Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Jézus e világ fejedelmének...

Jézus e világ fejedelmének nevezi a Sátánt. Ti hogyan küzdőtök meg a gonosszal? Napi szinten próbál bennem kételyt szülni.

Figyelt kérdés

2023. nov. 21. 09:01
1 2 3
 11/25 anonim ***** válasza:
39%

Ma főleg óriásivá duzzadt az elhitetés, a hazugság pedig kígyó módjára tekeredik az emberek köré és manipulatív módon csepegteti az ember lelkébe a méreget. Mind közül a leghatalmasabb hazugság az emberek önámítása, képmutatása. A vallások összemosták a hitet és Istent, és elképesztő mennyiségű babona, dogma és félreértelmezés honosodott meg. Ezek közül az egyik leghatalmasabb és leginkább Istenkáromló a különböző démonok, gonosz kreatúrák megalkotása és elterjesztése, amely lények aktív résztvevői a szórakoztatóiparnak is, nem véletlenül. Botrányos az Igazság, de az igazi gonosz az maga az ember gyarló lelkülete! Az a sátán, e világ fejedelme a Teremtés óta, az ember bukott lelkülete. Hiszen ahogyan Ádám és Éva elbukott, úgy elbukott az ember is. Krisztusban viszont új esélyt kaptunk, hogy az ember éljen. A sátán, a kísértő nem egy bukott lény, egy egykori hazugságon alapuló letaszított angyal, egy beszélő kígyó (még leírni is fájdalmas ennyi talmiságot), hanem az a lelkület, amikor az ember a hazugságokra néz, amikor a szíve távol van Istentől, és ezt az állapotot mindannyian éljük szüntelen. Vagy Isten van bennünk, vagy a sátán. Miért létezik akkor állítólagosan a Sátán, mint "személy", mint lény? Azért, mert így a gonoszságot lehántották, lehasították az emberről, és azt egy külső ellenségbe helyezték bele, hogy rá lehessen fogni az Istentelen tettünket! Így a felelősség már nem az emberé elsősorban, hanem ezé a fiktív lényé meg a démoni hordájáé. Isten irgalmazz nekünk! Semmifajta gonosz lények nincsenek meg sátán. A sátán, antikrisztus, ördög, fenevad ezek mind szinonimái a gyarló, tékozló emberi! lelkületnek. Nem hiába mondja Krisztus Péternek, hogy távozz tőlem, Sátán! Évát sem egy kígyó kísértette meg, mint ahogyan Júdásba sem az ördög bújt, hanem egyszerűen a szívük eltávozott Istentől. Nem szabad ezt misztifikálni és vallási babonával felvértezni. Csak az ember lett teremtve, nincsenek démonok és gonosz lények, azért, hogy a felelősség is csak a miénk legyen. Krisztust sem a vallási sátán kísértette meg a pusztában, hanem mivel a vétkeinkért testté lett, ezért testi szükségletek támadtak benne. A szívében feltámadt a vágyakozás a hatalomra, a dicsőségre, mert ha akkor helytelenül dönt, akkor el is bukik. Ezért engedte neki az Atya hogy megkísértessen, mert így tette próbára. De Krisztus dicsőn állva maradt és győzött a test, a halál felett.


Neheze értelmezhető, hiszen két olyan passzus is van az Írásokban, amely félreértelmezhető, és amit sokan babonásan kezelnek. Az egyik, amikor Krisztus mondja, hogy ne állj ellene a gonosznak. A másik, amikor Pál apostol fogalmazza, hogy álljatok ellene a Sátánnak. Most akkor álljunk ellene vagy sem? Ellentmondás? Nem! Egyik esetben sem egy babonás lényről van szó. Az első esetben a Megváltó úgy érti, hogy ha valaki gyarló lelkületű, akkor ne álljunk le vele vitázni, ne hagyjuk, hogy a tékozlása magával rántson. Pál apostol mondja, hogy az eretneket 1-2 feddés után hagyd ott. Nem szabad a gonoszságra gonoszsággal felelni, mert ez az, amikor a vak vezet világtalant, és mindketten a szakadékba esnek, amint a Megváltó is mondja. Tűrj, légy alázatos vele, amilyen Krisztus is volt, amikor gyötörték és megalázták, megverték és bántották. És az Igazság tükrében így mindig nyilvánvalóvá lesz a tette, és még akár szembesülhet is ezzel.


