Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jehova Tanúi miért nem tartják...

Jehova Tanúi miért nem tartják a karácsonyt?

Figyelt kérdés
2023. dec. 24. 08:05
1 2 3 4 5
 11/44 anonim ***** válasza:
19%

Nem csak a születésének pontos időszaka az ok, amiért nem tartjuk meg a karácsonyt. De ahogy olvasom, alaposan ki lett forgatva, ami miatt nem ünnepelünk. Ebből keletkeznek a félreértések, gyanúsítgatások.


Egyébként pedig lehet körülbelül tudni mikor született, több lehetőség is van ennek kiszámolására. /szeptember vége, október eleje/

Az első keresztények nem ünnepelték a megváltó születés napját. Mást ünnepeltek. Annak örvendeztek, hogy eljött az az időszak, hogy a megváltás eseménye meg fog hamarosan történni. Nem a személyt ünnepelték. De mindegy is.

Így adják tovább, szájról szájra, és hozzá tesznek, elvesznek belőle.

S ki alakul a Tanúk ellen felhozott hamis vádak, amiért lehet gyűlölködést, ellenségeskedést szítani.

Közben pedig Krisztust tartjuk megváltó királyunknak. Hazugság, hogy a Tanuk semmibe veszik Jézust, mert nem húznak egyenlőség jelet az Atyja és Ő közötte.

Ő a gyülekezet feje, aki hatalmat kapott az Atyjától.

Mit hazudoztok itt összevissza. Nem szégyellitek magatokat?


Lehet nullázni.

2023. dec. 24. 17:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/44 anonim ***** válasza:
37%

Hogy mindenki milyen okos!!!!!!!!!! Még jó, hogy a kérdés pont arra irányult, hogy Jehova tanúi miért nem ünneplik a karácsonyt -és amikor egy illetékes, Zitus elmondja, akkor jön a sok bölcs , aki nem tanú, de annyira tudja, mit is hisznek Jehova tanúi, mit miért tesznek és nem tesznek.

Mindenesetre gyanúsan sok a közös a jelenlegi karácsonyi hagyományok, szokások és jópár ősi pogány szokás és gyakorlat között.

Ha ma rákeresel a google-ban a karácsonyra, vagy ezzel kapcsolatos szokásokra, azok eredetére, kivétel nélkül a pogány gyökerekből eredeztetik.

Egyet belinkelek, és az első alcím utolsó monadát idézném itt:

"Karácsony ünnepéhez számos hagyomány és szokás kapcsolódik, melyeket többnyire a római és a pogány hagyományokból (pl. a "Dies Natalis Solis Invicti" vagy a Saturnaliák ünnepe) vett át a keresztény egyház."


[link]


Szóval lehet magyarázkodni, de tény: a Biblia sehol nem írja hogy Jézus a földi élete 33,5 éve alatt egyszer is megünnepelte volna a saját (vagy bárki más) születésnapját, sőt, sehol nem kérte, hogy majd a halála után ilyen módon emékezzenek róla. Ahogy "8"-as ügyesen leírta, a húsvét ünneplése sincs konkrétan benne (a Bibliában) . A kérdés számomra az, hogy akkor mégis miért ünneplik a magukat "kereszténynek" vallók (katolikus, református, evangélikus stb,stb), akiknek a hitük alapja a Biblia kellene, hogy legyen? Valamint, vajon miért kifogásolják ezek a "hívő keresztények", amikor egy csoport (pl Jehova tanúi) a Bibliára hivatkozva elutasítja ezeket az ünnepeket, mivel ezek nincsenek benne? Miért a tanúknak kell magyarázkodni, amikor ők valóban azt teszik, amit Jézus:nem ünneplik a karécsonyt, születésnapokat és a húsvétot ?

2023. dec. 24. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/44 anonim ***** válasza:
65%

#12

Hogy lehet a Bibliára hivatkozva elutasítani, amikor a Biblia nem rendelkezik erről?


A pogány párhuzamok többségét pedig csak keresztényellenesek találták ki. Például fel szokták hozni a fenyőállítást, amikor az annyira nem egy pogány szokás tovább élése, hogy csak a 16. században kezdtek karácsonyfát állítani egyes keresztény vidékeken.


