Pokol - szerintetek?

A válasz írója 72%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 18:44

Te olvastad a Bibliát? Nacsak azért, mert a legtöbb utalás a Bibliában a pokolról szól. Nem szimbolikus, hanem létező helyként említi.

a pokol nem létezik a klasszikus értelemben(kivéve aki a bibliai pokolban hisz)én nem hiszek benne.

minden ember a saját poklát hozza létre,a rossz,nagyon önző,gonosz,vagy félelemtől vezérelt gondolataival és életével.a pokol egy belső állapot,nem pedig ördögök meg démonok kínozzák az embert,és senki nem küldi pokolra az embert,csupán önnön saját maga,de ez az állapot sem örökké tart természetesen.

Az én vallásom szerint az emberek eredendően jók, és élhetnének békében és szeretetben, ha akarnának - de szabad akaratuk van. Ez pedig oda vezet, hogy sokszor rosszul döntenek, tévednek, olyan téveszmékben élnek, hogy a világon mindenki ellenük van és épp ezért ők is igyekeznek másoknak keresztbe tenni, amiből ismét csak rosszindulat keletkezik...

De a világ igazságos és a büntetés nem marad el. Viszont nem is örökké tart, mint valami pokolban - igen, a jól ismert reinkarnáció.

Az Istennő és az Isten (a vallásom kétnemű Istensége ) szereti az embereket, és aki szeret az megbocsát, nem pedig örök kárhozatra küld. Az ember megkapja azt a büntetést, amit összekuporgatott magának, amikor két út közül direkt a rosszat választotta, de van lehetősége arra, hogy megváltozzon és megbocsátást nyerjenek a bűnei...

" A gyűlöletnek sohasem a gyűlölet, hanem a szeretet vet véget."

Az Istennő és Isten nem büntetni akar,hanem megláttatni velünk a szeretetet és a létezés szépségét. Ez az én hitem.

A fentebb leírt gondolat nem tudom melyik vallásfilozófia? Lehet valami egyedi... Az itt a kérdés, hogy a kérdés melyik vallásra vonatkozik? Az a gond, hogy ide ír buddhista, muzulmán és még a protestáns Bibliában is lettek pici változtatások a katolikushoz képest.

De a katolikus szerint, ha jól gondolom: Az egyik idézet szerint, "az igaz hívőknek a földi élet már a poklot jelenti." Gondolj csak bele, igazságtalanság, bűnök, irigység, gyílkosság, lopás, betegség, stb. Ezt egy tiszta lelkületű embernek már a poklot jelenti. És néha úgy kiáltana fel, Istenem szabadíts meg ettől a világtól.

De van olyan is aki imádja ezeket a dolgokat, csal, lop, becsapja a másikat, gyilkol és ezt örömből is teheti, nem? És ha ez folytatódik a pokolban, mert ő oda való, nem éli meg ott sem szenvedésként, hanem azt mondja: Igen hazaérkeztem.

Valaki például át akarja érezni a határtalan szeretetet és örömöt, amit a mennyországban kap, annak bizony szenvedés lehet a pokol és nagy büntetés.

A végítélet napján, mikor Jézus eljön, az angyalok minden égtájról begyűjtik a választottakat és valószínű a többiek a "másik Úrhoz" kerülnek.

A legfontosabb, ha tiszta lelkiismereted van, akkor nem gondolsz a pokolra. És igazából egy hívő nem fél a pokoltól, inkább istenfélő. Mert Isten haragjától jobban kell félned mint a pokoltól. Minden bűn megbocsátatik, de a szentlélek elleni bűnök nem! Töltekezz el Szentlélekkel, adj hálát, legyen erős hited és akkor meglátod nem is gondolsz a pokolra!

"A fentebb leírt gondolat nem tudom melyik vallásfilozófia?"

Nem egyedi ötlet, ez a wicca.

Opcióid közül kihagytad azt a lehetőséget, amikor az ember tiszta lélekkel is élvezi az életet. Épp azért, mert keresi és megtalálja másokban a jót, és ezt a pozitív oldalt szereti bennük, nem a lopást, csalást ás hazugságokat.

[link]

[link]

A pokol létezése a kinyilatkoztatásban egyértelműen szerepel. Üdvözítőnk gyakran beszél a pokolról, hogy óvjon bennünket tőle: „Ha jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb neked, hogy egy vesszen el tagjaid közül, mintsem egész tested a gyehennára vettessék.” (Mt 5,29) „Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni. Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani.” (Mt 10,28) És a farizeusoknak ezt kiáltja oda: „Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?” (Mt 23,33)

Ezen túlmenően Isten látomásban számos személynek megmutatta a poklot, mint például a Fatima-i gyermekeknek: „A Szent Szűz kitárta karjait… Mintha valami fénysáv hatolt volna belőlük a földre. Egyszerre hatalmas lángtengert pillantottunk meg. Tele volt ördögökkel és kárhozott lelkekkel. Mintha átlátszó, izzó fekete és bronzszínű emberi alakok lettek volna. A tűzben ide-oda úszkáltak. Belsejükből füst és láng tört ki… Közben fájdalmukban és reménytelenségükben sikoltoztak és nyögtek…. Az ördögök úgy néztek ki, mint utálatos, ismeretlen állatok, ijesztő és szörnyű formájuk volt, de azok is átlátszók és feketék voltak. Ez a látomás csak egy pillanatig tartott. Hála legyen Égi Anyánknak, aki korábban megígérte nekünk, hogy a mennybe vezet bennünket. Ha ez nem lett volna így, akkor azt hiszem, az ijedtségtől és döbbenettől meghaltunk volna.” (Lucia nővér Fatimáról beszél, 100. o.)

