Ha a sír és a pokol váltófogalmak a Bibliában, akkor végülis ugyanazt takarja? Mindenki a pokolra kerül és később kap ítéletet? Hogy értsem ezt a kijelentést?

Szia!

Nem feltétlen lehet e váltófogalom, hiszen ott van Lázár esete is aki 4 napja volt a sírban de nem volt a pokolban. Ez a szó hogy pokol ez nincs a bibliába, ez egy magyar vallásos szó. Seól illetve Hádész-nak nevezi azt a helyet amely nem az ember számára jött létre hanem gonosz bukott angyali fejedelmek és szellemek számára.

A bibliai antropológia szerint az ember 3 részből áll, mégpedig test, lélek, és szellem. A test a külsőnk, a lélek területe alatt az érzelem, értelem, és akarat értendő. A szellemünk a legbelső valós énünk, életünk hordozója. A biblia több halált is említ. Van szellemi halál, van fizikai-testi halál is. Amikor ez utóbbi bekövetkezik akkor a szellemünk és lelkünk az Istentől való kijelölt helyre kerül. Ha üdvösségünk van akkor Isten jelenlétébe, jelenleg a mennybe, ha pedig elkárhozunk akkor a pokolra. Arról is tudósít a biblia hogy lesz egy végítélet, amikor minden ember aki valaha élt a földön feltámad testben, ki az örök halálra, és ki az örök életre. Erre azért van szükség mert akik testben vétkeztek azok testben lesznek megítélve. Tehát mi emberek testben élő szellemi lények vagyunk. Földi létünk határozza meg örökkévaló sorsunkat...

Szia!

Nos valószínű, hogy az én hozzászólásomban olvashattad ezt a mondatot. A magyar fordítású Bibliákban a héber seol és a görög hádész szavakat adják vissza a pokol szóval, ami a halottak tartózkodási helyét jelöli. Ilyen értelemben váltófogalom a sír és a pokol.

A mindennapi szóhasználatban a pokol kifejezést általában arra értik az emberek, hogy a halál után ide kerülnek a rosszak. A Biblia azonban nem erről tanít. A Szentírásban arról olvashatunk, hogy a végső ítéletben a "pokol" is a képiesen ábrázolt "tüzes tóba vettetik" és "mint utolsó ellenség eltöröltetik a halál".

A Biblia különbséget tesz első és második halál között. Az a halál, amelyet mi ismerünk, csak az első halál. A második halál a végérvényes halál, amely a kárhozat ítéleteként sújt majd embereket. Ennek a lelki szenvedéseit eddig még egyedül csak Isten emberré lett Fia, Jézus Krisztus szenvedte el. A második halál a bűn igazi büntetése. A Szentírásban az örök élet ellentéteként erről az abszolút, visszavonhatatlan halálról van szó.

A második halál minden ember elkerülhetetlen sorsa lenne bűnei miatt. Isten azonban nem érvényesíti ezt a büntetést a vétkezés pillanatában, tekintettel a megváltás Krisztus által biztosított lehetőségére. Időt és lehetőséget akar adni az embernek arra, hogy megismerhesse kegyelmi hívását és szabad döntést hozhasson vele kapcsolatban. Az élet próbatételi ideje után pedig még mindig nem a második halál következik, hanem az első halál öntudatlan alvásában marad minden ember a végső egyetemes ítéletig, amely eldönti: majd mindenkire vonatkozóan, hogy méltó-e az örök életre, vagy pedig méltatlan és alkalmatlan rá.

Üdv. Péter

Nem. A Biblia konkrétan nem beszél ezekről a kérdésekről (tehát nem igaz, hogy a Biblia ezt meg ezt "tanítja"), így ez az "elalvás-elmélet" azokból az ószövetségi un. Istent vádló versekből indul ki, melynek csupán túlzó jelentése van, Jézus példabeszédeiben is. Pl. amikor a zsoltárokban ill. a példabeszédekben un. vádlóversek nyomatékosítanak, gyakran túlzásokba esnek (pl. az evangéliumban is vannak ilyenek: ha lábad megbotránkoztat, vágd le)

Eric.one-nak van igaza, és ajánlom a fenti linket is.

Szia!