A másik esetben Pál apostol arra érti, hogy álljunk ellene a sátánnak, hogy szükséges az embernek felvérteznie magát Isten kegyelmével, hogy sikeres védelmet kapjon a gyarló lelkület ellen. Krisztus mondja, hogy csakis ő az út, az igazság és az élet. Mondja azt is, hogy menjünk hozzá, akik megterheltetünk, és nyugodalmat találunk a szívünknek. Nála béke van és Igazság. Ez a védelem a sátán ellen, az emberi vágyak, testi perverziók, akarat, tiszteletlenség, lázadás, cinizmus, képmutatás, erőszak, hazugságok, félelmek ellen. Mindenki, aki ezen érzésekkel bír, abban ott van a sátán is.


Harcolni pedig nem lehet ellene, főleg nem testi akarásból, mert akik így tesz, és bizony sokan ezt cselekszik, azok már elbuktak! Mert az Atyánál van a védelem, és az Krisztus! A sátánt nem kell! legyőzni, mivel már legyőzetett Krisztusban. De tévesen nem fára szegezve, hanem már a kezdettől fogva ő a győztese az Életnek. A Szent Lélek. Így talán könnyedebb a kísértéssel szembenézni, hogy már legyőzetett. És semmi hatalma valójában, mert nem is létezik. Az ember vágya, akarata hozza fel, az személyesíti meg, az élteti. De ahogyan a Jelenések könyve is írja, a gonosz, akit láttál, van, de még sincs. Mert az ember elméjében megszületik, de az igaz Életben, Istenben nem létezik. A sátán az emberi elme játéka, az ember teremtése. Krisztust szükséges hallgatni, és akkor nem lesz hatalma az emberi szív felett. Így az ember nem bukik el. De mivel emberek vagyunk, így naponta elbukunk. Nem is ez a fő, hanem az, hogy Krisztusban új teremtések legyünk, minden nap! Mert Krisztusban újjászületni nem azt jelenti, hazug módon, hogy egyszer megtörtént, és te áldott vagy és hátra lehet dőlni. Nem! Hanem minden nap szükséges vinni a terheket, ahogyan Ő is kéri ezt tőlünk.


Legyen megh mindeninek a hite szerint!


A Szent Lélek akarata valósuljon meg!


Üdv.

2023. nov. 22. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/25 anonim ***** válasza:

11

Elgondolkodtató ez az írás. Engem megfogott.

2023. nov. 22. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/25 A kérdező kommentje:
# 11 jó az írás, de én azért hagyj képzeljem egy valós szellemi lénynek a sátánt, mert Jézus azt is mondja, hogy emberőlő és a hazugság atyja kezdetektől fogva.
2023. nov. 22. 15:14
 14/25 anonim ***** válasza:

13

Szerintem ezt képletesen értelmezhetjük és mindenki úgy képzelje el magának a gonoszt, ahogy a legjobban tudja értelmezni megfogalmazni és elképzelni magának. A lényeg, hogy tudjuk bennünk van, ha a gonoszt etetjük, megnő, belőlünk táplálkozik. Apró kis harcokban elbukhatunk, de ha Jézust helyezzük a szívünkbe, minden bukásból felállhatunk és folytathatjuk. Mindenkinek más ad erőt, kapaszkodót.

Ha "szorongat a sátán" én mindig Pintér Béla dalokat hallgatok, vele éneklem a szövegébe kapaszkodva. Meg hasonlók. Valahogy nekem az éneklés ad erőt, de mindenkinek más.