A pokol az isteni igazságosság egyik követelménye, mert ezen a földön az igazságosság nem mindig érvényesül. Naponta olvasunk például borzalmas gonosztettekről, gyilkosságokról, gyermekek szörnyűséges bántalmazásáról, megerőszakolásokról stb. A tettesek gyakorta nem kapják meg méltó büntetésüket. Nem igazságos dolog akkor, hogy van pokol? Milyen elképzelésük van azoknak az igazságról, akik úgy vélik, hogy nincs pokol, hanem mindenki a mennybe jut? De ne hagyjuk magunkat megtéveszteni: a pokolba nem csak a gyilkosok és veszélyes bűnözők kerülnek, hanem olyanok is, akik más súlyos bűn által elfordultak Istentől, és ezt őszintén nem bánták és nem gyónták meg (ahogy lehetőségük nyílt erre).

A pokol büntetései szörnyűségesek és semmilyen földi kínhoz nem hasonlíthatóak. A legsúlyosabb büntetés az Istentől való elvetettség, az Isten boldogságos látásából való kirekesztettség. Ha az ember evilágon nem is szenved az Istentől való elválástól, a pokol kárhozottjai már világosan tudják, hogy Isten számára teremtettek, hogy minden, amiben részük volt Istentől származott, és hogy egyedül Isten az, aki létüknek értelmet adhat. De mivel ők elfordultak Tőle, rettenetes meghasonlottságban, belső ellentmondásban élnek. A kárhozottak másik fenyítése a démonoknak való teljes kiszolgáltatottságukból áll. Mivel földi életükben a démonokat követték, most megérdemlik, hogy ezek kínzásától szenvedjenek. Hogy mit jelent ezeknek a gonosz szellemeknek védtelenül kiszolgáltatva lenni, arról talán valamelyes fogalmat kaphatunk a megszállottakról szóló leírásokból.

Végezetül a kárhozottakat a pokolbeli tűz is kínozni fogja. Az Üdvözítő az Utolsó Ítéletkor így fog hozzájuk szólni: „Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, mely az ördögnek készíttetett és az ő angyalainak.” (Mt 25,41) És Jézus más alkalommal ezt mondta: „Jobb neked csonkán az életre bemenned, mint két kezeddel együtt a gyehennába jutnod, a kiolthatatlan tűzre.” (Mk 9,43) Az az ellenvetés, mely szerint tisztán szellemi lények, mint amilyenek a démonok vagy a lelkek, nem szenvedhetnek anyagi tűztől, nem tartható fenn. Ha a lélek ebben az életben annyira össze van kötve a testtel, hogy a test szenvedései az ő szenvedései is, akkor az is lehetséges, hogy ő is szenvedjen a tűztől. Az igaz, hogy a tűznek nincs természetes ereje, amivel a léleknek árthat. De a pokolbéli tűz Isten büntető eszköze, így Isten természetfeletti erőt adott neki. Ezenkívül a test feltámadása után a kárhozottak testükön is elszenvedik a tűz kínjait.

A pokol büntetésében az a legszörnyűbb, hogy az egész örökkévalóságra szól. Az Üdvözítő nem csak „örök tűzről” (Mt 25,41) beszél, hanem „örök büntetésről” is, mely ellentétben áll az igazak örök életével (Mt 25,46). Ha a pokol büntetése nem lenne örökké tartó, akkor a pokolban remény is lenne, legalábbis remény a kínok befejeződésére. Viszont a pokolban nincs remény; az elátkozottaknak csak a kétségbeesés marad. „Általam juttok a kínok birodalmába, általam juttok az örök szenvedésbe. … Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”, áll ezért Dante-nál a pokol bejárata fölött kiírva. Az örök büntetésre az okot végülis az elátkozottaknak a rosszban való megátalkodottsága adja. Ezek Isten elleni örök gyűlöletben élnek, képtelenek a bűnbánatra és a szeretetre. Ezért mondják, ha a pokolban lenne gyóntatószék, melyben az elátkozottak bűnbocsánatot nyerhetnének, e szék üresen állna!

Sokan jutnak a pokolba? Sajnos, igen. Sőt, a teológusok többsége a II. Vatikánumig azon a véleményen volt, hogy az emberek többsége a pokolba jut, mivel az Üdvözítő ezt mondta: „Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz – sokan bemennek rajta. Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.” (Mt 7,13-14) A Fatima-i gyermekek kijelentései sem nyújtanak optimizmusra okot. Jácinta olykor felkiáltott: „Sokat kell imádkozni, hogy a lelkeket megmentsük a pokoltól. Olyan sokan vannak, akik oda jutnak, olyan sokan!” És Lucia nővér nyomatékosan azt mondta egy papnak, aki bizakodóan nyilatkozott előtte a legtöbb ember üdvösségével kapcsolatban: „Nem, páter, sokan vannak, akik elkárhoznak.”

Gondoljunk gyakrabban a pokolra. „A pokol létezik és én beleeshetek”, ennek a gondolatnak el kell riasztania bennünket attól, hogy bűnt kövessünk el vagy bűnben maradjunk. Természetesen igyekeznünk kell, hogy a bűnt Isten iránti szeretetünkből kerüljük és nem csak a pokoltól való félelmünkből, de heves kísértések közepette a pokolra való gondolás hatásosabb eszköz lehet a kitartáshoz, mint az Isten szeretetére való gondolás, mely ilyen kísértések alatt csak nagyon halványnak és valószerűtlennek tűnhet.

Kedves Kérdező!

Igen van egy lik a YouTube oldalon,egy 7 részes film.

http://www.youtube.com/watch?v=THD1dl_fMag