Milyen alapon állítják vallási tanítók, hogy forduljak békével és szeretettel afelé, aki bánt engem, és ne mondjam vissza neki?
Mert hogy fordítsam oda a másik arcom is, próbáljak vele barátkozni, inkább legyek vele jóba, kezdeményezzek vele békét, meg legyek mindezek által okosabb stb. Ő mindig bántott engem, fájdalmat okozott rengeteg dologgal. Miért ne adjam vissza? Ez a keresztény, meg buddhista elv, miszerint "bocsátsunk meg, szeressük őket, cselekedjünk velük jót" maga a káosz, és az önbüszkeség hiánya.
NE HÜLYÍTSETEK! Nem bocsátok meg, és ugyanúgy vissza akarom bántani, ha ő is bánt, illetve szemét velem. Nem fogok én ott szeretettel fordulni felé, meg megkérdezni, hogy "Mi a baj? Én nem ártottam neked, szeretlek téged is, bármennyire is utálsz engem." stb. Én ugyanúgy visszamondom rá, ugyanúgy bunkó, undok leszek vele, és szándékosan sértő dolgokat mondok neki, mert ő is ezt tette velem.
Egyébként a kereszténység és a buddhizmus hatott rám elég erősen.
Mégis mi alapján mondják egyesek ezt a nevetséges "Mindig mindent megbocsájtani, és mindenkit szeretni" tant? Maga a káosz az a gondolat, miszerint forduljak felé szeretettel. Engem is bántott, pletykákat terjesztett rólam az ismeretségi körömben, tudom milyen sz@r, ezért én is visszaadom neki. Jogom van hozzá!!! Úgy viszonyulok hozzá, ahogy ő hozzám.
Sokat gondolkodtam, hogy ezt felrakjam-e, de amint elnézem ezt a témát, jobb ha tisztul kicsit a köd, és kicsit képbe kerültök kb. mivel is van problémátok.
Nyomatékosan felhívom mindenki figyelmét, hogy tájékoztatás, eszébe ne jusson űzni, egyrészt mert nem fog sikerülni, másrészt mert csak felbojdítja maga körül a szellemvilágot, harmadrészt mert Szellemi hatalom nélkül nem is menne, de nem ért ha tisztában vagytok dolgokkal:
11+ A linkben szereplő pásztor amikor keresztényt említ: csak és kizárólag a Szent Lélekkel keresztelt keresztény emberekre gondol. Nekik van ott az erő, amit említ:hogy nagyobb az aki bennünk van-mint aki a világban van.
Tehát ha nem vagy hívő, nincs Szent Lélek keresztséged-ne próbáld űzni őket. Ez nagyon fontos.
"ezért én is visszaadom neki. Jogom van hozzá!!! Úgy viszonyulok hozzá, ahogy ő hozzám"
Igen. Jogod van ugyan olyan sz@r alaknak lenni, mint ő. És jogod van túllépni és egész más irányba menni. Ez csak a te döntésed.
#13.
Miért lennék SZ@R alak, mert visszaadom, amit tőle kaptam? Jogom van hozzá! Miért lennék sz@r, mert úgy viszonyulok hozzá, ahogy ő hozzám??? Jogomban áll! Mi alapján kellene szeretettel fordulnom felé? Ameddig a törvény megengedi, milyen jogon akarják nekem megtiltani? Miért kellene megbocsájtanom?
"Miért lennék SZ@R alak, mert visszaadom, amit tőle kaptam? "
Mert pont úgy viselkedsz. Úgy viselkedsz - olyan vagy.
#16.
Én csak visszaadom. Nem az oviban vagyunk. Jogom van úgy viselkedni, ahogy ő velem.
Jézusnak az az egyik legnehezebb tanítása hogy szeressük ellenségeinket.
Amikor Jézust keresztre feszítették akkor a világ legnehezebb próbatételén ment át sikeresen. Rengeteg olyan emberrel volt körülvéve akik gyűlölték Őt, de Ő mégis imádkozott értük.
Meg kell bocsátanod neki mert:
1: Ha tudnád mekkora szenvedés van a pokolban, akkor imádkoznál azért hogy ő se kerüljön oda.
2: Ha ez az ember halála elött megbánja bűneit és mennybe jut, de te úgy távozol el hogy haragszol rá akkor hogy fog Isten beengedni a mennybe? A mennyben nincs viszály. Nagyon fontos hogy legkésőbb halálod elött megbocsáss neki.
3: Máté 18,21-35 az adós szolga példabeszéd jól mutatja miért is kell még megbocsátani. Röviden az történik benne hogy a király rengeteg adosságot elenged az adós szolgának, de ez a szolga nem engedi el másoknak azt a kicsi adosságot amivel neki tartoznak, ezért nem sokkal késöbb a király börtönbe veti.
Neked is meg kell bocsátanod azokat a bűnöket, amiket az illető ellened elkövetett, hogy késöbb Isten is megbocsássa az összes bűnödet.
4: Máté 5,46: Mert ha azokat szeretitek akik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekszik-e?
Tudom hogy nagyon nehéz szeretned az ellenségedet, de ha nem megy akkor imádkozz és böjtölj azért hogy szeretni tudd az ellenségedet, és ha lehet azért is hogy ő jó útra térjen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!