Furcsa lenne, ha a Biblia nem beszélne konkrétan ezekről a dolgokról. Isten igazsága, erkölcsi világrendje azt kívánja, hogy minden ember elszámoljon az élet ajándékával és az Isten által neki felkínált kegyelmi lehetőségekkel, akár jól, akár rosszul használta fel ezeket. Az összes ember megítélése és az egész földi, emberi történelem kiértékelése pedig csak a történelem végén, egyszerre történik meg minden emberre nézve, Jézus Krisztus visszajövetelekor, illetve az ún. utolsó ítéletkor. Erre az ítéletre – amely azonban nem egy pillanat, hanem egész folyamat – minden ember feltámad a Biblia tanítása szerint. Maga Jézus Krisztus mondta egyértelműen:

"Eljön az az óra, amikor mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát és kijönnek. Akik jót cselekedtek, az élet feltámadására, és akik a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására" (János 5:28–29).

Akik az élet joga örök elvesztésére ítéltetnek ekkor, azokat sújtja az ún. második halál, vagy a kárhozat halála. Ez a végleges megsemmisülés, az örök halál.

A Szentírás azt is pontosan leírja, hogy mi történik a halálban az emberi lénnyel. Elvész, vagy visszavonatik az "élet lehelete", ajándéka. Ennek következtében az "élő lélek" azonnal eltűnik, megszűnik létezni. A test pedig felbomlik, porrá lesz. Így jelentette ki Isten a halál valóságát az embernek mindjárt a bűneset után: "Por vagy te és ismét porrá leszel" (I. Mózes 3:19). Az Istentől nyert "élet lehelete" nélkül nincs élő lélek, emberi személyiség, hanem csak por, holt anyag. Nem azt mondja a fenti ige, hogy a test lesz porrá a halálban, hanem hogy "te magad vagy por" és "leszel ismét porrá", mert nem is létezel önmagadban, Isten nélkül.

A Biblia szerint nincs a testtől különválasztható és a halál után tovább élő, halhatatlan lélek. Sokan fő keresztény hittételnek tekintik a lélek halhatatlanságát, vagyis a lélek azonnali továbbélését, illetve túlvilági életét a halál után. A középkori keresztény egyházban lett uralkodóvá ez a nézet, és a XVI. századi reformáció nyomán született protestáns egyházakban is nagyrészt megmaradt ez a felfogás, főleg az egyháztagok tömegei szintjén.

Teológiai szinten azonban mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban egyértelmű a megállapítás, hogy a lélek halhatatlanságának a gondolata idegen, pogány forrásból jött be a kereszténységbe, főként egy ókori filozófiai irányzat, az ún. újplatonizmus közvetítésével:

"Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet… A feltámadás bibliai fogalma össze nem hasonlítható a halhatatlanság görög eszméjével, mely szerint az ember lelke természeténél fogva romolhatatlan, és amikor a halál megszabadítja testi bilincseitől, belép az isteni halhatatlanságba. A Biblia szerint az emberi személy – jelenlegi, bukott állapotában – teljességgel a halál hatalmába kerül." (Nyíri Tamás katolikus teológus: Remény vagy halál? Vigilia)

"A lélek halhatatlanságába vetett hit sok más idegen hatással együtt átkerült a kereszténységbe és elfoglalta a biblikus reménység helyét, megüresítve a feltámadás értelmét. A halál – mint a 'bűn zsoldja' – a teljes embert éri." (Dr. Nagy Gyula protestáns teológia professzor: Dogmatika, Theológiai akadémiai jegyzet)

A Biblia szerint a halálban nincs öntudatos élet, továbbélő lélek, illetve lelki tevékenység:

"Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak. Mind szeretetük, mind gyűlöletük immár elveszett. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed, mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban (a sírban), ahová menendő vagy" (Prédikátor könyve 9:7–8, 12).

Üdv. Péter

"Furcsa lenne, ha a Biblia nem beszélne konkrétan ezekről a dolgokról. Isten igazsága, erkölcsi világrendje azt kívánja, hogy minden ember elszámoljon az élet ajándékával és az Isten által neki felkínált kegyelmi lehetőségekkel, akár jól, akár rosszul használta fel ezeket. Az összes ember megítélése és az egész földi, emberi történelem kiértékelése pedig csak a történelem végén, egyszerre történik meg minden emberre nézve, Jézus Krisztus visszajövetelekor, illetve az ún. utolsó ítéletkor. Erre az ítéletre – amely azonban nem egy pillanat, hanem egész folyamat – minden ember feltámad a Biblia tanítása szerint."

