Mihez kezdjek? Kiléptem Jehova Tanúi közösségéből, bővebben lent.
Nem gondoltam volna, hogy egyszer ide folyamodok ezzel a problémával kapcsolatban, de most már nincs jobb ötletem.
Sikerült kilépnem egy pár hónappal ezelőtt ebből a vallásból. Egész életemet a tanúk közösségében éltem le (most vagyok 18), ők vettek körül, az egész életem, amit felépítettem, minden ettől fügött, kizárólag ez szolgált alapul minden döntésemnek az életemben: családom, barátaim, jövőképem, erkölcsi kérdések, szórakozás, öltözködés, minden. Aki egy kicsit is ismeri ezt az egész furfangosan felépített rendszert, tudja miről beszélek. Nagy családban élek, és egészen a kilépésemig, csakis ebben a közegben születtek kapcsolataim. (Mivel abban a szellemben neveltek fel, hogy a tanúkon kívül senkivel sem lehet szoros kapcsolatom, így nem is volt, ha akartam is volna.)
A lényeg, és egyben a probléma, hogy a kilépésemmel minden kapcsolatom borult (amire még mindig azt mondom, hogy megérte, mert soha nem mennék vissza közéjük), és én építeném is ki az új kapcsolataimat, de 1., nem gondoltam volna hogy ilyen nehéz lesz, 2. pedig, hogy valamiért még mindig van egy bűntudat íze ennek az egész helyzetnek a számban, annak ellenére, hogy én ezt már rohadtul feladtam, és nem akarom csinálni, mert pszichésen szépen lassan tönkretette az egész életem lépésről lépésre kis koromtól kezdődően. Még mindig előjön ez a lelkiismeretfurdalás, pedig tudom, hogy ez volt az egyetlen racionális döntés, hogy ne fulladjak meg szép lassan ebben a szektában. Emellett az egész életemet sokáig erre építettem, és most olyan érzés, mintha egy személyiségtelen üres ember lennék. Nyilván rohadt sokat kell majd dolgoznom azon, hogy helyre tegyem magam, de úgy érzem annyi minden zúdult rám, hogy képtelen leszek erre az egészre...
Szóval a kérésem (és preferálok olyan válaszadókat, akik ezt ténylegesen átélték, és tapasztalták a következményeket),ha lehet adjatok tippeket hogy álljak talpra ezek után, mert még mindig úgy érzem hogy itt rohadok ebben a helyzetben, amiből nem tudok kiláballni egyedül. Mellettem senki, nővérem nem áll velem szóba persze, anyáéknak meg akkora csalódás és szégyenfolt vagyok, hogy már alig bírnak mellettem élni. Van egy két barátom, akikkel tudok erről beszélni, és maximálisan mellett állnak, hogy segítsenek, de egyszerűen nem élték meg, nem tudják átérezni, nem tudják, mekkora törésként hat ez még mindig, ennyi idő után...
Szia!
Ebbe a vallásba születtem, 16 évesen keresztelkedtem meg, és 32 évesen, két éve különültem el.
Iszonyú nehéz... Én pl egy jó ideig féltem még Armageddontól. Hasonlóan érzek, újra fel kell építeni a teljes személyiségem, lelkiismeretem. Ez egy hosszú út, de te pont időben kezdted! Bennem még borzasztó harag is van, hogy ennyi évem ráment erre, hogy nem tanultam tovább stb. Szívesen beszélgetek veled, írj nyugodtan! Kitartás! Innen már csak felfelé vezet az út!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!