Lehetséges, hogy Isten most éppen alszik és mi vagyunk az Ő álma?
Igen, Lucifer-666, én is gondoltam már erre.
De aztán rájöttem, ez nem lehetséges vagy nem teljesen fedi le az Isten-ember kapcsolat komplexitását. Mert ha Isten a saját képére teremtette az embert, akkor nekem is hatalmamban kellene, hogy álljon hogy tisztában legyek minden egyes létező és már nem létező sejtemmel. Sőt még azokról is tudnom kellene, melyek még nem is léteznek. Név szerint kellene ismernem minden sejtemet. De nekem ez nem megy.
Isten idejeéhez képest az én földi létem olyasmi inkább mint egy álom az ember földi létéhez képest.
Meg ott van Jézus. Mint ha Isten tudatos álma lett volna.
Lehet csak tudatosítani kellene magunkban, hogy ez csak egy álom, melyet Isten álmodik.
Létezem én egyáltalán?
Lehetséges.... Amikor már az utunk végére érünk és átmegyünk az örökkévalóságba a földi életünk, mintha csak egy álom lett volna.... gyertyaláng 😉
Mindenesetre az én álmom Jézus volt mindig is .. hosszú éjszakákon át vártam rá...
3-as! Nem vagy messze Isten országától.
4-es!
Ha jobban belegondolunk, az Újszövetségben azon van a hangsúly, hogy a világi javak nem igazán számítanak. Ugyanakkor én keresztényként nem úgy tekintek a valóságra, mint valóság, hanem csupán csak egy szeletke a tortából, amit jelen állapotomban képes vagyok megemészteni.
Isten pedig lehetne aktív részvevője ennek az álomnak. Sőt az is. Hiszen Jézusban nyilvánvalóvá vált. Én inkább arra gondolok, hogy mi magunk nem létezünk igazán. Egyes egyedül Isten létezik, Ő pedig jelenleg le van pihenve. Mi pedig mind egy egy álma vagyunk. Olykor megesik, hogy részben vagy egészen öntudatra ébred az álmai közül egyben. Ott van Jézus élete. Melyben öntudatra ébredt és egy tudatos álomba kezdett, mely bizony ma is aktívan fejti ki a hatását, mert felejthetetlen álom volt. Velem is elő fordult, hogy álmomban eszembe jutott, hogy hiszen csak álmodom. Többször is megesett velem 35 év alatt. Volt, hogy lefagytam és mozdúlni sem bírtam ettől a felismeréstől és minden lefagyott körülöttem. Volt, hogy mindenható voltam még repülni is tudtam álmomban, de igaz arra is emlékszem, hogy a landolás már nem igazán ment, noha tudtam, hogy álmodom. Aztán pedig volt olyan is, amikor eszembe jutott, hogy álmodom és próbáltam alakítani az álmot, de aztán ellenem forultak az álmomban szereplők, mintha elvakultak volna. Tudtam, hogy álmodom, nem tudtam semmit sem tenni, csak felébredni.
Talán Jézus élete is Isten egy tudatos álma lett, melyben a szereplők, főleg a mellékszereplők ellene fordultak. Ő pedig úgy döntött, hogy nem ébred fel, hanem folytatta az álmot és ez lehetett a feltámadás.
meg ott vannak a próféták is. Mintha előre tudták volna, hogy milyen irányt vesz isten álma.
De ha így van, akkor ez azt is jelenti, hogy tulajdonképpen mind Istenek vagyunk, mind ugyanaz az Isten vagyunk és talán egy időben létezünk mind a valóságban. Csak fogalmunk sincs róla, hogy valójában álmodunk.
A legtöbb, amit telhetünk, hogy próbáljuk Isten akaratát követni és remélni, hogy egyszer ismét belekezd egy tudatos álomba valamelyikünk életében. Sőt akkor talán egyszerre mindenki életében belekezd egy tudatos álomba. Magyarán ha meghalunk valójában felébredünk, de azért ne siettessük ezt a folyamatot. Mert ha Isten egy egy sejtjével kommunikál ebben az álmodásos időszakban, akkor talán az a legjobb, ha beleállunk a kommunikációba és hagyjuk, hogy Isten úgy Istenesen kipihenje magát.
Ha pedig felébredünk, megeshet, hogy csak egy ember kisfia vagy kislánya leszünk mindenféle Isteni dolog nélkül. Talán pont Jézus egyik álmában szereplünk, aki amúgy Isten álma.
Szerintem mi mind Isten vagyunk, akit Jézusnak hívnak.
Isten nem alszik.
Jn.5,17. Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom
7-es!
Isten saját képére teremtette az embert. Ha pedig ez igaz, akkor Jézus sem hazudott és én sem. Hiszen a tudósok bebizonyították, hogy az emberi agy a rem fázisban, amikor álmodunk fokozottan dolgozik. Munkálkodik, ha így tetszik. Ha pedig Isten a saját képére teremtette az embert, akkor aludnia is kell. És csak úgy munkálkodhat, ha mi az álma vagyunk és Isten pontosan minket álmodik meg most. Köszi Uram!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!