A magyarázat teljesen rizsa, hiszen ez éppúgy benn van a hagyományos egyházi tanításban is a gyümölcsözés ill. az ítélet. Minden ember De az ítélet az nem egy "folyamat", mivel a bukott emberi mivoltunk éppolyan bűnös marad lényegétől fogva egy gyilkosnak meg egy szentnek is. Itt a lelkületről van szó, amely magában hordozza az ítélet ismérveit.

Maga Jézus Krisztus mondta egyértelműen:

"Eljön az az óra, amikor mindazok, akik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát és kijönnek. Akik jót cselekedtek, az élet feltámadására, és akik a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására" (János 5:28–29).

Igen, de ez nem az elhunyt állapotáról szól, hanem az utolsó ítéletről.

"Akik az élet joga örök elvesztésére ítéltetnek ekkor, azokat sújtja az ún. második halál, vagy a kárhozat halála. Ez a végleges megsemmisülés, az örök halál."

Ez egy kétértelmű kifejezés (örök halál), mely nem lehet egyértelműen eldönteni, csak sokkal nagyobb összefüggésben. De az, hogy xy megsemmisül, ez se Isten örök irgalmából se igazságosságából nem vonható le.

"A Szentírás azt is pontosan leírja, hogy mi történik a halálban az emberi lénnyel. Elvész, vagy visszavonatik az "élet lehelete", ajándéka. Ennek következtében az "élő lélek" azonnal eltűnik, megszűnik létezni."

Nem igaz, ugyanis a lélek a test örök tükörképe, ami alapján újjáteremti Isten az embert. A kép teljesen egyedi, újra nem teremthető sajátosságai miatt. Jézus megsemmisült volna, mondod-e? Ez nemhogy eretnekség, hanem blaszfémia!!!

"A test pedig felbomlik, porrá lesz. Így jelentette ki Isten a halál valóságát az embernek mindjárt a bűneset után: "Por vagy te és ismét porrá leszel" (I. Mózes 3:19). Az Istentől nyert "élet lehelete" nélkül nincs élő lélek, emberi személyiség, hanem csak por, holt anyag. Nem azt mondja a fenti ige, hogy a test lesz porrá a halálban, hanem hogy "te magad vagy por" és "leszel ismét porrá", mert nem is létezel önmagadban, Isten nélkül."

Isten nem nem szívja vissza a leheletét, még ha magához öleli, akkor sem vesztheti el az ember önmagát. Amit megteremt Isten, azt nem pusztítja el, ha részben látszólag igen, de egészen biztos nem.

"A Biblia szerint nincs a testtől különválasztható és a halál után tovább élő, halhatatlan lélek. Sokan fő keresztény hittételnek tekintik a lélek halhatatlanságát, vagyis a lélek azonnali továbbélését, illetve túlvilági életét a halál után. A középkori keresztény egyházban lett uralkodóvá ez a nézet, és a XVI. századi reformáció nyomán született protestáns egyházakban is nagyrészt megmaradt ez a felfogás, főleg az egyháztagok tömegei szintjén."

A középkori teológia finomsága teljesen olyan spekulatív módszereket alkalmazott, amely nélkül nincsen helyes biblikus exegézis.

"Teológiai szinten azonban mind a katolikus, mind a protestáns egyházakban egyértelmű a megállapítás, hogy a lélek halhatatlanságának a gondolata idegen, pogány forrásból jött be a kereszténységbe, főként egy ókori filozófiai irányzat, az ún. újplatonizmus közvetítésével:"

Az újplatonizmus a keresztény, korai egyházatyák szerinti összevonandó filozófia, de ebből több hiábavaló eretnekség, mintsem helyes felfedezés keletkezett. Többjük (pl. Origenész) ki lett közösítve. De a továbbiakban nincsen példa Platón követésére, nem ő volt a teológia kérdéseinek egyik forrása, hanem a gőgös humanisták (Luther, Kálvin &c.) által megvetett Arisztotelész.

