A Biblia hol ír arról,hogy az Atya ,a fiú és a Szentlélek egy és ugyanaz?

26os,

Belinkelni egy egész kiterjedt tanulmányt - amire véletlenül pont rábukkantál, pedig még a kérdésről magáról sem hallottál soha - meglehetősen nehezíti a párbeszédet. Ugyanis erre csak egy hasonlóan nagylélegzetű, részletes kifejtéssel lehetne tisztességesen válaszolni, amire egyrészt ez az oldal nem alkalmas, másrészt nincs rá sem időm sem alkalmam pillanatnyilag. Önállóan megfogalmazott érvekkel jobb lenne vitázni, mint előregyártott szövegekkel.

29es,

A beidézett szöveg mindkét szerzője protestáns hátterű (presbiteriánus és episzkopális egyházak tagjai), így kirohanásod a katolicizmus és a latin nyelv(?) ellen teljességgel alaptalan.

Kedves munyamunya!

Az Örökkévaló személyesen kötött szövetséget Noéval, Ábrahámmal, Mózessel. Nem is lehetett másként, hiszen az Isten és ember szövetségét Isten számtalanszor ábrázolja a házassággal. Érdekes lenne, ha én xy-nal kötnék házasságot, mégis Z házastársa lennék. Ilyen nem létezik. A Bibliában egyetlen szövetséget sem kötöttek egy harmadik fél közvetítésével. Lehetetlen lett volna, mivel a szövetség, más szóval testamentum (végrendelet), úgy köttetett, hogy a két fél szimbolikusan meghalt egymásért. Ezt fejezte ki a kettévágott állat, aminek a darabjai között mindketten átmentek. Az Ábrahámmal kötött szövetségkor maga az Úr ment át a húsdarabok között füstölgő kemenze és tüzes fáklya képében 1Moz, 15,17., nem pedig egy angyal vagy egy másik személy.

Ezzel van összefüggésben az öröklés is. Az Istennel való szövetségkötésünknek köszönhetően vagyunk örökösei Istennek. Amikor Ő Krisztusban emberként meghalt a kereszten, akkor lépett érvénybe a testamentum. Ekkor lettünk mi örökösök.

Máskülönben mikor lettünk volna örökösei Istennek. Isten örökkévaló. Ő nem hal meg. Értelmetlen lenne az "Isten örökösei" kifejezés. Isten csak egy módon halhatott meg: úgy, hogy kintilatkoztatta magát emberként Krisztusban, miközben örökkévaló Szellemként továbbra is mindenütt jelenvaló volt.

Kedves anonim,

Az Istent soha senki nem látta, hallotta, érzékelte közvetlenül. (Bizonyára tudod, melyik versekben van ez megírva.) Nem azt mondja, hogy az Atyát, vagy az Urat (valamelyik személyét a sok közül), hanem Istent. Az időn kívül létező, mindeneket magába foglaló, életet fenntartó Mindenható nem tapasztalható meg ebben a mi négy dimenziónkban, csakis közvetítők által.

Jól mondod, hogy képekben, hasonlatokban mutatja be magát (füstölgő kemence), de személyesen sosem jelenik meg. A házasság is hasonlat, az öröklés is hasonlat, a mi meghalásunk a bemerítkezéskor a Felkent halálába is hasonlat. Azt mondja ""gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek"" azaz így járjon a gondolkodásmódunk, holott nyilván nem estünk még át semmilyen halálon.

Kérdezed, mikor lettünk örökösei Istennek. Én is kérdezek: mikor lettünk a fiai Istennek? Történt valamikor egy valóságos születés az Isten tényleges méhéből minden hívő életében? Ha konkrét haláleseményhez akarjuk kötni az öröklést, akkor tegyük ezt a fiúsággal is! Azonban nincs erre szükség, hiszen mindkét fogalom jelképes, a mennyeiek kiábrázolása.

"Azonban nincs erre szükség, hiszen mindkét fogalom jelképes, a mennyeiek kiábrázolása."