A húsvétot amúgy ünneplik, láthatóan azt se tudod, hogy miről okoskodsz :)

2023. dec. 24. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/44 anonim ***** válasza:
33%

Isten gyermeke:


Úgy látom, hogy a harag és a gyűlölet miatt folytatod azt, hogy nem veszed figyelembe, hogy ezt nem csak a Tanúk állítják ezt. Zita idézett a (Sacred Origins of Profound Things) könyvből, melyben azt olvashatod, hogy Jézus tanítványai nem ünnepelték a karácsonyt, semmilyen formában sem.


A The World Book Encyclopedia pedig azt írja, hogy az első keresztények „bárki születésnapjának a megünneplését pogány szokásnak tekintették”.


Mégsem támadsz azok ellen, akik ezt leírták. De minket becsmérelsz.


Sőt, az Encyclopedia Britannica szerint „a kereszténység első két évszázadában a keresztények erősen ellene voltak a születésnapok megtartásának.

Penne L. Restad azt írja, a keresztények ellenezték a születésnapok megtartását, de az egyház a 4. században ezzel akarta megszilárdítani a hatalmát, hogy hivatalosan bevezette a karácsonyt is.

Stephen Nissenbaum szerint a karácsony nem más, „mint pogány ünnep keresztény köntösbe bújtatva” (The Battle for Christmas)


REMÉLEM ELOLVASTAD, HOGY NEM A TANUK VOLTAK AZ ELSŐK AKIK EZT KIMONDTÁK.


A Hanuka pedig a zsidók temploma meg tisztásának az ünnepe, amit Makkabeus Júdás tisztított meg a bálványoktól, i.e.165-ben IV. Antiokhosz Epiphanész beszenyezett

Semmi köze a messiáshoz, vagy a születésnaphoz.

A zsidók is bálványimádatnak tekintették a születésnapokat.

„Órigenész [egy i. sz. III. században élt író]. . . szerint »a Szentírásban említett egyetlen szent emberről sem maradt fenn olyan feljegyzés, hogy a születésnapját ünnepelte volna, vagy hogy lakomát rendezett volna ezen a napon. Csak a bűnösök (mint a fáraó és Heródes) rendeztek nagy vigasságot azon a napon, melyen megszülettek ebbe a lenti világba«” (The Catholic Encyclopedia. 1913, X. köt. 709. o.).


Miért vádolod a Tanúkat olyasmivel, amit mások előbb írtak erről?

2023. dec. 24. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/44 anonim ***** válasza:
19%

Milyen érdekes, hogy magát az Izraelitákat nem támadják, pedig az Ő őseik gyilkolták meg Jézust. Az se baj, ha nem tartanak karácsonyt.

De a Tanúkba belelehet rúgni. Minden vallást tisztelnek, ha ellenkezik az egyházakkal, csak a Tanúkat nem....

2023. dec. 24. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/44 anonim ***** válasza:
65%

#14

Idézgetsz innen onnan (vagyis nem te, hanem az őrtorony), de valahogy egy helyről nem, mégpedig Isten szavából :(


"Azon a vidéken pásztorok tanyáztak, és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Úr fényessége körülragyogta őket. Nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal ezt mondta nekik: »Ne féljetek! Íme, nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek. Ma született nektek az Üdvözítő, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz a jel számotokra: találni fogtok egy kisdedet pólyába takarva és jászolba fektetve.« Ekkor azonnal mennyei sereg sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent:

»Dicsőség a magasságban Istennek,

és a földön békesség a jóakaratú emberekben!«


És történt, hogy amikor az angyalok visszatértek tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: »Menjünk át Betlehembe, és lássuk azt a dolgot, ami történt, s amelyet az Úr hírül adott nekünk.« Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet, és a jászolban fekvő kisdedet. Amikor meglátták őket, elhíresztelték azt, amit a gyermek felől hallottak. És mindnyájan, akik hallották, csodálkoztak azon, amiről a pásztorok beszéltek nekik. Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében."


"Azok pedig, miután meghallgatták a királyt, elmentek. És íme, a csillag, amelyet felkeltében láttak, előttük haladt, majd mentében megállt fent, ahol a kisgyermek volt. Mikor a csillagot meglátták, örvendeni kezdtek igen nagy örömmel. Azután bementek a házba. Meglátták a kisgyermeket anyjával, Máriával, és a földre borulva hódoltak neki. Majd felnyitották kincsesládáikat és adományokat ajánlottak föl neki, aranyat, tömjént és mirhát."