2023. nov. 22. 15:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/25 anonim ***** válasza:
0%

12, 13. Köszönöm lélekből, de ha bármi olyat írtam, ami értéket képvisel, azért a Szent Léleké a dicsőség mindörökké, nem a magamé!


Igen, Krisztus valóban mondja, de az Írásokban azért a szövegkörnyezetet is ildomos figyelni. Ezt megfeddőn mondta a farizeusoknak, akik nem hallgattak az ő szavára. Habár nem szoktam idézgetni, de talán így élhetőbb lélekből. Így szól a teljes szöveg: "Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja." Mikor hazugságot szól! Itt a lényeg. Ez a sátán. Krisztus nem egy személyről, egy gonosz, démoni lényről beszél, hanem arról a lelkületről, ami ott lapul az emberben már kezdettől fogva. Az ádámi emberi lelkület a sátán. És ez a lelkület vezetett el akkoriban, és vezet el ma is a háborúsághoz, a pusztításhoz, az öldökléshez. De valójában nem ezt takarja az emberölő kifejezés. Azért nevezi így a Mester, mert ez okozta szimbolikusan Ádám és Éva halálát is. Lélekben meghaltak. Ezért ez a lelkület emberölő. A lelki halál itt az elsődleges, nem a testi, de persze ez utóbbira is érvényes, hiszen akiben ott a gyarlóság, az el fog veszni. Emberölő, mert ha Ádám és Éva nem bukik el az Édenben, akkor nem lett volna az embernek fizikális teste sem, ami elhalna. De ezt a bukást nem egy beszélő kígyó okozta, hanem ők maguknak! És azóta ez minden emberben öröklődik.


Legyen meg a hitünk szerint!


A Szent Lélek fizessen meg a cselekedeteinkért!


Üdv.

2023. nov. 22. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/25 KZitus ***** válasza:

Szia

Sátánt egy valóságos gonosszá vált angyalnak írja le a Biblia. A Jelenések könyvében azt olvashatjuk róla, hogy Krisztus kivetette az égből a földünk közelségébe, ezért nagy haraggal tombol, és ezt érezhetjük naponta. Gyűlöli az embert, Péter azt írja róla, jár mint ordító oroszlán, keresi kit nyeljen el. Akkor most rettegnünk kellene? Nem feltétlen!

Krisztus megtanította a tanítványinak, hogyan tudják távol tartani maguktól Sátánt. Máté lejegyezte, maga Krisztus hogyan védekezett, illetve tartotta távol magától Sátánt, amikor 3x megkísértette. Ezzel mintát hagyott nekünk. Jézus mindhárom alkalommal azt mondta Sátánnak: "Meg van írva..." . Ez arra mutat, Krisztus jól ismerte az Írásokat. nem azt tette, amire Sátán ösztönözte, inkább azt tette, ami az Atyjának tetszett. Ez arra tanít, hogy jól kel ismernünk az Írásokat (Krisztus tanítását), hogy a mindennapi életünkben midig tudjuk, melyik az az alapelv, amelyiket alkalmaznunk kell egy-egy döntésünkben. pl. mit tegyünk, ha valaki arra kér, ne mondjunk igazat, vagy mit tegyünk a rossz társaság ellen, ha káros hajlammal küszködünk....mindenre van bibliai alapelv, ha azokat alkalmazzuk, tőlünk is eltávozik Sátán, de csak sajnos egy időre. Azután újra próbálkozni fog...

2023. nov. 22. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/25 anonim ***** válasza:

Kérdező embertárs! Bocsássa meg, akinek szól, ha kemény vagy sértő lennék, de kérlek téged, imádkozom érte, hogy azt, amit a 16-os kommentelő írt, azt alaposan vizsgáld meg a Szent Lélek segedelmével! Ez az, ami elképesztő módon tévelyíti el az embereket, és sodorja messzire az Igazságtól. Óriási talmiság, mivel sehol, egyszer sem ír ilyenről a Biblia egyértelműen és konkrétan! Sehol nincsen benne levettetett angyal, aki bukottá vált, ilyen megfogalmazásban, csakis az Írás lett kiforgatva, félreértelmezve, de akár te, akár más is elolvashatja, és a Lélek ad bizonyságot, ha Hozzá fordulsz. Így lehet manipulálni a szóval!