Nem azt jelentette, hogy a filozófia hasznavehetetlen, de a túlsó oldalra sem eshetünk; Szent Ágoston mutatta meg azt a korrekt mércét, amelyet a tomista skolasztika vitt magával, amikor Arisztotelész metafizikájával egyesítette a teológiát és a Bibliát. Nélküle nem létezhetnének máig érvényes istenbizonyítások sem. Akinek van füle, hallja meg!

"Aki azt vallja, hogy az elmúlás után a puszta lélek tovább él Istennél, nem veszi elég komolyan sem a halált, sem a halálon aratott isteni győzelmet… A feltámadás bibliai fogalma össze nem hasonlítható a halhatatlanság görög eszméjével, mely szerint az ember lelke természeténél fogva romolhatatlan, és amikor a halál megszabadítja testi bilincseitől, belép az isteni halhatatlanságba. A Biblia szerint az emberi személy – jelenlegi, bukott állapotában – teljességgel a halál hatalmába kerül." (Nyíri Tamás katolikus teológus: Remény vagy halál? Vigilia)

A szavait teljesen kiforgattad. Ő a manicheikus platónizmusról beszél, amelyet az Egyház látványosan elítélt, és e felekezetek rombolásának ápolására jött létre az inkvizíció.

A tanítás lényege az, hogy a test rossz, a léleknek meg kell szabadulnia tőle. A katolikus egyház pedig a természetjoggal és az ágostoni középszer alkalmazásával egyértelműen azt tanítja, hogy a test a lélek elválaszthatatlan hülemorfikus egysége, egyik se külön jók vagy rosszak. A testet és a lelket = az embert önmagát fogja megújítani Jézus Krisztus, melyet az Oltáriszentségben történő misztikus egyesülés során tapasztalhat meg az ember. Nem véletlen, hogy a reformáció hatására az ostyába beletestesült Fiút díszes monstranciákban várost körülvándorló körmenetekben dicsőítették.

"A lélek halhatatlanságába vetett hit sok más idegen hatással együtt átkerült a kereszténységbe és elfoglalta a biblikus reménység helyét, megüresítve a feltámadás értelmét. A halál – mint a 'bűn zsoldja' – a teljes embert éri." (Dr. Nagy Gyula protestáns teológia professzor: Dogmatika, Theológiai akadémiai jegyzet)

Olyan teológus, mely nem áll a Szentszékkel egységben, számomra egyáltalán nem mérvadó, legyen bármilyen titulus előtte. Sajnos az Egyház aljának és közepének reneszánszbeli (és nem kora-középkori!!!) elvilágosodása miatt nem értette meg egy reformátor sem az egyház valódi tanítását, misztikáját, exegézisét stb. Ezek légből kapott állítások.

"A Biblia szerint a halálban nincs öntudatos élet, továbbélő lélek, illetve lelki tevékenység:

"Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak. Mind szeretetük, mind gyűlöletük immár elveszett. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed, mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban (a sírban), ahová menendő vagy" (Prédikátor könyve 9:7–8, 12)."

A depositum válaszát közölném. A kérdés feltevője érdeklődött e kérdésről, mert a JT-i is ezt tanítják. Íme:

A Préd 9,5-re vonatkozóan azt lehet mondani, hogy az írásmagyarázat egyik alapja, hogy nem lehet néhány sort vagy szót kimetszeni a teljes szövegből, és aztán ebből kihámozni valamit. A Bibliának nem az egyes mondatait kell nézni, hanem az egyes szakaszok, illetve könyvek tanítását. Hiszen így lehetne mondjuk akár a Sátán szavaira is hivatkozni, vagy a Bibliában szereplő gonosz vagy ostoba embereknek a szavaira is (pl. „Nincs Isten” Zsolt 14,1). Ugyanez történik ebben az esetben is. A JT-k, csakhogy alátámasszák az egyik ostoba tanításukat – amelyre szinte az egész lényegi tanításuk épül -, a Prédikátor könyvéhez folyamodnak, amelyben egy szkeptikus, reményvesztett és kiábrándult ember önti ki szívét, vitatkozva saját magával. Az egész Prédikátor könyve egy pont – ellenpont sorozat. Először a reménytelenség és az elcsüggedés fejeződik ki, amire aztán megérkezik a hit pozitív válasza. A Préd 9,5-re hivatkozni mint végső szóra és bibliai tanításra, olyan, mintha pl. a pusztai megkísértésre építenénk fel egy dogmát anélkül, hogy belevennénk Krisztus válaszait.