Úgy látszik, hogy a Bibliában mind a pásztorok, mind a napkeleti bölcsek megünnepelték a megváltó születését, még ajándékokat is vittek számára.


Mi keresztények inkább az ő példájukat követjük az őrtorony helyett.

2023. dec. 24. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/44 anonim ***** válasza:
33%

13


"A pogány párhuzamok többségét pedig csak keresztényellenesek találták ki"


Ez nem igaz, ugyan is maga a katolikus enciklopédia is írja, hogy miért egyeztek bele abba, hogy "kereszténnyé" tesznek egy pogány ünnepet.


Sőt tovább megyek:

II. János Pál pápa elismerte, hogy a karácsony megünneplése nem a Bibliában gyökerezik. A december 25-i dátumot illetően a pápa beismerte: „A pogány ókorban ezen a napon ünnepelték meg a »Legyőzhetetlen Nap« születésnapját, mely egybeesett a téli napfordulóval.”


Nello Ajello újságíró a La Repubblica cimű lapban azt írta: valaki kigondolt egy képzeletbeli, kitalált, hamis időpontot Jézus születésére. Mikor találtákezt ki? Az újságíró azt írja, hogy az első ünnepséget először [i. sz.] 354-ben tartották meg. Krisztus után majd 320 évvel.

2023. dec. 24. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/44 anonim ***** válasza:
69%

#17

Erősen ferdítesz, de ezt nálatok már régen megszoktuk :)


Például ezt hazudod:

"II. János Pál pápa elismerte, hogy a karácsony megünneplése nem a Bibliában gyökerezik."


Majd próbálod igazolni:

"A december 25-i dátumot illetően a pápa beismerte..."


Tehát a pápa legfeljebb azt ismerhette el, hogy a dátum nem a Bibliában gyökeredzik, amit egyébként senki se tagadott. De olyan biztos nem mondott, amit te hazudtál, hogy az ünnep ne lenne biblikus.


Egyébként kérhetném, hogy továbbiakban az innen onnan vett idézeteket eredeti interpretálásban mutasd be? Mert az innen onnan kiragadott, sokszor meghamisított idézetek kicsit becsapósak lehetnek.

Köszi előre is.

2023. dec. 24. 18:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/44 anonim ***** válasza:
32%

16.


Ezt Én is tudom, hiszen 31 éve tanulmányozom a szentírást.

Viszont egy valamit pedig Te nem tudsz.


Jézus születése azért nem eshetett decemberre, mivel a hideg időjárásra való tekintettel a pásztorok Izraelben maximum november közepéig tarthatták kint a juhokat, utána már nem vitték ki legelni Őket.

Kérdezz meg egy Izareliát barátom.

A másik ok, hogy a Császár nem volt olyan ésszerütlen, hogy a zsidók összeírását decemberre tegye, amikor nagy hideg van. Akkor nem volt vonat, meg busz, hosszú napokat kellett utazniuk gyalog, vagy szamár háton.


A zsidók amúgy is lázadtak a Római elnyomás alatt, a császár nem gondolta, hogy ezzel még tetézze az ellenszenvet.

Arról nem is beszélve, hogy Jézus 3, és fél évig szolgált.

Tavasszal végezték ki. Ha a tavaszi hónapból elveszűnk fél évet, akkor kb megtudjuk, mikor volt a 33. születésének az ideje. A zsidó naptár szerint március 21- április 21, között van tavasz, amikor Jézust kivégezték.


Plusz írva van a Bibliában, hogy Simeon, a lévi törzséből, idősen a templomban szolgált, amikor megláthatta a kis csecsemőt.

Simeon szolgálati ideje pedig összel volt. Utána lehet nézni, mikor volt a léviták szolgálata, és meddig tartott.

2023. dec. 24. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/44 qkker1 ***** válasza:
79%

"Milyen érdekes, hogy magát az Izraelitákat nem támadják, pedig az Ő őseik gyilkolták meg Jézust. Az se baj, ha nem tartanak karácsonyt."


Hanuka ismerős neked. Edgár?

2023. dec. 24. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!