Okoskodók gyöngye. Xd

János evangélium 1:1-től:

"Kezdetben volt az ige, Istennél volt az ige, és Isten volt az ige...ÉS AZ IGE TESTTÉ LETT..."

Az ige lett testté és ezt izlelgesd egy kicsit, hogy mit irt róla János apostol. Ha az ige nem halt volna meg testben a kereszten értünk akkor nem lehetnénk se örökösei Istennek se a fiai. Semmi jelképes nincs ezekben a fogalmakban csak az eretnekek számára. Honnan is tudnád persze, hogy mi az újjászületés?

37es,

Attól tartok, ilyen stílusban nem érdemes folytatni a beszélgetést.

# 38. Pedig tényleg nincs semmi jelképes ezekben a fogalmakban.

Akkor lettünk Isten gyermekei, amikor újjászülettünk víztől és Lélektől, ahogy Jézus a János evangéliumában mondta: "Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába. A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az. Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek." 3,5.

Ekkor lettünk Isten gyermekei. Ez pedig nem jelkép. Ez valóság. Én valósággal újonnan születtem, amikor befogadtam a szívembe Jézus Krisztust. Tudom, mert teljesen megváltozott a gondolkodásom, de még az egyéniségem is. Valóságosan és nem jelképesen, más emberré lettem.

Ugyanígy valóság azIstennel kötött szövetségem is, mert ez tette lehetővé az újonnan születésemet. Ugyanis az Ő életét kaptam meg, és az enyémet átadtam neki. Ez a bibliai szövetség lényege. Nem egy közvetítő életét kaptam meg, hanem Istenét, amit Jézus Krisztusban kínált fel nekem. Mert Isten és Jézus Krisztus egy és ugyanaz.

És Jézus nem jelképesen halt meg a kereszten, hanem valóságosan. Így lépett érvénybe a Testamentum, az Új Testamentum, vagy Új Szövetség (szinonímák), így kaphattam én meg az örökséget, az örök életet, és azzal mindent, ami Istené.

De én nem akarok veled vitatkozni. Te ismered a Bibliát, és megvan a magad értelmezése. Nekem is megvan a magamé. Nem az a dolgunk, hogy egymással vitázzunk, hanem az, hogy hirdessük az Örömhírt: A bűnök bocsánatát Jézus Krisztus kereszthalála és feltámadása által.

39es,

Lehet, hogy félreérthetően írtam amúgy, és nyilván egyetértünk abban, hogy maga a szövetség lényege, az Isten előtti megigazultság és fiúvá fogadottság, az új élet a Felkentben, stb. mind valóságos dolgok. A mennyben, az Örökkévaló szemében. Azonban ahogyan ezeket az Írások megfogalmazzák, az jelképes, tanító célzatú, hiszen pl. nem történt a földön valódi házasságkötés és elhálás az Úr és énközöttem. Csak ennyit akartam közölni.

A gondolkodásmód változás az maga a 'megtérés', tehát ez is nyilván valóságos, ennélkül nincs hívő élet. Az egyéniség megváltozása már más kérdés, én erre az Írásokban nem látok példát, mindenki ugyanúgy viselkedik továbbra is, annyi változik, hogy az Örökkévaló a meglevő személyiségünket - amit ugye eleve Ő formált ilyenné - felhasználja az Ő céljaira, az egyház javára. Pl. Péter megmaradt mások helyett beszélő, gyorsalkodó, néha meggondolatlan személynek (Apcsel 1:15, 2:38, 3:12, Gal.2:11-12), azonban ezeket a jellemvonásokat már az evangélium szolgálatába állította benne Isten. Ugyanilyen Pál is, akinek a buzgósága, lelkesedése az egyház üldözésében ugyanaz az erős indulat maradt megtérése után is, csak akkor már az igazság mellett kardoskodott. Az más kérdés, hogy káros szokásokat, rossz beidegződéseket korrigálhat az Isten ereje a hívőben, ha szükséges.

Nekem sem vitatkozás a célom, csak beszélgetünk, jó gyakorlása ez az Írások értelmezésének.