Még olvasni is fáj a léleknek, és a legtöbb hívő ezt vallja, ezt hiszi igaznak. És amíg az emberek zöme ebben hisz, hogy van egy fiktív démon, aki gonosz, addig őt okolja, és nem szembesül azzal, ami a lelkében felhalmozódott! Mert soha sem más a hibás, mert a döntést mi magunk hozzuk meg.


Krisztus nem arra tanított bárkit is, hogy csak az Írás véd! Ez megint ferdítés. A pusztai kísértésnél való igaz, hogy úgy fogalmaz, hogy meg van írva, de soha sem a könyvet emelte fel és azt tartotta egyedüli megváltásnak, hanem Isten Lelkét. Azt mondja a Mester, hogy aki Benne hisz, ha meghal is él. Azt is mondja, hogy ne féljünk, hanem higgyünk Istenben és benne. Mondja még, hogy ő az út az igazság és az élet. Mondja, hogy ő ad inni a szomjazónak az élet vizéből. Mondja, hogy amit imában kérünk, azt higgyük, és megkapjuk. Azt is, hogy aki benne hisz, abban buzgó vizek kútfeje lesz. És még megannyi tanítás, de sehol sem mondja azt, hogy csak az Írás üdvözít és azt kövessük! Soha! Sőt. A farizeusoknak azt mondja feddésként, hogy az Írásokat tudakozzátok, mert hiszitek, hogy abban van az üdvösségetek, de Hozzám nem jöttök, hogy életetek legyen! Amit ma sokan cselekednek az ugyan az, mint amit ők tettek akkoriban. Vagy ahogy megíratott, hogy az utolsó időkben az emberek elfordulnak az Igazságtól, de a mesékhez odatartják a fülüket. Ez mind babona és dogma. A Biblia egy nagyon fontos könyv, magam is olvasom és bizony már eléggé meg is ismertem hála Nekik. De akármilyen fontos, akármennyit is forgatom már évek óta, tudom a helyét. Egy könyv, de nem helyettesítheti Istent, aki Él-Ő!


Kérdezd akár te is őt Krisztus lelkületével, és válaszokat fogsz kapni. Olvasd persze a könyvet is, mert valóban támogat és segít, de van rengeteg megértés, amit te magad kapsz majd meg személyesen! A Biblia nem bálvány legyen, hanem mankó, ami segít egy darabig, de aztán már nélküle járj. Nem szabad arra támaszkodni, és nem szabad babonásan forgatni, mert az a kárhozat. Krisztust lenne ildomos követnünk, hiszen az Atya is ezt mondja, hogy az Ő szerelmetes Fiát hallgassuk, nem az Írást. Az Írása az Igazságról tesz bizonyságot, de nem az Isten egyedüli Szava! Isten Szava az, amit személyesen jelent ki a léleknek.


Legyen meg a hitünk szerint!


A Szent Lélek akarata valósuljon meg!


Üdv.

2023. nov. 22. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/25 KZitus ***** válasza:

#17


"Sátánt egy valóságos gonosszá vált angyalnak írja le a Biblia."

Sátán = héber eredetű szó, mely azt jelenti, hogy ’ellenálló’. Amikor az eredeti nyelven határozott névelő áll előtte, az Ördögre, Isten fő ellenségére utal.

Jób 1:6

"Aztán elérkezett az a nap, amikor az igaz Isten fiai eljöttek, hogy megjelenjenek Jehova előtt. Sátán is eljött."

