok a jók, harmadjára kizárólag az Ördögtorony ír igazat. Döntsétek már el melyik!
Mi katolikusok, elfogadunk egy másik a hitnek a Szentírással egyenrangú forrását. Úgy hívják, hogy Szenthagyomány. Az Egyház Krisztusig vezeti vissza történelmét, s rengeteg dolog maradt leíratlanul (vö.: Jn 21,25). A Szentlélek vezetése által az Egyházban a krisztushívők nemzedékeiről nemzedékeire adódtak át az igaz hitnek titkai. Ebben meg érdekes módon megtalálható a Karácsony ünneplése.
A további meddő vitának semmi értelmét nem látom.
Laudētur Iēsus Christus! (In æternum, āmen.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!