Isten egyedüli, kizárólagos neve nem Jehova? Vagy ha el akarjuk titkolni, hogy kik vagyunk, nyugodtan hívhatjuk Istennek (így, nagy I-vel)?
Kedves Kérdező Jehova Tanúja,
Meg volt a napi egy kérdés, jelentheted a felvigyázódnak. A kérdés nem sikerült túl jóra, de ezt már nem biztos, hogy be kell írni a jelentésbe, mert az inkább kvantitatív, mintsem kvalitatív megközelítést alkalmaz.
Kedves kérdező,
Itt egy idézet az Apostolok cselekedtei 4-ből:
"10 hát tudjátok meg mindannyian, ti és Izrael egész népe, hogy annak a názáreti Jézus Krisztusnak a nevében, akit ti keresztre feszítettetek, és akit az Isten feltámasztott a halálból. Az ő nevében áll itt előttetek egészségesen. 11 Ő az a kő, amelyet ti, az építők elvetettetek, mégis szegletkővé lett. 12 Nincs üdvösség senki másban. Mert nem adatott más név az ég alatt az embereknek, amelyben üdvözülhetnénk.” 13 Amikor látták Péter és János bátorságát, és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, csodálkoztak; s mikor felismerték őket, hogy Jézussal voltak,"
#5
Teljesen igazad van, a Biblia más helyeken is megerősíti a Cselekedetek 4:10-12 verseit:
Máté 1:21 " Fiút szül, akit nevezz Jézusnak, mert ő fogja megmenteni a népét a bűneitől.”
Cselekedetek 10:43 " Mellette tanúskodik az összes próféta, hogy az ő neve által Isten mindenkinek a bűneit megbocsátja, aki hisz benne.”
Filippi 2:9, 10 "Isten éppen ezért magasabb állásba emelte,+ és kedvesen megadta neki a nevet, amely minden más név felett áll" hogy Jézus nevében minden térd meghajoljon, az égben levőké, a földön levőké és a föld alatt levőké,"
Kedves Kérdező,
Az Ószövetségi testamentum valóban csak ezt a nevet említi. Az Újszövetség ezt kiegészíti és ott átláthatóbb a Szentháromság egy Isten. Ezért a Jézus(Fiú) és Szentlélek is az isteni személyeknek egy-egy neve. Ha érdekel a téma javaslom kérdez meg egy papot vagy olvasd el Aqiuno-i Tamás a Teológia Foglalatát.
Esetleg ez is segíthet ha van időd elolvasni:
Szép napot. Remélem segít.
Az a helyzet, kérdező, hogy az istennek ezen kívül van még vagy 20, teljesen hasonló neve.
Ebből csak az egyik a J*H*V.
Tudod, mint régen a királyoknak, hogy Dicsőséges, Hatalmas, Igazságos, stb, és ez mind az ő neve volt.
De ezt neked tudnod is kellene, ha már ezzel a témával foglalkozol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!