Máté 4:10

"Akkor Jézus így szólt hozzá: „Menj innen, Sátán! Mert meg van írva: »Jehovát, a te Istenedet imádd, és egyedül neki végezz szent szolgálatot.«”

Jelenések 12:9,12

"Ledobták hát a nagy sárkányt, az őskígyót, akit Ördögnek és Sátánnak neveznek, aki az egész lakott földet félrevezeti. Ledobták őt a földre, és az angyalait is ledobták vele együtt...Jaj a földnek és a tengernek, mert lejött hozzátok az Ördög nagy haraggal, mivel tudja, hogy rövid ideje van.”


"Péter azt írja róla, jár mint ordító oroszlán, keresi kit nyeljen el."

„Legyetek éberek. Ellenségetek, az Ördög, fel-alá jár, mint egy ordító oroszlán, és azon igyekszik, hogy felfaljon valakit” 1Péter 5:8


"Krisztus megtanította a tanítványinak, hogyan tudják távol tartani maguktól Sátánt."

"Rendeljétek hát alá magatokat Istennek, de álljatok ellen az Ördögnek, és elmenekül tőletek. Jakab 4:7

2023. nov. 22. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/25 anonim ***** válasza:

Zita! Bocsásd meg nekem, de valami lélekfájdító, amiket írsz te is Igazság címszóval! Ismerem az idézeteket, élem a jelentésüket lélekből, de amilyen szinten kiforgatottá vált az Igazság, az elkeserítő. A te esetedben sem azt lehet kiérezni a sorokból, amit megkaptál bizonyságként Istentől személyesen, hanem amit mások mondtak neked, azon sémák épültek be. Ez babona, dogma, mese. Szinte majdnem minden vallásos hívő ezeket vallja. A J betűs ószövetségi istenség okán pedig árad a szavakból a felekezeti, gyülekezeti ráhatás. Mindig azt a büntető és vérgőzös Istent említed, ezt már máskor is olvastam tőled. Neki köze sincsen az Atyához, aki Krisztust is elküldte. Teljesen más valaki, más lelkület.


Már annyira fárasztó és leterhelő ez az állandó magyarázás; az embernek a lelke fáj és sír. Maga sem tudnám ezt elbírni, ha nem a Szent Lélek adná hozzá a kegyelmet. Mert hiába lesz megtörve a kenyér, azt veszi be az emberek zömének a füle, amit hallani akar, és a többit elveti.


Azzal kezded, hogy miként írja le a sátánt a Biblia. De hol van benne nyíltan, hogy ő egy gonosz angyal? Így leírva hol? A nevéről nem is beszélve, az az L betűs bukott, akinek a neve "Fényhozó". Hol van ilyen nevű alak a Bibliában?


Igen, pontosan, mert ekkora jelentéstöbblettel bír egy szó, ha kis vagy nagybetűs! Nem hiába, és nem látják meg a legtöbben az Igazságot, ami ott van az emberek szeme előtt.


Nagyon sokat tud hozzáadni vagy elvenni a fordítás a Biblia értéséhez. Magam csak a Károli-féle verziót használom, az a leghitelesebb és legízesebb. Abban Úr a megnevezés. De mivel ez az Ószövetség egyik passzusa, így azonnal kikövetkeztethető, hogy a J betűs Isten miért is diskurál a Sátánnal Jób könyvében! Nem veszed ezt észre te sem, Zita? Mi keresnivalója van Istennek a gonosszal? Beszélnek egymással! Ez nem Istenkáromlás? Lehet így már talán élni lélekből, ki is az az Isten, és miért is lett bizonyos helyeken a Sátán személyként megjelenítve. Mert igen, itt is így hivatkoznak rá, nagybetűvel, Sátánként. De azért, mert ez így van írva, biztosan nem megvizsgálandó? Vagy mindent szükséges elfogadni, ami írva van?


Krisztus, nem a J betűs fiktív személy. A Károli fordításban itt úgy írja, hogy az Urat, a te Istenedet imádd! Ott nem egy személy a kísértő, hanem a gyarló testi lelkület. Azzal, hogy mindig csak töredékek lesznek idézve, azzal pontosan csorbul a teljes szövegkörnyezet tartalma.