A JT-k nemigen szoktak Bibliát olvasni, hanem inkább csak előre kiválasztott idézeteket, és a hozzájuk kapcsolódó Őrtorony-traktátusokat. Itt ez meg is látszik, ugyanis, ha tovább olvasták volna a Prédikátor könyvét, illetve csak a 9,5 előzményét, akkor (talán) ők is észrevették volna, hogy mennyire hibás az általuk felállított kép. A prédikátor egy bölcselkedő humanistaként megfogalmazza először azokat a tételeit, amelyekben él, de amelyek nem nyújtanak számára igazi választ, amelyek nem Istenhez tartoznak: az élet értelmetlen (Préd 1,2); csak az a lényeg, hogy az ember egyen, igyon és érezze jól magát (Préd 5,17; 10,19); lényegtelen az erkölcsösség (Préd 7,16-17); látszólag nincs túlvilági igazságszolgáltatás (Préd 3,19-21; 9,2.6). Egy JT is biztosan csóválná a fejét és kézzel-lábbal tiltakozna, ha valaki azt mondaná neki, hogy „mindenkire egy sors vár: az igazra éppúgy, mint a gonoszra, a jóra ugyanúgy, mint a rosszra, a tisztára éppúgy, mint a tisztátalanra; a jóra ugyanúgy, mint a bűnösre, s a hamisan esküvőre éppúgy, mint arra, aki igaz esküt tesz. Egy sors vár mindenre. Senki sincs, aki örökké élne, s aki ebben bizakodhatna.” A JT biztosan azt mondaná, hogy ezek nem Isten gondolatai, hanem egy kétségbeesett emberé, aki nem bízik az Úrban. Pedig ez a rész közvetlenül megelőzi a Préd 9,5-öt, mert ez a Préd 9,2-4-ből van. Tehát ugyanígy kell gondolni az 5-ik versre is.

A Prédikátor később elveti ezeket a gondolatokat, azzal az igenlő bizonyossággal, hogy: „az ember meg örök hajlékába tér… és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető lehelet meg az Istenhez, aki adta… Mivelhogy Isten minden tettet ítélőszéke elé visz, és lát minden rejtett dolgot, akár jó volt, akár rossz.” (Préd 12,5.7.14).

Ezenkívül a prédikátor az ószövetségi, a kereszténység előtti idők elhunytairól szól. Krisztus megváltása előtt az ég be volt zárva; ekkor az elhunytak még mind az alvilágban (a Seolban) voltak együtt (vö. pl. Jób 30,23) egy örömtelen, bús létben, még akkor is, ha örök üdvre voltak kiválasztva. Ők bár külön voltak a pokolra ítéltektől (vö. Ez 32,17-32), de ez a hely - mint pokol tornáca -, nem az öröm helye volt, hanem a néma szomorúságé, ahol még Istent sem dicsőítették. Ez tehát teljesen különbözik a mennytől, amit csak Krisztus nyitott meg kereszthalála által. Ekkor vált örömmé a halál, és ekkortól dicsőítik az Istent a meghalt szentek, és ekkortól tudnak közbenjárni értünk.

Hogy a halott szentek tudnak a földi dolgokról, és imádkoznak is értünk, azt a következő bibliai versek is igazolják: Jer 15,1; 2Mak 15,12-16; Mt 27,47-49; Mk 15,35-36; Lk 15,7; Zsid 12,1; Jel 5,8-10; 6,9-11; 7,13-14; 8,3-5; 11,15-18; 19,1-3. Továbbiakhoz lásd: A szentekről szóló cikkek.

Az Ószövetségben

Tisztelt Péter!

