Tehát a 12 és a 14-es választ csak a szavakon lovaglással és mellébeszéléssel tudjátok hárítani! De az ettől még igaz minden ateistára.
Mert hogy a "vallás" fogalmát nem pusztán egy szervezett egyház keretein belül gyakorolt szertartások határozzák meg, az ettől jóval tágabb fogalom. Az ateisták szeretik ezeket a fogalmakat önkényesen beszűkíteni és egy beskatulyázó lexikális definícióval ügyeskedve kimagyarázni magukat.
De ha úgy fogjuk fel a vallás fogalmát, ahogyan a 12-es válaszban is idézve van, aminek igenis van létjogosultsága a véleményükkel ellentétben, akkor bizony ők sem tudják hermetikusan elhatárolni magukat a világ társadalmi életének természetes szabályaitól.
#21
Hogy te önkényesen megpróbálsz meghamisítani egy fogalmat csak hogy így adj igazat saját magadnak, az azért elég ciki.
Tessék, a vallás szó jelentése a magyar nyelvben:
Egyik sem húzható rá az ateizmusra.
Pontosan erről beszélek! Éppen ti vagytok akik önkényes nyelvi trükközéssel akarjátok legitimmé tenni az álláspontokat.
A 12-es válaszban leírt angol szótári definíció viszont minden egészséges ember olyan jellemző közös tulajdonságait sorolja fel, amely gyakorlatilag összeköti az ateistákat azokkal, akik szigorúan véve istenhívők.
Ateizmus nem hívő társadalom, nem hívő emberi népcsoport.
Nem hisz semmilyen természetfeletti lényben sem, se Istenben, se Jézusban, se az ördögben, sátánban, se szellemekben, se a túlvilágban, hanem csak egyszerű hétköznapi életet élő független társadalom az ateizmus akik nem függnek senkitől, de még semmitől sem, hanem csak laza nyugalommal élik az életüket a földön.
"Éppen ti vagytok akik önkényes nyelvi trükközéssel akarjátok legitimmé tenni az álláspontokat."
Azért a hivatalos, szótári jelentést trükközésnek hívni... lol :D
#24
Nem az a kérdés, hogy a száraz és elnagyolt lexikális definíció szerint hogyan kell érteni előírásszerűen a vallás vagy a hívő fogalmát! Az ember szellemisége nem skatulyázható be ilyen szűk keretek közé, ennél lényegesen sokrétűbb és komplexebb.
Nincs olyan hogy "független" ember a földön! Ez nem igaz!
Nincs olyan hogy "nem függünk semmitől és senkitől."
Ez önámítás! Mindenki függ valamitől és valakitől, mindenkit befolyásolnak azok a jellemzők, amelyek a 12-es válaszomban vannak.
Ha az ateizmust valóban vallásnak lehetne nevezni, akkor maguknak való vallás lenne a majdhogynem megfelelő neve.
Mert egyébként minden ateista, aki egyáltalán nem hisz se Istenbe, se Jézusba, se a halál utáni jutalom életben, vagy akár büntető életben, tehát ebből azt szeretném levonni, hogy majdhogynem, ha vallásnak lehetne nevezni maguknak való vallás lenne jó neve, mert az ATEISTÁK azt akarják, azzal jönnek, hogy nekik a hittérítők vagy a vallásos emberek nekik NE akarják megtanítani az Ateistáknak, hogy miről szól az élet, hogy mi az élet lényege, értelme stb.
Szóval az Ateizmus nem vallás, de ha annak lehetne nevezni, akkor maguknak való vallás állna neki jó névnek.
#27
"...maguknak való vallás..."
Nagyon sok "vallásos" ember egyáltalán nem hisz semmiféle személyes Istenben vagy Jézusban vagy a halál utáni 'jutalomban' és 'büntetésben'.* A vallásos érzelem mindenféle egészséges ember sajátja, ebből nem lehet kibújni, mert azok a természetes emberi jellemvonások alkotják a vallásos érzelmű emberek belső lelki működését is, amelyek mindenféle szellemű emberben is megtalálhatóak. Az ateistákban is!
Hiába pontozza le a magamfajta véleményt az itt lévő néhány ateista, ez csak a saját megnyugtatásuk miatt van, de ez még nem teszi igazzá és helyessé azt ahogyan ki akarnak lépni a természet rendjéből.
*: Maga a Biblia sem tanítja a halál után továbbélő "halhatatlan lélek" fogalmát. A Biblia szerint a halál pont olyan állapot, mint ahogyan azt bármelyik ateista is képzeli. Az az élet ellentéte, a nemlét állapota.
Persze a Szentírás szerint létezhet a feltámadás, amelyre Isten képes, egy ateista szerint nem.
#28 "Nagyon sok "vallásos" ember egyáltalán nem hisz semmiféle személyes Istenben vagy Jézusban vagy a halál utáni 'jutalomban' és 'büntetésben'.*"
Na ez így pont hülyeség, amit írtál 28-as válaszoló. A vallásos ember, pont azért vallásos, mert hívő, azaz pont hisz valamilyen személyes Istenben és Jézusban, meg még a Szűz Máriában azaz Szűzanyában is.
Az Ateista az, mely nem hisz semmiféle égi mesében és az Ateista úgy van vele, hogy semmiben nem hisz, hogy létezik a halál után bármi is, akármi feltámadás, büntetés pokol stb. Hanem az Ateista csak is a Természetes élet működésében és ritmusában hisz és az Ateisták úgy vannak vele, hogy Nekik NE Akarják megmagyarázni a hívő keresztény társadalom, hogy miről szól az élet, mi az élet rendje és értelme stb.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!