Igen, a Jelenések könyvének ominózus idézete, amit annyian félreértelmeznek. Azt mondja Krisztust, hogy láttam a sátán, mint a villámlás lehullani az égből. Lehullani az égből, azaz eltávozni az elméből. Érti azokra, akik megszabadulnak az Igazság által. Ezt is rá lehet fogni a bukott lény legitimmé tételére, ezt a részt, de ez is kiforgatása az Igazságnak. Van egy másik, amikor az Ószövetségben a babiloni királyt fedi az Írás. Azt írja, hogy miként estél le az égből, fényes csillag, hajnal fia? Levágattál a földre és népeken tapostál. Nabukodonozorról ír. Felemelte magát, majd kiesett a kegyelemből. Isteni rangra akarta magát emelni, felfuvalkodott a szívében, majd megaláztatott. Ezt írja le. De a Bibliának van egy sajátságos, kódolt nyelvezete. De ha valaki megérti ezt, akkor a szavak jelentését is.


Ez mind, amit itt írnak szimbólum. A jelenések könyve nagyon nehéz, kevesen értik csak. Borzasztó mély szimbolikával íródott, nem szabad azt szó szerint értelmezni, csak egy szeletét. Ez egy kijelentés, egy jelenés, ami a költői eszköztárak széles spektrumával lett közzé adva. Azért, hogy az értse, akit a Lélek vezet. Semmilyen lényt sem dobtak le sehová. Az emberi gyarló lelkület, a sátán az, aki a Földön pusztít és romba dönt, de már a kezdetektől fogva. Rövid az ideje, mert megítéltetett. És amíg engedve van, addig az ember egy szintig azt tehet, amit választ, de utána ítélet. Erről szól. Nincsen semmilyen démoni lény meg a hordája. Minden szimbólum. Ne csapjon be és vezessen félre a kis és nagybetű.


Az oroszlán többször is szerepel az írásokban. Kettős értelme van. Krisztusra is utal, ő Júda oroszlánja, mivel erős és fenséges. De utal a sátánra is, aki pusztít és öl.


Itt sem pontos a fordítás, mivel a Károli-féle verzióban ördög szerepel kisbetűvel! Itt is a lelkületet érti.


Jakab 4:7. Itt is kisbetű az ördög a Károli fordításban.


Azzal, hogy valaki idézget, igeidőket elemez, azzal még nem ért. Ezek a félrefordítások, ferdítések óriási károkat okoznak, azok lelkében is, akik hinni vágynak, mert elszakítja az embereket az Igazságtól. Ki kell futni a babonákból, hazugságokból, mert az maga a kárhozat. Persze amíg Isten engedi, azt tesz mindenki, amit addig megtehet, de utána majd Előtte állva számot is ad róla mindenki, mit is cselekedett az Igazság címszavával. Ott már nem lesz helye a hárításnak, mutogatásnak. Az Igazság Istennél van, nem embernél. Imádkozom érte, hogy lásd meg te is ezt, nyíljanak meg a szemeid Általuk. Emberbaráti szeretetből imádkozom érte.


Legyen meg a hitünk szerint!


Üdv.

2023. nov. 22. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/25 anonim ***** válasza:

19

Látom, hogy részletesen elemezni tudod a Biblia minden egyes tanítását, nekem így érthetőnek és logikusnak tűnik az érvelés. Hallottam már több ilyen bibliamagyarázatot amelyben az átvitt értelmet levezették.

De szerinted mi van az egyszerű emberekkel, akiknek kevés a tudásuk? Akik se szó szerint se átvitt értelemben nem tudják az írást értelmezni? Akik elhiszik/vagy nem/ bármilyen magyarázatot beadnak nekik, mert nincs elegendő értelmük felülbírálni a kapott információ igazságtartalmát. Ők hogyan küzdhetnek meg a gonosszal?

2023. nov. 23. 01:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!