Ez a teológiai levezetés téves, több helyen hibádzik úgymond. Elsőként abban hogy nem válassza külön a testet a szellemtől és a lélektől. Amikor elhangzott a "te magad vagy por" és "leszel ismét porrá" akkor ott kifejezetten a testről van csak szó. A szellem és a lélek az nem matéria!!! Mert 12:17 válaszodban ezt állítod, idézem -"Ennek következtében az "élő lélek" azonnal eltűnik, megszűnik létezni."- és erre az igei kijelentésre hivatkozol. ""te magad vagy por" és "leszel ismét porrá"

Logikusan átgondolva megérthető hogy csak a matéria van az idő, vagyis az elmúlás törvénye alá rekesztve. A szellem az nem, a bibliából tudjuk hogy az Atya szellem és öröktől fogva létezik. Az angyalok is szellemi lények és nem öröktől fogva, de örökké léteznek. Tehát van kezdetük, és nincs végük. Az ember pedig egy testben élő szellemi lény, ezért 3 halált is meg kell különböztetni. Amikor a test él, de szellem halott. A másik amikor a test nem él, és szellemünk elkárhozott. Vagyis a seólban várakozik a végítéletre. A harmadik ilyen amit a biblia a második halálnak nevez pedig az örök kárhozat a végítélet után a tűznek a tava. Sokakat megtéveszt az elalvás kifejezése a bibliában, ezt használja azokra a testben elhunyt személyekre kiknek szellemük üdvösséget nyert és a menyben várakozik, de ott nem alszik a szelleme. Tehát akik a mennybe kerülnek azokra használja így a kifejezést hogy elalszanak, és ezzel nem azonosítják a halállal ezt az állapotot.

Ezt irtad:

--A Biblia szerint a halálban nincs öntudatos élet, továbbélő lélek, illetve lelki tevékenység:

"Mert az élők tudják, hogy meghalnak, de a halottak semmit sem tudnak. Mind szeretetük, mind gyűlöletük immár elveszett. Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed, mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcsesség nincs a Seolban (a sírban), ahová menendő vagy" (Prédikátor könyve 9:7–8, 12).--

Nos, ez nem azt jelenti hogy nincs öntudatod, hanem azt hogy ha már ott vagy akkor nincs tudomány, okoskodás és bölcsesség, mert akkor már értelmetlenné válik teljes mértékben a létezésed számodra. S akkor már hiábavaló lenne okoskodni stb, változtatni nem tudsz, elkárhoztál. Amíg élsz testben addig tudsz dönteni szabad akaratodból.

Itt is arról példáz Jézus hogy bizony nem megsemmisülés lesz hanem sírás fogcsikorgatás vagyis szenvedés.

"A miképen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképen lesz a világnak végén. Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekesznek, És bevetik őket a tüzes kemenczébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás. Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja.

Vagy Tirus esete:

" Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait;

10. Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél! "

Tehát itt sem öntudatlanul voltak a seolban. Azért elgondolkodtató nem? Üdv!

Egyetértek az elöttem válaszolóval.

Szerintem Jézus Krisztus halál feletti győzelme óta nem mindenki kerül a hádészba.

Jézus Krisztusnak mindig minden imájára válaszolt az Atya, és minden kérését megadta itt a földön. Így biztos vagyok benne hogy ezt is:

"Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt."

Pál apostol is megerősíti hogy a hívők Krisztushoz költöznek:

"Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb;"

Fil.1,23

Valamint Jézus ezt mondta a mellette függő latornak:

"Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban."

Lukács 23,43

Ez a hely, a paradicsom, Pál apostol szerint már felkerült a mennybe, valószínű hogy szintén Jézus feltámadásával egyidőben:

"Ismerek egy embert a Krisztusban, aki... elragadtatott a harmadik égig.

És tudom, hogy az az ember...

Elragadtatott a paradicsomba..."

II.Kor 12,2-4

A harmadik égben, a mennyben van most a paradicsom, ahova a bűnbánó lator is, és minden hívő kerül a testből való távozása után. A bűnös emberek pedig, akik nem hittek a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokban azok a hádészba kerülnek, ami már tényleg csak szó szerint pokol és börtön:

"Szárazság és hőség eltűnteti a hó vizét, az alvilág pedig a bűnösöket."

Jób 24,19

A hádészban már csak a megváltatlan, elveszett emberek szellemei vannak, akik nem születtek újra Krisztussal.